“Nyári gyerekek a Balaton parton” is…
2018 szeptember 10. | Szerző: vaszabi | Hozzászólások (0)
„Megint elmúlt egy nyár…”
Sajnos kedves 100 Folk Celsius nekünk nem volt túl hosszú, inkább intenzív. Az már igaz amit énekelnek hogy hűvösebbek az éjszakák de legalább már nem esik folyamatosan az eső.
A nyár az elmúlt de én nem az egész nyár folyamán voltam szabadságon, így a futball világbajnokságot is végig dolgoztam, de ami mérhetetlenül boldoggá tett hogy az ikertesóm segítségével Bécsben is tudtam a magyar televízión követni a közvetítéseket. Próbálkoztam én az ORF csatornájával is, de valahogy túl kevés volt az információ amit kaptam, pedig itt létezik egy ún „második csatorna” látássérültek / vakok számára de a leírás ott sem volt a kedvemre való…
Intenzív lett az élmények miatt is ez az egy hónap és azért is mert úgy szerettük volna megtervezni a programokat hogy regenerálódni is lehessen és ami halaszthatatlan azt Magyarországon el tudjuk intézni.
Nem az a célom hogy mint annak idején az oskolában fogalmazást írjak az élményeimről de a készülő írásaim vélemény nyilvánítások, illetve felhívás akár keringőre hogy szóljatok hozzá, mondjátok el a gondolataitokat a benyomásaimmal kapcsolatosan.
Apropó iskola, bizonyára ismeritek de ide passzítom:
Vasutas kisfia az első iskolai napja után panaszkodik:
„Papa, becsapás az egész iskola, már az első nap hazudnak!”
Apuka: „Mi a baj?”
Kisfiú: „ki van írva hogy 1. osztály de az egész fapados!”
A fapadosságról még lesz szó és én úgy szeretnék jót írni a Mávról, de keveset tudok, ennek nem az az oka hogy a farom már csak a repülőt vagy a railjetet tudja tolerálni,mivel nem vagyok nagy meg van az az előnyöm hogy kis helyre is beférek így az ülésekkel kevés gondom szokott akadni, csak példálózó jelleggel azért :
Tudom hogy a Balaton északi partjára közlekednek olyan vonatok amelyeken intercity kocsik találhatók, de mi olyat fogtunk ki oda mert a kerekesszékes szállításra egy ősrégi kocsit jelöltek ki és mi kutyával is oda lettünk parancsolva, visszafelé pedig az egész szerelvény hangos, huzatos és koszos-büdös Wc-vel ellátott garnitúrából állt. Az már teljesen természetes hogy a vonat lépcsője olyan meredek hogy mivel Szuzinak már öregszik a csípője inkább kézbe vettem és felpakoltam amivel nagy jajjveszékelést váltottam ki hogy nehéz és hú és azta, de senki nem szólt volna a „szurkolók” közül hogy vigyázzak mert a lépcsőt egy oszlop osztja ketté, így jó kos módjára fejjel mentem az oszlopnak. Nagyon érdekes hangja volt, igen szépen berezonált de az is lehet hogy az csak a saját koponyám volt de ingyenkoncert a Máv szinfónikusoktól…
Még egy picit „vasútkodnék”, mivel magyar vonattal Horvátországba is elutaztunk, Szlovénián keresztül a horvátországi Pulába, a magyar ötletes „Sea you” vonat Divacáig közlekedett. A Máv azt írja az ismertetőjében hogy ez egy retro vonat, az utazó közönségnek ennél képtelenebb szembeköpésével kevés helyen lehet találkozni.
A mi pechünk volt hogy ahová utaztunk nem közlekedett hálókocsi tehát nem arról van szó hogy spórolni akart volna az ember, hanem hogy nem lehet konfortosabban utazni. Értem én, hogy nem minden a vasúttársaság számlájára írandó, hogy pályafelújítás miatt az Isztriára tartó vonat is a Balaton északi partján közlekedett, azt nem mondanám hogy száguldott a csomó lassú jel tehát sebességkorlátozás miatt. Igazából még tizenöt órát is ki lehet bírni ülve vagy valahogy támaszkodva és a nyár sokkal alkalmasabb a vasúti pálya karbantartására mint a tél, de ezen a vonaton is ahogy a mosdó kinézett.
