Black or…?
2020 december 10. | Szerző: vaszabi | Hozzászólások (0)
Na lássuk!
Tegnap ez is elérte az ingerküszöböm
https://www.azenkutyam.hu/elet/ku tyak-bortonokben/
Sajnos az a része igazán elszomorított amikor arról írtak hogy sok kutya azért marad a menhelyeken mert túl nagy vagy fekete.
És kedden meg az vágott szájba hogy egy komoly európai focimeccsen az asszisztens mivel az egyik csapat kispadján valaki dühöngöt, ezekkel az szavakkal szólt a vezető bírónak „küld le azt a feketét!”
Ahogy a művelt német mondja „Tohn macht Musik” tehát a csomagolás sokat nagoyn is sokat számít. Gondolom Pelé sem sértődne meg ha nagy megilletődöttségemben úgy köszönteném hogy „Fekete Gyöngyszem!”
Van nekem amúgy egy feltételezésem: A negyedik bíró igazán nem is szeretett volna senkit megbántani, csupán a román fekete tehát „negru” szót használta, de talán siettségében, talán tapasztalatlanságból nem is gondolta végig hogy ezt nagyon félre is lehet érteni. Mondjuk aki magyarul sokat káromkodik és használ egy „k” betűs szót szerintem hamar megtapasztalja, vagy ha jóbarátai élnek az országban ahová elköltözött felvilágosítják hogy ezt bizony értik az emberek. Én is jártam így amikor szláv csoportok a popsi megjelölésére használatos másik p-betűs szót használták és rögtön szóltam hogy „nem kellene” csak néztek hiszen említettem hogy magyar vagyok.
Jó királyunk II. Vak Béla
Még mindig hízelgőbb „vaknak” mint „földnélkülinek” lenni, de arra szeretnék csak utalni hogy ha betérve egy boldba azt hallom hogy „tudnál segíteni a vaknak?” akkor semmi gond, végül is még papírom is van arról hogy nem látok másról is de azt most nem tenném közzé, viszont volt egy felszolgáló egy étteremben aki miután kiderült hogy magyar a nemzetiségem a következő alkalommal valahogy úgy köszöntött, hogy „Szevasz paprika!” mosolyogtam, leültem és kajáltam. Aztán ez újra megtörtént, akkor már picit bántónak éreztem, és mikor fizettem akkor is így említett, és akkor elmagyaráztam neki hogy nem vagyunk olyan viszonyban hogy ezt megtehetné főleg nyilvánosan, és mivel eléggé nagy pacák volt én sem nevezem őt „knédli gombócnak” szóval ha megkérhetem a jövőben hanyagoljuk ezt.
Gondolom igaz lehet a sztori hogy Rómában két már jó hangulatban lévő lengyel diáklány utazott és meleg volt a buszon viszont a klíma nem üzemelt és szerettek volna ablakot nyitni (a tetőablakot) de nem érték el, és aki nem tudott olaszul ő mondta az olasz nyelvet bírónak lengyelül mert egy pap ott állt az ablak alatt, hogy „szólj már annak a csuhásnak hogy nyissa ki!” És az ablak kinyitódott és a pap csak mosolygott.
Nyilván egy kis heccelés belefér, hiszen a valamikori első bécsi főnököm nem volt diplomás de ő vezette a szakmai részét a programnak, ezért én őt mindig „igazgató úrnak” ő meg engem mindig „mérnök úrnak” hívott, aztán ő is magyarázkodhatott a vendégeknek és én is hogy én a mérnökségtől nagyon-de nagyon messze állok.
Tehát ne féljetek a fekete kutyáktól hiszen lehet nekem is azért lett Ice mert gyerekkoromban gyakran énekeltük hogy „van nekem egy fekete kutyám”
Be”láthatatlan” következmények
2020 november 23. | Szerző: vaszabi | Hozzászólások (0)
Jóreggelt!
Sok intéznivaló áll előttem de van itt valami amiről már rég írni szerettem volna.
Aki ellátogat a Láthatatlan Kiállítás honlapjára, vagy facebook oldalára olvashatja hogy egy új törvényi rendelkezés miatt a Millenárist el kell hagyniuk illetve hogy mobil formában szeretnék továbbra is működtetni a rendezvényt, és hogy helyet keresnek. Nyilván ha valaki tud segíteni vagy hivatalos információt szeretne akkor őket keressétek az elérhetőségeiken.
Politizálni most sem fogok a blogomon de elért az intézkedés egy ingerküszöböt ugyan úgy mint amikor jó tíz éve az országosan minden régióban látássérülteknek rehabilitációt nyújtó és kínáló központokat az egyik pillanatról a másikra bezárták. Korábban ösztönöztek mindenkit hogy menjen, megtanítjuk varrni, sütni-főzni, aláírni, és aztán mikor Feribácsi aki nem hogy vakon de látva sem varrt fel egyetlen gombot és már be is fűzött a tűbe és már majdnem hibátlanul felvarrotta a gombot, akkor azt mondták neki hogy ez volt az utolsó foglalkozás ne jöjjön többet. Ismerem az érzést mert az én bécsi munkám is ilyen hirtelen kezdett el szünetelni, illetve (mondjuk ez nem olyan tragikus a második eset) évvégén közölték velem két év próbálkozás után hogy zongora oktatásra ne menjek többet, kapok egy négyest a bizonyítványomba de hagyjuk inkább.
Szóval kell a hely a keresztény értékek népszerűsítésére, nem ismerem az érveket/ ellenérveket, elképzelhető hogy van reális magyarázat arra hogy miért nem működhet ott a kiállítás a továbbiakban de az elfogadhatatlan, embertelen és érthetetlen hogy miért egyik napról a másikra szórakoznak húsz ember életével, egzisztenciájával. Pontosan tudom milyen érzés mert 2012 végén Karácsony és Szilveszter közt volt az új akkor már pályázati bértámogatási rendszerben résztvevő szervezetek elbírálása és 21-én úgy búcsúztunk el a kollegáktól mint egy háborús filmben a két jóbarát a két bajtárs hogy „látlak ha látlak” nem túl érzelegve de nem is ledegradálva a félelmeket a bizonytalanságot. Aztán 28-án kiderült hogy beborult és úgy mentem az utolsó munkásgyűlésre mint amikor az ember egy gyenge dolgozat után tudja hogy semmi jóra nem számíthat. Nem a munkáltatótól de a kormányzattól meghallgathattam, helyi vezetőktől még személyesen is azt amitől a hideg futkározik a mindenhol hogy „azért te is értékes ember vagy”. „azért te is..” Igen, értékes vagy de munkát nem kapsz, a hiteled fizesd tovább mint-ha dolgoznál, és tessék kitartani, másnak sem könnyebb. Aztán találtam két hónap múlva egy állást, de előtte majdnem bekerültem a vízügyi igazgatásba egy nagyon jóindulatú vezető alá de az utolsó pillanatban elvonták a státuszomra adott pénzt. Jah, és még harcolnom is kellett volna az álláskeresési ellátásért mert jogszabályi félreértelmezés miatt nem kívánták megadni még arra a három hónapra sem.. Szóval én ilyen értékes vagyok, mehetek garimpeirónak Brazíliába hátha egy nagy gyémántot kimosok, végül is a vak az jól tud tapogatni, Szuzit meg max átképzem szarvasgombázásra mert az olyan egyszerű…
Vissza a volt kollegáimhoz és jó ismerőseimhez, sokakat ismerek akik a kiállítás kötelékébe tartoznak (szándékosan nem azt írom hogy ott dolgoztak mert bizakodó vagyok) és a szívem megszakad. Van akinek családot kellene eltartania, van aki élete teljében van és esetleg céljai lennének de most nem a célszalag hanem „útfelbontás” ahová odaért.
Amikor én a kiállításra kerültem az nagyban meghatározta az életem, például egy vezetés után amikor már csak kint kávézgattam akkor jött oda az Anita és kérdezte meg hogy nem blogolnék-e. Tudom ritkán írok mostanában de már sok látássérült társam is ír tehát van választék, ráadásul amikor bemutatkozni voltam a kiállításon akkor még Prézlistül, aztán külön útvonalengedéllyel mert csak májusban volt a vizsga Szuzival, ott találtuk ki rá a „Szúzeum” nevet. Ez a Népligetben volt tehát nekem oda fűződő emlékeim vannak de ezek a kiállításhoz kötődnek. Mint minden munkahelyen itt is voltak nehezebb és mulatságosabb pillanatok, például amikor a kutyaház épült de még félkész volt viszont kezdett hűvös lenni, akkor egy régi zárható kutyasátorban helyeztem el Szuzit, lerögzítettem és mentem dolgozni. Aztán amikor szünetem volt az egyik főnököm megkérdezte hogy extra bevételt szeretnék-e generálni az ingyencirkusszal? Nem igazán értettem hogy mire gondol, de megmutatta. Aki ismeri a kiállítás volt helyszínét, ahogy közeledünk a bejárathoz egy dombról kell lehaladni, és én a domb tetején hagytam az ebet a sátorral. A helyzet az volt hogy nem minden cöveket rögzítettem jól és amikor jött egy ismerős akit ő látott és hallott, csupán annyit lehetett látni hogy egy „zsák” hempergőzik le a dombról és olyan kutya-féle-formát kezd felvenni.
Aztán persze voltak „dudák” is a kiállításon ez véletlen alakult így, nem szoktam propagálni hogy születésnapom van, de egyszer csak behívtak az utolsó helyszínre a bárba a kollegák és elkezdtek a dudákról kérdezni én meg zavarba jöttem mert hát milyen kérdés ez, valamit válaszoltam hogy nyilván a páromé tetszik a legjobban, de csak nem hagytak békén, és megkérdezték hogy ha egy duda hangos lenne akkor mit szólnék hozzá. Nem értettem a kérdést hogy mi ez valami szinesztézia vagy miféle érzékszervek összemosása de igent mondtam. Ekkor megszólalt a Happy birthsday egy dudán.. Gondolhatjátok hogy mennyire meglepődtem. Kiderült hogy az egyik kollega egy népi zenekart kísért a sötétben és mivel koncertre mentek itt volt a duda is és ezért jöhetett létre a koncert.
