MÁVV míg felkel…
2013 február 13. | Szerző: vaszabi | Hozzászólások (0)
Sziasztok ebben a nagy hóesésben!
Majdnem úgy jártam a következő történet, téma megírásával mint Hjalmar Egdal a Vadkacsa c drámában a találmányával hogy addig készült a feltalálmányozásra hogy közben elfogytak a felvonások és szegény kislány talált egy nem vaktölténnyel megtöltött vadászfegyvert. Jellemző hogy a középoskoláig nem is hallottam a norvég drámaírásról viszont mert a 90-es évek elején sok mérkőzést játszott a magyar fociválogatott Norvégiával csak egy játékosra emlékeztem a keretből egy bizonyos Mini Jacobsen-re aki gondolom a norvég átlagmagassághoz képest volt alacsony.
A bejegyzéseimnél igyekszem odafigyelni arra ha panaszkodom is alaptalanul ne bántsak meg senkit, hatóságot, embert, szolgáltatót. A mostani história egészen tavaly december 4. napjáig nyúlik vissza amikor is egy baráti sördögűzés után az utolsó vonatommal tartottam Győrbe. Írtam már korábban hogy fájlalom a buszközlekedés szülővárosomba történt drasztikus redukálását de a kialakult helyzethez alkalmazkodtam és a vasúttársaságot veszem igénybe autóm és sofőröm nem lévén. Az esti győri vonatok a szó hagyományos értelmében utolsó vonatok, negatív értelemben nem mondanám hogy “utolsó” rájuk mert ők kérem tisztelettel alacsonypadlósak és a Flirt család prominens tagjai. Kamera is van rajtuk (nem a valóságshow miatt) könnyű a ki és beszállás, és hangos utastájékoztatással is fel vannak vértezve ezért a Vaszabi is tudja mely megállónál tartózkodik ami egy személyvonatnál nagy-nagy segítség. Ami viszont életmentő lehet leszállás esetén a “rossz” oldalon tehát ahol nincs peron a szerelvény nem engedi kinyitni az ajtaját. A mosdóról meg olvashattatok év végén az is kultúrált bár vakcsapdákat nyomokban tartalmaz mint az ijesztő kézszárító vagy a figyelmetlenebbjének nehezen megtalálható ajtó.
Volt ez a bizonyos 2012.12.04-i nap amikor is tartottam jóhangulatban egy gömbölyödő Szuzival haza, de a “jó hangulatba egy kis üröm is elvegyült mert a járgányom elromlott..” mivel a hangbéli utastájékoztatás nem működöt a vonatban. Elárulok azért egy praktikát, igazán Komárom után jó nekem aki Győrig megy az utastájékoztatás mert ott áll a vonat néhány percet és az ablakokon azért picit behallatszik ahogy Szalóci Pál mondja hogy “Komárom állomás”. Ezután már csak számolni kell és az ötödik megállónál kell leszállnom. De hogy is van? Öt gigabyte vagy öt Libamáj? Magyarul az öt megálló nem keverendő össze az öt megállással. Ez okoszta az én haragom is azért lobbant fel mert ha lett volna hangos tájékoztatás akkor nincs cicó ülhetek az ülőgumóimon. Komárom után azonban sem az utastájékoztató sem egy komáromi kisleány de a jegyvizsgáló sem érkezett a segítségemre ezért a maroklőfegyveremhez illetve telefonomhoz kaptam. Mászkáltam én fel-alá a vonatban mint a kóboráram de utast nem találtam illetve azért be kell hogy valljam hogy bántott a helyzet hogy itt egy akadálymentes eszköz és nem működik. Felhívtam a MÁV ügyfélszolgálatát mert valahol Ács után nagyon sokat várakoztunk a nyilt pályán és jelezni szerettem volna hogy nem működik a néni és nem mondja a megállókat. A hölgy aki felvette a panaszom nagyon kézséges volt, még a jegyvizsgálót illetve a vonat személyzetét is próbálta elérni valamely távrecsegő berendezésen de e kísérletei eredménytelenek voltak. Valami jelzés azért eljuthatott a gépészekhez mert az utolsó három megállót a masiniszta már bemondta, és mikor szálltam le két férfi is akik a vasúthoz tartoztak odajöttek hogy na itt vannak ha annyira kell nekem segíteni a leszállásban és enyhén cinikus megjegyzéseket tettek. Nem vettem fel a keztyűt mert nem láttam értelmét. Az eset után kértem az ismerőseim akik ezen a vonalon utaznak hogy figyeljék az esti járatokat melyek akadálymentesek hogy tapasztalnak-e ilyet mint én illetve olyat hogy túl halk a bemondás. Érkezett a vasúttársaságtól egy levél hogy vizsgálják a panaszom míg végül néhány napja a következőt kaptam részlet a levélből:
“Tisztelt Dr. Varga Szabolcs!
Köszönjük a 2012. december 4-ei telefonos észrevételét. Szíves
elnézését kérjük válaszle-
velünk késedelme miatt. Megkeresésével kapcsolatban az
alábbiakról tájékoztatjuk:
Utasaink részéről alapvető és jogos elvárás, hogy minden esetben
megfelelő tájékoztatást
kapjanak járataink közlekedéséről és az időközben kialakult
módosulásról. Az előzőek tükré-
ben természetesen Társaságunk alapvető célkitűzése a megfelelő,
mindenre kiterjedő, pon-
tos és időben elhangzó utastájékoztatás. Őszintén sajnáljuk, és
szíves elnézését kérjük,
amennyiben a tárgynapi utazása során a 4928-as számú járatunknál
fenti célkitűzésünk nem
valósult meg maradéktalanul.
Bízunk benne, hogy az eset egyedi jellegű volt és jövőbeni
utazásai alkalmával nem szem-
besül hasonló jellegű problémával.
Nagyon köszönjük megkeresését. A történteket őszintén sajnáljuk,
elnézését és egyben
megértését kérjük…”
Elnézést de lusta voltam megformáztatni a levelet de a lényeg így is érthető talán. Mielőtt levonnám a következtetést, egy újabb érdekes tényt említek meg, a győri pályaudvaron mostanában aaz jött a szokásba, hogy több vonatot raknak, több szerelvényt tolnak egy azon vágányra… Az utas pedig azt hallhatja hogy az ő vonata erről vagy arról a vágányról indul jobbra vagy balra. Aki ismeri az állomás szerkezetét ő tudhatja hogy két aluljáró is van és nem mindegy az ember melyik feljáraton jön a vágányokhoz mert a jobb és a bal viszonyítás kérdése. Január közepén utaztam Budapestre, meg is találtam a vágányt, állt is ott két vonat azt is tudtam nagyjából merre kell mennem de azt nem érzékelhettem hogy hol van a két szerelvény határa és senki nem volt körülöttem. Egy kopogós cipőt hallottam és őt meg is kérdeztem melyik lesz a pesti és közlékenyen elmondta hogy menjek még tovább ott lesz az a kék szerelvény. Jó hogy volt tíz percem még az indulásig már kínomban arra gondoltam hogy felszállok az egyik szerelvényre és megkérdezem hogy hová megy, ebben az tartott vissza hogy ha nem a megfelelőre szállok és az elindul akkor nagyon mérges lennék. Végül kaptam segítséget de azért e helyütt is felhívnám az illetékesek figyelmét hogy néhány évvel ez előtt gond nélkül megtalálta az ember vakon a vonatját és biztos forgalmi vagy egyéb általam feldolgozhatatlan indokok igazolják a vasúti-személyforgalmi-közlekedési-alrendszer ezen elvek mentén történő organizálását de kéretik gondolni azokra a nem csupán látássérült hanem helyismerettel nem rendelkező utasokra akik megkavarodhatnak. Szombaton egy jóllátó tagokból álló család segíteni akart nekem mert az 1-es vágányról balra indult a pesti vonat és aggódtak hogy nincs is itt a vonat rohanni akartak az információhoz e mondtam hogy még menjünk balra jó sokáig és majd látni fogják a vonat kiírását. Fontosna tartom ezt is megosztani veletek mert nem magam vagy a látássérültek miatt kardoskodom csupán hanem szeretném védeni a figyelmetleneket, utazásban rutintalanokat, fáradtakat vagy külföldi utasokat.
“És ha elindul a vonat…”
Tegnap volt az első munkanapom a Siketvakok Országos Egyesülete kötelékében mint jogász és a Keleti pályaudvarra érkeztem és onnan metróval folytattam az utat. Fontos hogy mióta áttelepítették a régi kerengőtől a metróba a lejáratot csak kísérővel jártam arra de azt tudtam hogy két mozgólépcső van így biztosított a Vaszabi testmozgatása. Az első munkanap kellemesen zajlott már reggel a MÁV azzal meglepett hogy a gyorsvonatom alacsonypadlós volt, nem is e miatt említem meg az eseményt hanem mert visszafelé Szuzi a metrótól nagyon szépen segített eljutni a peronokig igazi csapatmunka volt. A 9-es vágánynál álltunk meg mert az internetes menetrend azt írta majd onnan indul a gyorsvonatom de Palibácsi még nem mondta be pontosan. Várakozásom alatt (bár nem számoltam) legalább öten odajöttek utasok vasutasok megkérdezni hogy segíthetnek-e és a “leendő” vonatom jegyvizsgálója miután kiderült hogy egyszer Győrben már találkoztam vele biztosított arról hogy ne aggódjak majd ő vigyáz rám. Ígéretét be is tartotta mert segített a felszállásnál de Győrben is odajött és mondta hogy melyik lejárat melyik irányban található. Verácskával (mert a nevét is elárulta) lehet hogy holnap reggel is találkozni fogok mert ha minden igaz az én vonatom elején fog szolgálatot adni.
Segítő kezek
2013 február 9. | Szerző: vaszabi | Hozzászólások (0)
Sziasztok!
Mielőtt elkezdenék “kutyálkodni”, elmesélem hogy az ikertesómnak köszönhetően új billentyű került nekem beültetésre mert a régit már leharcoltam és gyakran kifogyott belőle a tinta és bizonyos betűket nem írt le én meg olyan gyors voltam hogy nem vettem észre…
Ezen a héten szintén felgyorsultak az események, már rögtön a hétfői napon lett munkám egy siketvakokat képviselő egyesületnél, nem teljes állás de legalább lett és nagyon kedvesen-lelkesen fogadnak és persze Szuzit is. Aztán emlékezhetnek a törzsolvasók hogy cirkuszolok az álláskeresési járadékom miatt, no megkaptam a határozatot e-mailben de először olvashatatlan formában de egy kis recklAmálásra ideért normálisan is, bár papír alapon még mindig nem sikerült hozzájutnom és ezért jövőhéten kell Vaszabiskodnom.
