Azért-sem fogok a szibériai hidegről és a váratlanul hatalmasra nőtt összefogásról írni, mert hogy őszinte legyek ugyan azt érzem mint a fehérbot napja vagy a Karácsony ünnepe alkalmával hogy most hirtelen hűde-gyorsan mindenki odafigyel a másikra de a véleményem az, hogy nem csupán rendkívüli körülmények között kellene ezt a magatartást folytatni hanem a hétköznapokban is.

Én mindenesetre délután elindulok Fehérvárra árnyalattozni talán akkora hó nem esik hogy a buszok fennakadnának.

Megint bénázom de goglival megtalálhatjátok a hírt, mely szerint a kazah állatkertben a majmokat forraltborral itatják a -35 fokos hidegre való tekintettel, de az írások szerint a bor eléggé cukrozott és sok gyümölcs van benne, és a bébik vagy más veszélyeztetett egyedek nem kaphatnak a piából.

Karaganda is érdekes hely lehet viszont én egy tegnapi beszélgetés után inkább trópusi célpontok után kutattam a világhálón, arra voltam kíváncsi milyen feltételekkel és mennyiért lehet eljutni Kubába. Nyilván nem fogom az utazási irodát reklámozni de egy kb 11 napos utat néztem meg csak úgy kíváncsiságból. Az a helyzet hogy a repülőjegy is meglehetősen drága kb 240000 odas-vissza bár jobb lenne vissza már nem jönni, és erre jön még a kb 150000 Forintos díj amely a transzfert és a szállást tartalmazza. A program valahogy úgy alakul ebben az ajánlatban, hogy 3 nap havannai mászkálás utá 6 nap varaderoi gondolom strandolás következik, majd a végén irány haza. Ami meglehetősen meglepett hogy a fővárosi mászkálás során van lehetőség idegenvezető igénylésére, de ha magyar nyelven szeretné valaki a magyarázatot kb 20000-et kellene ráfizetni. Aztán nem is beszélve a soksok fakultatív programról amin nyilván nem kötelező résztvenni de ha valaki nem eléggé találékony vagy bátor vagy idegennyelvet nem beszél akkor marad számára a tengerpart és a szálloda szolgáltatásai?

Azon jártattam felesleges agykapacitásom hogy nem lenne olcsóbb először elutazni az Egyesült Államokba Floridába és onnan Kubába? Nyilván izgalmas lenne lélekvesztőkkel fordítva megtenni azt a közel 100 Kilométert a kontinensről a szigetre de azért én sokallom az útiköltséget, és amúgy is Havannán kívül Oriente tartományba mennék ha mennék mert a tavaly egyszer már megemlegetett Merle könyv nagy része ott játszódik és állítólag az ottani nyári karnevál valami fergeteges.

Lehet hogy csak én vagyok ennyire tudatlan az ilyen drága utazásokat illetően, de 2004 óta miután az egyik utazási iroda voltszíves csődbemenni a pénzemmel és az első spanyolországi utazásom álmával ha lehet akkor önállóan szervezem vagy szervezzük az utazásokat.

Tudjátok mit, jó lesz nekem a Kanári-szigetek bármelyike, de nem a lustálkodásról és napozásról jutott ez eszembe hanem néhány érdekességről amit a héten hallottam, például hogy élnek ott olyan leszármazottak akik egy bizonyos guancso népcsoporthoz tartoznak és viking kötődésük van de még kutatják hogy hogyan is kerültek oda, valamint Gomeira szigetén létezik egy nyelv mely csupán füttyel képes magán és mássalhangzókat kommunikálni a silbo, de hogy ne legyen ennyire képtelen a blogom kerestem videót is hozzá:

Valóban érdekes lenne ha Szuzival ilyen módon kommunikálnék egyrészt senki nem értené és eléggé nagy lenne a feltűnés, bár kétségtelen hogy hegyi terepen hasznos ez a fütyülős módszer mert messzire hallatszik és nem félreérthető, bár én más fütyülős ízes-ségeket is kedvelnék a hegyek között:).

Két dolgot szeretnék még nektek beharangozni, az egyik az hogy készülök Lola-asszony hozzászólása nyomán egy kis elmélkedésre melyet a jövő hét elején teszek majd közzé, a másik pedig hogy ha megnézitek a lathatatlan.hu weboldalt akkor láthatjátok hogy a kiállítás is készül a Valentin napjára tehát ha akad közöttetek aki nem mindennapi körülmények mellett szeretné e nap estéjét tölteni akkor foglaljatok, készüljetek és érezzétek jól magatokat. Ha tehetném én bizony elmennék a rendezvényre de jelenleg objektív akadályai vannak hogy nem tudom ezt megtenni:)

Tisztára kikészít ez a hideg, de úgy döntöttem történjen akár-mi is túlélem.

Eszembe jut egy film ami Kanadában játszódott Edmonton közelében, a címét sajnos nem tudom már, ott egy repülő zuhant le, és a szerencsésebbek a megmaradt roncsokban találtak fedezéket, viszont egy férfi és egy nő nem tudtak mozogni mivel annyira megsérültek és mondhatni kint a hómezőn várták a segítség érkezését. Lélektanilag olyan jól volt felépítve a film hogy bár nyár közepe volt én elkezdtem fázni és ami a művészi élményt emelte még hogy ez a bizonyos két túlélő hogy tartotta egymásban a lelket hol az egyik hol a másik került hullámvölgybe.

De jöjjön valami forróbb!

Mostanában újra voltak nemzetközi csoportjaim a Láthatatlan kiállításon, kellemes és érdekes tapasztalatokkal. Pénteken egy mondjuk nemzetközi kapcsolat szakra járó nagyobb tömeget fogadtunk és a csúcs az volt hogy a Népligetben vezető úton alig akartak haladni, én meg siettem volna de megelőzni nem tudtam volna őket, kicsit úgy jártam mint a nyuszika a viccben aki elmegy a zöldséges előtt álló sor mellett és a medve mindig hátradobja, és már a negyedik után mondja hogy”akkorma nem nyitok ki”:)

Tehát haladunk, a tömeg kb 30 ember előttem, én meg mivel utálok cammogni szenvedve mögöttük amig oda nem érünk a kiállítás bejáratáig.