A láthatatlan inspirált arra is hogy újra elővegyem a német nyelvet mert lehetőség volt németül is vezetni, illetve általuk jutottam el Svédországba is és ez is tapasztalatszerzés, mint a sok külső rendezvény is.
Máskor meg a Gábriel kollegám lepett meg mert éppen szünetem volt és odahívott hogy ő beszélget valakivel hallgassam csak a hangot , olyan ismerős volt majdnem mondtam hogy ki pedig ráhibáztam volna mert személyesen Melis Gábor volt és nem úgy érkezett mint egy híresség hogy előre bejelentve stb..
Nem túlzás de a világ minden részéből érkeztek látogatók, ami nagyon szívbemarkoló volt az arab tavasz idején vezettem vacsora előtti vezetésen egy vegyes csoportot és beszélgettem egy egyiptomi fiúval és nagyon aggódott hogy mivel az öccse forrófejű nehogy kimenjen a tüntetésekre mert lőnek és ő nem meri felhívni nehogy lehallgassák a beszélgetést és bajt okozzon a családjára.
Volt egyszer hogy már a munkám végén kávézgattam a bárban, és egy kollegína jött és hallottam hogy két hölgy van vele és fordítanak, kiderült hogy oroszok az egyik tud magyarul de a bonyolultabb kérdéseket nem tudta lefordítani. Mivel tudtak angolul én válaszoltam a kérdéseikre.
Mivel menniük kellett és nekem meg dolgom volt abban maradtunk mivel az egyikük érdeklődött a segítőkutyák iránt hogy találkozunk később valahol. Össze is jött, annyira hogy mikor két évvel később visszajött és a kiállítás a Millenárisban volt, akkor együt mentünk rajta végig.
Azt a csoportot sem tudom elfelejteni akik egy vasárnap reggel jöttek, és mindent tökéletesen csináltak és szótlanok voltak eközben, én meg megdícsértem őket mire az egyik elkezdte hogy ugyan hagyjam már ők elrontottak mindent és nagy baj lesz. Kiderült hogy annyi történt hogy előző este mivel osztálykirándulás volt az egy dolog hogy berúgtak de a sofőr szerzett nekik italt sőt ő is nagyon kikészítette magát.
Órákig tudnám még folytatni, még az volt egy hatalmas élmény amikor Gábor barátommal és Szuzival mentünk a bejárat felé a domb hajlatán lefelé, és Szuzi befékezett mert akadályt látott a földön de nehezen tudtunk megállni én pedig akaratomon kívül beletérdeltem egy hátba és egy tini lányt felborítottam. Elképzelni nem tudtam hogy mi volt, mint kiderült a felső szinten valamilyenk-pop banda játszott este de ők már reggel gyülekeztek a jó helyek miatt.
És zárásul egy szívbemarkoló anegdóta:
Aki tudja-tudja hogy a Népligetben és környékén sokféle ember megfordul és azért jó ha az ember résen van és nem mutogatja a pénztárcáját. Langyos nyári este volt még a buszom nem indult álldogáltunk Szuzival a kiállítás előtt amikor egy úr félénken megszólított és érdeklődött hogy milyen program van odabent, én felvilágosítottam hogy igen van „láthatatlan” vacsora is, amire azt mondta hogy ő sajnos azt ismeri mivel ő hajléktalan ember és gyakran nincs mit ennie.
Őszintén remélem hogy a döntéshozók nem kívánnak senkit olyan helyzetbe hozni hogy ne legyen mit ennie vagy azt kelljen mondania a gyerekének hogy „nincs”, illetve hatalmas dolog hogy van már beszélő telefon, mérleg és sok segédeszköz de ezekért is fizetni kell.
Hová lett az a nagy tavaszi összefogás? A sok elhatározás hogy „én mostantól mindent másképp csinálok és tanulok a helyzetből”? Ismétlem mégegyszer én nem ismerem a belsőösszefüggéseket közöm sincs hozzájuk de ezt a rövid határidőt embertelennek tartom.
Ahogy a film is mondja és értse mindenki jól „Hajrá franciák!”
“Együtt szépül, együtt épül”
2020 szeptember 22. | Szerző: vaszabi | Hozzászólások (0)
Ma is itt vagyok, de röviden..
Sokan kérdezik hogy mit mondanék el Bécsről ami nagyon jellemző, de nehéz választani, mert említhetném a bécsi dialektust, vagy hogy virsliben ami Magyarországon bécsi az itt debreceni, és azért meg kell jegyeznem hogy a sokszínűség (tőlem nevezhetjük multi-kultinak is) mindig is jellemző volt a városra, évszázadokig egy birodalom fővárosa volt. Mondjuk én a belvárosban a lovaskocsikat (bocsánat egyszer rámszóltak hogy az fiákker) nem tudom hová tenni én nyáron azért sajnálom szegény paripákat.
Hetedik éve élek Bécsben és bármerre megfordulok egy valami egy jelenség mindig megtalál, legyen az akár a vasútállomás környéke, a volt munkahelyemnél, vagy a lakás közelében, és ez pedig hogy mindenhol megújul, épül valami.
Kezdődött azzal, hogy a második éjszakán amit 2013 augusztusában a bécsi szobámban töltöttem éjjel kettőkor arra ébredtem hogy egy utat vagy mit iszonyatosan bontanak. Reggelre kiderítettem hogy a 49-es villamos pályáját és annak környékét újították meg, és nappal a meleg és a forgalom miatt nem tudtak dolgozni.
Annak idején még a bécsi nyugati és a Fő pályaudvar is indított és fogadott Magyarországról vonatokat, most már csak a Fő pályaudvar releváns e kettő közül, és bár már az utaslétesítményeket átadták és használható volt az állomás, ami gyakorlatilag két pályaudvar összeépüléséből keletkezett, de még zajlottak a munkálatok. Talán annyira sokat nem kell gyalogolni (bár nem néztem utána) ha az ember a 12. vágány F szektorában száll le a vonatról az U1-es metróig mint Barcelonában a Passeig de Gracia metróállomáson (ahol három vonal találkozik és van egy 250 Km-es alagút) de mikor minden új volt egy örökkévalóságnak tűnt hogy a metróhoz érjek, mára már hozzászoktam. Tehát ott is építkeztek, és egy ideig nem jártam a pályaudvaron mivel Bécsbe költöztem, és mentem volna a felszínen a megszokott útvonalon, de kiderült hogy azt már ott beépítették, és a perontól felvonóval lehet eljutni arra a szintre ahol meg lehet ejteni a reggeli gyaloglást a metró felé. Vígasztalhatja a polgárt az a tény hogy a gyors kajától a pékségeken keresztül a kávé oázisokon át minden arra csábít hogy szerezz be magadnak „pót reggelit”, és nagyon elszántnak kell lenni vagy orrcsiptetőt hordani az illatok ellen hogy ne csábulj el.
Egyszer amikor a Magyar Rádióban a Közelről műsorban voltam Vízy Dorkánál akkor ott volt a rádió valamikori pekingi és kínai tudósítója és beszélgettünk a tájékozódásról és ő mesélte hogy ő járt úgy hogy riportot akart készíteni valakivel és fél évvel később újra ellátogatott az alanyhoz de közben annyira átépítették a várost hogy új többszintes utak és körforgalmak nőttek ki a semmiből és fel kellett hívni az illetőt hogy merre menjen. Én is valahogy így jártam, Szuzi is csak megtorpant mert ismerős volt neki a környék de csak forgatta a fejét hogy most merre is kellene menni…
„báttya, épülünk!”
Valóban ha az ember szerez építő anyagot és lecet akkor épülhet, hát na Nyugat-magyarország bizonyos részein nem építkeznek, hanem épülnek, sőt a labdát is „egyszerre” és nem egyböl rúgják vissza.
„Franz, szerintem csináljuk flanc nélkül!”
A dátumokra nem emlékszem de ha valaki kíváncsi a keresők könnyen megmutatják amikor a következő történt, áll az ember a metró állomáson és csak úgy közlik hogy az U1-es vonalhoz elkészült néhány új megálló, használják megelégedéssel.. Nem volt semmiféle ünnepélyes szalag átharapás, és fedettpályás divatbemutató, vagy sínfutás sem, ott állt készen az alagút és lehetett használni.
„Itt lakom látod ez az a ház.”
Ez is néhány éve kezdődött hogy egyik este jövünk haza a munkából és valami őrületes ricsajt hallottunk de mit gondol az ember biztosan az út túloldaláról érkezik. Nem onnan érkezettt, közvetlen a mellettünk lévő házat bontották le, és abban a hatalmas akkusztikus élményben részeltettünk hogy végig halgathattuk és „érezhettük” a ház lebontását és az új ház felépülését, és megtanultuk a délszláv munkások napirendjét, reggel fél hétre jöttek, akkor már a konténerekben öltözködtek, reggeliztek, cigiztek, hét körül elkezdtek dolgozni, reggel 9 től volt tízórai szünet, az ebéd szünetre nem emlékszem de ha jó volt az idő este hétig nyomták de volt hogy tovább is. Próbáltunk is kisebb lakást intézni az új tömbben de sajnos nem sikerült.
A mostani helyzet picit kedvezőbb, bár a kutyafuttató közvetlen közelében egy házat építenek így Icefiú akinek a behívásnál néha szelektív a hallása néha valóban nem hallja ha hívom vagy én nem hallom hogy már rég ott áll mellettem és ilyenkor kénytelen megbökni.
Az a szerencse hogy picivel odébb a forgalmas út túloldalán szintén van egy park de ott nem szoktam elengedni a fiatalembert mert nem futáshoz való vidék, de lehet üldögélni, olvasgatni, szaglásznivaló ffű is van, sőt más kutyabarátok is járnak arra. Ebéd után mentünk egyik alkalommal erre a helyre és egy fél óra után valami szörnyű dolog történt.. Igen, ott is építenek, vagy felújítanak valamit. A lényeg, ha valaki esetleg megérkezve nem lenne biztos hogy Bécsben jár-e, viszont ha fúrást-faragást nagy építkezési munkálatokat és építőanyagot szállító járműveket érzékelne, akkor megnyugodhat, jó helyen jár, Bécsbe érkezett.
“A film forog tovább”
2020 szeptember 21. | Szerző: vaszabi | Hozzászólások (0)
Szép jó reggelt!
