Jóreggelt!
Hétfő reggel készült ez a bejegyzés de műszaki okok miatt a „szerelvény” közel egy hetet késik tudjátok eltanultam a vasúttársaságoktól.
Néha hiányolják az olvasóim a minden vezérfonal nélküli bejegyzést, hát most produkálok újra egy szösszenet 2.0-t.
Ma örülök annak hogy a tükör funkciói súlyos látáskárosultságom okán nem elérhetők számomra mert picit leharcoltnak érzem magam ráadásul néhányan picit rá is tesznek erre jónéhány lapáttal. Kezdődött azzal hogy a bécsi Dialogen-en jött egy nemzetközi csoport és angolul vezettem őket viszont nem igazán értették a nyelvet ráadásul néhányan szerintem csak kínaiul beszéltek és nagyon kellett vigyázni hogy bizonyos objektumokon ne essenek át. Aztán még picit maradva a negatív történéseknél a nemzetközi vonaton jött egy koldus és ott könyörgött hogy adjak neki pénzt de apróm nem volt és nem akartam elővenni a tárcám és picit félelmetes volt hgoy mert a Dacia nemzetközi gyorsvonat fülkés hogy ott van az ember teljesen védtelenül senkit nem tud hívni segítségül… Aztán hamar lelépett a kéregető de éberen figyeltem ráadásul képzeljétek ebben a 14 fokos hidegben hűtötték a vonatot. Aztán még este egy kerékpáros negyed de legalább félistennel is összefutottam, tipikusan az “élő szövet a fém vázon” és valóban csak szövet volt mindenféle jóérzés nélkül. Ahogy tartottunk Szuzival hazafelé a vonatozás után egyszer csak arra lettem figyelmes hogy valaki iszonyat gyorsan elszáguld mellettünk biciklivel Szuzi oldalához volt közelebb, és mind a ketten a kutyus is én is összerezzentünk. Tudom tudom féket kellene tenni ilyenkor az arcomra de egyszerűen megjegyzés nélkül nem tudtam kibírni és az elhaladó sebességével kapcsolatosan volt mondanivalóm és komolyan is gondoltam, mit tesz ha egy gyerek vagy épp egy vak kimegy elé? A válasz egyértelmű elgázolja mint a huzat. Na “istenünk” meghallgatta a megjegyzéseim és visszajött hogy mi a bajom nyilván nem ilyen stílusban de mivel nem szeretnék 18+-os bejegyzést írni nem tárnám elétek. Nyugodtan elmagyaráztam neki hogy nyugodjan menjen tovább de a yus murmurandit a morgás mormogás jogát amit réges rég a magyar nemesek is gyakoroltak hagyja meg nekem ne is vegyen figyelembe tegyen ugyan úgy mint amikor elszáguldott mellettünk. Ezzel én a dialogust befejezettnek is tekintettem de Amor földi helytartója és főmacsósága csak nem távozott. Közölte hogy lehet hogy én nem látom de ide bicikliút van felfestve és ő mindig 30-cal szokott közlekedni, erre csak azt válaszoltam hogy igen vak vagyok de nem hülye…
Közbevetőleg el kell azért mondanom hogy jelenthet problémát az időközben felfestett bicikliút mert ennek tapintható kivetülése a valóságra nincs és ha fehérbottal közlekedik egy látássérült akkor lehet hogy épp egy fűsáv a támpont viszont ha épp a kerékpárúton gyalogol akkor veszélynek van kitéve. Megértem a kerékpárost is hogy hátulról nem láthatja hogy valaki vak vagy ilyesmi viszont azt gondolom hogy nekik is be kellene tartani egy két jog és morális szabályt. Tipikus beidegződés nem hogy “áá tilos a fénysorompó de menjünk át mert ilyenkor nem szokott jönni semmi…”, és mi van ha szokik??? Este 9 után is kevesen mászkálnak az utcán főleg vasárnap de ettől még szabad száguldozni? Azt meg aki nem érti hogy mi is a bajom ezzel az esettel ne felejtse el hogy egy autónak motornak, robogónak van hangja de egy suhanó biciklinek akkor van hangja ha csenget vagy ha éppenséggel az oldalamban landol a kormánya:)
Írtam már itt is erről de érdekesség hogy az Egyesült ÁLlamokban az elektromos meghajtású autókba mesterségesen aplikáltak motorhangot pontosan a látássérültek tepsi épsége megóvása miatt mert főleg nagy forgalomban esély nem volt arra hogy az ember megneszeljen egy ilyen masinát.