Aztán mit is találtam nem rég az interneten nézzétek csak! Nem a reklám miatt másolom be, de:
http://www.origo.hu/tafelspicc/kozelet/20130126-trend-kutyas-ettermek.html
Többé-kevésbé jól írják a kutyával kapcsolatos észrevételeket helyzeteket, ami megmosolyogtatott hogy az egyik tulajdonos említi hogy náluk az ajtón is ott a kutyás ikon miszerint ebeket szívesen látnak, mondjuk ennek meglátására, észrevételére nincs igazán esélyem. Tudom nyilván hogy a segítőkutyákat éttermekbe, kávézókba, teázókba be lehet vinni, de mint már több helyen bejegyzésben, médiumban, szócsőben,nyomtatottan elektronikus valamint elektronikusan nyomtatott médiában említettem azzal ha bemegyek Szuzival egy boltba, pékségbe még nem fogom megtudni a kínálatot illetve más fontos információt mondjuk akciót, ha van akkor mit akcióznak. Ami a cikkben nem íródik le pedig fontos nekem hogy jó ha odafigyelnek a kutyámra de voltam már olyan helyen ahol sűrűn kérdezték hogy nem kell-e kivinni, miért nem iszik, nem éhes-e és ha nem éhes miért nem éhes tehát lehet ezt rosszul is intézni, mondjuk nyitnék egy vendéglőt és az autósokat azzal nyaggatnám hogy “jaj ne mossam le a kocsiját, ne töltsem fel az aksit? Megnézhetem van-e elég nyomás a kerekében? Láttam, a bal irányjelzője halvány adjak izzókészletet?…:)”
Mondjuk egyszer megnéznék egy ilyen kutya etető-itató berendezést, Prézlikémet nem akarom odafenn megbántani viszont ő tuti addig nyokodta volna a kutyaetető gombját ameddig csak kaja van benne.
Két és fél hete ismertem meg egy budai teázót/kávézót ahol az első pillanattól kezdve nagyon ügyesen segítettek Szuzinak és Nekem, a személyzet mosollyal konstatálta hogy zavarba jöttem a sokféle teától és mint a kisgyerek a játékboltban tanácstalanul forgattam a fejem de szakszerűen segítettek választani, amikor azt hallottam hogy kaktuszvirágos tea is van biztos valami ijedt nyuszi módjára nézhettem mert a lány mondta hogy ne féljek nem bök a kaktusz.
Abból sem lett “cirkusz” hogy Szuzi a kockáját (a fejét) rátette az egyik babzsákra mert ez éppen olyan alkalom volt amikor keleti kényelemben a földön ültünk.
Jött hamarosan a “nyugati izgalom” is mert hétfőn mivel “szépruhában-lakkcipőben” voltam az állásinterjú miatt és így asztalhoz ültem a café-ban, és hogy úgy mondjam egy külső körülmény hatására otthagytam a visszafelére szóló vonatjegyem. Különösebb gond nem adódott belőle de egy jótevőm másfél órával azt követően hogy eljöttünk a helyről telefonált nekik hogy bizony én ottfelejtettem valamit és majd megyek érte. A hetem eléggé zsúfoltra sikerült és csütörtököt mondtam, úgy értem csütörtök lett az a nap amelynek délutánján sort tudtam keríteni a tervezett látogatásra a “jegyességem” visszaszerzésének érdekében.
Égi póráz:
hogy bonyolítsam a dolgot, még idetűzök egy érdekes történetet:
Szerdai napon jutottam el az információs szupersztráda azon útmenti kiszögelléséhez amit gps-nek neveznek és egy barátom segítségével elkezdtem bizdergálni a telefonomon ezt az alkalmazást, és láss csodákat mikor mentem bankolni végül is megállított a jó épületnél. Virult a Vaszabi feje hogy ez milyen jó játék de akár hasznos is lehet. Ügyintézés után mert jókedvem lett hogy a bankomban megvolt a bankszámlaszerződésem és le is másolták nekem, nagy lendülettel (nem Hévvel mert az Győrött nincs) bementem a törzshelyemre ahol egy nagyon kellemes de ismeretlen társaság tereferélt és mielőtt távoztak rákérdeztek hogy Szuzi miben tud segíteni és beszélgettünk ráadásul meghívtak még egy “rövidárura” is. Ők távoztak, én még lassan elkortyolgattam a “korsófőzelékem”, aztán arra gondoltam hogy megnézzük hogy állnak a műholdjaim talán nem fogyatkoznak épp. Beállítottam az okos készüléket hogy vigyen haza, egy ideig jó irányba is vitt, de elgondolkoztam hogy de jófejek voltak a mostani társaság tagjai is illetve vasárnap is az a srác aki megy majd Madridba a Real-Barca rangadóra, de a telefonom csak mondta hogy menjek egyenesen de ekkor egy ketyegő hangra lettem figyelmes. Aztán megfordultam, mivel túlfuttatott a navigátor a célon és ez a hang a Győrben elterjedt hangoslámpa kattogása volt. Némi kesernyés szájízzel (és nem a sörtől), navigáció nélkül mentünk haza Szuzival. Makacs mivoltomra azért jellemző hogy másnap mivel egy győri belvárosi célponthoz kellett mennem és csak nagyjából tudtam merre is van úgy döntöttem adok a műhódaknak és a rendszernek mégegy esélyt. Nem szeretnék kellemetlen helyzetbe hozni senkit ezért az utcaneveknél nem a valós címek fognak szerepelni. ODamentem a lakásomhoz közeli beszélő buszmegállóhoz a “totemoszlophoz” de látjátok milyen a vak-szerencséje, akkor pont nem múkodott a rendszer, nem mondta mikor jön7-es vagy 17-es busz ami a Virágpiacig jó nekem. Jött aztán egy 7-es és elöl le is ültem a vezető mögé de bár ne tettem volna mert ott alig lehetett érteni a z utastájékoztatást még jó hogy a végállomásig utaztunk Szuzival. A leszállás után úgy döntöttem hogy eljött az idő és beprogramoztam a telefonom navigációs programját a Bogáncs u 18 címre. Fel is szökött az adrenalinom mikor megnyomtam a “gyalog ide” nevű gombot és elindultam. Nagy hátránya az ilyen közlekedésnek télen hogy mert a hangzavar miatt nem hallanám a gps utasításait ha a zsebemben van a telefon hogy a jobbkezemben fogtam a bot mellett és 2 perc után úgy éreztem magam mint valami fogyatékossággal élő fóka aki rossz éghajlatra született és egy helyen nagyon fázik. Az eszköz szépen mondta hogy menjek menjek egyenesen, a csuda akkor következett be mikor el kellett kanyarodnom, mert Szuzi igencsak meglepődött hogy olyan helyen ahol rég nem jártunk honnan tudom hogy kanyarodni kell. Nézett-nézett hogy “ej-de magabiztos lettél öregem” de természetesen engedelmeskedett. Hihetetlenek ezek a kutyák mert később mikor meghallotta hogy a telefonom navigációja mond valamit lassított mert megtanulta három perc alatt hogy ha ezt hallja akkor döntési helyzet van. Egyszer csak azt az utasítást kaptam hogy megérkeztem a célhoz, de biztos ami biztos a járó-kelőktől megkérdeztem hogy hol vagyok és a Bogáncs 18 előtt álltam.
Most jön a huncutság mert akikkel a megbeszélésem volt hívtak hogy hol vagyok és én válaszoltam hogy itt a 18 előtt. Két perc múlva újabb hívás hogy hát ott bizony nem vagyok. De mondtam hogy én a Bogáncs 18 előtt vagyok és kezdtem kétségbe esni hogy mi történt, elromlottak a Holdak, vagy a járó-kelő nem tud olvasni és utálok elkésni. Kiderült a turpiszság mert az interneten a célpontom régi címe volt fent és nem a jelenlegi de érdekes újszerű helyzet volt úgy eljutni egy célponthoz hogy már nem emlékeztem milyen támpontokra kell figyelnem de lentről is és fentről is vigyáztak rám. Jó lenne ha lehetne forrás tökéletesíteni ezeket a rendszereket és így csökkenne a kiszolgáltatottság…
És hogy kedves olvasók ne rágjátok tövig a körmötök elmondom azt is hogy délután eljutottam a teázóba is és a felszolgáló hölgy (akivel akkor találkoztam először) miután kétséget kizáróan meggyőződött arról hogy én vagyok aki elhagyta a vonatjegyét nagy mosolyok közepedte vissza is adta nekem.
Mivel reklámolni nem szabad, magánban elmondom szívesen merre található ez az “oázis”.
És végezetül egy aranyos dolog, miután ezt a vendéglátó helyet likeoltam facebookon, utána kaptam egy üzenetet a tulajdonosától hogy én vagyok-e az aki kutyussal ott jártam és abban kérte a segítségem hogy milyen módon tudná még vakbarátabbá tenni a helyet.
Ezek az igazán szívmelengető helyzetek amikor minden hátsó szándék nélkül megkeresik az embert hogy milyen módon tehetnék “számunkra” is konfortosabbá a helyet, természetesen adtam tanácsot amit most nem részleteznék viszont ami általános és örökérvényű legyen szó bármely szolgáltatásról ha emberséggel, nyitottsággal és jóindulattal segítenek bármely fogyatékossággal élő csoport tagjainak és erre ők is “rezonálnak” akkor csupa jó és hasznos dolog sülhet ki!!
Akivel szintén sokhelyre elvittük egymást
Családias kör és Tábortűz
2013 január 31. | Szerző: vaszabi | Hozzászólások (0)
Véletlenek már pedig nincsenek?
Szerepelni hívtak a Székesfehérvár melletti Soponyára egy nagyon kedves együttes közösség születésnapjára akik a Lárke adventi műsorán még tavaly decemberben felléptek. Régen, még ifjú koromban szavalgattam főleg a “Vakodában”, majd az alakuló győri körzeti csoport rendezvényein is főleg vidám költeményeket. Egy szavalóverseny döbbentett rá arra hogy az előadóművészet nem feltétlenül ezen ága való nekem mivel az egyik kötelező mű egy ballada volt és ez olyan távol áll az én lelkivilágomtól a tekintetben hogy olvasni nyilván olvasok hasonlókat de hogy én artikuláljam ez akkusztikai környezetszennyezés.
És miért nem voltam ott a Tábortűz Singers szülinapján előző szombaton mégsem? Nem azért mert faragatlanságomban lustaságomban inkább a jó meleg szobát választottam volna hanem a magyar valóság a közlekedési helyzet miatt.