Nézzétek csak milyen új hírem van?
https://nlc.hu/ezvan/20200918/en-kis-falum-audionarracio-akadalymentesites-rtl-klub/
A cikkhez én szakmailag nem tudok hozzászólni, de pár gondolatom azért ide írom:
Mindenek előtt köszönöm a munkát, és a lehetőséget, biztos vagyok benne hogy más csatornák és egyre szélesebb tartalmat fognak narráltatni. Nyilván egy új rendszeren mindig van finomítani való, például sok vak/látássérült embernek nincs televíziója és számítógépen vagy mobiltelefonon nézné a tartalmakat, jó lenne ha a szolgáltatók felvennék olyan informatikusokkal a kapcsolatot akik jártasak a témában. Itt Ausztriában egy „dvb viewer” programmal tudtam nézni tv adásokat amikor volt előfizetésem, ez a settobox-al össze volt hangolva és a programnak akadálymentes volt a felülete és a narrációt egy gomb megnyomásával lehetett be és kikapcsolni.
Nem olvastam hogy mi a konkrét szabályozás, de úgy tudom hogy az esti műsorsávban a magyar készítésű tartalmakat kell/lehet narráltatni, és ebbe a híradó is bele tartozhat, ritkán de előfordul hogy egy tudósításban a képeken van a lényeg és ha az ember mellett nem ül egy „sólyomszem” akkor lemarad mint a huszfilléres. Még az ezredforduló körül sokat anyáztam a „kávés” Szilárd meteorológus esetében, mert gyakran a következő hangzott el: „és láthatják a hőmérsékletek így alakulnak…”, na most akkor hogy öltözzek… Ezek amúgy tipikus élethelyzetek, a múlt héten is kértem a kávémhoz ásványvizet, aztán mondom hol a víz biztosan elfelejtették, rendeltem újra, és akkor mondta a felszolgáló hogy itt az előző is, de nyilván mind a kettőt ki kellett fizetni de tudjuk gyorsan ad aki kétszer ad..
„Minek nézi ha nemlássa!”
Talán sokatoknak lerágott csont, de igen a vak emberek is néznek filmet, tévét, járnak kiállításokra. Mindenki más módon és mértékben képes és szeretné megérteni azt ami a vizualitás ezért egy előre felvett tartalom esetén nem egyszerű úgy fogalmazni hogy a különböző korban látásukat vesztett emberek közel azonos szintsen megértsék hogy miről van szó. Picit kajla példa, de egyszer az anyai nagymamámmal utaztunk, és a trolinak kiakadt az áramszedője. Én mindig is kíváncsi voltam és kérdeztem hogy de most mi történik, mert a vezető egy célszerszámmal beakasztotta újra a helyére. Nyilván az kivitelezhetetlen hogy valahol a magasban megtapintom az áramszedőt, ezért mikor haza értünk a táskája fülével és egy pálcikával mutatta meg hogy kb hogy nézhet ki és miért tud kiakadni a kanyarodásnál.
Az logikusan hangzik hogy kezdetben (legalább is nálam) aki sosem láttam a legjobb interpreter a család a közeli rokonok, később a barátok, később pedig az ember párja. Ez utóbbi esetben nem feltétlen kell hogy éppen lássa a cselekményt, a volt párommal aki sokáig látott volt hogy olyan filmet néztünk amit ő még láthatott és jól le tudta írni a lényeges mozzanatokat. Egy idő után azért ha gyakran jár az ember moziba színházba valakivel vagy otthon filmeznek kialakul az az összhang hogy a nemlátót mi az ami érdekli, mi az ami nem, nyilván egy megállítható tartalom esetén több idő van leírni, megmutatni a lényeget.
Felkészítőre jártam a jogi karra történő felvételi előtt, és egy régi barátommal beszélgettem a szünetben és újságolta hogy megismert valakit, én meg megkérdeztem hogy és mi tetszik benne, erre ő sok belső tulajdonságot felsorolt, majd a következőt mondta:
„Tudod, olyan szép bogár szeme van, hogy csak na..” kis szünet „Na ne úgy képzeld el hogy ilyen csápok és lábak állnak ki az arcából”.
Igazából azóta sem tudom milyen az a „bogár” szem, de ha eddig 41 évet kibírtam e fontos tudás nélkül akkor talán nem lehet olyan fontos.
A családom sokszor írta le hogy mi történik a képernyőn, azt is megmutatták hogy a Linda (a Görbe Nóra) milyen mozdulatokat tesz, és hogy rúgja le a klumpáját, na ezzel én is próbálkoztam de a higany mozgásommal kb halálra röhögtettem őket.
Ha a a tartalom és a koncepció megvan, akkor a technikai megoldás kisebb hányada a megvalósításnak hozok is erre egy példát:
A 90-es évek eleje volt, és még nem kezdődött el az iskola ami nekem ugye bentlakásos volt és amit annyira nem kedveltem csak a végén, hétfő este leültünk filmezni és kezdődött egy film, az volt a címe hogy „A Szahara titka” egy régész indult el egy mesebeli hegy és természetesen egy hercegnő miatt. Nem volt egyedül mert egy sólyom is kísérte és elragadó volt a zene amikor a madár repült édesapám mondta persze hogy mi történik, vele is jól összecsiszolódtunk, pl háborús filmek után mivel tűzszerész volt jól tudta szemléltetni és elmagyarázni a különböző gránátok, szárnyas aknák és páncéltörők közti különbséget. Vissza azonban Jordan-hez a főszereplőhöz, az volt a bökkenő hogy kiderült a film végére hogy ez egy sorozat és talán este hat órakor vagy valamivel előtte kezdődött, így mivel a Vakok Iskolájában feszes volt a beosztás és bár este ha rendes volt a nevelő lehetett filmet nézni, de a fél hat és hat az a vacsora idő volt. Bele is törődtem hogy lemaradok a történetről, és még az is fájdította a szívem hogy a következő hétfőn valamelyik nevelő pedig nézhette a filmet, ezt onnan tudtam hogy a folyosón hallottam azt a zenét amikor a madárka repül.
Hétközben nem is gondoltam a filmre mert év eleje lévén volt egy csomó elfoglaltság, új terembe költöztünk és vándorló osztály lettünk tehát minden este a másnapra szükséges könyveket és felszerelést előre össze kellett pakolni, mert napközben annyi idő nem volt hogy az első emeletről a másodikra futkozzunk.
Elérkezett a péntek és a hazautazás, és a vonaton gondolkoztam hogy milyen zenét kellene hallgatni, mikor édesanyám azt mondta hogy várjak mutat ő nekem valamit. Nem voltam oda gondoltam hogy biztos egy nevelő célzatú mesejáték, de azért adtam neki egy esélyt.
Kitaláljátok a végét?
Igen, nagyon megörültem mert a vágyott filmet a fater úgy „narrálta” bár ő nem tudta hogy így hívják, hogy egyszerűen elindított egy felvételt és mondta hogy mi történik.
A módszer teljesen mindegy ha az akarat és a felek közt az együttműködés megvan. Másik esetben ez 2011-ben volt, és a tv-ben ment a Ray a Ray Charles életéről szóló film és egyedül voltam viszont rég szerettem volna már megnézni és követni hogy pontosan mi is történik. Ebben az esetben már modernebb megoldást választottunk, egy barátom akinek sajnos nem volt mikrofonja skypeon keresztül írta le a fontosabb momentumokat, illetve ha engem érdekelt valami akkor én kérdeztem.
Ausztriában már régebb óta működik a harmadik hangsáv, amikor volt előfizetésem akkor számítógépen keresztül egy szoftver segítségével tudtuk kezelni a csatornákat és ki vagy be kapcsolni a narrációt. Narrált színházi előadásról nincs tapasztalatom de több egyesület is végez ilyen tevékenységet.
Emlékszem hogy 2008-ban volt hír hogy a közös osztrák-svájci rendezésű labdarúgó Eb-n limitált számban de vak emberek számára a stadionban biztosítottak fejhallgatót és kommentátort. Sosem próbáltam ki de ha legközelebb lesz rá lehetőség akkor teszek egy kísérletet. Tini koromban amikor szinte minden héten jártunk akár focira akár kézilabdára, akkor a Menyus és a Döme barátaim kommentáltak, abban az volt a jó hogy ugyan annak a csapatnak szurkolttunk.
Végezetül mindenkinek örömteli pillanatokat kívánok a most induló új lehetőség kapcsán, és ha a fogyasztók türelmesek és visszajeleznek hogy mit szeretnének másképp, és ha a narrációt szervezők és végzők figyelnek a visszajelzésekre akkor sok jó közös élményben lehet részünk, főleg hogy sajnos a „tudjukmilyen” helyzet miatt sok esetben online kell majd működnünk…
Sed non est pax
2020 június 12. | Szerző: vaszabi | Hozzászólások (0)
Mi történik az emberrel manapság? “Áh semmi.”.
Semmi de nem ezen a bizonyos napon. Az események még feldolgozás alatt vannak, talán ezért is születik a bejegyzés. Nem cél a sajnálat kivívása de talán néhányan fogni fogják a fejüket.
Azzal kezdem hogy nekem már elegem van a Coronázásból, igen szörnyű dolog, én a szabályokat betartom, naponta talán egyszer hallgatok híreket, de a háttérmagyarázatok nem igazán érdekelnek hogy egyes elméletek szerint jó a C vitamin a vírus ellen, mások szerint meg a pálinka.. Lehet hogy erősen fogalmazok de aki azt mondja hogy nincs hatással a vírus az életére, ő hazudik. Egyszerűen tápot szerettem volna rendelni viszonylag jó áron és a németországi webáruház azt ígérte hogy pár nap éside ér. Két nappal a megrendelés után jön az értesítés hogy a konténer Kanadából nem érkezett meg (talán június 16-ra) , mondjuk azt nem értem hogy akkor miért fogadja a rendelést és von pénzt le a számlámról ha nincs meg az áru. Van az a vicc hogy az eladót kérdezi a vevő: “mondja csak, van terepszínű ruhájuk? a válasz
: Igen van csak nem találjuk”
Most pedig vissza hozzánk időpontunk és jelenésünk volt a “munkanéküli” hivatalban az AMS-nél. (kis kitérő, mikor Bécsbe kerültem még nem tudtam hogy ez a rövidítése, és beszélgetésben valaki kérdezte hogy “Ismered az ámszt?” Én meg kérdeztem hogy melyik egyesületét?” Nagyon nagy csend következett, és megismételte a kérdést, és én is.. Aztán leesett a tantusz, hogy én a frissen érkezett jogászi agyammal az “általános működési szabályzat” (ámsz)-re gondoltam, ő pedig az itt szokásos rövidítésre. Külön megérne egy tanulmányt hogy milyen érdekes kifejezések alakulnak ki azok körében akik más országba költöznek és több nyelvet használnak, sokan nagyképűnek tartják az embert, de nem mindegy hogy “E-card” vagy “Tb kártya” , vagy hogy “Wiener Linien” vagy “bécsi vonalak”, nem biztos hogy karcsúak azok a vonalak ha sok bécsit vagy debrecenit evett. Jah, és nem biztos hogy a görögökön kívül megértik ha valaki itt “gyros-t” kér.
