“Nem farkasokkal” táncoló!
2013 április 22. | Szerző: vaszabi | Hozzászólások (0)
Sziasztok!
Hétvége végén minek is terhelnélek nagyívű, kesernyés vagy lefagyott metróról panaszkodó bejegyzéssel?
Nem tudom, ki mikor olvas, vagy a vasárnap esti punnyadásban, vagy hétfőn a munkában vagy ki tudja… Erről az a filmrészlet jut eszembe bár nem szeretném magam egy népszerű képzeletbéli rádióshoz hasonlítani Mikor a főszereplő műsorvezető adását mindenhol hallgatják a katonák a dzsungelben, hajókon, szállítógépen, eltávon a városokban stb.
A rövid történet elé egy talán a 90-es években látott (igen llátott) filmélményem citálnám ide no nem erőszakkal.
Aki esetleg ráismer a filmre, dobjon már meg a film címével. Amire emlékszem belőle, hogy fiatalok, olyan kb 18 20 éves amerikai fiatalok a főszereplői, és tanulnak, ismerkednek, szerelmesek és csalódnak és boldogok tehát élnek viszont az egyik szereplőnek van egy lánytesója, talán húga, aki vak. Valamilyen úton-módon a testvére és a testvére barátja elviszik egy szórakozóhelyre, ahol a többiek salsát táncoltak, és már nem emlékszem pontosan de a vak lány ott marad egyedül. ODa is megy hozzá egy fiú mert úgy látta hogy a lány őt nézi és elkezdődik az ismerkedés, a fiú talán Jesus-nak hívták latin zenész. A cselekményre nem emlékszem már, de az megragadt bennem, hogy a vak lány egyszer egy kertben volt, és a körülötte lévők a sikítására lettek figyelmesek, és nem tudták, mi történt, pedig egyszerű a megfejtés: mert bogarak, valamilyen méh szerű rovarok voltak körülötte, és ettől rémült halálra. Hozzá kell tennem, hogy (talán régebbi bejegyzésemben meséltem volt) volt már, hogy darázs riadó miatt fagyit vagy vattacukrot, úgy ahogy volt, hajítottam messzire, bánta a fene, ott vesszen de engem egy ilyen”dög” ne csípkedjen, jó, tudom tudom hogy ő támadásnak véli a hirtelen mozdulatot, de akkor is…
A lényeg, hogy ezt a filmet vadászom, kergetem de még nem akadtam vele össze újra. Nem azért, mert egy “sorstárs” szerepel benne, hanem mert rég láttam, és jók voltak a szinkronhangok is benne. A filmélményeimről egy következő poszt-ban kívánok megemlékezni:)
Szerénytelenség és nagyképűség nélkül írom, hogy megesik, hogy ismeretlen, vagy kevéssé ismert emberek mondják, írják nekem, hogy akár a gondolataimból, vagy hogy csak látnak akár Szuzival, vagy régebben Prézlivel közlekedni, erőt merítenek. Amint az orvosnak is van orvosa, és a pszichológusnak is kell lelki segítség, néhanap e analógia mentén könnyen megérthető, hogy nekem is kell töltődnöm a pozitív visszajelzések, erőtadó történetek, személyiségek által. Később egy nagymérvű töltődésemre még visszatérek, de annyit elárulhatok hogy a NL Cafénak is köszönhetem, mert tavaly február elején történt valami olyan esemény, aminek a későbbiekben nagy hatása lett, és megváltoztatta az életem, de nem ide szerettem volna kilikadni.
Szükség van pozitív döbbenetre, rácsodálkozásra hogy “aztaa, azanyja, ahha” élményekre, bár sosem bírtam jól a negédes, sírós, elborzasztó sztorikat, de amivel most találkoztam, ez ez sokáig erőt fog adni:
Nézzétek csak, mit olvastam szombat reggel!