A visszaúton esőben jöttünk szinte végig, és a hevesebb zivatar bizony befolyt az ablakon, és ezért tartom ízléstelennek a „retro vonat” kifejezés használatát, ráadásul az oda úton a vonat tele volt és sok magyar is utazott a tengerhez akár egyetlen napra akár egy rövidebb hétvégére, és elszomorító volt látni hogy Magyarország egy ilyen vonattal mutatja meg a nemzetközi színtéren hogy mit is tud.
No de elég a Máv-veregetésből, most hallottam hogy ma Vác és Budapest között is irdatlan és áldatlan állapotok voltak…
Nem magunk miatt de izgalommal vártuk a vonatozást mivel Szuzi még ilyen sokat sosem utazott, (időben) de amikor a vonat több mint tíz percet várakozott, akkor szépen meg lehetett sétáltatni.
Hosszabb azonban leírni ezeket a negatív dolgokat mint amennyire ezek befolyásolták a nyár hangulatát, mert tapasztalatok gyűjtésére abszolút alkalmas volt ez az egy hónap, például mindenképp el szeretném mondani hogy a 90 Decibel csapata (nézzetek akár utána a honlapjukon hogy mivel is foglalkoznak) szóval ők szerveztek vakok és látássérültek számára Horvátországba egyhetes nyaralást, és itt olyan tengerparti strandon lehet lubickolni illetve úszni ahol három kötél mentén tájékozódhat az ember, kettő a parttal párhuzamosan fut egy pedig merőlegesen rá és ez azért fantasztikus mert ha úszni támad kedved nem kell valakit magaddal „rángatni” hogy gyere már velem úszni. Feltett szándékom hogy utána fogok járni milyen módszerrel rögzítették a kötelet és a bójákat, mert igen ezeket számolva lehetett tudni hogy milyen messzi még a cél. Sokan azt gondolják hogy a vakember számára az akadálymentesítés azt jelenti hogy mindenhová gps navigációval közlekedik, bár nekem is van okos órám ami a vízben is használható de a nedvesség miatt az érintőképernyő nem igazán működik max az úszás után lehet kényelmesen lekérdezni hogy mit is teljesítettünk.
Csodálatos volt azt is átélni hogy bár varázslatos egy messzi sivatag, vagy tengerpart, de amikor igazán szabadnak éreztem magam az a badacsonyi hegyitaxiban volt, még sosem utaztam ilyennel de mivel egyikőnk sem lát a párommal nem csupán azért vettük igénybe ezt a szolgáltatást mert feltétlen ki szerettük volna próbálni hanem az úticélunkhoz az Imre Pincéhez nagyon más lehetőségünk nem volt feljutni. Nem mondom hogy féltem a terepjáróban de egyszerre nyújtott élvezetet maga a száguldás hogy érzi az ember a terepviszonyokat, és közben koncentrálni és kapaszkodni is kell, Szuzira is figyelni bár őt annyira nem hatotta meg ez az utazás, annál inkább a megérkezés után egy jó illatú növény.
Madách után : a gép még nem forog és az alkotó nem pihenhet tehát készülnek a bejegyzések az élményekről, de bevallom egy hete dolgozom de az első nap minden olyan új volt egyrészt szeptember 2 volt az első nap hogy életemben spinningeltem és új cipőm is lett, ennek az lett a következménye hogy úgy éreztem magam az első munkanapon mint ha minden új köntösbe öltözött volna, enyhe izomláz és fenék fájdalom, ismeritek bizonyára az érzést hogy minden ismerős de néha az ember rosszul méri fel a távolságokat.
Itt az indián nyár, ameddig lehet élvezzük a jóidőt én pedig jövök még!
Go west
2014 május 3. | Szerző: vaszabi | Hozzászólások (1)
Sziasztok!
Elmúlt a munka nagy ünnepe, és levágattam a hajam készülvea nyárra, ( van vagy 16 fok) és újra indul a Vaszabi őrület is.
A cím nem véletlen, nyilván nem buzdítani szeretnék mindenkit hgy menjen Nyugatra minden áron, csak ha úgy hozza a sorsa és szeretne…
Jubileumi ez a május eleje mert mr egy évben a „császárvárosban” dolgozom és mondanomsem kell sok új tapasztalatot szereztem. Már néha az kihívást jelent hogy ha segítséget kérek a járókelőktől akkor milyen nyelven szólítsam meg őket, mert hiáa próblo németül az nem mindig működik, de a leg édesebb az volt mikor egy útkereszteződésnél álltunk Szuzival és fogalmam sem volt hogy indulni lehet-e vagy sem mire mellettm megszólal egy oroszul beszélő nagymami hogy „mozsna-mozsna”, még jó hogy enyi megmaradt a 6 év orosztudásból hogy ez azt teszi hogy „szabad, lehet”.
