“The wall”

2012 június 25. | Szerző: vaszabi | Hozzászólások (1)

A fal meghatározó az ember életében.
Innen nagyjából 10 Méterrel lejjebb és 4 Méterrel jobbra van egy fal. Elválasztja a mi kétlépcsőházzas tömbünket a családiházaktól. Gyerekkoromban ha a falhoz közel mentünk és hangosabbak voltunk mindig ránk szóltak sőt ha átment a labda, nem adták vissza ezért kicsit féltem is a faltól. Állítólag néhány tulajdonos kátránnyal tört üveget is ragasztott rá még a 80-as években hogy nemászkáljanak át rajta, értem én hogy a biztonság de azért nem valami európai módszer ez.

Sosem felejtem el mikor 1989 novemberében az akkor még Kossuth rádiót hallgatva a Vakok Általános Iskolája egyik lépcsőfordulójában Ádám barátommal minden idegszálukat megfeszítve követtük a berlini fal lebontását, bár rokonaim nem éltek egyik Németországban sem de éreztem hogy valami nagy változás szem és fültanúi vagyunk.

Idén május végén én is szorosabb kapcsolatba kerültem egy fallal, nem úgy hogy nekimentem ez főleg gyermekkoromban annyira mindennapos esemény volt hogy kárlenne pazarolni rá a tintát, de arra nem sajnálom a “bötűt” hogy elmondjam nektek hogy a székesfehérvári sportigazgatóság a Cice a RedRock falmászóterem és a Lárke azaz az egyesületem jóvoltából mi sült ki.
Emlékeim szerint írtam már arról hogy gyerek ként is sok hasonló tulajdonsággal rendelkeztem mint a majmok, egy akadályversenyen (bezony én még voltam úttörő) egészen magasra sikerült felmásznom a kijelölt fára, és egy általános iskolai rendezvényen a bordásfalon is jó sebességgel sikerült a terem egyik végéből a másikba átcsimpaskzkodni, és mivel a bordásfal elfogyott elindultam visszafelé amin a zsűri a hasát fogva nevetett.
Zsúfolt és olyan “semmihez semmi kedvem” napon került sor a programra hogy visszatérjek Székesfehérvárra, mire kiértünk a Farkasvermi útra (ez a név engem mindig megijeszt), el is áztunk a koranyári zápornak köszönhetően és nulla kedvem volt falatmászni szívem szerint hazamentem volna. Sok régi ismerős fogadott a helyszín bejáratánál, és kiderült hogy a médiára még várunk kicsit. A köztes időben beszélgettünk, és aztán bemerészkedtem a bizonyos falat tartalmazó terembe és be kell vallanom sok ellenérzés volt bennem. Ezt a hangulatot fokozta az is hogy nem túl magasra de megpróbáltam biztosítás nélkül felmászni, a fogásokat (amikbe lehet kapaszkodni kézzel-lábbal) éreztem és túl messze voltak egymástól és úgy éreztem hogy nagyon nehéz vagyok és bár nem szerettem volna hiúsági kérdést csinálni a rendezvényből arra gondoltam hogy itt nagy égés lesz de meg kell próbálni mert mit veszíthetek…
Nagy pánikomban visszamentem az előtérbe és folytattam a beszélgetést. Délután három óra volt és mondták hgoy akkor némi biztonsági eligazítást követően akinek kedve van kezdjük meg a falmászást. Gondolhatjátok hogy nem én voltam az első hanem az egyik informatikus kollega aki sietett a buszához vagy randira vagy csak be volt sózva de hamar túl akart lenni az egészen. A fiú korábban rendszeresen sportolt, goalballozott (csörgőlabdázott) úszott, és nem is lepődtem meg mikor nagyon nagy kezdősebességgel indult meg felfelé, mi szurkoltunk neki de ahogy haladt felfelé exponenciálisan elkezdett lassulni és még a vak is látta hogy nagyon izzad. A nagy akarásnak az lett a vége hogy az utolsó fogást már nem bírta teljesíteni és akár hogy erőltette az izmait nem ment tovább. A mászás után a kollegát szépen visszaengedték a talajra és rohanhatott is a buszához.