Ott letettem Szuzikát a “garázsába”, és akkor édes dolog történt mert mindenki elkezdett találgatni angolul hogy a kutya honnan tudja hogy ide kellett engem hoznia és én miért jövök ide mikor itt majd sötét lesz és én nem látok tehát semmi újat nem tud-hat mutatni a kiállítás, és belőlük látok-e valamit, vagy semmit?…

Ott kellett hagynom őket kétségek között, mert be kellett mennem előkészülni a vezetéshez.

Öt perc múlva már a harminc ember is letette a kabátját és várták hogy csoportokra bontva elindulhassanak a sötétbe, és ekkor jött az én időm mert beléptem a “látható rész”-nek nevezett helyre és szóltam hozzájuk angolul hogy az első nyolc bátor jelentkező készülődjön és még szeretnék néhány hasznos információt közölni velük. Akkor esett le a tantusz nekik hogy pontosan mindent értettem amit találgattak miközben én Szuzit “parkoltam” ezért olyan csend olyan kínos csend lett, hogy mondtam nekik ha nem jönnek egyedül kell elindulnom a sötétbe mert ha sokáig nyitva van a bejárat elfogy a sötét. Ezzel azért sikerült oldani a hangulatot.

Nagyon faintos kis csapatom volt, három ukrán és három örmény származású hallgató, és mondtam nekik mert néhány tárgyra rá szoktunk kérdezni ami a térben található hogy ez vagy az mi nem tragédia ha nem tudják a pontos angol szót, írják körbe az is megfelelő elvégre nem vizsgán vagyunk.

Aztán a következő csoportom érdekes volt, ott is angol nyelven zajlott a vezetés, ők Szlovéniából érkeztek, és már-már zavaróan sokat használták az anyanyelvüket, és kérdeztem tőlük hogy van-e valami baj, vagy nem értenek-e valamit, de a válasz az volt hogy minden rendben van, és aztán szó szerint fokozódott a nemzetközi helyzet és akkor úgy határoztam, hogy jó, az egyik helyszínre átmenet magyarul mondom el az instrukciókat. Meg is lepődtek és egyből tudtak figyelni:)

Ha már az érzékenyítő rendezvényeknél tartok, pénteken egy nagyon is jól sikerült esélyórát tartuttam a csapatommal Abán az általános iskolában 7 és 8 osztályosok voltak és a második órára már teljesen elememben voltam.

Történt pedig hogy egy meglehetősen határozott fiú megkérdezte hogyh a nem látok akkor mi alapján választok barátnőt, és persze elmondtam neki hogy nem a külső a minden de azért nagyon picit számít és hogy egy kézfogásból mennyi minden kiderül, és erre nem tudom miért a hozzám közel ülő egyik lány irgalmatlanul elkezdett nevetni. Na nekem sem kellett több, megkérdeztem tőle hogy ha már így kineveti a módszereim végezhetünk-e egy kísérletet, és nem utasított el. Megkértem arra hogy nyújtsa felém a kezét, kezetfogtunk, de úgy képzeljétek el, hogy teljesen nem fedte egymást a két tenyér, ő így szerette volna és én erre rögtön elmondtam a benyomásaim hogy keményen meghúzza a határvonalat és mindenkivel pontosan közli hogy meddig mehet el vagy sem… és persze még másokat is mondtam neki de most felesleges lenne idéznem mert nem láttátok a helyzetet.

Aztán András, (így hívták a határozott fiatalembert) újra hozzám lépett, de ő is hozott magával valakit és kérte hogy a lányról aki Merci na mondjak valamit. Kicsit úgy éreztem hogy hitetlenkednek hogy valóban a beszélgetés vagy más alapján valóban le lehet vonni következtetést a másik milyenségére. Meg is történt, elmondtam az érzéseim de hogy teljes legyen a hatás hozzá tettem még azt is hogy szüksége is van a nyugodtságára mert egy olyan nevet adtak a szülei melyet viselnie és nem elviselnie kell és ez aztán a valami az igazi méltóság.

A kívánt hatás nem maradt el, ő is és a fiú is mosolyogva távoztak és mikor szálltunk volna be a minket szállító kisbuszba odajöttek megkérdezni hogy tudnak-e valamit segíteni a fellépésnél akár nekem akár Szuzinak.

Ami még az előző hétvége előtt kiderült hogy a székesfehérvári “árny alatt” kiállítás március 31.-ig maradhat az Aszalvölgyi úton, utána más helyet kell keresni, így törhetem a fejem de bízom a legjobbakban.

A szombat délután és éjjel a Cice-Lárke közös farsang ideje volt, akinek facebookon az ismerőse vagyok láthatta hogy milyen volt a kalózos jelmezem, amely a már emlegetett szemfedőből, egy régi kampós fehérbotból és a Gábor barátom által készített nemez bajuszból állt. Még akik segítették a kicsik-nagyok jelmezezését az “ecetes olló” kreatív csoport és önkénteseik, és hét órától pedig néha-néha kerioki is volt, és esküszöm hogy ártatlan voltam én csak táncoltam a Kft Afrikájára és énekeltem, de egyszer csak az orrom alatt lett a mikrofon és akkor már elkapott a lendület és többször is énekeltünk közösen a résztvevőkkel, aztán volt lambadázás is meg a Gipsy Kings féle volare és társai, de volt fánkevő verseny amin én nem vettem részt mert akkor épp valahol mással beszélgettem.

Őszintén remélem hogy lesznekmég ilyen közös rendezvényeink mert nem csak a munkakapcsolat a fontos de jó szórakozva is megismerni a másikat bizony-bizony új arcát mutathatja meg így mindenki.

Ma tragédia történt 8 óra előtt nem sokkal, mert ahol szoktam kávézgatni szürke magányos reggeleimem és van egy eladó lány, és róla kiderült hogy a továbbiakban már nem eladó, ugyan is a kolleganőjének ma mesélte hogy lenyomta az ébresztőt és aztán nem tudott felkelni ezért késett el mert átölelték… Szörnyű, magamba zuhantam és melléestem!