Nem is gondoltam volna hogy fontos serepe lesz Szuzi idegennyelvi felkészítésének is, először azért gyakoroltam vele néháy alap vezénysót németül mert nem akartam hogy az utcán az emberek azt godolják hogy a felmenőiket emlegetem, viszont kihagytam a sámításból hogy napközben a Szuzival németül beszélő embeek vanna és ha mondjuk mondják neki hogy feküdjön le akr nem htrány ha megérti. Ami viszont megdöbbentő etológiai felfedezés számomra hogy a kutyusom igen is felismeri a magyar nyelvet, mert vot hogy a metrón egy magyar csoport is utzott és odafordította a fejét és fülelt. Azért neki is vannak bőven olyan helyzetek amilyenekkel korábban nem találkozott, hogy a metró ajtaja nem nyílik ki magától hanem vagy gombot kell nyoni vagy egy kallantyúval kinyitni, a villamosoknál Pesten megszokta ezt de az első időkben picit kétségbe volt esve hogy miért nem nyílik az ajtó és megbökött az orrával. Ami viszont neem meglepetés hogy a munkahelyem előtt elengedtem a kiskutyát és szaladgált kicit és én természetesen mikor indulni akartam kiabáltam hogy „Szuzi” erre odajött egy lány hozzám és mondta hog „igen itt vagyok mit szeretnél” alig győztem magyarázkodni hogy ő elnézést a kutyusom hívtam de szívesen beszélgetek vele is . Szuzinak is vannak ismerősei kutyus smeősei, az egyik kollegám meg is jegyezte hogy korábban a környéken csak egy labradort látott Happyt (róla tavaly írtam) de még másik két labi is febukkant tehát bevonzottukőket. A másik kutyus Maci igen így hívják ő ebéd közben jött oda hozzám és a gazdája nem nagyon tudta elhívni én persze nyilván nem adtam neki falatot ő mármint sem a gazdinak sem a kutyájának, és akkor rákérdeztem milyen fajta és hogy hívják és mennyi idős stb, és mondta németl hogy a kutyus neve Maci és kezdt magyarázni hogy mint a „medvécske” de mondtam neki magyarul hogy igen ismerem a szó jelentését és nagyot nevetett, látszólag megkönnyebbült mert eléggé törte a németet. Happy kutyus gazdájával meg egyszer teljesen véletlenszerűen futottam össze, volt a Dialog-on egy csoportom a sötétben, hárman jöttek egy vasárnap délután és az úr csak a végén mondta hgy üdvözli Happy a Szuzit és elsőre nagyn nemértettm hogy mi és ki és ekkor mondta hogy nem akarta az elején elmondani hogy ő ki de a program végén a bárban ahol is fröccsözött.
És így a végére még eg aranyos sztori:
Ti is bizonyára voltatok már úgy hogy valaki kimondott egy szót vgy olyan kifejezést használt mely hallatára olyan érzse van az embernek mintha a villám csapott volna belé
A „kiállításon” aholdolgozom úgy indítják a csoportokat hgy eg látó vezető bemutatja a bothasználatot és bekíséri a látássérült vezetőig a látogatókat viszont a vezeőt a végén láthatják csak és nyilván elmondják hogy a vezetőt hogy hívják. Jön befelé a csoport kséri a kolleganő és egyszer csak így mutat beengem: „Hölgyim-Uraim bemutatnám önöknek a kíséőt szólítsák csak Vasabinak!” Ekkor csapott belé a ármütés mrt tudom hgy ne olvassa ablogot de valahogy ráérzett hgy a Vasabi az tláló név.
A történet pikantériája hogy ez a kolleganőm hozott szusit is nilván vasbval, enek eg két apropója is volt, az egykhoy korábban még emettem és néa szoktu Szuzit Szusi-na is nevezn és hogy meglegyen a párosítás.
Tehát jö Szusi és Vasabi rendszeresen!
