“No estamos solos!”

Igen-igen, jól láthatjátok az év utolsó és első napján itt vagyok veletek.

Úgy alakult hogy nem alakult semmi karnevál de panaszra nincs okom elég változatosra sikerült az óév és lazulásra is akadt mód, még a nagy osztrák éjszakába is sikerült beletáncolni nem is akár-milyen társasággal.

És ami a következő évet illeti tele vagyok tervekkel célokkal várakozásokkal, én bizony nem mondogatom hogy remélem jobb lesz mint az előző, mert fakutya legyek ha két évemet képes lennék összehasonlítani.

De nézzétek csak! Valami nagyon fontosat sikerült így év vége felé megtanulnom és megértenem és ami fontosabb el is hinnem, azt hogy nem vagyunk egyedül.

És hogy maradjak az egyedül vagy nem egyedüllét témakörénél, december 29.-én volt elő évvégi buli a barátaimmal akik zömében a Láthatatlan Kiállításon dolgoznak, és mint már megszokhattátok a máskor szombat éjjeli eltévedés szintén nem maradt el és megint Sanyi barátommal valamint a két kutyussal Szuzival és argóval sikerült megalkotni.

Felszálltunk nem éjszakai hanem még nappali üzemmódban valamelyik hetes buszcsaládhoz tartozó járműre de a felszállás után az automata közölte hogy nem a Bosnyákig megy a busz hanem valahol a Szugló utcánál áll meg ezért a Sándor tanácsára úgy döntöttünk hogy a Róna utcánál elhagyjuk pánikszerűen a buszt. Jött egy másik nem is olyan sokára, de itt felszállás után nem közöltek velünk semmi érdemit. Nagyban utazgattunk, válaszoltunk a kutyákkal kapcsolódó kérdésekre hogy mennyi idősek hol képezték őket és hogy fel tudják-e kapcsolni a villanyt, mikor is begördültünk a végállomásra. Leszálltunk és akkor derült ki hogy igazából teljesen hiába vártunk mégegy buszt mert ugyan úgy nem ment el a Bosnyákig. Ami nagyon jó volt hogy senki nem volt körülöttünk és én a jó hangulat hatására bizony elénekeltem a “you never walk alone” c örökbecsűt, aminek meg is lett az eredménye, valaki odasétált és megkérdezte hogy nocsak ekkora Liverpool Fc szurkoló lennék hogy az indulójukat így éneklem, de felvilágosítottam hogy nem, amúgy ha Anglia akkor inkább Manchester United de nem akarom megbántani, pedig már a sálam vizsgálgatta hogy az is esetleg liverpooli-e de mondtam hogy nem de ha úgy tetszik nekem még értékesebb.

A tárgyalás eredménye az lett hogy segített nekünk irányba állni a Bosnyák felé és hazaértünk teljes lelki nyugalomban, izgalomra csak az adott okot hogy két dobozos sört a fagyasztóban felejtettünk húsz percre vagy kicsit többre és egész érdekes állapotba került az ital így meg kellett langyosítani.

Az év vége is tartogat meglepetéseket számomra, nem tudom mindegyikre azt mondani hogy kellemetlen, nem is feltétlen kell nekem értékelnem őket inkább elmesélem mik is történtek.

Csütörtökön mikor az elő-óév-búcsúztatóra igyekeztem, leült mellém egy lány a buszon és kérdezte hogy emlékszem-e rá a hangja alapján, persze zavarban voltam mint a vasorrú banya mágnesesviharban, de kaptam támpontot hogy a 98 őszétől induló médiaosztályba jártam vele együtt még a Móra gimiben, és így már fel is ismertem és egy hatalmasat beszélgettünk egészen Pestig. Amiért ez meglepetés hogy odajött ennyi év nemtalálkozás után is én észre nem vettem volna 🙂

A másik meglepetés illetve a következő péntek délelőtt ért mikor a Népligetnél a 103-as busz megállója közelében kávét akartunk venni és apultot megtaláltam de nem tudtam pontosan hogy hol található fel az ablak, ezért nem sarkkutatónak de ablakkeresőnek felcsapva elkezdtem nyúlkálni, megvolt a pult de hogy hol a “néni” az nem. Már arra gondoltam hogy kötök adásvételi szerződést kávéra máshol amikor is valaki finoman az ablak mögül megfogta a kezem, és mivel váratlanul ért ez a hatás kicsit megijedtem a lány meg írd és mond kiröhögött hogy nem kell tőle félnem, itt az ablak mit parancsolunk. A váratlan élmény hatására úgy lefagytam hogy majdnem vettem egy hamburgert pedig nem is szerettem volna.