Remélem, működik a hivatkozás, nem lettem még profi az ilyen tartalmak beillesztésében. Az írás elolvasása után nagy melegség járta át a szívem, és nem azért, mert leöntöttem magam kávéval, éppenséggel a kiváltó ok az volt, hogy igen, így is lehet újra építeni az életet. Nagy lelkesedés fogott el, hogy milyen jó lenne Senor Sandovallal felvenni a kapcsolatot, bár mostanában nem volt időm a spanyolra, de csak össze tudnék hozni egy levelet. Kerestem, kutattam, ástam (Szuzi is szaglászott a neten) sehol sem leltem a táncoló és táncot oktató urat, pedig titkon már arra készültem, hogy nekem is elárulja a nagy titkokat-tanulságokat, amelyekre szert tett a szerelemmel kapcsolatosan. Gondoltam egyet, és mert fúrta a kíváncsiság az oldalam, (még jó hogy eső nem esett) írtam a cikket megjelentető szerkesztőségnek, hogy lennének-e szívesek elküldeni az eredeti kolumbiai El Tiempo c. lapban megjelent írást, mert kíváncsi vagyok rá, ezen felül szeretnék írni, talán ők tudnak elérhetőséget az úriemberhez.
Köszönetet szeretnék mondani Hardy Mártonnak, aki miután a mail nem működött, a facebookos megkeresésemre egy órán belül elküldte a spanyol nyelvű cikket, amiből egy-két újabb részlet is kiviláglott:
Nem ismételném meg a “vakspecifikus” dolgokat a cikkből, de azt kiemelném, hogy azért is taníthat jól táncokat, mert látta, és el tudja képzelni a mozdulatokat, ha szépen fogalmazom meg, akkor tud a “két világ” közt közvetíteni. Szeretnie kell az embereket, és nem visszariadni attól, hogy megérinti a másikat, hiszen vakon érintés nélkül ilyen mozdulatsorokat lehetetlen elsajátítani. Gyakran hangoztattam a bejegyzéseimben, és élőszavas kommunikációban:) is, hogy a minket körülvevő események meglehetősen bonyolult módon függnek össze, és nem tudhatjuk hogy ha egy szál megmozdul, milyen következményei lesznek… Mire is gondolok?
Olmer egy kis faluból származik, kilenc testvére van, édesapja építkezéseken dolgozott (gondolom, nem mérnöki vagy munkavezetői pozícióban), anyukája mosónő ként igyekezett jövedelmet szerezni. Képzeljük csak el a helyzetet, hogy Olmer Sandoval Zamorano, mint testőr, biztonsági ember dolgozik, és gondolom, hogy ez Kolumbiában nem erőszak nélküli munkakör, és történik vele ez a baleset, nevezetesen, hogy rálőnek, és utána élete teljesen más irányt vesz. A tánc mesterségének elsajátítása és oktatása egy szegmens csupán, ami az új életét jellemzi, de jelenleg is tanul, és egyféle idegenvezetővé képzi magát, és részt vesz a krízisbe került látássérültek számára elérhető terápiában is.
Ismerek olyan magyarországi látássérültet, aki még látó időszakában arra az elhatározásra jutott, hogy fegyverét önmaga ellen fordítja, és ennek következtében vesztette el látását, és most informatikát oktat, klubnapokat szervez és érzékenyíti a társadalmat, mert ő a később megvakult emberek szempontjából világítja meg a mai helyzetet. Nem gondolom úgy, hogy akár ő, akár kolumbiai “kollegája” milyen jó, hogy így jártak, hogy elvesztették a látásukat, viszont az kijelenthető, hogy bár sok nehézséggel, rémálommal küzdhetnek, de szegényebb lenne a világ az ő vakon történő tevékenykedésük nélkül.