Szolg-áltatások
2013 április 13. | Szerző: vaszabi | Hozzászólások (0)
Soksok közérdekű információt szeretnék elhinteni és némi humormorzsát is bízva abban hogy nem járok úgy mint Jancsi és Juliska és vissza is találok az úton mivel a madarak nem csipeketik fel az útjelző morzsikákat. Mikor még Prézli kutyussal közlekedtem és nagyon pihent napom volt gondoltam arra hogy na ő tuti saját maga felporszívózta volna a morzsákat viszont az utat is tudta volna visszafelé. Egyszer Budapesten a Büntetésvégrehajtás Országos Parancsnoksága Könyvtáránál voltunk és két év múlva újra oda kellett menni és kavartunk-kevertünk és megállt egy kapu előtt és rákérdeztem hogy hol vagyunk és igen a bizonyos könyvtár előtt.
Ez olyan warmingup lett volna a bejegyzés margójára, bár ez képzavar mert ekkora margó nincs de lényegét tekintve nézzétek el nekem mivel a tollat iszonyat bénán tudom fogni nem is értem a bankomban hogy bírják ki röhögés nélkül, már gondolkoztam hogy egy csákány vagy kalapácsnyélre szerelek tollat. Amúgy is valami parasztjelenség miatt van hogy háromszor kell az aláírást prezentálnom hogy egyszer fogjon a toll…
Napfényes Tavaszabis csütörtök délután volt amikor is a székesfehérvári távol és közelségi autóbuszokat közlekedtető létesítményhez értem Varga Szuzi nevű levizsgáztatott labrador retriever (zsemleszín) segítő és segítő-szándékú ebemmel. A Pécsről Győrbe jövő busz korán beérkezett és már a megállóban volt fel is sikerült szállni rá viszont ajegyvételnél ért a meglepetés. 150 Forinttal többet kell fizetni mindenkinek aki ezzel a busszal utazik mert kiegészítő jegyet kell váltani a plusz szolgáltatások miatt. Ő kedves olvasók, azért ahogy Markos György is modnta az igazságnak legalább két oldala van nézzük most meg azt ami hozzánk közelebb esik, 2012 december közepétől is ugyan így közlekedett már ez a járat, 17:05-kor indult Fehérvárról és kb 18:20-ra ért Győrbe ugyan az a busz vifivel felszerelve mely a mobil térerőtől fügően hol üzemelt hol nem de ez nem a volántársaság “sara”. Szerencse hogy nem költöttem el az összes apróm fagyira vagy más Vaszabis csemegére és nem okozott gondot az emelt ár kifizetése sem. Igen, ha nem ismerném a viszonylatot azt mondanám magamnak hogy rendben akkor majd megyek egy másik picivel lassabb busszal ami 20 perccel később ér be de a bökkenő az hogy a következő az csak 19:40-kor indul. Igen-igen mehetnék vonattal is bár a vasútállomás nem ott van ahol az autóbusz indulási helye és komáromi átszállással tudnék Győrbe eljutni de azt a pályaudvart egyáltalán nem ismerem annyi emlékem van róla hogy átjárók vannak és a vágányokon keresztül kell közlekedni ami azért picit ijesztő. Egyszer még 2006-ban bonyolultan mentem Balatonboglárra és Nagykanizsán is át kellett mennem az előtt az álló mozdony előtt amelyhez tartozó vonattal érkeztem és ahogy közeledtem hozzá még mosolyogtam hogy jé olyan mint egy nagy hajszárító (villanymozdony volt) de mikor a középvonalához értem jött a kisördög hogy ugye ugye véletlen nem fog elindulni…
Ahogy ezen a buszon utaztam azon morfondíroztam hogy jó akkor ezért a 150 Forintért vagy más extra összegért milyen szolgáltatást lehetne biztosítani igénybe venni.
Mielőtt egy megállóhoz ér a busz bemondhatnák hogy 5 vagy 10 perc és ez-vagy az következik hogy az ember befejezze a reggelijét/vacsoráját, elküldje az e-mailjét visszahámozódjon a kabátjába és egyéb járulékos szerelékeibe, gyorsan elkérje a mellette ülő szimpatikus fiú vagy lány elérhetőségét, esetleg a frizuráját megigazíthassa. Jobb vonatokon már van arra lehetőség hogy az ember áramforrást találjon a feltöltődéshez, ha plusz szolgáltatás akkor erre is fel lehetne készíteni a buszokat.