Nem sajnáltatni szeretném a “szegény” Vaszabit mert hét órát kellett volna utazgatnia oda s vissza, csak vérlázító hogy nem lehet autó nélkül közlekedni normálisan. Komolyan már néha arra gondolok hogy szoftveresen meglátulok és olyan embereket fogok fuvarozni akiknek néhány percük van a vonat-busz csatlakozásig.:)
Értem én hogy Székesfehérvárról hétvégén kettő óra időközzel jön autóbusz Széesfehérvárra, viszont ha minden jól megy akkor 18 percem marad a Győrbe jövő buszig de ha nem akkor? AKkor volt egy lyan ötlet hogy Budapesten keresztül jövök haza vonattal csupán a bibi ott adódott hogy át kellett volna valahogy érni a vasútállomásra az autóbusztól Székesfehérváron belül de segítséggel ment volna ez mert az útvonalat éppen csak ismerem de ünnepi cipőben és öltönyben nem igazán tudok még Szuzival sem száguldozni pedig szombaton már csúsztak az utak. Közbevetőleg jegyzem meg hogy az idéni első fenékre esés vasárnap délután bekövetkezett ezért hálám a győri nagy tornászmultú városvezetésnek gondolom így akarják szaltóhoz szoktatni a polgárokat, azt már megszoktam hogy ahol lakom a körforgalomnál csak a bicikliút van eltakarítva de aztán a háztömbömhöz közeli belső úton sikerült a “perecelés” Szuzi nem is akart a csúszósra vinni de mondtam hogy menjen mert nem tudjuk kikerülni, és utána jött a “hopp” és olyan aranyos volt először nézett engem hogy most mi történt az első gondolata az volt hogy ő talán nem rontott el semmit aztán meg közel tolta a kockáját, nem érintette hozzám de éreztem a kis fejéből sugárzó meleget mondtam neki hogy nincs baj ő nem rontott el semmit, a jég az ilyen hogy csúszik. Még Prézli kutyusom kiképzője mondta viccesen mert hát Prézlike a gyakorlás idején a száraz úton ment engem a jeges felületre vitt, hogy “látod a nők a jégre viszik a férfiakat…”.
Erre a kijelentésre még több mint tíz év távlatából sem tudnék mit mondani mert mikor hogy, ki visz jégre kit. De vissza a szombathoz mivel a közlekedés alrendszerei nem fogtak össze az utazásom érdekében így maradtam a fenekemen és ennek kköszönhetően meglátogattak az “irgalmas ” kedves nővérek és még palacsintát és madártejet is kaptam és olyan igazi John Gold-os Családi kör feelingnek megfelelően megbeszéltük hárman (Szuzival kiegészítve) hogy ki merre járt, hogy milyen jól játszottak a kéziladbás fiúk és hogy a kapitány milyen szépen beszélt a csapatáról.
Kiderült az is hogy a legifjabb unokaöcsém akivel az ünnepek között találkoztam utóljára próbálkozik azzal hogy milyen vakon közlekedni és az anyukáját kéri meg arra hogy az utcán vezesse akivel megbeszéltük hogy azért ő is én is emlékszünk arra mikor 4-5 éves koromban néha egy-egy rosszul kiszámított ívnél picit nekimentem a villanyoszlopnak az benne volt a pakliban. Felemlegedtem továbbá hogy arra emlékszik-e hogy egyszer a győri strandon épp nem úgy koncentrált aminek az lett a következménye hogy én eltűntem az egyik medencében… Közel harminc év után tudtam meg hogy biztosan egy fiút nézhetett és ezért volt az elbambulás. Erre elmeséltem hogy a héten amint állásnélküli de nem munkanélküi ként épp mentem a buszomhoz a jobbkezemnek valaki nekijött de biztos fájhatott neki mert a csuklóm találta el (én csak annyit jegyeztem meg hogy elnézést talán lehetne kérni) , és az ütközés után két perccel egy néni szólt hozzám hogy én csak ne legyek felháborodva mert egy vak lány jött nekem és szegény nem lát és amúgy is ez a néni kísérte. Aki ismeri a győri pályaudvarnak azt a részét ahol a taxik szoktak állni ahogy közeledünk az információs pult feléo tt picit leszűkül a tér és le illetve fel kell lépni tehát Szuzi nem nagyon tudott kitérni. Aztán a nénine mondtam hogy semmi baj de a “szegény” jelzőt velem kapcsolatosan ne használja.
Nesze nekem kellett ilyen nagymellénnyel mesélni akkor a nővéreim megjegyezték hogy ne igen panaszkodjam mert annak idején gyerekkoromban én gyakran kaptam sültkrumplit ők nem de mivel lopni akartak tőlem ezért gondoltam jól bevédem széttárt ujjakkal a tányérom de az ujjaim között mindig garázdálkodtak.
Végül megemlékeztünk arról az esetről amikor annyira örültem az általános iskolai év végének illetve hogy nyárra hazajöhetek és a kapott jégkrémnek hogy olyan hevesen kezdtem el enni hogy majdnem a tetejébe tűzött zászlót is letorkoztam ha nem szólnak a lányok időben.
Picit bántam azért hogy nem teljesíthettem az ígéretem a szavalással kapcsolatosan valahol úgy érezték hogy ezen a szombaton inkább picit emlékezni beszélggetni és nem utolsó sorban palacsintázni kell. Már csak egy Tábortűz hiányzott!!
2012 Lárke ünnepség
Vakadálymentesítés
2013 január 20. | Szerző: vaszabi | Hozzászólások (0)
Vaximális Tiszteletem!
Ha nyögve és nyelősen de beindult az év és mint minden beinduló valamire való év hoz helyzeteket, meglepetéseket.
Bár ami baleset történt velem az pont az állítólagos világvége napja estéjén történt.
Ismertétek azt a régi reklámot hgoy “mindegyik táblában egy jó pohár tej van”?
Ahol én lakom két lépcsőház található és én az úttól távolabbiban lakom és fentnevezett éjszaka Szuzi nélkül sétáltam ki az 50 Méterre lévő buszmegállóba. Az ember fia ilyenkor veszi a fehérbotot a jobbkézbe és azt ahogy a rehabtanárától tanulta használja is. Láthatatlan kiállításon vagy egyéb rendezvényen kötelező kérdés hogy “mely testrészünket nem védi a bot?” ahogy láthatjátok az ember bizonyos testrészét nem védi.
Mentem-mendegéltem a nagy pénteki éjszakában a megálló felé és egyszer csak azt éreztem hogy itt a világvége, elsötétül minden és fémes hangot ad a homlokom. Ilyenkor első haragjában az ember odacsapna annak ami fejbevágta de akkora volt a meglepetés hogy inkább azon aggódtam az oszlopos valami nehogy feldőljön. Robogtam is tovább akkor nem érdekelt hogy mi lehet ez de hálás szívvel gondoltam Varga Szuzira aki ha velem van mindig kikerülte ezt a táblát. Másnap apukám elmondta hogy egy megállító tábla ez mert a kandellábereket igazították két nappal a balesetem előtt de ottfelejtették a táblát. Engem mindenesetre jól megállított, mára már nincs ott a tábla de a győri ezzel foglalkozók figyelmét szeretném felhívni hogy a fizikai akadálymentesítés (másnéven egyenlő esélyű hozzáférés) úgy is megvalósítható hogy nem hagynak kint ilyen táblákat.
Jött az évvége és év eleje és gondoltam hogy akkor ehhez a bejegyzéshez biztos lesz még muníció és a várakozásaim be is teljesültek.
E hét kedden a postára kellett mennem ügyetintézni. Ami a vasútállomáshoz közeli Posta régen nagyon sokat jártam oda még mikor Prézlivel közlekedtem és Győrött éltem (istenem volt ott egy fekete hajú postáskisasszony és mindig szemezett velem) de hallottam róla hogy a hivatalt átépítették és azt gondoltam behatolok a dzsungelbe és megnézem hogy 6 év távollét alatt milyen fejlesztések történtek.
Kedd már havas nap volt és odafelé vezető úton majdnem valaki az erkélyéről a nyakamba lapátolta a havat mondjuk én három éve vagy mikor amikor szemétlapáttal lapátoltam a hót a székesfehérvári lakás erkélyén (a lapát nyelét amúgy sikeresen eltörtem), annak idején nem dobtam le a negyedikről a havat hanem a fürdőkádba szép hegyet formáztam.
Megúszva a lavinát átmenve az aluljárón (amit a dél-amerikai zenészek rendszeresen a spanyol nyelv kiejtési szabályai miatt alulháronak mondanak) életemben először Szuzival irányba is vettük a hivatalt.
Nagyjából emlékeztem még a régi szép időkből hogy valami újságos mellett el kell menni és utána mondtam Szuzinak hogy “jobbra ajtóhoz”.
Már az újdonság volt hogy rámpa fogadott a régi lépcső helyett és fotocellás ajtó. Ekkor már rosszat sejtettem mert tudtam hogy ez egy modern Postahivatal lesz ahol sorszámot vagy nekem inkább sors-számot kell húznom és el leszek veszve mint ahogy Szabó Lőrinc Lócija “a kis bomba a nagy falak között…”.
A “Főrendező” fentről azonban közbeszólt mert és most minden pejorativitást mellőzve mondom odajött egy egyszerű biztonságos bácsi és húzott nekem számot sőt a tértivevényt ki is töltötte nekem amig várakoztunk, gyanítom hogy életében most volt 1 Méteren belül vakember közelében de “állta a sarat” és emberségével megoldotta a helyzetet.
Elnézést ha most intrikusnak tűnök de a rendszeres olvasóim nem értenek félre:
Ez az EMBER biztos nem sok ilyen nyomtatványt töltött ki életében mert miiután sorrakerültem a pultnál újra egyeztettünk néhány betűt a kisasszonnyal (nem a feketehajú szemezőssel) de ettől megható a történet.
Feladásra került a levelem és ez a fő.
És jött a másnap (nem olyan másnap) hanem mikor elindultam Székesfehérvárra a Munkaügy kirendeltségére álláskeresési járadék iránt folyamodni.
Azért a királyi városba mert lakcím szerint még oda tartozom. Meg is találtam a buszhoz közeli épületet és bementem. Azt gondoltam portás csak van akitől tudok kérdezni de nem nem volt így felhaladtam az első emeletre és hogy az együttes poénjával éljek “a film forog tovább…”.
Megérkezem, érzékelem hogy sok ember körülöttem, hallom az ügyfélhívó csipogását, várok vagy két percet kezdek kétségbe esni hogy hol lehet a tegnapi biztonságiőr bácsi de jó lenne itt is és miért nem vesz észre senki mikor egy négylábú északi szépség is van velem amikor egy úr akit felületesen ismerek oda jön picit félénken hogy segíthet-e.
Őt más összefüggésből ismerem néhányszor találkoztam vele és mondta hogy segít elintézni az álláskeresés iránti és a járadék kiránti kérelmem. Fel is mentünk az emeletre ő eltűnt egy ajtó mögött és én úgy éreztem magam mint egy régi orosz novellahős a csinovnyikok tengerében a két perc várakozás is óráknak tűnt. Aztán a férfi visszajött és azt mondta hogy két nappal később próbálkozzam újra mert ha húzna nekem sorszámot akkor lehet csak délután négykor kerülnék sorra… Nagyon segítőkész volt mét azért is mert kaptam egy “flepnit” hogy én bizony január 16-án már a jelentkezés szándékával a hivatalt felkerestem és a parasztbecsület megvolt bennem…
Szerencse a szerencsétlenségben hogy fél óra volt a következő buszomig visszafelé de bizony nem tudtam leplezni a csalódottságom mert ha a honlapon közlik hogy időpontot kell egyeztetnem akkor bizonyára ennek megfelelően járok el. Meglehetősen le volt görbülve a számszéle amit Szuzi is észrevett mert kifelé menet megbökte a lábam. És picit urrá lett rajtam a csalódottság és akkor azt gondoltam hogy ez így nem maradhat ezért a márka megnevezése nélkül de leírom hogy vásároltam magamnak két xxl méretű csokit (ez volt Prézli kedvence is) és kb úgy nézhettem ki a váróteremben mint egy kisgyerek aki megkapta a zsebpénzét és most elverte és falja befelé a zsákmányát. Meleg szívvel gondoltam Prézlire az előző kutyusomra akimár biztos böködött volna és reklamált volna hogy ő is kapjon a csokiból őt ilyen szempontból elrontottam de Szuzi nem kap édességet.