Tudjátok: megdöbbentő dolog a beskatulyázás, nyilván nem ismerem az országban uralkodó állapotokat, de Cali városáról a bandaháborúk, és egyéb törvénytelen üzelmek olvashatók, láthatók, de a jelenlegin kívül egyetlen egy hazai hírközegben sem találkoztam videóval erről az emberről, és a salsázó csoportról, pedig példaértékű lehetne. Egyszer, még amikor a láthatatlan kiállítás még igényt tartott a szolgálataimra, sok külföldi csoportot is vezettem, és egyszer egy kolumbiai párt is, ahol a lány édesanyja vak volt, és persze kérdeztem őt az ottani látássérülteket illető viszonyokról, ez nagyjából 2010-ben lehetett, és azt mesélte, hogy az édesanyját nem engedik egyedül közlekedni, nem azért, mert nem tudná elsajátítani a fehérbotos technikát, hanem mert nem mindenhol megfelelő a közbiztonság. Ezek a gondolatok mocorogtak a fejemben, és ekkor keresgéltem ismét az interneten, és igen-igen, az Egyesült Államok anyagi támogatásával létezik olyan alapítvány, amely vakvezetőkutyákat képez a Garcia Marquez hazájában élő, nem teljesen ép “optikával” rendelkező közlekedni vágyó emberek számára is, és méghogy elmaradott ország!! A szervezet weboldalán fehéren-feketén ott szerepel, hogy az ilyen kutyát be kell engedni a nyilvános helyekre, és a tömegközlekedést is ingyenesen használhatják… Tetszik hallani-olvasni annak a magyarországi néhány látássérültek számára készült intézménynek munkáltatónak, hogy már a világ kevésbé fejlettnek gondolt országaiban is következetesen betartják, betartatják a szabályokat?
Zumbázni, (tudom hogy nem salsa) azt már Nyíregyházán a látássérülteknek is van lehetőségük, de hogy Olmer Sandoval az én “géppuska” lábaimból mit hozna ki, ezt még ki kell derítenem. Lehet, azért a csapatba mókamesternek elfogadnának, talán előnyt jelent, hogy 1990 körül a Bucó örsben is vagy két évig vittem ezt a tisztséget, így kellő szakmai tapasztalattal rendelkezem.
A végére jöjjön az eredeti forrás hivatkozása, valamint egy kis zene, és egy Szuzitánc, a belinkelt muzsika a táncoktató senor kedvence, bár nekem picit lassú a dal ritmusa.
http://www.eltiempo.com/colombia/cali/ARTICULO-WEB-NEW_NOTA_INTERIOR-12741950.html
Autóbusztól a lovaskocsiig
2011 április 6. | Szerző: vaszabi | Hozzászólások (1)
Sziasztok! Adnék rövid hangulatjelentést, mert hogy életben vagyok ám! A hétvégén amint említettem dolgoztam a “láthatatlan” kiállításon, és képzeljétek szombat este meglepetés ért. Beültünk a barátaimmal némi komlókompótot fogyasztani, de a terv az volt hogy én az utolsó fehérvári azaz a 22:50-kor induló busszal megyek haza. Csak azért osztom meg veletek e rövid történetet, mert nem csak nekem mint vak okozott a következő dolog problémát. Tehát ott voltunk az autóbusznál, és a sofőr nagyon kézségesen mondta hogy ha van kedvem még sétálgassam kicsit, mert ápr 1-jétől új menetrend lépett életbe és az utasok kérése alapján az utolsó busz 23:10 perckor indul. Azt is elmondta hogy tudja hogy a webre nem került fel sőt a menetrendbe sem került be az információ. És a poén az, hogy akik későbbi megállóban szálltak fel már aggódtak hogy lekésték a buszt ami az utolsó Veszprém felé és csodálkoztak hogy ennyit késik. Azért is akartam elmesélni ezt a történetet mert ugyan úgy akadályoz látót nemlátót magyart külföldit az információk pontatlansága egyaránt akadályoz. No de még két rövid információt megosztok veletek, az egyik hogy óvodásokat fogok érzékenyíteni először holnap Székesfehérváron és aztán két hét múlva Budapesten, szegény óvodapedagógusok még nem tudják hogy egy őrültet azaz engem szabadítanak magukra:) Az ovisoknak is megyőződésem hogy lehet beszélni megmutatni a különböző fogyatékossági állapotokat, csak