Isten-Királyunk azonban valóban hülyének nézett ami nem zavar mert mindenki annak tart aminek akar de ő azt alkotta hogy elindult felszállt a biciklire majd olyan 20 Méterre tőlünk előre megállt. Bár a gyermekkorom és egész élettörténetem nagyban meghatározta azinkubátorban eltöltött időszak a fejemre azonban sosem ejtettek arra gondoltam hogy nem indulok még el az kellene még csak hogy elé kanyarodok és direkt nekünk jön hozzá kell tennem hogy Szuzit féltettem nem is magam. Álldogálok a járda közepén és erős vágyat érzek arra hogy már otthon legyek mert éhes álmos nyűgös voltam ésmég fáztam is (ami nálam nagy szenvedés) mikor is Don Juan halkan visszatolta a közelünkbe a kerékpárját de kihagyta azt a számításból hogy a kattogásból pontosan tudtam hogy mit tesz hgogy közeledik és hogy lassít. Szembe fordult velünk járművét picit az utunkra merőlegesen pozícionálta és mondta hogy induljak csak tovább ő állítgatja a telefonját. Nehéz volt megtennem de én ettől kezdve egy szót sem szóltam hozzá ő persze túráztatta magát de eszembe jutott a régi mondás hogy “okos enged szamár szenved” és nem reagáltam neki semmi módon és végül az “időcsapda” meghozta az eredményt, modernkori hősünk olyan ideges és feszült lett hogy felpattant a “lovára” és elindult elindult volna csak hogy hibát vétett és a bicikli támasztóját nem hajtotta vissza így picit nehézkesen indult ráadásul a meglepetéstől picit meg is billent mert az egyik lábát le kellett tennie. Komolyan ilyen “isteni színjátékot” már rég nem láttam…
Nade! Most következik a hab a torkán, mert igen kéregetnek tőlem és egyesek nem hagynak hazajutni éhesen fáradtan fázósan viszont:
A Dialogen előtt Bécsben van egy pad ahová ha jó az idő le szoktam ülni Szuzival pihenni meg rendezni a gondolataim, meg beszélgetni az arra járókkal picit marketingelem a rendezvényt is mint valami élő szendvicsember. Egyik nap is ott “trónoltam” a padon és körmök (nem műkörmök) kopogását hallottam az úton. Nem nem a lovak voltak melyek hintókat kocsikat húznak Bécs belvárosában és Szuzi mindig ámulva nézi őket viszont a körmök gazdájának négy lába volt, egy kutyus közeledett. Na gondoltam magamban most lemérjük mennyire szocializált a gazdi rögtön oda engedi-e a kedvencét Szuzihoz vagy mond-e valamit? Egy középkorú úr volt a kutya rendszer-gazdája és meg is kérdezte rögtön hogy barátkozhatnak-e a kutyáink úgy ahogy azt illik. A kutyusok barátkoztak mi meg beszélgettünk, kérdezte hogy segíthet-e miért ülök itt van-e valami baj, elmeséltem hogy itt dolgozom a kiállításon és Szuziról is néhány szót.
Ahogy láthatjátok is kiderült hogy az ő kutyája egy fekete labrador és Happy-nek hívják én meg rögtön megkértem az urat hogy fényképezzen már le minket így hármasban és meg is tette.
Happy nagyon bújós cicás volt rögtön oda ült a bal lábamhoz Kocka picit reklamált is utána hogy a bal egy az az ő pozíciója de ez a néhány percig tartó jelenet feldobta a napom.
Kérdezhetitek és kérdezzétek is hogy “Vaszabi na de hogy kerül ide a kutyás történet?”
Úgy hogy ezen a nyúzott vasárnapi napon jött egy három főből álló csoport akiket én kísértem a sötétben egy nagypapa egy nagymama és egy tíz év körüli kisfiú. Megyünk megyünk a helyszíneken végig mikor is azt kérdezi az úr hogy : “Na és jó lett a fotó Szuziról?” Nagyon nemértettem a kérdést és látta sötétben is a buta képem mert mondta hogy :
“Önnek van a szőke kutyája na és én vagyok a Happy gazdája tudja emlékszik na na az arcomra nem de a hangomra biztosan mert nem történt ez rég enyém a fekete labrador…”
Nagy derültség volt hogy így felismertük egymást a sötétben és gondolom az történhetett mert a másik vezető vasárnap egy hölgy volt szóval az lehetett hogy Szuzit megismerte az úr és kérdezhette hogy hol vagyok én és mondták hogy a sötétben tehát előnnyel indult hozzám képest.
Látjátok ritkán jelentkezem de akkor annál inkább:)
“Szégyenlős koldusnak…”
2013 június 2. | Szerző: vaszabi | Hozzászólások (0)
Jóreggelt!