Elindultunk a munkaügyibe, azt hittem hogy elkésünk, de szerencsénk volt és oda is értünk. Természetesen maszkban. A bejáratnál próbálnám kinyitni az ajtót és egy németül nem beszélő ügyfél valamit nagyon magyaráz, ekkor résnyire kinyílik az ajtó és udvariasan elmagyarázzák hogy csak egyesével és akkor ha ők mondják. Értem én, mondjuk mostanában nem néztem a honlapjukat de én semmi ilyesmit nem olvastam, és végül is időpontra jöttem amit olyan szigorúan vesznek hogy egyszer az épületben eltévedtem mivel nem találtam segítség nélkül a megfelelő ajtót, és már elkésettnek nyilvánítottak, akkor nem volt portaszolgálat és azt javasolták hogy legközelebb jöjjek családtaggal vagy támogató szolgálattal. Ezt ameddig élek nem fogom megérteni, egyfelől elvárás hogy mivel értelmében nem akadályozott az ember tessék egyedül intézkedni, de nincsenek meg mindig a feltételek.
Bejutottam, és a mostani helyzetnek az az úgymond előnye hogy elkísértek egészen az ügyintézőig ő pedig vissza a bejárathoz, ami normál üzemben nagyon ritka. Nem tudom hogy sírjak vagy nevessek de valamit alá kellett írnom, és mivel semmit sem látok általában oda teszik a kezem ahová a kaparást el kell helyeznem, és az ügyintéző hölgy is zavarba jött mert így nem lehet tartani a távolságot, végül is szabályt szegtünk és megmutatta a helyet.
Él nélkül mondom mert ahogy öregszem kezdek hozzászokni a helyzetekhez hogy kaptam egy nyomtatványt amit majd ki kell töltetnem de fel sem merül hogy ott valaki két perc alatt kitöltené mivel minden adat a rendelkezésre áll.. Nem, ez nem nyüszörgés, más nemre értve én már elfogadtam amit Emilia énekelt “I m a big big girl in a big big world”.
Amire még kíváncsi leszek mit fogunk intézni, mert a következő időpontom telefonon keresztül történő beszélgetés lesz, csak akkor azt nem értem ha amúgy digitálisan mindent elintézhetünk most miért kellett elmennem? Pofavizitre nem hiszem hiszen maszkban voltam.
Visszafelé valahogy nem figyeltünk Ice sem és én sem és túlmentünk a földalatti lejáratán, és egy úr segített kérdezte hogy merre-merre, mondtam hogy a metróhoz, erre ő :”nézze arra is van egy megálló az 1 Kilométer, gondolom nem azt keresi, na jöjjön segítek”.
Tetszett a stílusa, mert senkinek sem könnyű de ha besavanyodik az ember azzal nem javít a helyzeten.
Jött aztán a második segítség, a metróból kiszállva elindultunk a villamos felé, de Ice nem lépcsőzni akart, de én igen mert onnan jobban ismerem az utat és ekkor egy magyar hölgy csak úgy magyarul megszólított minket, és kérdezte hogy segíthet-e. Megkérdeztem hogy a hámról tudta-e hogy magyarul is értek, de nem hallotta ahogy ajtóhoz küldtem a kutyát. Kedves volt mert segített kiválasztani a nekünk jó villamost, hiába van telefonos alkalmazás ami írja hogy melyik villamos mikor jön, ha megállóban két szerelvény is elfér, akkor totózhat az ember.
Valamennyit beszéltünk és én felszálltam és ő is ment a dolgára. Nem könnyű ezt jól kommunikálni mert igyekszem egyetlen segítséget felajánló emberre sem ráakaszkodni viszont ha várjuk a villamost és öt percig állunk kukán csendben egymás mellett az szerintem ciki.
Aztán “törökbe ” lettem fogadva, beültem egy “chay”-ra ami a jellegzetes török tea. Jól ismernek már ott, van egy bolgár felszolgáló hölgy aki szerintem az összes dél-szláv nyelvet megérti, és nyilván törökül is jól beszél. Az első meglepetés akkor ért amikor a rendelés után vissza kísért a helyemre Ice-hoz és a következőt mondta “Dein Kutyus wartet Auf dich” először azt gondoltam rosszul hallok, de mondta hogy igen jól hallottam. Nem tudom hogy ők is ezt így használják de azt tanultam hogy sok a közös és hasonló szó. Néha amúgy vicces kedvében van, és talán szerbül beszél hozzám hogy üljek le, és azt mondta azért mert biztos benne hogy tanultam oroszul és érteni fogom… Igyekszik az ember.
“Ilyen nincs és még is van”
Majdnem egy éve a nővérem tanácsára újra napszemüveg tulajdonos lettem, egész jól elviselem de azért ha leülök kényelmesen akkor leveszem és a nyakamba akasztom. Most is így tettem, hűtöttem a teát mert nagyon forró volt és merengtem a nap eseményein és hogy délután még milyen feladataim vannak, hogy mennénk a futtatóba és majd megkérem az éttermet hogy töltsenek vizet az üvegembe..
Mellettem termett egy idősebb hölgy és azt kérdezte hogy én vak vagyok-e és ezzel a lendülettel az ujjával megnyomta a bal szemem ami picit szürkébb a jobbnál. A meglepetéstől, a felháborodástól és a fájdalomtól nagyon hangosan rászóltam de még ekkor sem nagyon értette mi a bajom, sőt a kezembe adott fából készült keresztet hogy vegyem meg tőle. Az akciónak nagyon hamar vége lett, mert az előbb említett felszolgáló és egy fiatalabb kolleganője aki jól megtermett azonnal kidobták a nőt.
Aztán tisztáztuk hogy nyugodjak meg ők láttak mindent ide többet ez a személy nem jöhet be.
Nagyon őszintén ez a történet tőlem független, éppen velem történt meg de a víruson túl is milyen állapotban vannak az emberek? Lehet hogy ő is mentálisan beteg, vagy félig-meddig hajléktalan, de akkor segítségre szorul és így ne mászkáljon az utcán. Tartok attól hogy mindenki felszabadult a bezártság után és már nem is úgy mos kezet, a maszkra nem figyel pedig mikor “helyzet” volt ment az esküdözés hogy változások jönnek.
Lehet hogy szubjektív de nekem úgy tűnik a gyerekek sokkal vadabbul és figyelmetlenebbül rollereznek mint az előtt. Érdekes helyzet volt az is amikor már a parkba indulva egy robogós átengedett a zebrán de a másik sávban egy rolleres nem mondjuk a robogós le is dudálta nagyon, aztán később ahogy leültünk a padra nyílott a bejárat és valamilyen gép jött be rajta és ekkor ugrott oda egy kutyás társ hogy menjek vele mert mindjárt rámennek a lábamra. Még el is dönthettem volna hogy olyan forgó damilos fűkaszával, vagy nagy fűnyíró géppel menjenek át a lábamon.
Őszintén hiszek abban hogy alapjában véve jók az emberek csak elvesztették a kapaszkodót, leginkább a hitet. Azt gondolom hogy ha a tiszta és nem szélsőséges vallásokat (és nem egyházakat) nézzük sok különbség nincs a lényeget illetően, hiszen mit olvashatunk hogy ne lopj , segítsd az elesetteket, tudj megbocsájtani tiszteld szüleid stb… Nagyon szép valóban erkölcsös gondolatok ezek de az nem elég ha a kisgyerekekkel csupán elismételtetjük talán ha példát mutatunk nekik akkor lehet pozitív eredmény.
Mindenki követ el hibákat, én is de talán az a valami ha magunknak és másoknak is elismerjük őket. Régi történet még egyetemre jártam. Győrben a Baross hídra ahol laktam hosszabb úton lejtőn és lépcsőn is fel lehet menni. Ahogy én mentem a híd felé ott van egy zebra ésa járművek ott mennek fel a hídra, régebben ott hatalmas dugók szoktak kialakulni.
Állunk a zebránál, ott még nem dugult be és szabad volt az út, elindulunk és egy autó még hirtelen átvág előttünk. Mérges is lettem és szomorú hogy ez mire jó, de mentünk tovább a lépcsős feljárón át és a hídon mentünk tovább amikor is lassít mellettünk egy autó és egy női hang azt mondja hogy “bocsánat nem figyeltem nem akartam előttetek átmenni” nyilván azt mondtam hogy “semmi baj” és ezzel el is felejtettem a dolgot.
Egy ilyen nap után nagyon jól esik egy nagy szőrös “gyerek” érintése, nem helyettesíti az emberi társaságot viszont eszembe juttatja hogy más dimenziók is léteznek, ő nem aggódik a holnapután miatt. Prézli kutyám amikor el kellett altatnom valamilyen megfontolásból feltettem a kanapéra hogy átölelhessem ahová sosem szabadott feljönnie. Pár másodpercig ült mellettem és megbökött és lekéretszkedett és akkor megértettem hogy ezek csak számunkra fontos dolgok. Nem kell visszafejlődnünk a kutyák szintjére de azt megtanulhatnánk tőlük hogy nem uralkodhatunk mindenen. Aki sokat kirándul vagy jár szabadtéri programokra tudja hogy minden megtörténhet. Hányszor mentem focimeccsre majdnem gumicsizmában és mindennel felszerelkezve és az eső elvonult, és hányszor mentem rövidgatyában és úgy jöttem vissza mint ha úsztam volna.