érthetővé kell tenni számukra. A másik amit el akarok mesélni egy film élményem: előző hét csütörtökén este az m 1-en volt egy film, csak a tizedik perctől kezdve tudtam követni, és rájöttem valamire. A film címe Barbarossa volt, és mivel imádom a történelmet látó segítség nélkül nagyon jól érzékelhető volt a történet fonala, és csak később jöttem rá hogy ez a kétrészes alkotásnak csak a második része volt de így is teljességgel érthető volt számomra. Az jutott eszembe, hogy persze nem lehet nem szabad egy filmnél előre elmesélni a jó poénokat és a történetet magát, de milyen érdekes lenne úgy mozizni hogy a fontosabb jelenetekről tudnám előre hogy mi történik. Itt sem az számított hogy milyen egy csatajelenet, hogy vívnak, vagy ugratnak a paripákkal, de azt lehetett tudni hogy ki a két tábor akik küzdenek, ráadásul a császár ellen készülő seregek hadvezérének “eligazításába” is bekapcsolódhatott a néző. Ami még az alkotás színvonalát fokozta hogy őrült jó szinkronhangok voltak benne, és ugye nekem például nem az számít hogy néz ki az eredeti színész, hanem aki a magyar hangját kölcsönzi. Igazi majdnem a jól látó emberekéhez hasonló volt ez a filmélmény, mivel a hanghatások is fantasztikus módon követték a jelenetet, ha zártabb térbe értek a lovakkal megváltozott a dobogás környezete, és ha mezőt mutatott a kamera volt madárcsicsergés is. Tudjátok ez olyan mint a nagy klasszikus amikor földúton csikorog a kerék, ami fizikailag nem lehetséges… Még záró gondolat ként a “bátor” Jarulcának csak annyit hadd üzenjek hogy nem vagyok én más jobb vagy tökéletesebb attól hogy jogász vagyok, és természetesen kívánom hogy tudd ezt a vak srácot leszólítani, szerintem hívd el valahová mégsem a folyosón lenne talán jó beszélgetni. Várom amúgy a fejleményeket! Kedves Ancsi, köszönöm hogy rámtaláltál, lehet memóriát kellene bővítenem, de így kapásból nem tudlak beazonosítani, ha úgy gondolod hogy felfeded kiléted akkor küldj egy mailt, csak ne fényképet!:) Most pedig kellemes napot kívánva elváktázunk Szuzival, vigyázzatok egymásra és magatokra!
Felvenni a versenyt a legmodernebb szonárokkal, az állati elméktől a napsütésig
2011 március 21. | Szerző: vaszabi | Hozzászólások (2)
Kupaktanács
2015 január 5. | Szerző: vaszabi | Hozzászólások (0)
Új év, új bejegyzés és még ki tudja mi vár még rám, az fix hogy foci vb sajnos nem lesz idén, bár az előzőt is épp hogy tudtam követni mivel nincs tévém így a világhálón keresztül spanyolul hallgattam a közvetítést aminek azért voltak előnyei is.
Hazudnék ha tagadnám de rámnyomja hatását az évkezdés, ez nekem mindig is nehezen ment legyen szó akár tanulásról akár már munkáról. Mostanában úgy alakul az életem és a munkarend hogy hétfőn átalában nem dolgozom és ilyenkor ünnepek vagy hosszabb hétvégék után még az ágyban fekve nagyfokú részvétet érzek azok iránt akik rossz buszra szállnak esetleg más órára ülnek be mint amire kellett volna.
Egy ilyen hosszú hétvége és munkahelyváltás eredménye volt az hogy a pár nap kihagyás után majdnem elindultam Budapestre. Székesfehérváron laktam még akkor és az egyesületbe ha gyalog mentem akkor a buszállomáson keresztül vitt az utam így érthető hogy miért tévesztettem el az irányt ilyen könnyen. Így visszaemlékezve szegény utastársak nagyon nehezen értették meg hogy a busz ajtajából miért fordulok vissza és mi az oka annak hogy pánikszerűen elkezdek sietni, volt olyan nénike aki azt is felajánlotta hogy ha nincs pénzem az utazásra és csak most jöttem rá ő ad kölcsön ugyan már ne legyek hiú…
Szuzi kutyusnak persze nincsenek ilyen problémái ő épp ellenkezően örül annak hogy újra dolgozhat de ugyan ez volt a helyzet Prézlivel is.