Aki esetleg nem tudná én is mint a hazai vakok többsége egy felolvasó programmal használom a számítógépet aminek saajnos férfi hangja van illetve a női hangja nem kellemes és ha már utazik az ember és többletet kíván akkor de jó lenne ha kaphatnék az útra vagy egy részére felolvasót hogy addig se a Gábor fantázianévre hallgató hangot figyeljem. Nyilván nem lennék kegyetlen szegény felolvasóval és adnék neki a vizemből és Szuzit is megsímogathatná ha szeretné. Hosszú utazásnál vagy ülőmunkás nap után igazán üdítő dolog lenne ha nem az említett összegű plusz pénzért de az utas kaphatna egy frissítő masszázst is ezzel növelve egyrészt a konfortfokozatot illetve népegészségügyi szempontból javítandó a helyzetet.
Reggel igazán jól jönne ha lehetne vásárolni a buszon nem lity-lötty kávét hatalmas fedeles (úgynevezett melegpohárban) nagyon tudnám értékelni.
Tudom-tudom én vagyok a lusta viszont főleg téli reggeleken nem mindig marad időm arcom kívülről történő szőrtelenítésére holott tudom hogy fontos találkozóm lenne, és mecsoda megváltás lenne ha időkorlátosan de egy apró fülkét használva e “kötelezettségemnek” is eleget tudnék tenni.
Arra is gondoltam hogy akár az utasok egymás között is ezt “leboltolhatnák” én adok jogi tanácsot és a buszon utazó Feri meg megmasszírozza a vállam, vagy Rózsika néni hoz nekem a termoszában friss kávét. A viccet picit félretéve azért sok utas van aki nem gyakran utazik és a célállomáson nem tudja hogy mivel kellene utána és melyik irányba közlekedniük és a sofőr sem mindig van képben és ez a réteg nem masszív internetező jó lenne ha nekik akár buszon akár vonaton lenne ezügyben segítségük.
Megfordult a fejemben hogy hogy lehetne kivitelezni a mobilzuhanyt a buszon (nem azt hogy a telefonomból folyik a víz), de be kell látnom hogy nem minden ötlet kivitelezhető. Filmekben gyakran mutogatnak olyan repülőket melyeken medence van gondolom a valóságban is létezik ilyen, úgy kíváncsi lennék hogy nagy turbulencia esetén hogy lehet kivitelezni az úszkálást:)
Ami viszont biztos valós igény lenne egy Győr-Szeged 5 óra és negyven perces úton ha van áramforrás és informatikus szakember ennyi idő alatt egy esetleges laptop újratelepítését beállítgatását simán meg lehet oldani így kihasználva vagy is hatékonyabban használva az időt. Soksok ötlet van még a fejemben de megkíméllek ezektől titeket bár titkon bízom benne hogy valaki felfedez és alkalmaz:)
Az ötleteim egy részét a vonatokon is megvalósíthatónak tartom, de azért az alapszintű szolgáltatás kellene hogy legyen hogy mert múlthét hétfőtől a keletinél a főbe és kijáratot lezárták és a pénztárak mellett seml ehet kimenni a metróhoz és erről sem szórólap sem élőerős illetve hangos utastájékoztatás a vonaton nem történt.
Viszont a megváltozott emberáramlásnak hatása van a pályaudvar életére is és képzeljétek mert ahogy kerestük hogy most melyik kijáraton is lehet a metróhoz eljutni egy ott utast remélő taxis segített és mondta hogy úgy is vissza akart jönni az autójához és egészen a föld alá levezető lépcsőig elkísért minket és mikor megköszöntem neki akkor azt válaszolta hogy igazán természetes hiszen emberek vagyunk.
Elképzelhető hogy mert jön a jóidő a képen látható módon fogok közlekedni a képen látható segítőm irányításával és azt remélem hogy a plusz pénzekért többletet kap az utas vagy igénybevevő és nem csak szolg-áltatást.
“Hó vót hó nemvot?”
2013 március 20. | Szerző: vaszabi | Hozzászólások (1)
Sziasztok!
Sikerült gond nélkül átvészelni a nagy hóhelyzetet, isteni szerencsém volt. Nem szeretném magam azzal fényezni hogy én “bezzeg tudtam” de egy optimális döntést sikerült hoznom csütörtök délután. Két nappal az előtt bőszen variáltam hogy a vonatokon biztos sokan lesznek és buszoznom kellene Győrig meglehetősen jó ötletnek tűnt egészen csütörtök délelőttig mikor is eljutottak hozzám a hírek hogy tömeges balesetek vannak illetve éreztem a bőrömön is hogy a havazás elkezdődik a fővárosban is. Nem igazán szeretnék sem most sem a későbbiekben arról írni hogy ki mit nem végzett jól esetleg mert nem értek ezekhez a dolgokhoz és nagy közhelyeket sem sütögetnék itt el.