Hétfő reggel készült ez a bejegyzés de műszaki okok miatt a „szerelvény” közel egy hetet késik tudjátok eltanultam a vasúttársaságoktól.
Néha hiányolják az olvasóim a minden vezérfonal nélküli bejegyzést, hát most produkálok újra egy szösszenet 2.0-t.
Ma örülök annak hogy a tükör funkciói súlyos látáskárosultságom okán nem elérhetők számomra mert picit leharcoltnak érzem magam ráadásul néhányan picit rá is tesznek erre jónéhány lapáttal. Kezdődött azzal hogy a bécsi Dialogen-en jött egy nemzetközi csoport és angolul vezettem őket viszont nem igazán értették a nyelvet ráadásul néhányan szerintem csak kínaiul beszéltek és nagyon kellett vigyázni hogy bizonyos objektumokon ne essenek át. Aztán még picit maradva a negatív történéseknél a nemzetközi vonaton jött egy koldus és ott könyörgött hogy adjak neki pénzt de apróm nem volt és nem akartam elővenni a tárcám és picit félelmetes volt hgoy mert a Dacia nemzetközi gyorsvonat fülkés hogy ott van az ember teljesen védtelenül senkit nem tud hívni segítségül… Aztán hamar lelépett a kéregető de éberen figyeltem ráadásul képzeljétek ebben a 14 fokos hidegben hűtötték a vonatot. Aztán még este egy kerékpáros negyed de legalább félistennel is összefutottam, tipikusan az “élő szövet a fém vázon” és valóban csak szövet volt mindenféle jóérzés nélkül. Ahogy tartottunk Szuzival hazafelé a vonatozás után egyszer csak arra lettem figyelmes hogy valaki iszonyat gyorsan elszáguld mellettünk biciklivel Szuzi oldalához volt közelebb, és mind a ketten a kutyus is én is összerezzentünk. Tudom tudom féket kellene tenni ilyenkor az arcomra de egyszerűen megjegyzés nélkül nem tudtam kibírni és az elhaladó sebességével kapcsolatosan volt mondanivalóm és komolyan is gondoltam, mit tesz ha egy gyerek vagy épp egy vak kimegy elé? A válasz egyértelmű elgázolja mint a huzat. Na “istenünk” meghallgatta a megjegyzéseim és visszajött hogy mi a bajom nyilván nem ilyen stílusban de mivel nem szeretnék 18+-os bejegyzést írni nem tárnám elétek. Nyugodtan elmagyaráztam neki hogy nyugodjan menjen tovább de a yus murmurandit a morgás mormogás jogát amit réges rég a magyar nemesek is gyakoroltak hagyja meg nekem ne is vegyen figyelembe tegyen ugyan úgy mint amikor elszáguldott mellettünk. Ezzel én a dialogust befejezettnek is tekintettem de Amor földi helytartója és főmacsósága csak nem távozott. Közölte hogy lehet hogy én nem látom de ide bicikliút van felfestve és ő mindig 30-cal szokott közlekedni, erre csak azt válaszoltam hogy igen vak vagyok de nem hülye…
Közbevetőleg el kell azért mondanom hogy jelenthet problémát az időközben felfestett bicikliút mert ennek tapintható kivetülése a valóságra nincs és ha fehérbottal közlekedik egy látássérült akkor lehet hogy épp egy fűsáv a támpont viszont ha épp a kerékpárúton gyalogol akkor veszélynek van kitéve. Megértem a kerékpárost is hogy hátulról nem láthatja hogy valaki vak vagy ilyesmi viszont azt gondolom hogy nekik is be kellene tartani egy két jog és morális szabályt. Tipikus beidegződés nem hogy “áá tilos a fénysorompó de menjünk át mert ilyenkor nem szokott jönni semmi…”, és mi van ha szokik??? Este 9 után is kevesen mászkálnak az utcán főleg vasárnap de ettől még szabad száguldozni? Azt meg aki nem érti hogy mi is a bajom ezzel az esettel ne felejtse el hogy egy autónak motornak, robogónak van hangja de egy suhanó biciklinek akkor van hangja ha csenget vagy ha éppenséggel az oldalamban landol a kormánya:)
Írtam már itt is erről de érdekesség hogy az Egyesült ÁLlamokban az elektromos meghajtású autókba mesterségesen aplikáltak motorhangot pontosan a látássérültek tepsi épsége megóvása miatt mert főleg nagy forgalomban esély nem volt arra hogy az ember megneszeljen egy ilyen masinát.