Kezdetnek ajánlok nektek egy honlapot mégpedig a

www.rakonczay.hu

oldalt ahol egy érdekes kalandot követhettek, nem azért mondom mert én ki lennék tiltva onnan vagy nem érdekelne csak a googlemaps screenreader azaz képernyőolvasót használók számára optimalizált változata valamiért nem működik.

Aki megnézte az oldalt láthatja hogy az Atlanti-óceán átkenuzásáról szól, képekkel, beszámolókkal. Én a Mr1 rádió reggeli műsorában hallottam a párt Gábort és Viktóriát nyilatkozni és tetszett hogy a feleség nem akarta köröm szakadtáig elkísérni az “urát”, hanem inkább segíti a hajós számára elengedhetetlen adatokkal és nyilván lelki támogatással Colombo Cristobal kései követőjét.

Izgalmas lehet egy ilyen út a mellett hogy sportteljesítménynek sem utolsó de az embernek 90 napon keresztül el kell viselnie önmagát és nem ajánlatos halálra unatkoznia magát vagy belefeledkezni a tenger élővilágába nyakig, mert a természet mindig tartogathat meglepetést. Magam részéről nagyon szurkolok Gábornak, főleg azért mert ahogy hallottam beszélni a hangjában semmi nagyképűség, kivagyiság nem volt tettenérhető.

De a “Földönragadtaknak”, is van mivel megküzdeniük, itt is tombolnak az elemek, nekem rendszeresen a feltöltöttnek hitt akkumlátoraim tombolnak és akkor merülnek le amikor éppen használni szeretném az mp3 lejátszót.

Aztán a megelőző egy hétben gyakran jön rám a “kapunyitási” pánik, nem azért mert ne szeretnék új embereket megismerni hiszen éppenséggel péntek 13.-án keresett meg egy addigi titkos hódolóm egy igazi “IgazGyöngy”, aki mellett már többször is elszáguldottam a buszra rohanva, és azt mondta kérdezzek tőle amit csak akarok, én meg természetesen kérdeztem:)

Ha a kapcsolatépítésnél tartunk most már második alkalommal voltam egy olyan helyen ahol volt sok beautifull-grill is és természetesen jó társaság is, és csodálatos dolog volt egy valakinek lenni a tömegből nem a “vaknak”, vagy a vezetőnek, hanem egy ugyan úgy szórakozni vágyó embernek mint a többiek, bár azért az meglepett hogy mikor a pultnál éppen a “málnaszörpöm” iszogattam egyszerre beszólítottak a tánctérre és kegyetlenül lassúzásra voltam itélve, bár én inkább a közönséget sajnáltam.

Az ajtókhoz visszatérve:

Legyetek óvatosak ha egy látássérültet akár bottal akár kutyával készültök beengedni egy épületbe vagy terembe, mert nem a fájdalom a leg rosszabb mikor az ember kezének nekicsapják az ajtót hanem a rémület hogy mi is történik hirtelenjében a világ új dimenziót kap. Ha pediglen a kapu vagy ajtó befelé nyílik és csak úgy zsupsz benyitjátok, könnyen előfordulhat hogy “belétek esünk”, mert arra számít az ember hogy erőt kell kifejteni a zár kinyitásához.

Van két minősített eset is, az egyik a bizonyos új helyemen a Technika-házánál esett meg velem, hogy csupán jószándékból a fagyott kezemnek csapták a kifelé nyíló ajtót hogy igen-igen csak harapnom kellett a számat hogy ne kerekítsem el magam valami formás eget és tengereket megrengető körmondatba, aztán persze jött a “én csak segíteni szerettem volna” mondat és én el is hiszem de abban a másodpercben nem voltam túlságosan megértő lelkiállapotban.

A másik napi küzdelmeimhez tartozó kapu a győri lépcsőházhoz tartozik, valami para-jelenség miatt a kulcsom zárba történő behelyezése után csak egy irányba tudom elfordítani az pedig nem jó irány mert úgy záródik a kapu, és a cuki dolog az, amikor egy lakótárs jóindulatból megrántja a kaput befelé és ezzel a mozdulattal a mostanában általában szétfagyott kezem a kulccsal együtt végighúzza a kapunak a nem mozduló részén…

Tehát ezzel a rövid eszméletfuttatással csak az a célom hogy felhíjam a látogatók figyemét hogy óvatosan az ajtókkal mert nem lehet tudni ki milyen szándékkal tartózkodik a másikoldalon.

A sombat délután és este miatt szurkoljatok hogy jól sikerüljön, természetesen magamutogató mivoltomból kifolyásolólag majd megkérem a kollegáim és nem a teljesen vak munkatársakat hogy fotózzanak le, e hát ez van, minden és mindenki eladó:)

Mindig eltervezem hogy gyakrabban jelentkezem a blogon és de nemközbejönnek a dolgok olyan eseménysűrűséggel hogy a hírügynökségek sem bírnák? Ma először is hó van demég nem zavarja a tájékozódást de azért megviccelt a helyzet. Sajnos most át kellett költöznöm egy másik irodában itt fehérváron belül és errefelé még nem ismerem a jégfoltos helyeket ezért a cél előtt nemsokkal nagyjából két gyalogátkelőhellyel kipróbáltam hogy milyen fenékkel tapintani a jeget:) Egész jól sikerült véghezvinnem a manővert bár mostanában nem vagyok csúcson de ezt nem rontottam el, mikor már éreztem hogy csúszik ki a talaj alólam Szuzit elengedtem nehogy rá essem bot előre vízszintesen hogy arra se zuhanjak, és átadni magam az édes súlytalanságnak. Persze amennyire tudtam csökkentettem az esés sebességét a vállam kicsit felhúztam hogy a laptopom ne törjem darabokra és ami szerintem ilyenkor fontos nem akartam hirtelen felkelni mert akkor jól hátra lehet esni hanem csak szép óvatosan. Egy néni jött oda hogy ugye nincs baj, de mondtam neki hogy de van, nem vagyok a legjobb formámban de nem értette a viccet és ott hagyott. Tegnap ráadásul még a tükröm is megkarcoltam lassan kezdek reménytelen esetté alakulni:)