És hogy a történet érdekesen fejeződjön be elmondom néktek azt is hogy pénteken újra a munkaügyi szervezet elé járultam már reggel nyolc órára és kaptam egy segítőkész ügyintézőt és az összes nyomtatványt kitöltöttük viszont kiderült az hogy a központ véleménye szerint én mivel megváltozott munkaképességűek ellátásában veszek részt valószínűleg el fogják utasítani az álláskeresési járadék iránti igényem sőt állást sem közvetíthetnek részemre. Nem szeretnélek titeket a jogi részletekkel fárasztani de a lényeg hogy én nyilván utána is néztem a helyzetnek és persze jogosult vagyok a járadékra és a regisztrációra és a végsőkig el fogok menni az igazamért és nem csupán magam miatt hanem azért mert mi lenne ha egy nem jogban járatos fogyatékos ember terjeszt elő kérelmet, akkor őt lazán hazaküldik és jogtalanul.
Tudjátok talán hogy igyekszem a blogot nem egyféle panasznapló ként üzemeltetni de szörnyűnek, megalázónak embertelennek tartom azt hogy (nem engem) de bármely látás-hallás-mozgás vagy más sérült embert ilyen helyzetbe lehet hozni és azon túl hogy az álláskeresés full “egészségesen” sem egy könnyű műfaj de hogy pont azokat nyomni a víz alá akik amúgy is bizonytalanul úsznak álláspontom szerint nem európai megközelítés.
Nincs gond az úttörő szerephez már hozzászoktam, (nem a klasszikus értelemben gondolom) és inkább tekintem motiválónak a helyzetet mint olyannak ami elveszi az energiám, nyilván sok támogatást kapok ezügyben a családomtól a barátaimtól az ismert és ismeretlen ismerőseimtől.
Az sokkal jobban bosszant hogy tegnap az utolsó percben kikapott a Fc Barcelona!:)
Ha láttok fehérbotos embert fejmagasságú tábla felé közlekedni akor azért szóljatok nehogy úgy járjon mint én:)
Itt az év vége tehát a soksok komolykodás után lazuljunk!
2012 december 31. | Szerző: vaszabi | Hozzászólások (0)
Itt az év vége tehát a soksok komolykodás után lazuljunk!
Sokat megemékeztem már az én “csodakockámról” de akérdés:
Hol nem tud egy ilyen segítő eb mint Szuzi támogatni engem? A válasz kézenfekvő ahol nincs ott…
Ritkán szokott előfordulni hogy nincs velem, hangos helyen vagy oda ahová én nem szeretném hogy bejöjjön. Tipikusan ilyen hely a mosdó, és nem azért mert Szuzi nem jöhet be a férfi wc-be hanem nem szeretném őt kitenni ismeretlen helyen valami fertőzésnek illetve hogy ki tudja mibe húzza bele a pórázát.
Gyermek ként a mellékhelység felkeresése és használata különösebb gondot nem okozott mert senki nem nézte furcsán ha egy felnőtt ebben segített hiszen a látó kortársaim sem mászkáltak egyedül ilyen nyilvános helyeken. Az általános iskolában ami kollégium volt ott már másabb volt a helyzet mert különböző habitusú és látású gyerekek voltunk együtt. Ott nagyobb “baleset” nem ért, egyszer kellett szólnom egy diáktársamnak aki picit úgy csinált mint aki lát, mert e kényes tevékenység közben megállt mellettem és valami érthetetlen okból felém fordult és szóltam neki hogy ha nem muszáj akkor ne rám célozzon.
Jött a középiskolás és a felnőtté válásos időszak és rengeteg ismeretlen hely ismeretlen mosdóval. Lehet hogy elsőre nem egyértelmű hogy miért okozhat ez gondot, ezért diszkréten kitérek rá. Hiába sétálok be egy ilyen helyiségbe fehérbottal, ott még meg kell találni az éppen szabadon maradó lehetőséget és mivel vak az ember fia ezért óhatatlanul is hozzá ér más ottartózkodókhoz akik háttal állnak nekem, és kezdetben nem is értik hogy miért tapizza őket egy másik hímnemű, és az első reakció valami hangos morgás, aztán hátra fordulnak és akkor meglátják a fehérbotot és “jaj elnézést nemláttam” “énsem” párbeszéd zajlik.
Külön érdekesség mikor nagy jóindulatból amit nem kérdőjelezek meg betessékelnek az ún akadálymentes wc-be de mivel azt nem látásában hanem mozgásában akadályozott emberek számára építették úgy érzem magam mint aki egy más dimenzióba került. Persze a lényegre megoldást jelent, viszont olyan ciki hogy percekig kell keresnem a lehúzó szerkezetet és ha az ember siet akkor nem jut eszébe a kézenfekvő…
Üljek rá a fajansz-ra és gondolkozzam úgy mint egy kerekesszékes és akkor meglesz az öblítő kézi-készülék tűzgombja.
A népligeti pályaudvarnál rendszeresen eljátszom azt hogy ahogy sertepertélek az akadálymentes műveleti területen vagy harminc műanyagpoharat sodrok le a táskámmal, és persze próbálom összeszedegetni őket és ilyenkor mert elfelejtem hogy aki vak nem hajol hanem gugol, telibe szoktam mondjuk fejelni a radiátort ami nem is fáj annyira csak hatalmas meglepetést okoz hogy mi szakadt bele az agyamba.
Ugyan úgy mindig elfelejtem a munkahelyem mosdójában is a kézmosásnál hogy ne dőljek előre mert a polc kilóg a fal síkjából és az is púpos meglepetést tud okozni.
Más jellegű meglepő helyzet ha úgy járok mint például nyáron a foci eb alatt a győri nyilvános illemhelyen ahol mondtam a néninek hogy köszönöm mondja csak az irányt, majd el tájékozódom, de ő bejött a férfi térfélre és megkérdezte remegő hangon hogy “segííthetek?” tudjátok akkor komolyan megijedtem és a hideg futkározott a hátamon és csak akkor nyugodtam meg mikor elhagyta a munkaterületet.
Még szintén a népligetnél Prézlit volt hogy inkább kint hagytam a mellékes ajtaja előtt és abból volt konfliktusom hogy a jó őrző nénik teletömték pogácsával és mikor Prézli ezért kikapott akkorm ég én lettem megfenyegetve hogy ki leszek tiltatva a mellékes-helységből, ezen úgy röhögtem mert lakhely elhagyási tilalomról tudok de budiba be-nem engedésiről még nem hallottam.
Külföldön sem mindig jobb a helyzet, bár Angliában ingyenesen lehet használni a nyilvános illemhelyeket, de egy eset emlékezetes marad
Bristol közelében lehetett valahol, hogy kutya nélkül (mert nem volt ott) bementem egy ilyen intézménybe, befelé haladtomban nem is volt gond, csak meglepődtem hogy valaki ott takarít. Reméltem hogy férfi mert nem akarta elhagyni a helységet, én nem is zavartattam magam viszont kifelé jövet ő már pont az utamba tette a vödrét és majdnem egy jól irányzott külsőzéssel odébb toltam a vödröt még jó hogy a fehérbot kéznél volt és időben jelzett, és még az illetőnek állt feljebb hogy miért nem figyelek.
Tudom hogy nem egyszerű segíteni ilyen helyzetekben és van amikor minden ellenem esküszikössze:
Gödöllőről tartottam egy Flirt vonattal Budapestre és szó mi szó előtte két sört elfogyasztottam és felkerestem a vonat legkisebb helységét. Segítettek kinyitni az ajtót és Szuzi kint maradt a folyosón, én meg magamra. Már közel jártunk a pályaudvarhoz és ügyeiim elintézése után el akartam hagyni a “házat”, de nem ment. Akkor voltam e típusú vonat ilyen helységében először és már attól szívbajt kaptam hgoy a mosdónál ahogy nyomkodtam a gombokat beindult a kézszárító, utána meg hangos szörcsögéssel kaptam kézmosó vizet.
Jó, oké-oké megvolt az űrturizmus, jöjjön a szabadulás. Keresem az ajtót, de mivelnem én csuktam be és meglehetősen siettem is tapiztam a falat. Talátlam valami kulcslyukhoz hasonlót, nyomtam, toltam, húztam, semmi és éreztem hgoy már a Keleti váltóinál tartunk.
Nem kellene kikerülni valami takarító vágányokra gondoltam magamban.
És akkor jött a felismerés hogy kopogtatok, és kopogtattam a falon.
Hallom hogy Szuzi megrázza magát de az anyját nem is azon az oldalon ahol én az ajtót kerestem.
Oda mentem ahol a kutyát hallottam kutatom fürkészem az ajtó helyét de semmi.
Végső elkeseredésemben gondoltam hogy bekötöm a cipőm és ahogy gugolok le egy fém nyomul erősen a vállamba, megfogom, megmozdítom és lássatok csodát nyílik az ajtó!
Talán el tudjátok képzelni mekkora örömöt éreztem és úgy nevettem magamon hogy néhány négyzetméteren így el lehet tévedni.
Zárásul még azért elmondom hogy sikerült leszállni a vonatról és nem kerültem ki egy külső vágányra.
Tehát uraim, hölgyeim ne ijedjetek meg attól ha egy vak azt kéri tőletek hogy mutassátok meg neki a mosdót vagy melékhelyiséget, hölgyek de akár urak esetében sem kell bekísérni, meg próbáljuk megoldani az ilyen helyzetet de azért ha tehetitek várjatok meg minket ha nem nyúlik sokáig az akció mert látjátok éveket bír az ember öregedni:)
Ezzel az írásommal kívánok boldog új évet és érezzétek jól magatokat ma éjszaka
“Még-inkább”
2012 december 26. | Szerző: vaszabi | Hozzászólások (0)
Föld-Föld jelentkezem, bízom benne hogy nem borul ránk a sötétség 21-én és el tudjátok majd olvasni a bejegyzésem, ha viszont segíteni tudok majd a közlekedésben akkor keressetek hívjatok nyugodtan telefonon tudjátok azt amennyiben nem érintőképernyős vakon is lehet használni mert az 5-ös gomb meg van jelölve.