Isten-Királyunk azonban valóban hülyének nézett ami nem zavar mert mindenki annak tart aminek akar de ő azt alkotta hogy elindult felszállt a biciklire majd olyan 20 Méterre tőlünk előre megállt. Bár a gyermekkorom és egész élettörténetem nagyban meghatározta azinkubátorban eltöltött időszak a fejemre azonban sosem ejtettek arra gondoltam hogy nem indulok még el az kellene még csak hogy elé kanyarodok és direkt nekünk jön hozzá kell tennem hogy Szuzit féltettem nem is magam. Álldogálok a járda közepén és erős vágyat érzek arra hogy már otthon legyek mert éhes álmos nyűgös voltam ésmég fáztam is (ami nálam nagy szenvedés) mikor is Don Juan halkan visszatolta a közelünkbe a kerékpárját de kihagyta azt a számításból hogy a kattogásból pontosan tudtam hogy mit tesz hgogy közeledik és hogy lassít. Szembe fordult velünk járművét picit az utunkra merőlegesen pozícionálta és mondta hogy induljak csak tovább ő állítgatja a telefonját. Nehéz volt megtennem de én ettől kezdve egy szót sem szóltam hozzá ő persze túráztatta magát de eszembe jutott a régi mondás hogy “okos enged szamár szenved” és nem reagáltam neki semmi módon és végül az “időcsapda” meghozta az eredményt, modernkori hősünk olyan ideges és feszült lett hogy felpattant a “lovára” és elindult elindult volna csak hogy hibát vétett és a bicikli támasztóját nem hajtotta vissza így picit nehézkesen indult ráadásul a meglepetéstől picit meg is billent mert az egyik lábát le kellett tennie. Komolyan ilyen “isteni színjátékot” már rég nem láttam…
Nade! Most következik a hab a torkán, mert igen kéregetnek tőlem és egyesek nem hagynak hazajutni éhesen fáradtan fázósan viszont:
A Dialogen előtt Bécsben van egy pad ahová ha jó az idő le szoktam ülni Szuzival pihenni meg rendezni a gondolataim, meg beszélgetni az arra járókkal picit marketingelem a rendezvényt is mint valami élő szendvicsember. Egyik nap is ott “trónoltam” a padon és körmök (nem műkörmök) kopogását hallottam az úton. Nem nem a lovak voltak melyek hintókat kocsikat húznak Bécs belvárosában és Szuzi mindig ámulva nézi őket viszont a körmök gazdájának négy lába volt, egy kutyus közeledett. Na gondoltam magamban most lemérjük mennyire szocializált a gazdi rögtön oda engedi-e a kedvencét Szuzihoz vagy mond-e valamit? Egy középkorú úr volt a kutya rendszer-gazdája és meg is kérdezte rögtön hogy barátkozhatnak-e a kutyáink úgy ahogy azt illik. A kutyusok barátkoztak mi meg beszélgettünk, kérdezte hogy segíthet-e miért ülök itt van-e valami baj, elmeséltem hogy itt dolgozom a kiállításon és Szuziról is néhány szót.
Ahogy láthatjátok is kiderült hogy az ő kutyája egy fekete labrador és Happy-nek hívják én meg rögtön megkértem az urat hogy fényképezzen már le minket így hármasban és meg is tette.
Happy nagyon bújós cicás volt rögtön oda ült a bal lábamhoz Kocka picit reklamált is utána hogy a bal egy az az ő pozíciója de ez a néhány percig tartó jelenet feldobta a napom.
Kérdezhetitek és kérdezzétek is hogy “Vaszabi na de hogy kerül ide a kutyás történet?”
Úgy hogy ezen a nyúzott vasárnapi napon jött egy három főből álló csoport akiket én kísértem a sötétben egy nagypapa egy nagymama és egy tíz év körüli kisfiú. Megyünk megyünk a helyszíneken végig mikor is azt kérdezi az úr hogy : “Na és jó lett a fotó Szuziról?” Nagyon nemértettem a kérdést és látta sötétben is a buta képem mert mondta hogy :
“Önnek van a szőke kutyája na és én vagyok a Happy gazdája tudja emlékszik na na az arcomra nem de a hangomra biztosan mert nem történt ez rég enyém a fekete labrador…”
Nagy derültség volt hogy így felismertük egymást a sötétben és gondolom az történhetett mert a másik vezető vasárnap egy hölgy volt szóval az lehetett hogy Szuzit megismerte az úr és kérdezhette hogy hol vagyok én és mondták hogy a sötétben tehát előnnyel indult hozzám képest.
Látjátok ritkán jelentkezem de akkor annál inkább:)
Oldal ajánlása emailben
X