És hogy még borzasszalak benneteket elmesélem hogy az egyik kolleganőmet kísértem egy irodába ahol már rég nem járt, két kutyával mentünk ő is egy kutyussal és én meg Szuzival, mikor is egy nem tudom úr vagy hölgy odajött és artikulálatlanul elkezdett magyarázni valamit az autóbusz állomáson. Annyit értettem hogy menjek be vele a közeli sörözőbe de mondtam hogy bocsánatot kívánok de megyek dolgozni és mindent a maga idejében és mértékében. Csak jött utánunk, és aztán megelőzött minket és megállt velem szemben és mondta az érthetetlen dolgait, bizonyos hazánkban élő nemzeti-etnikai kisebbségi csoportot emlegetett sűrűn, és mikor akartam elindulni hogy ott hagyjuk majdnem felborítottam a nagy lendületemmel mert beállt elénk. Kezdett elfogyni a türelmem, és nem azért mert féltem volna tőle hanem mert egy lányon kívül senki-de senki nem jött oda szólni neki hogy hagyjon már minket békén pedig reggel 8 körül elhihetitek hogy volt jónéhány ember a környéken. Idegesítő ez a tehetetlenség, mégsem vághatom homlokon a botommal, meg a kolleganőt sem hagyhattam ott, de ha egyedül lettem volna biztosan sprintelünk Szuzival egy jót a belváros felé, vagy felszállunk egy városi buszra mindegy hogy melyikre de tuti az emberünket nem engedték volna fel a buszra, de ezek csak elméleti lehetőségek és nem gondoltam végig őket előre akkor azon nyomban pattantak ki a fejemből.

Folytattuk az utat közben a rámbízott lányra meg a pénztárcámra is figyeltem, és olyan lassan múlt az idő és lassan fogyott a távolság és senki nem akart segíteni. Egyetlen ötletem támadt, annyit mondtam a lánynak hogy ha elérjük a Palotai útnál a kereszteződést csak akkor induljon el ha én mondom. Elértük a zebrát ez egy ipszilon alakú elágazás, és nekünk jobbra kell igazság szerint átkelnünk, és hiába lett szabad a jelzés és sípolt a lámpa én kicsit balra tartottam és addig vártam ameddig szinte az utolsó pillanatban tudunk átkelni a két kutyával. Nem tudom hogy ennek a hatására-e vagy elfáradt de a követőnk lemaradt és hatalmas megkönnyebbülés volt ez nekem.

Tudom tudom gondolkozzam pozitívan de akkor sem magam miatt aggódtam hogy nem segítenek a járókelők hanem mert valaki rám volt bízva és ráadásul nem tudta az utat mert ha így lett volna akkor egyszerűen magam elé engedem, lefoglalom ezt a vadállatot és utána meg már csak magamat kell menekíteni a helyzetből.

Aki olvassa a blogot emlékezhet hogy talán ősszel írtam hogy a bizonyos eléggé szűk 16-os kocsiállásnál egyszer egy “szent” család majdnem rá tolta szuzi lábára a babakocsit és milyen közfelháborodás lett belőle pedig többségében fiatalok diákok voltak a szemtanúk. Előző héten egy gyermek ápolónak tanuló csoport jött az árny alatt kiállításra nem mellesleg igenjókat kérdeztek és jó hangulatú volt mind a két csoporttal a “kirándulás”, és a második turnusban ketten-hárman már majdnem kifelé jövet a világosba említették hogy ők látták és ott voltak amikor majdnem Szuzit elütötték a babakocsival, és ebben az tetszett hogy nem úgy mesélték ezt hogy hivalkodva hogy bezzeg ők segítenek a szeegény vaknak hanem teljes természetességgel és nem az volt a lényeg hogy ők fel akarnak vágni bár mivel is.

Természetes nekik hogy ha valaki bajba kerül akkor segítenek és nem az a motiváció hogy ezért majd jutalompontot kitüntetést vagy csokinyuszit kapnak.

Csokinyuszi az nekem is kell meg habostorta is illetve életbiztosítást lehet hogy nem ártana kötnöm bár nekem is magas a kockázati feláram. Emlékeztek egy héttel ez előttig két kutyával mászkáltam és az utolsó ilyen “fogatos” napon érdekes dolog történt. A középső vagy hátsó ajtónál szerettem volna leszállni, de mivel kicsi a pályaudvar Fehérváron ezért a busz nem ott állt meg ahonnan majd tovább fog indulni, de ezt nagyjából tudom is hogy így szokott lenni, arra azonban nem számít az ember fia, hogy miután a két kutya leugrik a buszról (normál esetben én szállok le előre és Szuzi követ) éreztem hogy csukódik az ajtó. Gondoltam magamban hogy egy ilyen Crédo márkájú busz ajtaja nem lehet ellenfél és vissza is nyomtam az ajtót. Erre újra érzem hogy csukódik a kijárat és akkor már hangosan szóltam hogy várjanak még hadd szálljak le és visszanyomtam ismét az ajtót. A harmadik próbálkozásnál jött rám a szívbaj mert az ajtó csukódott viszont a busz meg elindult. Nem volt mit tenni mást mint felhívni magamra a figyelmet és erre nem volt más eszköz mit bele kellett csapni egy hatalmasat az ajtó melletti üveg felületbe és akkor már teljes hangerővel mondtam hogy mégis mit képzelnek magukról, és nem is csupán magam miatt aggódtam hanem a két kutya már az ajtón kívül volt róluk nem tudtam semmit.