Következett egyesületünk elnöke aki már könnyedébben elérte a fal tetejét mint az előző próbálkozó, hozzá kell tennem hogy nem “vaktában” kellett a kapaszkodásra alkalmas pontokat megtalálni a falon hanem a terem felkészült munkatársai mindig mondták hgoy mely irányban találhatóak és közös akarattal ha minden jól ment meg is találta a látássérült mászó. Volt arra is jelentkező hgoy az érzékenyítésnek is adjunk teret aki gyakorlott mászó ként eltakart szemmel mászott fel az ismert ésmár korábban látott falszakaszon és azt mondta hihetetlen élmény volt felérni és lenézni először eltakart majd fedetlen szemmel a 7-8 Méteres magasságból.
Nem maradhattam ki a szórásbóll, imbolyogva vettem búcsút Szuzitól és megközelítettem a falat, a nem egyenes járás nem néhány féldecinek köszönhető hanem a puha szivacsos talajnak amivel a padlót borították. Rámcsatolták a biztosítást szolgáló hevedert különösen figyelvve hogy ne is legyen laza de túl szoros sem (az érzékeny testrészekre is ügyelve), és a vezető kiadta a parancsot hogy indulás.
Talán ekkor kezdtem átkerülni egy másik dimenzióba mert még tudatom felszínén volt a fél órával az előtti balsikerű próbálkozásom és hogy a többiek előttem milyen ügyesek voltak és elkezdtem mászni. Bevallom, az első két fogásnál nagyon izgultam, túlságosan könnyűnek éreztem az egészet viszont arra gondoltam ez is olyan mint az élet mikor azt hiszem hogy már zsebben a győzelem akkor következik valami váratlan fordulat, mint például amikor két jó tételt húztam az alkotmányjog-államigazgatási jog közös államvizsgán és az előttem lévő vizsgázó ugyan azt a tételt kezdte el mondani és kiderült hogy a vizsgáztató rossz céduát ovlasott fel nekem…
A mászás azonban folytatódott, egy olyan pillanat volt mikor túlságosan hirtelen akartam felhúzni magam az egyik fogáson és a biztosítókötél jó hogy ott volt, de mikor ezen túl is lettem valami hatalmas nyugalom fogott el. Attól kezdve nem úgy tekintettem a falra mint egy akadályra hanem mint egy szórakoztató eszközre ami segítségével igen magasra fel tudok jutni. Meglepő volt a magam számára is hogy egyre könnyedebben ment a mászás, volt hogy magamtól találtam meg a fogást amin a mászásomat irányító is meglepődött de én még nála is jobban csodálkoztam. És igen, közben hallottam hogy a földön Szuzi engem figyel mert említették és aggódik hogy mi lesz a gazdijával meddig mászik még felfelé és nem volt biztos abban hogy ez olyan jó ötlet mármint ennyire elemelkedni a földtől.
Nagy nyugalmamban és barátságomban a fallal jöttek a fogások egyik a másik után mikor jött a jelzés hogy óvatosan jön az utolsó és ha az megvan figyeljek mert ott a fal a mászófal teteje a fa burkolat széle nehogy szálka menjen a kezembe.
Ekkorra már semmi félelmem nem volt sőt megértettem azt is hogy az a falszakasz ahol kísérleti jelleggel másztam az egy haladónak való részlet volt és nem egészséges túlságosan hamar következtetéseket levonni a jövőre a feladat nehézségére vagy a saját képességeimre csak csinálni kell.
Végül jött a leereszkedés, kicsit el kellett tolnom magam a faltól és csak néha megérinteni és a földetérés és kiszerelkezés a hevederekből gyorsan lezajlott.
Bízom benne hogy jól sikerül beillesztenem azt a képet ami készült és Szuzi aggódását lehet rajta látni illetve engem is a falon.
Sokat épültem ebből a rendezvényből mert bizony jellemző tulajdonságokat néha rejtett vagy mások által nem ismert értékeket hozott elő a kiszakadás amindennapokból, az egyik kolleganőm aki már az ötvenes évei elején jár ő is néhány lépést felment a falra, ráadásul a lánya aki jól lát szemtakaróval mászott fel a falra.
Ha tehetitek próbáljátok ki a falmászást és ne a falramászást!