Elnézést az esetleges elgépelésekért, eléggé nagy iramban írtam le a gondolataim!
“Eat Forrest!”
2020 május 23. | Szerző: vaszabi | Hozzászólások (0)
Megint picit a kutyafuttató környékére tévednék, hiszen elég sok időt töltünk ott.
Kezdjük viszont az elindulással, nem fogom mentegetni magam néha kihagy az agyam és nem feltétlen a legfontosabb dologra koncentrálok, tudom-tudom a hölgyek ezt nagyobb hatásfokkal teszik értem a koncentrációt, erről nem szeretnék vitátnyitni, de a következő történt:
Több időt szerettem volna a szabadban tölteni mert ragyogott a délutáni tavaszi nap ezért néhány dolgot be kellett készíteni a hetizsákba, mint jutalomfalatot Icenak, labdát, törlőkendőt hogy a labdából lett sárgolyót újra el tudjam hozni, ivóvizet és itatót. Akik nem látnak és még a 90-es években a tananyagot kazettán hallgatták vagy a hangoskönyvtári könyveket, nekik ismerős lesz hogy én egy régi dobozt használok itatónak, van egy mini direkt kutyának való kisebb doboz is, de abba nem fér sok víz és Ice ahogy megérkezik nagy lendülettel felborítja.
Folytatódik még a checklist, mert a síp is kell amire jól visszajön ez nem kutya síp de egészen jól működik, hám, póráz, fehérbot napszemüveg, és mivel előtte még vásárolni szerettem volna maszk. Kedves de nehezítő körülmény hogy ahogy téblábol az ember mindig a kutyájába botlik, ha pedig megkérem hogy maradjon helyben akkor úgy kinyújtózik hogy mindenképp rálépjek.
Elindulunk, ajtó becsuk, nem kell sokat lefelé menni mivel a földszinten lakunk. Aztán hallom hogy a kapun kívül valaki kéri hogy engedjem be, mert tele van a keze, az egyik szomszéd az, be is engedem kisétálunk a kapun és elindulunk.
Pár méter után olyan furcsa érzésem volt, valami hiányzik valami nem kerek. És rájöttem.. Nem éreztem hogy a jobb zsebembe bökne a lakáskulcs.
Aztán vissza a bejárathoz de az meg bezáródott. Szerencsém volt mert azon totóztam hogy melyik gombot nyomjam meg a kaputelefonon, de nem vagyok benne biztos hogy a szomszédok beengedtek volna mivel két-három embert kivéve alig kommunikálunk.
Ice teljesen letört hogy miért megyünk vissza, de valamit megérezhetett mert próbálta a fejével finoman benyomni az ajtót. Aztán valaki jött kifelé és be tudtunk jutni a kulcsot elhozni, és irány a vásárlás és a futtató.
A boltban minden rendben volt, csupán nem fért minden a hátizsákba ezért a jó erős bevásárló szatyrom is vinnem kellett magammal, de mivel logisztikailag a játszó hely közelebb esik mint a lakás inkább oda mentünk.
Szépen lepakoltam, elengedtem a kiskutyát, telefonálgattam, illetve beszélgettem egy jót egy lengyel sráccal. Egyszer már találkoztam vele mert a Corek nevű kutyája ismerős volt név alapján, de az előző alkalommal valahogy nem volt barátságos a srác, aztán kiderült hogy miért, a kutyája olyan 15 Kilogramm és hogy úgy fogalmazzam testi kapcsolatot szeretett volna létesíteni Ice-úrfival.
Csak közbevetés hogy ez már a harmadik május hogy lengyel pasikkal találkozom, egy régi bejegyzésemben írtam már róla hogy mikor Bécsből ingáztam a második napon picit eltévedtünk és egy jóbarát segített a vonatot megtalálni, a végén nagyon lightosan utalt rá hogy nincs cigarettája én adtam neki pár eurót de alig akarta elfogadni.
Tavaly meg a bécsi nemzetközi autóbusz állomáson ahol semmi hangosbemondás nincs és az emberekkel nincs mindig közös nyelv tehát így nehéz a kocsiállást megtalálni, szintén egy lengyel úr segített.
Most is jót beszélgettünk, ők elköszöntek én meg elbambultam. Az egyik kutyás ismerős meg csak jött oda hogy vigyázzak a szatyromra ami a földön volt, odanyúlok és egy kutya ott guberál sőt már el is kezdte enni a virslit, pedig be volt csomagolva.
Kérdeztem a csajt hogy hol a kutya gazdája, mert milyen disznóság ez.
Nem nagyon értette a kérdést, megkérdeztem mégegyszer és akkor mondta hogy de hiszen Ice lopja a kajám.
Olyan halkan csinálta hogy mire észrevettem a füvön feküdt és mint egy nagy kubai szivar lógott ki a szájából a virsli.
Finom is amúgy, ha erre jártok kóstoljátok meg a Käsekrainer nevűt. Ha már virsli, akkor érdemes figyelni mert amit mi bécsinek nevezünk az itt debreceni. Nehéz ellenállni amikor dolgoztam és a munka után mentem haza egy virsli árus stand mellett mentem el és otthon mindig volt kaja de azok az illatok… Nem tudom városi legenda-e de azt hallottam hogy egyes gyors étteremláncok direkt hamburger és sültkrumpli illatot bocsájtanak ki a szellőztető rendszeren.
Ice azért rendes volt mert a hármas csomagolásból csak egyet vett ki, de lehet hogy csak készült a május elsejére mert ez április utolsó napján csütörtökön történt.
Ilyenkor kutyás ként olyan nehéz jól reagálni, mert megtörtént a baj, és nem szeretem sok ember előtt leszídni mert akkor jönnek a nagy „aktivisták” hogy „jajj hát csak éhes volt” Otthon azért kapott feladatokat és ismerem a három másodperces szabályt, de Ice-ot is hogy érezte ő hogy valami olyat csinált amit nem kellett volna.
A virsli talán sok kutyának nagyon is izgatja a fantáziáját, még a kiállításon Szuzi is volt hogy kikukázott egyet ami megmaradt egy rendezvényről pedig ő nem volt olyan kajás. Annyira nem volt kajás hogy egyszer társaság volt nálunk és megetettem Szuzit tehát elhangzott a „tied” szó, én meg mentem vissza beszélgetni. Fél órával később valaki ment mosdóba és kérdezte hogy miért fekszik a kutya az előszobában és csorgatja a nyálát, talán nem hallotta hogy mehet.
Az is a helyzet hogy a Szuzival eltöltött tíz aktív év alatt nem kellett figyelnem hogy a konyhában hagyom-e pár percre a kajám, de Ice ő más, és ahogy említettem is magas és ha az ennivaló az asztal szélén van jól el tudná venni.
Megtanultam, hogy az ember vagy ne vigye a bevásárlást a futtatóba, vagy ne tévessze sosem a szeme elől😊
Még egy vicces és azért kellemetlen sztori, 2004-ben
Az Ability Park munkatársa ként a Hajógyári-szigeten dolgoztunk még Prézlivel, és éppen kevés vendég volt és mondták hogy engedjem el nyugodtan a kutyát, figyelnek rá. Később jöttek látogatók és én elkezdtem dolgozni, egyszer csak jöttek hogy baj van a Prézlivel. A nagy baj az volt hogy szép óvatosan nem feltűnően elporoszkált oda ahová mi letettük a hátizsákokat a földre és a Péter nevű kollegámnak talán nem lehetett jól becsukva és ő bizony onnan egy de lehet hogy két szendvicset is ellopott.
Nem is tudom mi lenne a megoldás, számzáras hűtőt és kutyatápos zsákot vagy tartót alkalmazni…
Nem, ez sem jó megoldás, sajnos nem találtam meg a kabaré felvételt a neten, de a Sinkovits Imre által előadottra gondolok éppen, amikor is lett egy kutyájuk csak az volt a baj hogy ha említették „séta” „labda” szót akkor teljesen megőrült és túlságosan is húzta a gazdáját. Aztán próbálkoztak azzal is hogy „levinném az ebet gumigömbözés céljából”, de ezt is megértette.
Hogy a következő történet igaz-e vagy sem, nem tudom ellenőrizni de Földi Ottó a sokáig aktív rádiós bemondónak elege lett hogy a társaságban mindenki parancsolgat a kutyájának, ezért ki vett két hét szabadságot és a kutya megtanulta hogy csak magázó formában értsen. Ezért én sem beszélek Ice-szal németül mert ha valaki barátkozni szeretne vele akkor legalább annyit tanuljon meg hogy „pacsi”, a „gyere ide” azzal nincs gond mert nagyon kevesen tudják úgy kimondani hogy Ice reagáljon rá.
Végezetül egy utolsó történet Prézliről aki kedden lenne születésnapos:
Aki ismerte őt tudja hogy szerette lány létére a gömbölyded formákat, főleg a labdát, a teniszlabdát, de volt hogy leejtettem az almám és picit megrágva visszahozta. Először bántam ezt a labda-mániát de később nagyon jól lehetett vele motiválni. (majd a szülinapján mesélek egy jó labdás történetet)
Történt tehát hogy foci közvetítést hallgattam és egyszer csak valami elemi erővel befut Prézli a kedvenc labdájával és nyomja hogy játszunk. Nem igazán szerettem volna és főleg így akkor szokott jönni ha hívom.. Aztán ez mégegyszer megtörtént és akkor megvilágosodtam. A riporter azt a szót használta hogy „labdát” és a hangerő elég hangos volt ahhoz hogy ezt ő megértse.
Gazdik, vigyázni hogy mit beszéltek a gyerek előtt mert esetleg érdekes helyzetekbe kerülhetünk..
“Vamos A Sonar”
2020 május 16. | Szerző: vaszabi | Hozzászólások (0)
„álmodjunk!” ahogy a cím is mondja
Álmodozni is szabad, bár az más kategória így a korona idején.
Több szakmai anyag is foglalkozik azzal hogy a „vakok” hogy álmodnak, én erről nem tudok sokat csupán arról hogy nálam ez hogy működik. Azért jutott eszembe mert hogy újra indul az élet és több inger ér újra jobban emlékszem az álmaimra.