Aztán végre leszálltam gondolhatjátok hogy ilyenkor azért sík ideg az ember, és még az a szerencse hogy jött egy lány aki odahozta a két kutyust és Szuzi pórázát meg nyakörvét ami lejött róla, bele sem gondolok inkább hogy esetleg valamelyikük bele akad az ajtóba és vonszolta volna a busz maga után…

Időközben mivel két sofőr vezeti a Győr Szeged -Szeged Győr járatot a váltó odajött hogy mi a baj és mondtam neki hogy miért csuktak oda és miért indultak el, mi a fenét képzelnek magukról. Ő eléggé nyugodt volt mert azt nem tudta és a mai napig sem tudja szerintem hogy a kutyák már a buszon kívül voltak és hogy ha én amikor ők a busszal tovább indulnak éppen lelépek akkor ki tudja milyen sérülést szed össze az ember, szóval próbált nyugtatni de én elmondtam neki hogy most csak azért nem csinálok ügyet a dologból mert nincs tanu aki ezt igazolná és egy “szerencsétlen” vaknak nem fognak hinni de üzenem a kollegájának ha mégegyszer nem figyel a leszállásnál akkor komoly problémái adódhatnak mert akkor nem a forgalmi irodában hanem a rendőrségen teszek feljelentést. Megértem és értem hogy mindenki tisztelet a kivételnek siet és ezer és egy gond nyomasztja de ha ez hanyagságot okoz akkor csak még rosszabb helyzetbe hozza magát az ember, ezért sem értettem például a tegnapi napon is miután megvettem a délutáni forrócsokim hogy egy buszra siető fiú miért siettette az eladó “kis”-lányt hogy gyorsan-gyorsan adja neki a visszajárót ezzel csak azt sikerült elérnie hogy a lány tisztára pánikba esett és kevesebbet adott vissza és ezzel újabb idő fogyott és csökkent a busz elérésének esélye, de szegény eladó annyira felzaklatódott hogy mikor kérdeztem tőle mert a poharam szerettem volna eldobni hogy merre találok kukát visszakérdezett hogy miért és mire kell nekem a szemetes.

Tessék vigyázni magatokra nehogy eltűnjetek ebben az egyre gyarapodó hóban, holnap nekem is koncentrálnom kell meg Szuzinak is mert Pestre utazunk nem teljesen ismerős helyre, de az az igazság rájöttem hogy nem érdemes elveszni mert akkor meg hiányzik az ember másoknak.

Majd mesélek még a szervezkedésemről mert lesz január 28-án Székesfehérváron farsang.

“Milyen volt szőkesége nem tudom már…”, ezért mert romlik a memóriám újra nálam van Amálka-hercegnő ahogy a családban nevezzük pediglen a nagy partizán akinek a héten a legnagyobb dobása az volt hogy pénteken a szabadnapomon elintézte hogy ne reggelizzem mert béharapta jóízűen a zsíroskenyeret de vigyáz az egészségemre és az alakomra mert a paprikát meghagyta számomra.

Le a kalappal és virtuális dícséret a sofőröknek akik találkoztak a héten velünk mert nem kezdtek el hőbörögni hogy miért két kutyussal vagyok, de gondoltam már rá ha megkérdezik akkor elmondom hogy begyulladt a jobbszemem és már arra az oldalra is kell egy vezető.

Erre azonban nem került sor de azt nagyon bírom amikor akik útközben szállnak fel a buszra és nem látják a két kutyát amikor kezdünk készülődni akkor szinte hallani ahogy az álluk koppan a padlón hogy “jéé hát kettő”, nagyjából olyan mint mikor az egy gyermekre számító szülő számára kiderül hogy ikrek érkeznek ilyen mértékű a meglepettség.

Ráadásul az egyik nap a buszról leszállva azt hallottam hogy”jé ez a kutyus olyan mint az Amál”, másnap meg azt hogy “Nézd a Szuzi is így néz ki”, de a titkos hódolók nem mertek ránkközelíteni.

Azért is ez a címe az irományomnak mert őszintén remélem hogy a kölcsön eb kellemesen érzi magát a társaságomban és azért van csodálatos élete mert ő eredetileg kóborkutya volt és ezután sikerült őt kiképezni vakvezetővé bár a vadászösztön az megvan még benne hiszen a reggelim is ügyesen elhappolta előlem.

A délutáni hazabuszozás főleg ha fehérváron a 16-os kocsiállásról indul a buszunnk meglehetősen izgalmas mert ezt a helyet úgy képzeljétek el hogy álltok arccal a jövő és a busz felé mögöttetek egy 1 euro-s bolt ami a régi-régi váróterem épületéből vagy is annak egy részéből lett kialakítva és nagyon keskeny a hely és még átmenő gyalogosforgalom is van egy kutyával is néha csak lapjával férek el hát akkor kettővel… A megoldás az volt hogy a várakozás ideje alatt megmondtam illetve parancsba adtam a kutyáknak hogy üljenek, én nem a busz felé fordultam hanem kb 90 fokos szögben jobbra vagy ha így jobban tetszik három óra irányába és a leg kevesebb helyet foglaltuk el. Nagy igyekezetemben annyira védtem a jószágaim hogy tűszúrás ként ért a meglepetés mikor egyik délután egy anyuka áttolta a babakocsiját a jobblábamon, és mikor a hátsó kerék is elhagyta a lábfejem akkor mondott csak annyit hogy “elnézést”, én meg teljes lelki összeomlásba kerültem, igazán megadhatná a telefonszámát vagy e-mailjét és amúgy meg ezért a sérelemért járna egy forrócsoki.

Azért nem maradtam izgalom nélkül mert szerdán autós kalandba sikerült keverednem, a reggelim megvásárlása után a két kutyussal egészen jó sebességgel haladtam az egyesület irodája felé és már csak egy apró keresztutca választott el a céltól amikor is egy autó jött velem párhuzamosan és ahogy lassítottam ő is lassított, amikor gyorsítottam ő is növelte a sebességet, de végül elértem a kereszteződéshez ami tulajdonképpen egy kicsi utcácska ami a házakközé vezet be és nem szabad a nélkül átkelni rajta hogy az ember ne nézne körül mert babakocsik meg rendes kocsik néha suhanó biciklisták szoktak száguldani itt és nem jó egyikkel sem kikezdeni. Odaértem a képzeletbéli átkelőhöz, megálltam és ekkor a követőm is megállt és dudált egyet, mondom magamban jóvan menyél csak én elengedlek annyira nem sietős, de nem indult el, é nem azt gondoltam hogy ha te nem akkor én és átkeltem mire ő is elindult tovább velem párhuzamosan.