Na aztán sikeresen bé-kávéztunk, és én indultam a Győrbe jövő buszomhoz, és ameddig kávéztunk valaki összetört egy üveget az aluljáróban és négyen elmentek mellettünk mire valaki segített, bár Szuzi próbálja kikerülni a szilánkokat de az apróbbaktól nagyon féltem a kis tappancsát nagyon tud az fájni ha a járópárnái közé beleszúr.

Aztán érkezett egy hölgy aki segített elkerülni a veszélyes zónából, de az ő példáján keresztül leírok egy helyzetet amit lányok nők-asszonyok gondoljatok végig ha látássérültnek vaknak segítetek:

Ahogy szlalomoztunk az üvegszilánkok között nem is figyeltem mert más dolgom volt, de miután biztonságban voltunk vettem csak észre hogy engem a nő úgy vezet a jobboldalamon jőve hogy A könyököm a bal karjával teljesen hozzányomta a kebléhez és úgy voltam vele hogy hirtelen segíteni akart így jött ki a lépés. Aztán megkérdezte hogy merre szeretnék menni mert ő az 1-es villamoshoz, de mondtam hogy én a buszomhoz tartok. Ahogy elértünk a villamos feljárójához illetve azzal egy vonalba megállt de hát csakcsak nem engedte el a karom és nagy erőfeszítés árán tudtam volna kiszabadítani az meg nagyon égő lett volna, végül úgy oldottam meg a helyzetet hogy mondtam neki hogy elmennék én vele villamosozni de sajna Győrbe nem jár villamos vagy is azt vonatnak hívják, de a jó társaságot meg kedvelem. Ekkor esett le hogy el kellene engednie, és aztán mehettem az utamra.

A tanulság amit ebből ki szeretnék hozni hogy ezzel óvatosan bánjatok mert ilyenkor hamar ha nem is zavarba de kellemetlen helyzetbe jön az ember mert nem egyértelmű hogy mi miért történik, kimondottan ismerkedni szeretnének velem vagy véletlen a dolog és ráadásul jelen helyzetben meg sem kérdezte a hölgy hogy merre kívánok menni simán elvitt volna a villamoshoz.

Haj, azért itt mutogatták este különböző városok évvégi fesztiváljait, de elmentem volna akár Berlinbe erre a rekord tömegeket megmozgatóra, de Sidney is vonzó a kikötővel és a langyos időjárásával,de ahová a tükrömmel elmennék az Tokio ahol a hírek szerint néhány kiválasztott egy torony tetején nézheti a napfelkeltét.

Megint csak későn de azért szólok hogy vigyázzatok a kutyáitokra egyébb háziállatokra bár már régóta nem lehet petárdázni de a tüzijáték Szuzit kicsit megviseli, egész délután itt fekszik az asztalom alatt, érdekes mert gyerekkorában is sokat feküdt itt aztán mikor visszajött mint felnőtt kiképzett kutya már nem kívánkozott oda, most meg itt gömbölyödik a lábamon és bármerre megyek a lakásban követ csak gyakran beüti a kockafejét mert elfelejti hogy egy asztal felett van. Ha lesz egy saját “helyem” újra, akkor olyan helyet fogok készíteni neki aminek van teteje is mint egy sátor és nagyon kényelmes hogy érezhesse hogy ez az övé.

Végezetül köszönöm hogy itt voltatok velem ebben az évben és hogy nem hagytatok elcsüggedni és néhányótokkal találkozhattam is ami egy csodálatos dolog mert főleg holtpontokon jó azt tudni hogy van aki kíváncsi az ember gondolataira és nem csak akkor ha rendezettek hanem amikor kicsit kuszák nehezen érthetők akkor is.

Kellemes évvégét és elejét kívánok nektek és nefeledjétek bárhol a világ bármely pontján felbukkanhatok mert ti sem vagytok egyedül!