Egy reggeli rádióműsorban a Sebestyén Balázsék azt mondták hogy állítólag sokan még a nagy összeomlás előtt elmennek fodrászhoz látjátok én meg már van hogy két és fél hete is hogy levágattam a hajam… Ez is fura élmény volt mert harminchárom éves pályafutásom alkalmával először nyírt hivtásos fodrász aki pasi volt, bevallom furi is volt a helyzet viszont gyorsan dolgozott és pontosan. KOrábbi bejegyzéseimben már írtam arról hogy mekkora bizalom olló alá ülni vakon mert ha többet vágnak a hajamból akkor utólag már hiába recklAmálok közben nem tudom követni a tükörből az eseményeket. Fiatalabb koromban egy másik üzletben történt a hajvágás de mikor kutyám lett hát kiderült hogy én vele oda nem mehetek be ezért a lakóhelyemtől 50 Méterre lévő fodrászatot választottam mondjuk nem értem mivel másabb a kutyaszőr mint az emberi haj de lehet nekem sekélyes a fantáziám.
Viszont ott azon a helyen a hajvágás előtt volt hajmosás is ami nekem valahogy felért egy agyátültetéssel a hátra dőlő székből a turbánnal a fejemen mindig nehézkesen kászálódtam ki mert nehéz a boldogságtól búcsút venni illetve mert tele volt habbal a fülem nem láttam és nem is hallottam.
Lehetséges hogy ismeritek a viccet: Kolombusz Kristóf az újvilág felfedezése során találkozik egy ottélő őslakossal és szóba elegyednek. Kristófunk kérdezi az ismeretlent:
“Maga inka?” válasz:
“Igen, de a fiam még-inkább.”
No ezt a viccet elmesélik Pistikének is (bármilyen egyezés a valósággal a véletlen műve) akiről köztudott hogy minden vicc poénját elrontja, és ő a következő módon meséli tovább:
Kolombusz kiszáll a ladikjából az újvilágban és találkozik egy indiánnal és megkérdi tőle:
“Maga inka? ” “Igen, de a fiam pláne!!”
És hogy kerül a csizma az asztalra? Miért illesztettem ide ezt?
Mostanában két dél-amerikai úriemberrel is volt szerencsém találkozni, az egyikkel egy előkarácsonyi rendezvényen ahol a Lárke érzékenyített és szórakoztatott egyszerre és ebben persze Judit koleganőm mellett én is kivettem a részem. Volt egy teljesen sötét terem ahol lehetett braille írni a sötétben, vizet önteni, pénzt számolni illatokat felismerni és és ami a leg jobb volt karácsonyfát díszíteni. A végén úgy lett világosság hogy áram alá helyeztem az izzósort és voltak olyan ügyesek akik egész jól feldíszítették a fát. Ezt az ő elmondásukból tudom én meglehetősen ügyetlen vagyok díszítésben olyan “rakodómunkásnak” jó vagyok ha mondják hogy mit és hová akasszak akkor azt megteszem de nincs kreativitásomm nagyon a díszítésre.
Jó hangulatban zajlott az este egy tíz év körüli kislány pl megmutatta hogy kell a “nossa-nossa” zenéjére táncolni én meg cserében elmondtam neki miről szól a szöveg és hogy a refrén az az hogy “jaj lesz neked ha elkaplak”.
Lévén egy szálloda adott helyt a csapatépítésnek a sötét éjszakai műszak lejárta után volt mód egy enyhe borozgatásra és falatkákat lehetett enni és én rögtön meg is jegyeztem hogy ez olyan mint Spanyolországban a tapas amire a velem szemben ülő úr elkezdett hozzám spanyolul beszélni és két percet így társalogtunk. Kiderült hogy Chile a szülőhazája és attól a helytől született nem messze ahol az “Életbenmaradtak” címmel megjelent igaz történet által bemutatott Uruguay-ból származó sportolók több havi szenvedés után előkerültek a vadonból illetve elmesélte hogy nem lehet csak úgy autóval az Andok-hegységen keresztül eljutni Chiléből Argentínába például ha a járműben nincs elég üzemanyag akkor az ellenőrzőpontnál visszafordítják a legközelebbi benzinkúthoz. Megtudtam azt is hogy mikor a hatvanas években a magyar labdarúgó válogatott Chilében járt milyen szeretettel fogadták őket.
Az est fénypontja az volt mikor beszereztem egy világító Mikulást és forgattam kerestem az alján a kapcsolót hogy hol van, tapogattam, vizsgálgattam és éreztem hogy meleg és akkor szólt valaki hogy ne döntsem magam felé túlságosan mert kiesik belőle a mécses… Hiába nekem a világító Miki valahogy nem gyertyás módon jutott eszembe de az még nagy show lett volna ha az égő gyertyával egy tűznyeléses produkciót is nyújtok.
Nem fogom megnevezni nyilván a szállást ahol aludtunk a party után és ahol az esemény zajlott de képzeljétek mivel a felvonó érintőgombos volt másnap reggel csak fel kellett telefonálni és értünk is jöttek a recepcióról sőt “tolmácsot” is kaptunk a svédasztalnál beláthatjátok vakon keverni-kavarni egy ilyen önkiszolgáló rendszerben több mint érdekes lenne. A reggelizés simán lezajlott és még azon sem borult ki a személyzet hogy fent felejtettem Szuzi úti ivódobozát a szobában azt is lehozták nekem.
És hogy az inkás részét is befejezzem a történetnek ez december 19.-én történt amikor is Székesfehérváron garázdálkodtam a belváros és az autóbusz pályaudvar környékén valakivel aki képzeljétek évek óta figyeli hogy merre járok viszont csak azt követően lett látható számomra hogy olvasta a blogom. Ebédeltünk egyet az egyik gyorsított étteremben és a lányt még az sem akasztotta ki hgoy én bizony a sültkrumplit gond nélkül megfogtam az “ötágú” villával megmondom őszintén tartok a műanyag villák használatától mert vagy eltöröm őket, vagy elrepítem valahová, vagy az ételt sikerül parittya módjára átküldeni egy szomszédos asztalhoz.
Ahogy ott eszegetünk egy ismerős orosz származású hölgy akit egy hónapja ismertem meg is csatlakozott a társaságunkhoz és olyat mesélt amin nagyot nevettem, a barátai rendre küldenek neki képet Oroszországból hogy mennyi hó van, erre ő mikor Székesfehérvár valóban picit fehér volt akkor összegyűjtötte a havat az ablakból és lefényképezte hogy nini nekünk is van havunk.
A nap megkoronázása az volt amit életemben nem tettem még de sikerült rábeszélni hogy télen egyek fagyit, nem röpködtek a mínuszok de érdekes érzés volt. Lehet hogy a jégkrém hatására de arra gondoltam hogy akkor már én bizony egy világvége előtti fényképet szeretnék a téren játszó dél-amerikai zenészekkel és ez sikerült is. Az urat megkérdeztem hogy honnan érkezett és elmondta hogy ecuadori, és kérdeztem hogy mikor fognak még zenélgetni mely napokon mert ha arra járok akkor meghallgatnám őket és erre azt válaszolta hogy csütörtökön lesznek, pénteken nem biztos. Mondom nemnem Senor mert pénteken világvége. Erre szét tárta a kezét (úgy hogy még a vak is látta) és nagyon barátságosan mondta hogy “barátom ez hulyeseg nem lesz vége nemnem, tervez nyugodtan karácsony es meg talalkozunk”
Én bízom a jóslatában és pontosan e miatt kívánok nektek áldott békés ünnepet, vigyázzatok a gyertyákkal és ne vágjátok el a kezetek a csomagolóanyag kibontásakor
“Még közelebb”
2012 december 18. | Szerző: vaszabi | Hozzászólások (0)
- A Közelről műsora után egy kis kirándulás
Sziasztok!
Két fontos dologgal kezdeném, az egyik, hogy kérném Gombos Ildikót, aki írt nekem privátban, hogy keressen mailben, mert fontos lenne.
A másik, hogy mindenki hatalmas módon kampányol, és én nem külső kérésre, hanem belső elhatározásra mondom, írom, hogy aki úgy gondolja, támogassa ezt az alapítványt.
Adhatsz…
Az ünnepekre készülve ajándékozd meg fél perc figyelemmel és egy telefonhívással a vakvezető kutyákat. Most már gyorsan és egyszerűen, az Adhat Vonal felhívásával is hozzájárulhatsz egy vakvezető kutya kiképzéséhez. Bármely vezetékes és mobiltelefon hálózatról tárcsázhatod a 13600-as számot (körzetszám nélkül), majd a nyomógombok segítségével írd be: 03. Egy hívás ára 250 Ft.
http://barathegyisegitokutya.hu/adomanyozas/adhat-vonal
Köszönjük egész éves segítséged, odafigyelésed!
Aki tudja, hogy egy vakvezető kutyus mekkora segítség, neki köszönjük a megértést, aki még nem tudja, miben is segítenek ezek a “jószágok” ő kérdezzen bátran, én ígérem, válaszolok.
Túléltem ezt a X-Faktoros hétvégét, jószerivel a csapból is ez folyt, nekem meg már annyira mindegy volt, ki nyer vagy ki sem, Gergőnek gratulálok, bár az idő és a körülmények fogják eldönteni, hogy mennyire tudja aprópénzre váltani a nyereményét és az ismertségét. Amikor 2004 április eleje és június közepe között zsinórban államvizsgáztam, és meglett a jogi diploma, nekem is ilyen érzésem volt, hogy hurrá, nyertem, és jött a diplomaosztó, meg itthon az ünnepelgetés, de öt hónappal később már nem láttam ennyire rózsaszínben a világot, mert jöttek a nehézségek. Bízom benne hogy a vetélkedők győztesei is meg tudják őrizni józanságukat.
Válaszoltam akkor is, amikor a MR1 Közelről című műsorában voltam ismét a fehér bot nemzetközi napja alkalmából.
Korábban, egészen pontosan tavasszal, már jártam a műsorban, illetve korábban a MR1 más műsoraiban, és úgy éreztem magam, mint egy író-olvasó találkozón, mert hirtelen azok az emberek, akik csak hangban léteztek számomra, karaktert kaptak, és nem feltétlen az arcot képzelem el ilyenkor. Lehet, nem pontosan fogalmazom meg, de aki jófej színészekkel találkozott már, érezte azt a nyitottságot, kedvességet amit én is. Aki úgy gondolja, hogy az én hangom szeretné hallgatni, hát legyen, el tudom juttatni a produkcióm:)
http://data.hu/get/5956866/kozelrol_okt
De hogy folytassam a sztorit, már a februári alkalommal is nagyon jól éreztem magam a stúdión kívül is, Szuzi kapott vizet és sok fülvakarást, én meg Kránitz Balázs jóvoltából egy kávét, de szegény miattam rohant, mert a műsor kezdéséig nem volt sok idő már. Arra azért maradt érkezésem, hogy Király István Dánieltől, aki egy időben Pekingből tudósította a rádió hallgatóit, mert mégis a látássérültekről szólt a műsor, megkérdeztem, hogy ő Kínában vakot, látássérültet látott-e, de azt említette, hogy nem igazán, viszont, mivel az európai sztenderdeket vették át, van akadálymentesítés. Érdekes volt, hogy azt mesélte, még neki is, látva, nehéz volt tájékozódni, mert hipp-hopp új épület nőtt ki a földből. Ha az ember egy környéken néhány hétig nem járt, akkor könnyen érhették meglepetések. Elképzelem a helyzetet, hogy megyek Szuzival egy úton, ahol régen nem jártam, már és hopp, egy új objektum, azt hiszem, nagyot néznénk mind a ketten. Mondjuk a győri egyetemnél rég nem jártam, és állítólag a parkolóban egy ideje van egy új épület, ráadásul még Prézlivel róttuk azt a szakaszt, tehát meglehetősen érdekes lenne ott közlekedni, nem lenne megoldhatatlan, de biztos kérdezősködnöm kellene.