Az ismerőseim között is nagyon eltérő hogy ki milyen módon álmodik, volt olyan aki később veszítette el a látását és azt mondta hogy néha színekkel és képekkel álmodik, máskor csupán hangok és érzések kerülnek elő.
Másfél hete azt álmodtam hogy egy U2 koncerten vagyok, (egyszer voltam is Katovicében 2005-ben), állok a tömegben és jön egy rendező és annyit mond hogy menjek vele , például azt éreztem ahogy belé karoltam hogy öltönyben volt és kellemes volt a parfüm amit használt, oda vitt egy lépcsőhöz és utána jött a meglepetés mert az volt a feladat hogy Bono-val énekeljem el a „Stuck in a moment” c dalt. Nagyon megmaradt hogy úgy izgultam mint valami egyetemi vizsgán.
Egy barátom aztán írta hogy mostanában volt Bono születésnapja amit én nem tudtam de valami módon megéreztem..
illetve egyszer álltam nagyobb közönség előtt a győri színházban egy gálaműsoron kellett szavalni.
A verset jól ismertem előtte nem is izgultam ültem egy kis szobában de akkor lett tele a gatya amikor kiléptem a függöny elé és bár nem láttam de éreztem a sokszáz embert. Aki volt már ilyen helyzetben tudja hogy ilyenkor jönnek a parák, hogy jó-e a hajam, a gallérom, pont szemben állok-e a közönséggel, nem hajas-e az öltönyöm de akkor már nem illik vakarózni mert mindenki figyel.
A produkció lement, nagyon nem emlékszem rá de utána jött valami remegés és bolond gondolatok mivel június volt és talán az adrenalin hatására eszembe jutott hogy még két vizsgám hátra van és most sem tanulok.
Sajnos nincs videó a másik „nagy” fellépésemről” ami 2012-ben Szegeden volt a Szegedi Ifjúsági Napok rendezvényén, eredetileg „érzékenyíteni” „tudatosítani” mentem oda, de este azért lazítottunk. Megismertettek a sarki fény vagy északi fény nevű jelenséggel, és a második után eléggé bátor hangulatba kerültem.
Volt egy „éneklős” sátor színpaddal és ahogy hallgattam „művészeket” azt találtam mondani hogy a nossát simán elénekelném. A következő történt, kézen fogtak, kaptam még egy sarki fényt de utána azt mondták hogy két dal múlva enyém a pálya és mehetek a színpadra. Atya-gatya, bár nem izgultam mert a dalt és a szövegét jól ismertem, a szervező nagyon ott állt mögöttem és biztosított arról hogy majd ő súg de nem volt rá szükség csak arra kértem hogy bökjön meg amikor be kell lépnem, de mint kiderült ezt is jól eltaláltam.
Jó buli volt, bár a táncot nem tanultam meg de voltak akik fel akartak jönni a színpadra 😊
Ha legközelebb is lesz fesztivál, visszamegyek, Szegedet amúgy is szeretem volt olyan időszak amikor két hónapig ott laktam és dolgoztam és sok barátságos embert ismertem meg.
Visszatérve az álmokhoz, tini koromban álmodtam gyakran mivel sok focimeccset kísértem figyelemmel, hogy ülök a lelátón lehajthatós széken, és egyszer csak jönnek hogy be kell állnom mert hív „coach”. Próbáltam magyarázni hogy de én nem is tudok focizni és amúgy is vak vagyok, de menni kellett. Ez nem volt valami kellemes olyan gyomorgörcs szerű érzés. Ilyenkor például érzékeltem a nap fényét, hogy mikor léptünk a fűre, hallottam a többi játékost, le is pacsiztunk és utána általában felébredtem. Nem „kellett” megálmodnom ahogy a „higany” mozgásommal ott szaladgálok a pályán.
Két napja azonban ismét álmodtam valamit és hogy miért fogalmam nincs de minden apró részlet megmaradt:
Azzal kezdődött hogy ülünk Győrben a szülői „lakásban” még azt is tudom hogy a középső széken ültem a mosogatónak háttal (ez olyan jó kis békebeli stoki) a gázon gőzölgött a kávéfőző (természetesen a kotyogós) és mint kiderült vártunk egy telefont, a bátyám volt ott és egy nő akinek a telefonján majd engem hívnak valami hatalmas nagy felfedezés miatt.
Be is futott a hívás, gőzöm nem volt hogy mit fognak kérdezni, aztán kiderült:
A kérdések alapján kirajzolódott hogy egy olyan csoportba kerültem be mint tesztelő amelyik telefonokat próbálgat a vakemberek számára. Azt talán tudjátok hogy az érintőképernyőt tudjuk használni tehát nem erről volt szó, hanem…
Az volt az ötlet hogy az idősebb vakemberek is tudjanak tárcsázni, olyan mobiltelefont gyártottak amin mint a régi-régi készülékeken volt egy tárcsa amibe csak az ujjat kellett bedugni és tárcsázni.
Mivel nem voltam felkészülve az interjúra valami hatalmas improvizációt adtam elő a projekt hasznosságáról és fenntarthatóságáról. Az megmaradt hogy a beszélgetés végére egészen kimelegedtem és ki is nyitottuk az ablakot. Láthatjátok hogy nincs sok különbség az álom-béli és a valós érzékelés között mivel azt nem álmodtam meg hogy az én mokkás poharamon kívül mi volt az asztalon mert nem volt fontos, de arra emlékszem hogy a telefon amin beszéltem tokban volt és nagy volt és széles.
Azért jó szájízzel ébredtem fel, mivel azzal ért véget a kaland hogy a tesóm mondta hogy „na báttya most már idd a kávéd mert kihül”.
Nyilván nem minden álom kellemes, és gyakran élmények vagy külső ingerek hatására jönnek létre, amikor ősszel olvastam a Stephen King-től a Ragyogást és egyik hajnalban elindult a fűtés és zörgött a radiátor akkor meglehetősen megijedtem beugrott a kazán a történetből ami éppen robbanni készült.
2009-ben a téliszünetben sokat voltam Győrben és akkor sok útleírást olvastam a Molnár Gábortól aki Brazíliában élt sokat és sok expedíciót vezetett mielőtt egy baleset következtében elvesztette a látását (egy indián fiú játszott egy higanyos gyutaccsal azt gondolván hogy tüzijáték begyújtotta őt akarta megmenteni) és az egyik kalandjában egy óriáskígyó lepte meg a földön alvó útitársát.
Nem is lenne érdekes a történet mert az ember megmenekült, viszont én egyik éjjel azt éreztem hogy nem nagyon kapok levegőt és valami szorítja a mellem környékét. Először arra gondoltam hogy alszom tovább és elmúlik az álom, aztán a történetből elő jött hogy tuti hogy egy anakonda mert érzem a fejét, de elkezdtem felébredni és valószerűtlen volt hogy Győrben az ágyamban mit keresne egy kígyó..
A megoldás sokkal egyszerűbb és kedvesebb, amikor teljesen felébredtem akkor magamon nem egy kígyót hanem Szuzi fejét találtam, vagy unatkozott és ezért jött, vagy mert rosszat álmodtam, de mivel ő elég magas és hosszú a nyaka az ágy pedig alacsony gond nélkül oda tudta dugni a fejét.
A tárcsás mobiltelefonnak is meg van a miértje, egy hete az egyik barátommal ezen ökörködtünk hogy le kellene gyártani egy ilyen telefont, vagy normál készüléket és fából és akkor ez lenne a „cser-mobil”.
Fogadjátok szeretettel a címet is adó dalt, kinek-kihnek mikor de szép álmokat kívánok!
“Maradj talpon!”7
2020 május 13. | Szerző: vaszabi | Hozzászólások (0)
Sziasztok!
Két hónap bezártság után néhány gondolatom, észrevételem megosztom veletek. A panaszkodásnak nincs sok értelme mert ez a mostani helyzet senkit nem kímél és hiába is szeretném megjósolni hogy mi fog történni „ez után” nem vagyok rá képes.
Egyesek azt mondják hogy mindig egyedül vagyunk, mások hogy sosem de gondolom nem csak számomra nyitott meg ez az időszak új dimenziókat. Nekem még itt van Ice is és velünk mindig történik valami.
Csodálkozással olvastam hogy állítólag Ausztriában is és Németországban is ha valakinek nagyon hiányzik az érintés akkor mehet „cudle party”-ra amit én nehezen tudok elképzelni mert a vírus előtt gyakran akkora konfortzónát alakítottak ki maguknak hogy már az zavarta őket ha velük szemben próbáltam leülni. Talán ha lassan minden a jól megszokott módon működik majd akkor felértékelődnek a találkozások és talán kevesebb olyan társaság lesz ahol csak ülnek és a többség a telefonjával van elfoglalva, igazából ez mindenkinek a saját döntése én már rég igyekszem csökkenteni a csak virtuális találkozásokat, ha valakivel egy városban vagyok akkor miért ne lehetne összefutni?
Március 15-én este már hallottam hogy Ausztriában nagy korlátozások lesznek de úgy voltam vele hogy majd kitapasztalom mi működik továbbra is és mi nem, ezzel a gondolattal aludtam el. Másnap arra riadtam fel hogy nem hallok semmit lusta voltam az órámat megkérdezni (aki ismer valamennyire tudja hogy legalább két darab óra van mindig a közelemben) arra gondoltam hogy még korán van és mivel munka nincs aludni kellene tovább. Később hallottam a szomszédasszonyom aki mindig nyolc után szokott elindulni és jó kopogós cipáője van, akkor klezdtem csak gyanakodni és ahogy az órára néztem kiderült hogy valóban a kedves szomszéd pontos. Ezután villant be hogy mi volt a furcsa, a szomszédomban van egy óvoda és nem hallottam a gyerekeket sem megérkezni, sem játszani. Aztán ahogy „bootolt” be az agyam minden világossá lett. Korlátozott kijárás, de még ezen a hétfőn eléggé sokan mászkáltak az utcán és este 9-ig még azok a helyek ahová szoktam járni nyitva maradhattak.
Nem tudom milyen megfontolásból de csak a következő naptól március 17-től jöttek a nagy szigorítások, a távolságtartás és hogy az éttermek teljesen bezártak csak az élelmiszerboltok a nagyobbak maradhattak nyitva és csak maszkban lehetett vásárolni lehetőleg kártyás fizetéssel.