Leírva lehet hogy nem olyan izgalmas mint átélni de ebben a néhány másodpercben az ember ne is tudja hogy mit gondoljon, nem azért mert félnék esetleg ilyenkor azon dolgozik a processzor hogy most én képzelem be ezt hogy pontosan valaki jön mellettem illetve mögöttem, és ha nem én képzelem be akkor mi lehet az oka mit szeretne az illető közölni velem vagy csupán megvalósítja a Való világ helyett a vakos világnak elkeresztelt valóságshowt és kicsit bele-bele szeretne pillantaani a hétköznapjaimba?

Ezeken gondolkoztam de váratlan esemény szakította félbe a töprengésem mert az autó jobboldali ablaka halkan lecsúszott és egy kellemes női hang a manapság gyakran hallható kérdést tette fel nekem:

“Hello cica van gazdád?”

Ekkor márr tudtam hogy a Zsanett kolleganőm volt az elkövető mondanom kell hatalmas röhögés lett a vége de aztán én sem maradtam adósa. Van aki emlékszik az első Big-brán-der nevű valóságot utánzó produkcióra és abban volt két szereplő egy Zsanett és egy Szabi, bármely névbéli egyezőséghez semmi közöm… Sanyi barátom akiről már olvashattatok szokott mindig azzal szórakozni hogy a show béli Zsanett egyik mondatát ismételgeti mikor letesz elém egy pohár felest ugyan is ekkor így szól: “Szabi, tudod hogy ezt nemszabad!” Ez után az autós kaland után a drága kollegína bármit csinált rögtön megkapta hgoy “tudod hogy ezt nem szabad”.

Annak aki szereti vagy nem ismeri pedig jöjjön egy szerintem zenéjében is jó szám, a 90-es évek közepén játszották én érthető okok miatt jegyeztem meg a címét de sokáig vagy nem találtam sehol vagy nem jutott eszembe keresni, tehát íme a vaksi-hapsi, fogadjátok szeretettel, remélem velem meg a meghallgatása elfelejti hogy kedvenc Fc Barcelonám csak 1-1 es döntetlent játszott tegnap a városi riválissal az Espanyollal de ezért szép bármely sport mert lehet győzni, kikapni, viszont az ember ha ilyen tevékenységet végez akkor csak nyerhet!

Ameliről már a filmbéliről még annyit hogy imádom a történetet bár eddig csak egyszer láttam és a 117. perc végén majdnem kiugrottam az ablakon mert nem volt semmi hang a jelenetben nem tudhattam hogy mi történik.

És mert az előbb hapsiztam akkor aki ismeri egy virtuális összekacsintás mert eszembe jutott a Fuszeklik fejedleme amely a Robin Hood vígjátékos formája és ott is van egy divatos szóval sorstársam, de nem lövöm le a vele kapcsolatos poénokat csak ide kívánkozott.

Szép napot kívánok mára, ha többet nem írnék akkor lehet hogy elvesztem vagy büntetésből a kisgyermekes anyuka akit megénekeltem vödör szám tolja belém a forrócsokit.

Legközelebb néhány napon belül pedig elmesélem éjszaka hogyan loptam autót

!

Új év újabb hétköznapok következnek nem mindennapi helyzetekkel és reakciókkal. Őszintén remélem hogy a drága olvasóimnak kellemesen zajlott az évváltás, amint említettem is én takarékon voltam, de majd az idén lesz nemulass, illetve ellenkezője de na úgy is értitek…

Azt tudom hogy nem csupán nekem de a Manchester United és a hölgyek nagy kedvencének Waine Rooney számára is nyögvenyelősen kezdődött az év mert egy korábbi 5 gólos győzelmet nagyon sikerült megünnepelnie másik két csapattársával és a trainer a másnapi szószerint másnapi teljesítményével nem volt megelégedve ezért a következő bajnokin ki is hagyta a csapatból és az egy hétre eső fizetését sem kapta meg.

A hétfői napom mondhatni az évem nekem is csikorgósan indult, úgy éreztem hogy senki nemtalálja a helyét, munkanap volt de tanítás még nem volt, az nem zavart hogy sok telefonos érdeklődő volt a legkülönbözőbb jogi kérdésekkel kapcsolatosan, meg is értem hogy sokan aggódnak amiért a rokkantsági ellátások rendszere megváltozott, de legalább hárman azzal fárasztottak hogy látássérült ként ők miért nem jogosultak támogatásra hogy gépkocsit szerezzenek és mikor szépen nyugodtan vázoltam nekik a helyzetet hogy abban az esetben érdemes próbálkozni ha mozgásszervi problémáik is vannak még szinte én voltam a hibás hogy rossz a rendszer és minden-minden de igazságtalan.

Reggel ráadásul a szívbaj jött rám mert törvényesen le akartam nyúlni a győri bankom beszélő atm-jét és a bankfiók ajtajánál elkezdtem keresni a kártyám de csak nemtaláltam. Volt három percem a keresgélésre, és arra határozottan emlékeztem hogy előző délután direkt a kabátom belső zsebébe tettem hogy reggel ne húzzam az időt az elővétellel. A végeredmény az lett hogy nem jutottam pénzhez és a kis lelkem meglehetősen felzaklatódott és így ültem a hajnali buszra. Nyugodni azonban nem tudtam és expedíciót indítottam a kártya előkerítése érdekében és mármár keztem feladni a feladhatatlant mikoris előkerült. És jogosan kérdezhetnétek hogy mit bénáztam hogy ilyen sokáignem sikerült megtalálnom, de elmondom nektek hogy a drága elrejtőzött. Egy konferenciáról maradt a zsebemben egy műanyag kitűző és ebben volt pont akkora hely hogy a kártya oda beférkőzhetett és rútul nem engedte hogy megtaláljam.

És hogy a nap teljes legyen kiderült hogy nincs információ arról Január 31.-e után az egyesületem megkapja-e a munkabéremre a támogatást vagy sem, ezért is meg amúgy is fokozott aktivitással kell állást keresnem.