A műsor jól sikerült bár azzal mindig küzdenem kell hogy ne fejeljem le a mikrofont de hallani is lehessen amit mondok. Vízi Dorkával meg nem először találkoztam október 15.én és jól megoldotta akkor is meg korábban is azt a látszólag egyszerű dolgot hogy kérdezzen tőlem. Mivel én nem látom, hogy ő megszólalna, és kérdezne ,mondana valamit, ezért nagyon is figyelnem kell egy interjú közben, főleg, mivel élő adásról van szó.
Nem is gondolnátok talán, hogy milyen hamar elment az a negyven perc, nyilván erősen is koncentráltam ,de olyan hamar indulni kellett, és az az asztal, ami a stúdióban van, az nagyon tetszik nekem. Ahogy kijöttem a stúdióból, nagyon kellemes meglepetésben volt részem, mert Dénes Tamással már tavasszal órákat beszélgettem az adás után, és ezen a napon, mert tudta, hogy jövök, eljött a műsorba, és elkísért a metróhoz, Szuzizott és beszéltünk picit, sőt amint láthatjátok, a zenei a hatos stúdióba is bevitt, de nem tudom, miféle hangszer ez.
Komolyan, ezekért a napokért éri meg máskor felkelni és elviselni az emberek ostobaságait, tülekedését, rosszindulatát, mert a mérleg serpenyőjében ott vannak az ilyen alkalmak, és a rádióban is mindig az fog meg nagyon, hogy ha ott vagyok, akkor nem a vakot látják bennem, hanem az embert, aki nem lát, de ugyanúgy lehet velem is beszélgetni. És mindenkinek köszönöm ott a szíves fogadtatást, és természetesen a lehetőséget, jaj, és Tominak hogy lefényképezett, és hogy kb. tíz perc alatt a világ minden dolgáról beszéltünk, tudjátok, mintha az ember a másikat már valahonnan ismerné.
Szuzi aki nem Tekergő
2012 november 25. | Szerző: vaszabi | Hozzászólások (0)
Üdvözletem!
Állítólag a tavasz az újászületés “szezonja”, de hiszek benne hogy ilyenkor is újra be lehet indítani a blogom. Tudjátok régi bölcsesség az élet olyan mint a motor ha nem megy be kell rúgni!
nem is húznám sokáig a türelmeteket rögtön a hétköznapjaim közé is csapnék.
Az úgy kezdődött, hogy még a nyáron elromlott a hiper-szuper Bristolban vásárolt egyszerre beszélő és tapintható órám fedele nem záródott megfelelően de ahogy próbáltuk megjavítani ithon sikerült valamit letörni róla és megvalósult a “jobb vót mint lett” kifejezés sőt érvényt is nyert. Szeptemberben (amiről még sokáig fogok nektek is mesélni) olyan helyen voltam közel három hétig ahol az órámra semmi szükség nem volt picit ügyetlen humorral mondanám hogy a negyedik dimenzió kizárásával sikerült egy ötödiket létrehozni, és nem csak a nyaralókra igaz ez hanem bolygónk szerencsésebb részein élők hétköznapjainak része is ez az érzés. itt a “szerencsés jelző nem anyagi jólétet jelent hanem lazaságot, emberségességet vidámságot.
Aki még nem gondolt volna arra hogy a látássérültek vakok mimódon mérik az időt, számukra fontos információ hogy mára már több eszközben van olyan óra ami beszél illetve vannak tapintható órák is. Lássuk be drága lenne mindig a 180-as telefonszámot hívogatni ha a nemlátó szeretné tudni hogy mennyi az idő viszont előfordulhat hogy aki később veszíti el a látását nem képes érzékelni a tapintható órát és számára segíthetnek a beszélő eszközök. Bár kb négy éves koromban a nagybátyáméknál Korda Gyuri zenéjére eszeveszetten pörögve a fotelben nem siettem sehová de mivel volt kakukkos órájuk mindig tudtam hogy mennyi az idő, vagy mondjuk este mivel közel lakunk a belvároshoz a győri Városháza toronyóráját is lehet figyelni bár aki ismeri a jelzéseit egész órakor lehetne megtudni hogy a tizenkét órás ciklusnak melyik órájában is vagyunk no de erre nincs mindig idő. Hogy ne térjek el nagyon és filozofálgassam, az angolul vagy németül beszélő órák régóta elérhetők Magyarországon is, sőt már magyarnyelvű beszéddel is kapható óra közel 30000 Forintért, a tapintható ketyegők 14000-től kezdődnek és most én nem szerettem volna ilyen sokat költeni. A mostani óravásárlásomnál két szempont jött szóba, hogy ne legyen túl drága és hogy ha diszkréten kell megnéznem az időt akkor el tudjam halkítani mert sok utastársam kapott gyerekkoromban szívrohamot a vonaton mikor megnéztem az időt ami egy gong jelzés után német vagy angol nyelven hangzott el és talán ha lett volna a vagonban szolgálatban lévő rendőr lehet a fegyveréhez is kap.
Tehát a cél adott volt, egy nem drága óra ami általam érthető vagy megtanulható nyelven beszél és a hangszórója a tetején van hogy tenyérrel lehessen tompítani.
Az országban több városban is vannak olyan lehetőségek hogy ilyen órát vagy más különleges eszközt beszerezzek sőt az országos szövetség erre szakosodott részlege is elküldi nekem a megrendelt árut de én olyan vagyok hogy szeretem vétel előtt mustrálgatni a jószágot megnézni milyen a tapintása a hangja az illata, jah nem, bocsánat azt nem.
Az egyik barátom is elkísért a vásárláshoz akivel a Népligetben beszéltem meg randit és épp aggódtam hogy hová állhatott nincs amúgy komikusabb dolog mint mikor két vak keresi egymást, no de nekem szerencsém van mert Szuzi ismeri a fiút és mikor meglátta őrületesen elkezdett csóválni és hátulról támadtunk a srácra mert engem nekivezetett ő meg felugrott a vállára és bele szuszogott a fülébe.
A vásárlás előtt várnunk kellett egy picit de ezt nem bántuk mert nem rég megjelent az Országos Szövetség hírlevelében hogy van büfé az épületben és István barátommal rögtön le is támadtuk a kiszolgáló fiút. Nem azért, hanem azért mert a hírlevélben közöltek árakat csak egyedül nyitvatartási időt sem no de nembaj biztos így szerették volna hogy jöjjenek a vendégek ha másért nem hogy megtudják nyitva áll-e a lehetőség vagy sem. Ami biztos hogy aki a Hermina felé jár bátran ugorjon be mert jó az étel és Laci is szimpatikus fiatalember és nem a reklám végett írom-e sorokat.
Egy boldog óra:
Végre bejutottunk az üzletbe ahol már ismernek minket mint azt a bizonyos pénzt, majdnem sikerült a hölggyel annyira eldumálni hogy a végére ki is ment a fejemből miért érkeztem. Végig “tapiztam” sok órát és végül egy nem magas kategóriás angolul beszélő lett a befutó, volt egy olcsóbb germán változat is de szegénykének nagyon elhaló volt a hangja illetve a hangszóró az óra alsó részén volt ami azért is rossz mert a kipárolgásból adódó sósság nem tesz jót az órában lévő néni hangszálainak.
Ez a szerkezet nagyjából olyan mint annak idején a Knight Riderben a főszereplő órája (bár elfelejtettem milyen színű az enyém) de hiába nyomom a gombot nem jön sem Kitt sem Kitti viszont ha sokat hangoskodom vele akkor Szuzi garantáltan megbök hogy “mieez”.
Lett volna még egy értékesebb óra ami két szerezettel rendelkezik egy beszélő elektronikus és egy mechanikus néma szerkezettel ennek annyi volt a hátránya hogy nem felnyitható mert nem vakok hanem alig-gyengénlátók számára készült.
A lényeg azonban hogy “boldog” óratulajdonos lettem, eddig még senkit nem rémítettem halálra pedig ha “riadóra” állítom a vekkert akkor elkezd kukorékolni és mint tudjuk sztárok és más szomszédok is képesek a kakasra érzékenyen reagálni.
De minden jónak vége lesz egyszer el kellett indulnom hazafelé ám akkor még fogalmam nem volt hogy a nap harmadik negyede is tart élményeket bőven.
A kedvenc 1-es villamosomon rögtön a leszállásnál mikor egy fiúcska látta hogy készülődök testvériesen szeretett volna segíteni és istenemre éltemis volna a lehetőséggel csak egy dolog zavart hogy folyamatosan úgy akart jót tenni velem hogy lökött az ajtó felé és veszettül kapaszkodott a hátizsákom kisebbik zsebének a cibzárjába. Szegény ördög, ha tudta volna hogy ott a Szuzi itató dobozán, egy alighasznált üdítős és egy teli vizes üvegen, valamint a braille-táblámon és a hozzá tartozó pontozón kívül más nem volt nem mutatott volna ekkora érdeklődést táskám-e szegmense iránt, leszállás előtt mondtam is neki hogy köszi de ne segíts és jó lenne ha kikapcsolnád a mágnesességet a kezedből. Nagyon meglepődött nem is értette ahogy fogalmaztam erre csak annyit mondtam sejtelmes hangsúllyal hogy ” én a helyedben nem piszkálnám azt a táskát”. Vagy az arcom vagy a hangom vagy én lehettem rémisztő de a srác úgy lefutott a villamosról hogy én még ilyet nem is pipáltam.
Jött az utam következő állomása a 103-as busz ami a forgalom miatt késett így én is lekéstem az előző vonatom de nem aggódtam. A buszon megrökönyödve tapasztaltam hogy nem működik a hangszóró és bár a végállomásig utazom de ha nemismerem fel hogy hol kell leszállni akkor mehetek mégegy kört de ahhoz épp nem lett volna hangulatom. A “rettegés” biztos kiült az ábrázatomra mert egy hölgy megkérdezte hogy min morfondírozom és mikor beavattam a titokba akkor ő felpattant előre ment a vezetőhöz és megkérte hogy szóljon e végállomásnál, sőt úgy látta jónak ha közelebb ültet engem az első ajtóhoz. A menetirány szerinti jobb oldalra kerültem, ennek azért van jelentőssége mert Szuzi inkább balon szokott helyet keresni, viszont szép tágas helyünk lett a kutyus befeküdt az ulés alá és onnan kukucskált kifelé. Hogy honnan tudom hgy nézegetett? Onnan hogy odavonzott egy kisgyereket aki annyira bámulta a kutyust hog kapaszkodni is elfelejtett. Igazán jólnevelt palánta volt mert megkérdezte hogy szabad-e Szuzit simizni és mikor megtudta hogy akit szeretget Szuzi akkor felkiáltott diadalmasan hogy “ő biztosan nem Tekergő kutya mert okos!!”.