Napközben mivel nem kellett mennem sehová csak kutyát sétáltatni sok változást nem vettem észre viszont a második nap estéje döbbenetes volt, este 9 óra után amerre szoktunk sétálni egy forgalmas út található és előfordult hogy öt percig egyetlen autó sem jött, amit egyedül hallottam az a jelzőlámpa kattogása, ami egy monoton kattogás és ha szeretném hogy jelezze a szabad utat egy gombot kell megnyomni és ha szabadjelzés van akkor gyorsabban kattog.
Valamennyire ehhez is hozzászoktam de az emberi felelőtlenséghez nem. Az első meglepetés egy idős hölgy volt aki közvetlen közel jött hozzám az egyik esti séta alkalmával és pénzt kért, pár éve egyszer adtam neki aprót és azon túl hogy nem volt nálam semmi nem értette hogy miért húzódok el valahogy számára nem érkezett meg hogy helyzet van és túl közel jött. A következő aki megijesztett egy idős úr volt valamit nagyon mondani akart de ő is nagyon közel jött így mondtam Ice-nak hogy menjünk inkább haza. Talán rám nem lenne veszélyes a vírus de rájuk… Nem én szeretném vállalni a felelősséget hogy megfertőzöm őket.
Meglehetősen új tapasztalat hogy ha ritkán utazom vagy vásárolni megyek és maszkban beszélek a kutyához valahogy nem mindig érti amit mondok, végrehajt minden utasítást de bizonytalanabbul mint maszk nélkül. Április közepén a tesóimhoz utaztam vonattal és nem várt kihívásokba ütköztem, nagyon nyomasztó volt a kihalt metró és a vasútállomás és amikor a vonatnál próbáltam megkérdezni hogy jó helyen vagyok-e akkor a távolság betartása miatt hiába szólítottam meg az embereket csupán mentek odébb, lehet hogy beszerzek egy rendőrségi megafont vagy más hangosítást hogy meg tudjak szólítani másokat.
A kutyafuttatóban is történtek érdekes dolgok, pontosan tegnap is előfordult hogy egy úr jutalomfalattal megetette Ice-ot pedig kifejezetten mindenkit kértem hogy ne tegyék, van egy nagyon idős néni a Frau Inge de vele már a járvány előtt is konfrontálódtunk az etetés miatt, mondanom sem kell hogy ő sem tartotta a távolságot.
Még egy negatív dolog történt ami a parkot illeti és ezzel be is fejezem a döbbenetes dolgok felsorolását, egy gazda jött hozzám oda hogy nézzem meg mit csinált a kutyám. Annyira ismerem azért Ice természetét hogy szépen játszik nem vadul de el sem tudtam képzelni hogy mi történt, aztán kiderült hogy
a pasi kutyájával közösen játszottak és Ice a nagy fogával (amúgy is sokat rág) kiharapta a labdát. Azonnal felajánlottam hogy veszek egy másikat a következő délelőtt de nem felelt meg a kártalanítás egy felnőtt ember ott puffogott és már attól tartottam hogy megpattan az ér az agyában.
Aki kutyás számára ez nem meglepő de ha összeszámolnám hogy a több mint húsz év alatt hány labdánkat lopták el vagy harapták ki… de eszem ágában sincs amúgy is támogatni kell az ipart válság helyzetben például új labdák vásárlásával. Döbbenet hogy emberek halnak meg, családok szakadnak szét és egy labda miatt szomorkodunk, de úgy vagyok vele hogy neki éppen ez a gondja én megengedem hogy átérezze a veszteséget viszont ha nem kér új labdát akkor részemről a téma lezárva.
Bezzeg akadnak ott azért akiknek humora is van:
Május első hétvégéje volt, szombat és nagyon kellemesen sütött a nap én pedig úgy határoztam hogy a padon ülve leveszem a pólóm. Ice a pad alatt egy fadarabot rágcsált én egy hangoskönyvet hallgattam és egyszer csak valaki megáll előttem és elkezdi mondani hogy ő bizony a városgondnokságtól jött és miért tartózkodom fedetlen felső tesstel a közterületen. Picit el voltam bóbiskolva ezért mégegyszer megismételte én nem is tudtam hogyan kellene reagálnom amikor elkezdett törvénytelenül röhögni mert igazából az egyik ott lévő kutyás haverja volt csak szórakozott egy picit.
Nincs mindig külső segítségre szükségem, hogy megszivassam magam, az egyik nap picit kialvatlan voltam meg is fáztam és felébredek nézem az időt, négy óra na Ice-ot ki kellene vinni délutáni sétára. Nézem az időjárást 6 fok van na mondom azért ez április elejéhez képest hideg de mondták hogy jönni fog a front. Össze szedem magam, elindulunk és nincs a parkban senki és hatalmas a csend, újra nézem az időt és kiderült hogy annyira meg voltam kavarodva hogy hajnal négy után vittem ki a kiskutyát sétálni.
Azért kimozdultam én a városon belülre is kellett nekem is és a kutyának is a mozgás és a munkahelyemhez közel a kávézó előtt ott voltak a székek ahová gyakran be szoktam térni és mivel vittem magammal egy üvegben kávét ott megittam. Valamennyire volt élet a belvárosban de az emberek alig beszéltek mindenki a lehető legfürgébben intézte a dolgát. Ami feltűnt mint változás hogy a metrók és a villamos ajtói most a nyitó gomb megnyomása nélkül kinyíltak, először nem értettem de kikövetkeztettem hogy ezzel is a cseppfertőzés kockázatát csökkentik mivel nem kell megérinteni a gombot. Egyedül a régebbi metrószerelvényeken nem opció ez mert ott két kilincs szerű kart kell jobbra és balra húzni.
Tetszik ez a bécsi pragmatikusság, amikor az U1-es metrót néhány állomással kibővítették akkor nem verték nagy dobra, nem voltak nyilatkozatok hanem jött egy közlemény egy bemondás hogy a tisztelt utasok már használhatják az új szakaszt.
Tudjuk hogy sok „polgárt” a gyomrán keresztül lehet megfogni, mialatt írtam a bejegyzést érkezett ez a hír: https://index.hu/kulfold/2020/05/13/ausztria_becs_koronavirus_jarvany_utalvany_etterem_bar_vendeglatas/
Lehet hogy nem működik a link de a hírt sok helyen leközölték. Majd beszámolok róla hogy megérkezett-e az utalvány és hogy mit vásároltunk belőle.
Péntektől nyitnak az éttermek teraszai, meglátjuk mit jelent ez a gyakorlatban.
Addig is csak óvatosan, és figyeljetek nehogy hajnalban menjetek ki sétálni😊
Kockázni jó!
2020 január 13. | Szerző: vaszabi | Hozzászólások (0)
Januári építkezés?
Lehetne a naptár alapján hidegebb is, de ezzel együtt nem gondolom hogy valaki is építkezne a szabadban, esetleg a jó meleg szobában. A lelki újratervezés és „felújítás” sem egyszerű feladat, mégis én most egy másféle alkotó folyamatról írnék.
Nem emlékszem már hogy mikor játszottam utóljára építő kockákkal vagy hasonló játékkal, de annak idején gyerek koromban rengeteg időt töltöttem mindenféle kitalálhatatlan és meghatározhatatlan objektum létrehozatalával. A 80-as évek közepéig csak hallottam a Lego építőjátékról, de nem találkoztam vele. Amivel annál gyakrabban szórakoztattuk magunkat az a Gabi építő volt. Sosem tudtam belőle semmi értelmeset építeni, valahogy az elemei számomra túl nagyok és ormótlanok voltak, és hiába építettem látszólag egy szabályos formát nem voltam megelégedve vele.
A legnagyobb szórakozásom Gabi-val az volt amikor építettem egy magas tornyot nem túl stabilat de olyat ami azért megállt a talapzatán, majd az egyetlen szem kockával amit kihagytam szándékosan a torony közepébe céloztam és figyeltem ahogy összedől. A célzás először vakon nem is volt olyan könnyű, mert volt hogy célt tévesztettem és miközben a „dobó” kockát kerestem a vállammal felborítottam a tornyot de ez nem volt az igazi, az volt valami ha eltaláltam az építményt, és utána örömmel szedegethettem a kockákat a következő fordulóra.
Általában ezt a játékot egyedül játszottam, de egyszer egy másik kisgyerek (már nem emlékszem hogy honnan ismertem) meglátta hogy mivel szórakozom, és ő is be kapcsolódott, a baj csak az volt hogy amikor nem figyeltem oda, akkor a többieket is odacsődítette és nem a lakásban hanem a lépcsőházban építették fel a tornyot.
Az első rajtaütést még én is élveztem, mert annyira nem szóródtak szét az építőkockák, viszont amikor már néhány elem pár emeletet zuhant, akkor már nem tartottam olyan jó ötletnek az egészet, és el is raktam a játékot. Következő alkalommal szomorúan konstatáltam hogy néhány kocka eltört és nem használható, és utána csak kisebb tornyokat vagy vonatot, vagy más nem borulékony műtárgyakat építettem.
A Lego-játékával először egy fodrászüzlet formájában találkoztam, ami annyira nem keltette fel a figyelmem mivel ugyan jónéhány elemből állt, de nagyon nem mozgatta meg a fantáziám. Később, mikor több „építőanyagra” tettünk szert a testvéremmel, akkor már én is mindenfélét építettem, és tudtam hogy létezik leírás hogy hogyan is kellene kinéznie a járműnek vagy épületnek, de mivel ha a szerint valaki felépítette nekem akkor olyan „unalmasnak” tűnt.
Mondjuk a járművek, az űrrepülők, autók, kamionok sosem voltak unalmasak viszont mivel sosem láttam életemben én ilyenkor nem a versenyautó vezető szárnyára gondoltam, hanem azon filóztam hogy „de milyen lehet belül, van-e benne pl üléshuzat”…
LEGO ügyben azért szerencsénk volt, mert a nővéreinktől különböző alkalmakra kaptunk új dobozokat, így a végén az ikertesómmal úgy tudtunk építeni hogy jutott is maradt is, neki nyilván fontos volt hogy a különböző elemek színben is passzoljanak, én meg a stabilitásra helyeztem a hangsúlyt. Nem emlékszem rá hogy végül is megvalósítottam-e ezt az ötletem, egyszer építettem egy pici házat, és úgy szerettem volna a pici zseblámpám beépíteni hogy hogy a kisujjam körmének a hegyével még be tudjam kapcsolni a világítást a bentieknek. Hozzá kell tennem, hogy akkor még láttam a lámpák fényét is, és nagyon szomorú voltam mert amikor felkapcsoltam a világítást semmi fényt nem érzékeltem. Mutattam én mindenkinek hogy „nézzétek nem megy”, mire kiderült hogy igazából dehogynem működik minden, csak mivel ablakot nem terveztem a házra, így bent volt fény de ki alig szűrődött belőle valami és én ezért nem érzékeltem.