Ezen túl délután a két óra amit várnom kellett a buszomra olyan de olyan lassan múlt mint amennyire lassan Chariernek Pillangó ként Francia-guyanán, egyszerűen minden kényelmetlen volt, a váróteremben lejtett a szék, tömegvolt….

Más választásom nem maradt mint rádiót hallgatni a visszakapott mp3 lejátszómon amit két évvel ez előtt emelt el valaki egy Városligetben található söröző teraszán mert ott volt a korsóm mellett aztán egyszer meg már nem volt ott és mivel voltak rajta olyan adatok ami alapján elérhető vagyok a becsületes megtaláló két hete vissza is juttatta számomra. De elkalandoztam mit ahogy már megszokhattátok, tehát keresgélem nagyban a megfelelőr rádióállomást az ólomlábú idő társaságában amikor is egyszer csak megszólalt az isteni Erosnak ez a száma

Ha hiszitek ha nem erre aztán olyan régi-régi 18 évvel ezelőtti emlékek ugrottak elő hogy már nem is volt hideg és szürke körülöttem minden mert egy nyári hajnal volt a Gyurit az ikertesóm vártam haza a napfényes Itáliából mert ott volt az általános iskolával kézilabdázni és persze nyaralni is és én abban az időben mindent tudni akartam ami olasz és nyilván önző az ember bíztam benne hogy csak hoz nekem valami iigazi itáliai ajándékot az sem baj ha csak egy marék homok vagy egy kavics de onnan származik ahová én annyira vágyakoztam. Aki emlékszik rá abban az időben volt egy bűnügyi filmsorozat a Polip ahol Conrado Cattani felügyelő üldözte a modernkor betyárait és engem bevallom egy idő után nem is a történet érdekelt hanem a látszólag apróságok a dallamos hangzású nevek de tulajdonképpen minden apró részlet az ottani életről.

Ebbe a hangulatba mármint a nyári hajnaliba varázsolódtam vissza és képzeljétek annak idején igen kaptam ajándékot mégpedig egy kicsi labdát amibe vizet lehetett tölteni, és megvolt formázva egy kis arc, szem, és kinyújtott nyelv és a trükk az volt hogyha valakinek mutattam hogy nézd de érdekes arca van a labdámnak ahogy kereste az érdekességet nekem csak össze kellett nyomni és máris összevizeztem a gyanútlant.

Egyszer fél évvel később bajba is kerültem majdnem egy ilyen vicces eszköz miatt a vakok iskolájában mert sikerült szeritem a Patrick unokaöcsém jóvoltából egy a megszólalásig hasonlító cigarettás dobozt amiből még tapintásra is lóggott ki néhány szál cigi de ittis trükk volt a dologban mert mikor a dohányos megfogta a dobozt hogy engedjen a kínálásnak ráadásul márkás dohányt ígérkezett akkor őt is lespricceltem. Gondom abból akadt hogy elterjedt a tanárok között hogy valamiféle cigarettával mászkálok és szörnyű rólam aztán sosem gondolták volna és veszélyes a dolog mert ha cigim van akkor tűzszerszámom is lehet és nehogy balesetet okozzak… Amikor vinni akartak raportra kezemben volt az inkriminált doboz és az egyik nevelő olyan lendülettel tépte ki a kezemből hogy szétesett és világosan látszott hogy nincs itt szó semmi dohányról csak hatalmas nagy diákcsínről.

Már majdnem elérkezett nagy álmodozásaim közepedte a buszom indulásának ideje de rezgett a zsebem és két darab sms várt a bankomtól és az egyikben 50000 Forintot levettek a számlámról a másik szerint ugyan ennyit jóváírtak, és azon mosolyogtam hogy Győrbe érkezésem után megint lesz egy apró utacskám de már abban a biztos tudatban hogy jóhelyen van a kártyám.

Igen-igen, jól láthatjátok az év utolsó és első napján itt vagyok veletek.

Úgy alakult hogy nem alakult semmi karnevál de panaszra nincs okom elég változatosra sikerült az óév és lazulásra is akadt mód, még a nagy osztrák éjszakába is sikerült beletáncolni nem is akár-milyen társasággal.

És ami a következő évet illeti tele vagyok tervekkel célokkal várakozásokkal, én bizony nem mondogatom hogy remélem jobb lesz mint az előző, mert fakutya legyek ha két évemet képes lennék összehasonlítani.

De nézzétek csak! Valami nagyon fontosat sikerült így év vége felé megtanulnom és megértenem és ami fontosabb el is hinnem, azt hogy nem vagyunk egyedül.

És hogy maradjak az egyedül vagy nem egyedüllét témakörénél, december 29.-én volt elő évvégi buli a barátaimmal akik zömében a Láthatatlan Kiállításon dolgoznak, és mint már megszokhattátok a máskor szombat éjjeli eltévedés szintén nem maradt el és megint Sanyi barátommal valamint a két kutyussal Szuzival és argóval sikerült megalkotni.

Felszálltunk nem éjszakai hanem még nappali üzemmódban valamelyik hetes buszcsaládhoz tartozó járműre de a felszállás után az automata közölte hogy nem a Bosnyákig megy a busz hanem valahol a Szugló utcánál áll meg ezért a Sándor tanácsára úgy döntöttünk hogy a Róna utcánál elhagyjuk pánikszerűen a buszt. Jött egy másik nem is olyan sokára, de itt felszállás után nem közöltek velünk semmi érdemit. Nagyban utazgattunk, válaszoltunk a kutyákkal kapcsolódó kérdésekre hogy mennyi idősek hol képezték őket és hogy fel tudják-e kapcsolni a villanyt, mikor is begördültünk a végállomásra. Leszálltunk és akkor derült ki hogy igazából teljesen hiába vártunk mégegy buszt mert ugyan úgy nem ment el a Bosnyákig. Ami nagyon jó volt hogy senki nem volt körülöttünk és én a jó hangulat hatására bizony elénekeltem a “you never walk alone” c örökbecsűt, aminek meg is lett az eredménye, valaki odasétált és megkérdezte hogy nocsak ekkora Liverpool Fc szurkoló lennék hogy az indulójukat így éneklem, de felvilágosítottam hogy nem, amúgy ha Anglia akkor inkább Manchester United de nem akarom megbántani, pedig már a sálam vizsgálgatta hogy az is esetleg liverpooli-e de mondtam hogy nem de ha úgy tetszik nekem még értékesebb.