Mostanában azért is esik jól az ilyen magatartás mert én is tapasztalom de sok kollegám is meséli akik Pesten közlekednek hogy néhány szó szerinti kutya”bolond” úgy símogatja meg a segítőkutyát hogy nem szól, csak ahogy elmegy mellette végighúzzaa rajta a kezét ami meglehetős illetlenség álláspontom szerint. Aztán a kisgyermek leszállt egy hangos “Szia Szuzika” kíséretében és akkor egy nagymama jött oda büszkén fitogtatta a tudását mert látta hogy illik megkérdezni hogy szabad-e barátkozni Szuzival, vele is beszélgettem és két perc alatt elmondtam neki mindazt amit Szuziról tudni érdemes. Kérdezett z előző kutyámról Prézliről is és még meg is könnyezte amit meséltem.
Ahogy egy fővárosi forgalmas délutánon lenni szokott a nagymamit is elvitte a dolgára a forgatag de nem volt sok időm elmélkedni mert egy segítőkész úr bökött meg hátulról és mondta hogy még három megállót kell utaznom és ott a végállomás.
Már kezdtem szédülni szinte kézről-kézre adtak az emberek és a busz vezetője aki nem felejtett el figyelmeztetni hogy itt a vég mármint az utolsóa megálló rákérdezett hogy innen tudom-e merre kell menni vagy így fogalmazott “vadásszak önnek segítséget?”.
Mondtam neki hogy innen már eltalálunk a pénztárakhoz.
Meg is találtuk a pultot ahol mindig picit becsapjuk magunkat Szuzival, no nem anyagilag csak van egy terelő korlát és néha túl távol állunk a jegykiadó ablaktól és persze hogy az ott ülő nem feltételezi hogy jegyet szeretnék venni. Most ezen a késődélutánon ez is sikerült viszont maradtunk a váróteremben bár valahogy senkit meg nem bántva mondom hogy nem mindig bizalmatkeltő az a hely de nem akartam még ötven percet állni a huzatos pályaudvaron.
Épp az egyik barátommal telefonáltam amikor észreveszem hogy Szuzi nagyon bújik és nyomja a kis kockafejét és egy fura alak méltatlankodik hogy “naa hadd simogassalak”, aztán elmondtam neki hogy legyen szíves hagyja a kutyusom békén mert egyrészt nem kérdezte meg hogy szabad-e ismerkedni másrészt ha neki valaki nem szimpatikus akkor szokott így viselkedni. Úgy érzem nem sikerült az ürgének a két füle közé eljuttatni az információt de hogy ne legyen további incidens megkerestük az 15-ös vágányt és ott várakoztunk. Nem véletlen hogy oda kellett mennünk mert odajött egy srác és elkezdett beszélgetni, kiderült hogy autóbuszt vezet a BKV-nál és Tatabánya mellől ingázik olyan a napirendje hogy beér Budapestre hajnalra, délelőttig vezet,utána hazamegy pihen és még délután is dolgozik. Ezért hogy ezt bevállalja csupán egy vonalon közlekedő buszt vezet. Elmondtam neki hogy épp egy órája bosszankodtam hogy a 103ason nem ment az utastájékoztatás, mire mondta hogy ő nem szeretné a mundér becsületét védeni de annak is örülnek hogy ha a járművek a nagyobb hidegekben elindulnak, és hozzátette hogy igazából annyival nem is lettek most a felújítás után gyorsabbak a Combino villamosok.
Közben megérkezett a vonat és egy újabb szociálisan pozitív diszkrimináció de mielőtt ezt is ide biggyeszteném egy vicc senki megsértésére nem irányulva:
Hazajön a vasutas fia az első napot eltöltve az iskolából és méltatlankodik:
“Apu! Apu! Csalás az egész! Ki van írva hogy 1. osztály és közben minden fapados!”
Felszálltam az érkező vonatra és elég nagy tömeget tapasztaltam és a jegyvizsgáló vagy más ott dolgozó mondta hogy forduljak balra és ott lesz hely. Meglepetés ért mert ezek a vonatok régi német felújított vagonokból állnak és általában nem fülkések viszont én egy fülkés részlegen találtam magam, de leültem elhelyezkedtem jöttek kezelték a jegyem és mondták hogy maradjak nyugodtan csak itt. Ebből az utolsó “maradjak csak” ból következtetem ki hogy mert látták hogy az első osztályon van bőven hely és macerás lett volna a táskák között szlalomozni Szuzival ezért leültettek egy ilyen kiemelt helyre. Annyira jó meleg volt hogy el is szundítottam és Győr előtt tíz perccel bejött a kalauz és szólt hgoy mindjárt megérkezem bár az új órám ébresztőjét beállítottam hogy kukorékoljon ha már közel járok de jól esett a figyelmesség.
Ilyen tehát egy nem mindennapi nap teli kalandokkal és élményekkel, az ilyeneket szeretem igazán!
“para-frázisok”
2012 szeptember 7. | Szerző: vaszabi | Hozzászólások (1)
Sziasztok!
Megén eltűntem mint szürkebarát a ködben, de már vagyok ismét, jelentem, ahogy elkezdődött az iskola, elkezdődöm én is.
Egészen új és izgalmas időszak áll előttem, de erről még fogok írni, most azonban egy-két aktuálisabb dologról:
Igen, a londoni olimpiai játékok sem hagytak hidegen, teljesen megmelegedett a söröm a Magyarország-Izland férfi kézimeccsen, ahogy ez a szerethető csapat játszott, elszorult a szívem látva, hogy hogy küzdöttek a pólósok, hogy mindent kihozzanak magukból és mindig csak az a pici plusz hiányzott, és úgy örültem Risztov Éva sikerének mint amikor váratlanul felajánlották, hogy tanulhatok egy nyelviskolában. Risztov Éváról nekem az a kellemes emlékem van, hogy megkérdezték tőle, hogy mivel szereti a focit, ki a kedvenc játékosa és azt mondta, hogy Roberto Carlos, akit én is nagyon tisztelek becsülök.
A Paralimpiáról összefoglalót adnak a csatornák és nincs olyan gondom mint a “nem para” eseménynél, hogy vissza kellett fognom a gólörömöm egy kézilabdánál, mert a rádió hangja előbb ért ide Londonból mint a televízió képe és hangja és egyszer apukám meg is kérdezte, hogy én honnan tudom, hogy gól lett, aztán mondtam neki, hogy a rádióból és nem nekem van valami csudalátó képességem.
Igazán tisztelek minden médiás szakembert, aki akár papíron, akár elektronikusan tudósít sporteseményekről, de azt figyeltem meg, hogy mint ahogy a svájci bicska is vágni jó igazán, aki televíziós volt sokáig, küzd, ha rádióban kell beszélnie és fordítva is igaz ez.
Nyilván minden eseményt lehet értékelni, de ami nekem a közhangulatban feltűnt, hogy akikkel beszéltem, már nem csak akkor örültek, voltak elégedettek, ha egy sportoló aranyat nyert és egy hatalmas kultúrális fejlődésnek érzem ezt a tényt.
És itt van a mostani “parázás”
Félig-meddig tudatosan, de paraolimpia kifejezést használok a paralimpia helyett, mert bár tudom, hogy a második az elfogadott, de csak nem gyün a nyelvem hegyire.
Nem fog nyilván a média napi 24 órát a paraeseménnyel foglalkozni, viszont örömmel tapasztalom, hogy az egyes sportágakat illetve kategóriák mibenlétét elmagyarázzák a nézőknek illetve hogy éppen milyen fogyatékossággal élő sportolók mérettetik meg magukat. Igen, fogyatékossággal és nem fogyatékkal, az egyik televíziós riporter a “fogyatékkal élő” kifejezést használta, bár a fogyaték az az én szótáramban valami veszteséget deficitet jelent. Az egyik nagyothalló barátomtól évekkel ez előtt kérdezte valaki hogy : “Ön fogyatékkal él?”
a lány válasza:
“nem kérem én a férjemmel élek.”
Az összefoglalókban szerepelt a látássérültes sportágak közül csörgőlabda (goalball) melyet a nyári olimpián a kézilabda helyszínének szolgáló csarnokban rendeztek nem véletlenül mert e játékkal mutatja a legtöbb hasonlóságot. Két csapat melyek három-három főből állnak próbálják az ellenfél kapujába eljuttatni a csörgőlabdát úgy, hogy annak a gurító lövő játékos térfelén a földet kell érintenie mivel a levegőben nem ad hangot a labda és így nem “vakbarát”.
A center a csapat vezére aki kicsit előrébb helyezkedik el a két bekkhez képest. Van egy kézzel és lábbal tapintható ragasztott vonal amin a játékosok nem léphetnek túl mert az szabálytalanság és szankció jár érte, enyhébb szankció a labdavesztés vagy a súlyos a büntető, például emlékeim szerint magaslabda esetén ha túl sokat van a levegőben a gömb akkor jár a büntetés. Régebbi írásomban már megemlítettem de lehet akadnak akik nem olvasták de mi a Vakok Általános Iskolájában is játszottuk a goalballt akár tornaórákon is sőt voltak osztályok közötti meccsek melyek véres rangadónak számítottak mert a győztes csapat csokit tortát vagy fagyizást nyerhetett, és egyszer egy ilyen rangadón bizony magasra dobtam a labdát és meg is kaptam a büntetőm. Egy góllal vezethettünk és nagyon kétségbe voltam esve hogy ha kiegyenlít az ellenfél akkor miattam lesz és jöhet a hosszabbítás és mekkora égés ez a többiek előtt. Láthatjátok hogy ugyan úgy érez egy vak kisgyerek ilyenkor mint látó társai, vágyik a győzelemre ő szeretne lenni a leg jobb de ha nem is lesz az legalább nem a leg ügyetlenebb. Jött a büntetés és úgy álltam ott mint egy rakás szerencsétlenség, de hallottam hogy a lövő játékos már lendíti a labdát és gondoltam adok egy esélyt magamnak és csak úgy találomra beálltam nem is pontosan háttal a saját kapumnak de azt gondolva jöjjön aminek jönnie kell.
Jött a “jószág”, kanyarodott, kanyarodott, átjött a félpályán és a következő pillanatban arra lettem figyelmes hogy fáj a sípcsontom még utána össze is rogytam de ez volt az igazi édes fájdalom, helyrehoztam a csorbám és a “vak” szerencse megsegített.