A startpisztoly nemsoká eldördül de mielőtt a taposómalom nagyon felpörögne a kedves olvasók segítségét kérném:
Senki karácsonyi hangulatára vagy jóérzésére nem akartam apellálni ezért csak most keletkezik a bejegyzés a kéréssel, tehát a nem kötelező de ajánlott olvasmány:
http://www.kisalfold.hu/mosonmagyarovari_hirek/a_vak_holgynek_fel_auto_osszejott_karacsonyra_-_foto/2411388/
Íriszt még a Vakok Iskolájából ismerem, kezdetben egy évfolyamba jártunk, majd betegség miatt ő máshol és másmódon folytatta a tanulmányait és sokáig nem is volt információm róla. Mikor újra hírét hallottam rögtön féltékeny is lettem kissé. Igen féltékeny és nem irigy fontos különbség. Nem biztos az évszám de vagy 1994 vagy 1995 (de inkább előbbi lehetett) mikor ő vakvezető kutyát kapott. Azért volt nekem savanyú a szőlő mert akkor én még középiskolás voltam és csak ötlet szinten mozgott a lehetőség esélyének feltételezése hogy mi lenne ha egy kutyusra bíznám az életem.
A féltékenység mellett az az érzés is előtört belőlem hogy igen is igényelni kell kutyát előbb-utóbb csak történik valami bár az akkori fejemmel ez valami nagyon távoli és elérhetetlen célnak tűnt.
Évekkel később találkoztam Írisszel és Larryvel a vonaton de akkor már nekem is volt Prézli kutyám és így mivel akkor még a kutyás utam elején tartottam sok kérdése volt amelyekre választ is kaptam.
Ha valaki akár újságírásra akár blogolásra adja a fejét végiggondolja ha megír egy bejegyzést és abban valamit kér az olvasóktól elképzelhető hogy kérdések kritikák merülnek fel illetve a jogos „miért segítsek pont én” kérdések is elkerülhetetlenek…
Valóban a belinkelt cikkben Írisz egy használt autó megszerzését tűzi ki célul és ez nem mond ellent annak a ténynek hogy Flóra segíti őt a közlekedésben. Saját életemből is tudnék jónéhány olyan helyzetet idecitálni mikor nagy szükségem lett volna egy elérhető autóra a közelben, és olyanokat is mikor biztonságot nyújtott az a tudat hogy ha kell akkor valaki haza tud vinni kocsival is.
Nem feltételezem hogy mindenki ismeri blogos életművem ezért két „majdnem” helyzetet röviden leírok amikor jó volt hogy autóstul tudtam volna riasztani a családot ha úgy adódik.
Az egyik 2003-ban történt mikor is vonatoztam Győrbe és úgy tudtam hogy a vonatom két részre „osztódik”, egyik része megy Révkomáromon keresztül Lengyelország felé, a másik győrig közlekedik. A kalauz azt mondta hogy ez bolondság üljek csak nyugodtan a fenekemen. Aztán Komáromban éreztem hogy a szerelvény egyik részét lekapcsolják és először a hideg majd a meleg veríték csorgott rajtam, de végül is a jó helyen ültem… Ha esetleg mégis rossz irányba indulok autós segítség nélkül bizony meglehetősen nehézkes lett volna a hazajutásom. Ezután a helyzet után mondta az ikertesóm mivel útlevél nem volt nálam hogy „Dokikám aztán a határon magyarázkodhattál volna”
A másik is hasonló helyzet akkor is ha napközben véletlen nem nézem meg az internetet és a vasút honlapját akor vagy Pozsonyban, vagy Budapesten kötök ki Győr kikerülésével mivel az árvíz miatt 2013 tavaszán az utolsó Bécsből jövő vonat más útvonalon közlekedett.
Összegezve: Az lenne a „kupaktanácsom” ha szabad ilyet kérnem tőletek hogy ha tudtok segítsetek Írisznek célja elérésében!
Gyűjtenék én is kupakot de ritkán iszom kupakos üdítőt és azt gondolom az osztrák kupakot nem fogadnák el.
Holnapra „akadálymentes” évkezdést kívánok!
Oldal ajánlása emailben
X