A tárgyalás eredménye az lett hogy segített nekünk irányba állni a Bosnyák felé és hazaértünk teljes lelki nyugalomban, izgalomra csak az adott okot hogy két dobozos sört a fagyasztóban felejtettünk húsz percre vagy kicsit többre és egész érdekes állapotba került az ital így meg kellett langyosítani.

Az év vége is tartogat meglepetéseket számomra, nem tudom mindegyikre azt mondani hogy kellemetlen, nem is feltétlen kell nekem értékelnem őket inkább elmesélem mik is történtek.

Csütörtökön mikor az elő-óév-búcsúztatóra igyekeztem, leült mellém egy lány a buszon és kérdezte hogy emlékszem-e rá a hangja alapján, persze zavarban voltam mint a vasorrú banya mágnesesviharban, de kaptam támpontot hogy a 98 őszétől induló médiaosztályba jártam vele együtt még a Móra gimiben, és így már fel is ismertem és egy hatalmasat beszélgettünk egészen Pestig. Amiért ez meglepetés hogy odajött ennyi év nemtalálkozás után is én észre nem vettem volna 🙂

A másik meglepetés illetve a következő péntek délelőtt ért mikor a Népligetnél a 103-as busz megállója közelében kávét akartunk venni és apultot megtaláltam de nem tudtam pontosan hogy hol található fel az ablak, ezért nem sarkkutatónak de ablakkeresőnek felcsapva elkezdtem nyúlkálni, megvolt a pult de hogy hol a “néni” az nem. Már arra gondoltam hogy kötök adásvételi szerződést kávéra máshol amikor is valaki finoman az ablak mögül megfogta a kezem, és mivel váratlanul ért ez a hatás kicsit megijedtem a lány meg írd és mond kiröhögött hogy nem kell tőle félnem, itt az ablak mit parancsolunk. A váratlan élmény hatására úgy lefagytam hogy majdnem vettem egy hamburgert pedig nem is szerettem volna.

Na aztán sikeresen bé-kávéztunk, és én indultam a Győrbe jövő buszomhoz, és ameddig kávéztunk valaki összetört egy üveget az aluljáróban és négyen elmentek mellettünk mire valaki segített, bár Szuzi próbálja kikerülni a szilánkokat de az apróbbaktól nagyon féltem a kis tappancsát nagyon tud az fájni ha a járópárnái közé beleszúr.

Aztán érkezett egy hölgy aki segített elkerülni a veszélyes zónából, de az ő példáján keresztül leírok egy helyzetet amit lányok nők-asszonyok gondoljatok végig ha látássérültnek vaknak segítetek:

Ahogy szlalomoztunk az üvegszilánkok között nem is figyeltem mert más dolgom volt, de miután biztonságban voltunk vettem csak észre hogy engem a nő úgy vezet a jobboldalamon jőve hogy A könyököm a bal karjával teljesen hozzányomta a kebléhez és úgy voltam vele hogy hirtelen segíteni akart így jött ki a lépés. Aztán megkérdezte hogy merre szeretnék menni mert ő az 1-es villamoshoz, de mondtam hogy én a buszomhoz tartok. Ahogy elértünk a villamos feljárójához illetve azzal egy vonalba megállt de hát csakcsak nem engedte el a karom és nagy erőfeszítés árán tudtam volna kiszabadítani az meg nagyon égő lett volna, végül úgy oldottam meg a helyzetet hogy mondtam neki hogy elmennék én vele villamosozni de sajna Győrbe nem jár villamos vagy is azt vonatnak hívják, de a jó társaságot meg kedvelem. Ekkor esett le hogy el kellene engednie, és aztán mehettem az utamra.

A tanulság amit ebből ki szeretnék hozni hogy ezzel óvatosan bánjatok mert ilyenkor hamar ha nem is zavarba de kellemetlen helyzetbe jön az ember mert nem egyértelmű hogy mi miért történik, kimondottan ismerkedni szeretnének velem vagy véletlen a dolog és ráadásul jelen helyzetben meg sem kérdezte a hölgy hogy merre kívánok menni simán elvitt volna a villamoshoz.

Haj, azért itt mutogatták este különböző városok évvégi fesztiváljait, de elmentem volna akár Berlinbe erre a rekord tömegeket megmozgatóra, de Sidney is vonzó a kikötővel és a langyos időjárásával,de ahová a tükrömmel elmennék az Tokio ahol a hírek szerint néhány kiválasztott egy torony tetején nézheti a napfelkeltét.

Megint csak későn de azért szólok hogy vigyázzatok a kutyáitokra egyébb háziállatokra bár már régóta nem lehet petárdázni de a tüzijáték Szuzit kicsit megviseli, egész délután itt fekszik az asztalom alatt, érdekes mert gyerekkorában is sokat feküdt itt aztán mikor visszajött mint felnőtt kiképzett kutya már nem kívánkozott oda, most meg itt gömbölyödik a lábamon és bármerre megyek a lakásban követ csak gyakran beüti a kockafejét mert elfelejti hogy egy asztal felett van. Ha lesz egy saját “helyem” újra, akkor olyan helyet fogok készíteni neki aminek van teteje is mint egy sátor és nagyon kényelmes hogy érezhesse hogy ez az övé.

Végezetül köszönöm hogy itt voltatok velem ebben az évben és hogy nem hagytatok elcsüggedni és néhányótokkal találkozhattam is ami egy csodálatos dolog mert főleg holtpontokon jó azt tudni hogy van aki kíváncsi az ember gondolataira és nem csak akkor ha rendezettek hanem amikor kicsit kuszák nehezen érthetők akkor is.

Kellemes évvégét és elejét kívánok nektek és nefeledjétek bárhol a világ bármely pontján felbukkanhatok mert ti sem vagytok egyedül!