Utólag visszagondolva hasznosak voltak ezek az építkezések, mert megtanultam hogy túl magas alkotmányt sem jó építeni, illetve ha mindent bezsúfolok egy helyre, akkor nem férek hozzá ami számomra fontos volt mert én a tapintásommal tudtam „ránézni” a kész műre.
És azt ti el nem tudjátok képzelni, hogy az ikertesóm milyen lelkesen mesélte hogy még milyen nagyon király legókat lát a különböző prospektusokban, hogy még az autóba motort is lehetne szerelni, és akkor elindulna.. Na, mire hozzánk is eljutottak ezek a bonyolultabb játékok, akkorra meg én már nem nagyon legóztam.
Amiért ezt így elmeséltem, az a következő cikk, jobban mondva egy a sok közül:
BRAILLE LEÍRÁST ÉS HANGOS ÉPÍTÉSI ÚTMUTATÓT KÉSZÍTETT A LEGO
Ami fantasztikus hogy egy egyszerű baráti jószándékból mekkora talán világméretű ötlet kerekedett ki. Keresgéltem az interneten de konkrét összeszerelésre vonatkozó leírást nem találtam egyenlőre, viszont szívesen meghallgatnék egy ilyet, sőt össze is szerelnék akár egy helikoptert.
Két dimenzióban meglehetősen pocsékul érzékelek és gondolkozom, a „Dialog im Dunkeln” kiállításon van egy olyan könyv ahol az oldal tetején braille írással szerepel hogy 2 d-ben lentebb milyen állat vagy növény tapintható, de én szerintem súgással ha kettőt felismernék. Ha megfordítom a helyzetet, akkor milyen jó lehetőség mondjuk egy vak diák számára bemutatni a különböző építészeti formákat, homlokzatot, vagy oszlopfőket.
Például, a 90-es évek végén a Győr Arrabona Lions Club szervezett ornamentikákból tapintható kiállítást, és számomra akkor lett világos hogy „ahha szóval ezek a formák/szobrok ott fent vannak a magasban és így néznek ki.
Miért ne lehetne akár egy városrészletet felépíteni, hogy nagyjából egymáshoz viszonyítva hogy helyezkednek el az épületek vagy utcák. Létezik persze domború térkép, van olyan vállalkozás aki le is gyártaná a kérésemre nem kevés összegért, viszont mi történik ha közben változik a világ? Egy rádió riporter a Kossuth rádió valamikori kínai tudósítója mesélte, hogy egyszer készített egy anyagot egy városban, és egy évvel később kereste az alanyt, viszont az épített környezet úgy megváltozott hogy le kellett parkolnia és telefonálnia hogy merre is kellene mennie.
Én a népligeti aluljáróval jártam így, mert volt néhány budapesti aluljáróról domború térkép vakok számára is, és mikor a győri buszokat áttelepítették a Népligetbe én akkor gondoltam hogy „megálljatok csak” és jól összetanulmányoztam a térképet, viszont mikor a tetthely-re értem akkor már semmi nem úgy volt ahogy én jól begyakoroltam, még jó hogy nem kommandós bevetésre készültem a szószerinti „vaktérképpel”.
Azért ezt ne úgy képzeljétek el hogy megy az ember botozik és közben meg tapizza a térképet mert ez kivitelezhetetlen, na esetleg ha az orra vagy a homloka van olyan érzékeny hogy azzal olvassa a térképet.
Akik esetleg olvasták a régebbi bejegyzéseim még Szuzi kutyám volt nagyon hisztis ha én telefonnal próbáltam meg navigálni mert nem úgy mozogtam mint amikor „rendesen” megyünk, és rángatott, bökdösött hogy „naaa, én segítek!”
Zárszónak is egy a vége, ami annak idején csupán játékszer ként szórakoztatott, az lehet hogy felnőtt fejjel hatalmas segítséget nyújthat a világ jobb megértésében, vagy a tájékozódásban.
Remélem a csatolt képen látszik a lényeg, a Juan Miro Alapítványnál voltunk Barcelonában és ott megmutatták az épületet az építés különböző fázisaiban, és ez hatalmas élmény volt. Gyakran a környezetemnek úgy tűnhet hogy „szinte” nem érdekel hogy milyen a környezet az épületek az összkép körülöttem, ez nincs így viszont amikor talán még több energiám, türelmem, időm lett volna felfogni megérteni hogy mi is vesz körül akkor még nem volt rá lehetőségem. Amit viszont minden vaknak ajánlok, és ez létezik szervezett formában is hogy színházban előadás előtt amennyire lehet járja be a színpadot és nézze meg a díszleteket. Rám nagy hatással volta mindig, és nem csak a látássérültek miatt lenne jó ha a múzeumok egyre inkább megérinthetővé tennék az erre alkalmas tárgyaikat, ha pedig ez nem lenne annyira jó ötlet, nem hiszem el hogy egy másolat elkészítése olyan sok pénzbe és energiába kerülne. Azt vallom hogy a „nem vak” emberek is érintsenek meg bátran fákat, bokrokat, különböző tapintású anyagokat. Persze-persze, tudom, én jobban hallok, és amúgy is olyan szép a kutyám..
Azért ha valaki eljuttatna számomra egy ilyen legós használati utasítást, annak nagyon örülnék!
Mérethű F1-es autó mellett
Mérethű F1-es autó mellett
“A leghosszabb nap”
2020 december 31. | Szerző: vaszabi | Hozzászólások (0)
az dec 21-e, ami a leghosszabb nap, de a may olyan „d” day. Dec 21-ét azért sem fogom elfelejteni mert 1999-ben ezen a napon négyes érdemjegyet szereztem az Elte győri jogi karán filozófia történetből.
Legyünk most technikásak” hát amint olvastam a nl café a továbbiakban mint tárhely működik tovább így majd más felé fogok száguldozni, de a köztes időben picit lemossuk de semmi esetre sem „Jégmentesítjük” az ablakokat, feltöltjük az aksikat a várható új startra.
Nem szeretném én itten az évet értékelni mert volt Oszkár tűz-és vízkár, és nehézségek és sok változás viszont most ami engem eléggé izgalomban tart az a „keleti áramlat”.
Nem a családomra a Varga „klánra” gondolok akik mint egy Keletről lassan de biztosan beszivárogtak Ausztriába, hanem valami más kedves dologra.
Családi karácsony volt még ha nem is mindenki lehetett itt (majd tavasszal amikor jobb idő lesz) ennek megfelelően jó kutyajátékos ünnep is volt a jövő év kérdése vagy a mai nap kérdése hogy a kong játék amit Ice kapott meddig tart ellen a szörnyű „fenevad” harapásának.
Amin az ajándékozásnál meglepődtem, hogy én is kaptam egy nagy dobozt és fogalmam nem volt hogy mi lehet benne. Forgattam, ráztam, döntögettem és a többiek csak mondták hogy „so-dala was kann sein?” hát nem tudtam. Aztán megint ismételték, és végül sikerült megkezdeni a csomagolást amiből egy ufó szerű valami esett az ölembe.
Volt csőre, lehetett valamit nyomni és húzni is rajta.
Aztán felvilágosodtam hogy mit is kaptam, mivel meghallgatásra talált hogy nyáron azt mondtam hogy nekem is lehet hogy jó lenne egy ilyen szóda készítő eszköz, (soda stream) ami elvét tekintve hasonlóan működik a jó kis szifonhoz csak itt a patron szerepét betöltő henger nagyobb és hosszabb ideig elég. Én ilyen csomag bontásoknál vagy ismeretlen tárgyak megtalálásánál meglepődök, jó hét éve mikor egy asztalon kotorásztam és találtam valami síma fényes valamit már bele akartam harapni mert olyan volt mint egy csoki, kiderült hogy az egy okos telefon érintő képernyővel.
Ez olyan meglepetés amit régebben már leírtam mikor a nagynénéméknél azzal játszottam hogy egy lufit felfújtam, és a rakéta elvet használva a bele fújt gázt kiengedve röptettem. Nagyon elvoltam magamnak, és valahogy az volt a tervem hogy én most az asztalon is túl repítem a gömböt és húztam hátra a fejem mögé és készültem a rajtra amikor hatalmas pukkanás és eltűnt a lufi.
Szomorú nem voltam mert gőzöm sem volt hogy mi történt, aztán a jelenlévők elmondták hogy csupán annyi hogy a mögöttem lévő televízió készüléknek jó nagy teteje volt és azon volt egy növény, jelesül egy kaktusz és én ebbe vágtam bele a lufit.
Tegnap is ért meglepetés, valakinek a telefonját tettem az asztalon odébb és néztem hát ezen a készüléken semmi főgomb, csak a jobb oldalán két gomb gondolom hangosító és halkító.
Az a nagy igazság hogy semmi évvége hangulatom nincs, várom hogy újra induljon minden és addig is Ice-szal itt készítjük elő a versenyautót mert ahogy már megtapasztaltam egyszerre szokott minden történni, és nem lenne jó beragadni ha a lámpák elkezdenek villogni.
Most nem de két héttel korábban a Szuzival is sikerült találkoznom, örülök neki hogy olyan szépen vigyáznak rá és úgy bújt az ölembe. Ha valamit kívánnék az az hogy idén és utána se legyen sok durrogtatás az év végén, bár a hagyomány azt mondja hogy a lárma elkergeti a rossz ártó szellemeket de azt nem írják sehol hogy robbantgatni kell, a trombita, kereplő fedőkön dobolás szerintem tökéletesen megfelel..
Kellemes évvégét kívánok mindenkinek, és valahol találkozunk online még!
Oldal ajánlása emailben
X