De térjünk vissza a jelenbe, ezt az írást érdemesnek tartom elolvasásra:
http://szegedma.hu/hir/szeged/2012/09/paralimpia-szabo-nikolett-bronzermes-palos-peter-dontos-fotok.html
El kell mondjam a hölgyet Nikolettet nem ismerem de szívesen beszélgetnék vele mivel tizenévesen néhány hónapig magam is cselgáncsoztam illetve Ildikó az egyik nővérem és Gyuri az ikertesóm is tehát családilag is közös a pont. A látássérült cselgáncsban is megvannak a kategóriák mert nem mindegy hogy valakinek van-e látásmaradványa vagy nincs, hiába lennék én technikás cselgáncsos ha az ellenfelem jobban lát egy picivel mint én akkor semmi esélyem.
Nem zörög a Kabóca ha …
Van egy maratoni futó fiú akivel a Láthatatlan kiállításon együtt dolgozom és sokat szoktam beszélgetni vele valamint a fárasztó vicceivel is megfűszerezi ha ott van a munkanapom aki szeptember 9.-én fogja a távot teljesíteni és ezúton is szurkolok neki és a nevében kérem a ti bíztatásotokat is neki.
A fogyatékossággal élők sportja lényegét tekintve nyilván nem más mint a “normál” sport mert küzdeni kell kitartóan a célért és nem árt a szerencse és a támogatók megléte sem, és mára már azt is sikerült kivívni hogy az érmekért is magasabb jutalom jár mint korábban. Ne gondoljátok hogy a pénzéhség miatt tartom ezt fontosnak, de ez akár fogyatékossággal élő akár egészséges sportolóról beszélünk sok lemondással áldozattal jár a felkészülés egy világszínvonal elérése és sérült ként önmagában is nem könnyű állást találni pláne ha valaki mondjuk azért nem tanult felsőoktatásban mert a sportnak szentelte az idejét és az energiáját azt gondolom méltó megbecsülés a jutalom neki bár alapelvem a “halászni megtanítani és nem halat adni” akkor lennék igazán boldog ha paraolimpikonjainkra nem csupán akkor terelődne figyelem ha épp érmet szereznek hanem a hétköznapokban is mert számukra ugyan úgy fontos egy megfelelő kerekesszék vagy akadálymentes környezet, szemüveg vagy nagyító mint más nem sportoló társuk számára.
Szándékomban áll az egyesületemhez is elhívni akár több olyan sportolót akik résztvettek ezen az olimpiai játékon hogy meséljenek élményeikről és mivel ők mint egy lángoszlop lélekben rátermettségben is kimagaslanak az átlag közül adhatnak jó példáikkal kisugárzásukkal nekünk hétköznapi embereknek is lelki útravalót. Bizony gondolom hogy e sportemberek is sok gyötrelmen mentek és mennek át de nem adják fel mert bennük van az a bizonyos plusz és ha ezt mint valami ellopott tüzet átadnák nekünk azt gondolom mindannyian épülhetnénk ezáltal.
A végére egy vidám sztori egy siket vizilabdás srác és én vagyko a főszereplő.
2004 nyarán az első félig-meddig diákmunkahelyem az Abilitypark volt ahol hallás-mozgás-értelmi-látássérültek dolgoztak együtt játékos formában bemutatva élethelyzetünket. Az első nap nem volt még sok látogató és ott volt egy tandemkerékpár. Mindenáron tekerni szerettem volna de senki nem akadt aki eljönne velem, és egyedül meg rövid ideig tudtam volna egyensúlyozni illetve mert a Hajógyári szigeten voltunk nem szerettem volna a Dunában landolni. Álldigálok a kerékpár mellett mikor ishallom hogy valakik érkeznek mert ropog a kavics a talpuk alatt. Mondta az egyik kollega hogy na van jelentkező aki kerékpározik velem. Megörültem, be is állítottuk a nyergeket, minden kényelmes volt, rábíztam Prézlikutyusom valakire és felültem hátra a pilótám meg előre és elindultunk lassan. A tandemezés azért olyan műfaj ahol össze kell picit szokni nem kell rögtön sietni ezért mi is lassan indultunk. Elkezdtem örömködni hogy á de jó és Pestig meg sem állunk mikor valaki felkiáltott:
“úristen Szabi mi lesz aki előtted ül a biciklin a Laci ő siket”! Kicsit ezen elgondolkoztam hogy hogy tudok majd vele kommunikállni mert ha megbököm a vállát akkor ő hátra tud fordulni viszont akkor az utat nem látja ami felettébb veszélyes illetve hogy fogom érteni ha szeretne nekem valamit mondani.
Na sebaj, gyorsult a tempó, hallottam egy i és egy á hangot a Lacitól, erre ösztönösen lehúztam a fejem és jól tettem mert jött egy faág és nem akart gondolom megállni.
Egyszer csak lassul a bicikli és vezetőmtől hallottam egy rövid egy hosszú és egy rövid magánhangzót amit én úgy dekódoltam hogy “megállunk” és valóban le is szálltunk a nyergét igazította.
Utána visszapattanás a paripára és a kommunikáció többi része már ment magától, komolyan én olyan büszke voltam magunkra hogy Lacit aki amúgy Pintér Laci és vizipólós nem is akármilyen szinten az út után nagyon meglapogattam.
Látjátok? Sok dolog igen is lehetséges ami elsőre megoldhatatlannak tűnik…
Bálint, Dávid, Dávid, Szuzi
2013 február 20. | Szerző: vaszabi | Hozzászólások (0)
Természetesen engem sem hagyhat ridegen a nem annyira rég “elzúdult” Valentin nap de mivel nem szeretnék elcsépelődni ezért nagy Vaszabiságomban más a megközelítés.
Le kell hogy szögezzem hogy legyen szó bármely ünnepről (egyházi, állami vagy “magán”) ünnepelni, vidámkodni jó és hogy erre mi szolgál indokul majdnem teljesen érdektelen számomra. Holdújév? Húsvét? A függetlenség napja? Születés vagy névnap? Talán csak az ünneplés módjára van hatással, a jókedvre, a baráti beszélgetések bőségére nem hinném. Ne várjátok kedves olvasók tőlem hogy nagy ostorcsapásokkal illessem a Valentinozást, de azt sem hogy őrült romantyikával a szerelmesek ünnepét zengjem. Aki szereti és van érkezése ünnepelje mint szerelmesek ünnepét de talán nem célravezető az épp pártalanok részéről a szájhúzás és az irigykedés…
Bizony elmondom nektek én biza megültem ezt az ünnepet annak dacára hogy itt szingliskedem. Nem, nem béreltem fel senkit magam mellé hogy “naa lécci gyere el velem Valentin nap alkalmából és akkor majd akciózunnk egyet fizetsz kettőt vihetsz”, bár Szuzi gondoskodott hogy a Bálintnap ne mondjon csütörtököt és megajándékozta magát. Amint láthatjátok szép kis labdát talált magának amit valahogy elgurított egy polc alá és Szent Bálint estéjén a laszti előkerülése a kutyust úgy felvillanyozta hogy még este is spontán módon hol a lábujjamhoz, hol a fülemhez vagy oldalamba nyomta a labdát. Nem tudom mennyire látszik de elmondanám hogy ezen a labdán egy Fc Barcelona címer van és még az előző kutyusommal Prézlivel vettük Barcelonában hét évvel ez előtt és ez a játék olyan magas minőségű hogy még mindig funkcionál.
Internetről és egyéb hírközegekből azért tájékozódtam a Bálint ünneppel kapcsolatos dolgokról és elképzelhető hogy korábban elkerülte a figyelmem de most nem hogy Szent Bálint egyik börtönőrének lánya vak volt és az isteni Valentin közbenjárt annak érdekében hogy a hölgy láthasson, sőt ezt tetézve üzenetet is küldött neki. Felfigyeltem még egy “diszkriminatív” programra is mely az egyik szegedi múzeumban került megrendezésre február hó 14. napján, a szerelmes párok vérnyomását és pulzusát figyelték hogy mi történik ha egymásra néznek, az elmélet azt mondta hogy ez nyugtató hatású. Nem azért mondom mert Szegeden tartózkodtam volna ezen a napon de azzal a gondolattal játszottam el hogy rám aztán nézhet egy lány nagyon szépen csak kivételes helyzetekben sikerüll ezt megéreznem de ez én sem tudom mitől függ, ezért indítványoznám a program szervezőinél hogy ha jövőre is gondolkoznak hasonló szervezésében akkor kellően súlyosan látássérült személy esetén az egymás szemébe nézés helyett engedélyezzék a kézfogást.
A pulzus és a hangulat megnövelésére azért más eszközök is léteznek és nem csupán az ember szerelme képes ezt előidézni, pénteken is szombaton is egy teázóban voltam és az első este végén “valamitől” saját magamnak intéztem el a pulzusszámom megnövekedését mert hatalmas koncentrációmban a bankkártyás fizetésnél kétszer is elrontottam a kódom pedig az 5-ös gomb szépen jelölve volt sőt azt is tudtam melyik a “zöld gomb”. Szombaton mondjuk úgy a másik törzshelyemen az okozott emelkedet hangulatot hogy ha egy rövid órára is de Dávid barátommal találkoztam és jól elbeszélgettünk vele és persze a többiekkel a világ dolgairól, Szuzi rá mindig nagy erőkkel ugrik fel sőt egyszer másfél éve mivel nagyon hideg volt a villamoson a Dávid ölébe ült. Így esett hogy a szerelmek és a szerelmesek ünnepéből a barátok összejövetele lett, és a bejegyzésre készülődve ennek megerősítése ként olvastam hogy Valentin napját Finnországban a barátok ünneplik inkább és ők küldözgetnek üzeneteket képeslapokat egymásnak.
És hogy a “nóta” végére a cím is érthető legyen, második Dávidot tegnap “gyűjtöttem” be a pályaudvaron mikor is a Győrbe jövő vonatomra vártam. Reméltem hogy mint ahogy rendesen a 9. vágányról fog indulni mikor is egy fiatalember lépett oda hozzám és inkább kérdezte mint kijelentette hogy “ugye Győrbe jössz?” meglepődtem hogy honnan tudhatja az úticélom de ő elmondta hogy évekkel korábban már egyszer segített mikor nagy rohanásban voltunk egy vonatra és emlékezett rám. Most is elkísért a vonathoz ami meglepetésre alacsonypadlós gyorsvonat volt és egy jót beszélgettünk útközben, sőt időközben a fiú (Dávid) egyik ismerőse is csatlakozott hozzánk a beszélgetést illetően, sőt ahogy Szuziról beszéltem még egy újabb hölgy is odaült hozzánk aki mint elmondta terápiás segítőkutyákkal foglalkozik.
Elmondhatom hogy igazán szívmelengetően sikerült a Szent Bálint nap körüli ünnepkör és mintegy megkoronázásául ennek Szuzit is felköszöntöttem tegnap névnapja alkalmából.
Oldal ajánlása emailben
X