Nem állítom hogy a kötelező sorkatonai szolgálatot vissza kellene állítani ellenben mondhatom hogy egy-két kivételtől eltekintve nem vagyunk felkészülve a rendkívüli helyzetekre. Jómagam is azért érzem magam rutinosabbnak az átlagnál az utazás tekintetében mert 1985 óta rendszeresen utazom és volt szerencsém az 1987-es téli havazás idején úton illetve vasúton tartózkodni és 7 óra alatt elérni Győrből a fővárosba. Aztán 1993 körül talán emlékeztek mikor a sajnálatos vonatdobálások időszaka tombolt az autópályán pont a busz hozzám közelebb eső ablaka kapott találatot, nem kővel hanem légfegyver által és iszonyú dörrenéssel berobbant az ablaküveg. Emlékszem arra is hogy a sofőr azzal sem törődött hogy egy épp akkor mellettünk haladó osztrák autó az üvegdaraboktól megsérült sőt inkább a károsultat próbálta lerázni nagyon autósüldözés hangulata volt.
Rendkívüli alkalom volt az 1990 őszi taxisblokád átélése is egyrészt mert a “Vakodától” a Keleti-ig gyalogolni kellett a sok cuccal és mint pici apró Vaszabi ahogy az egyik taxi mellett mentünk el én bizony bekiabáltam nekik hogy esetleg anyukám nagy táskáját juttassák már el a pályaudvarig de a blokádolónak a megjegyzés annyira nem tetszett és valammi nem szalonképeset válaszolt vissza. Nyilván sikerült elérni a vonatot de akkor meg az adott izgalomra okot hogy rémhírek terjedtek melyek szerint majd teherautókkal a vonatközlekedést is akadályozni fogják. Már gyermek ként is hatalmas információ éhséggel rendelkeztemm és akkor még nem volt az egész bolygót bekerítő “halászháló” ezért a meglévő eszközöket használtam. Volt egy csekély teljesítményű adóvevőm ami nagyobb távolságra történő adásra tökéletesen alkalmatlan volt viszont a taxisok rádióit és forgalmazását fantasztikusan lehetett hallani vele és bár az utastársak nem hittek egy “szegény ijedt vak gyermeknek” de én tökéletesen nyugodt voltam mivel világossá lett hogy a vasúti forgalmat semmi nem fogja akadályozni.
A fejlődés sok hasznos vívmánnyal ajándékozott meg minket illetve az emberiség önmagát de sajnos azt kell megfigyelnem hogy bár mobiltelefonnal sok minden és mindenki elérhető viszont ezek a készülékek gyakran lemerülnek. Kinevetnek engem amikor néha elkap az agylob és három telefonnal járok (ebből kettő működik használva van) a harmadik viszont teljesen feltöltött teleppel van nálam arra az esetre ha gond lenne. Természetesen nyáron nem cipelem őket a strandra magammal de bizony bizony volt már hogy utastársnak tudtam segíteni a hazatelefonálásbn mert az ő készüléke lemerült. Emlékszem szegény bácsi nagyon félt mert a kártyáját ki kellett venni a telefonból és rémítő volt neki így “szétdöntve” látni a telefonját. Visszatérve a sorkatonai szolgálatra, engem biza majdnem besoroztak bár a pöttyös könyvet és a számokat nem tudtam leolvasni de az orvosi vizsgálat megállapította hogy elképzelhető hogy a gerincemmel gondok vannak és a besorozásom miatt el kell végezni ezt a vizsgálatot is. A sztori happy end szerűvel végződik mert kiderült hogy semmi bajom nincs, és 1998 júni 30-ig kaptam szolgálathalasztást és nem kellett bevonulnom. Sajnos utána jött mégegy dokumentum hogy eltekintenekk a szolgálataimtól.
Miért is citáltam ide ezt a régi történetet? Azért mert tudom hogy önkéntes alapon sokan és beszélhetek talán a hasonló helyzetben lévők nevében egy ilyen rendkívüli akár hóhelyzetben is szívesen segítenénk nem feltétlen hólapátolással de akár tolmácsolással akár telefonok intézésével gyakorlatilag amiben tudunk. Amit a magam részéről meg tudtam tenni hogy a közösségi oldalakon a hozzám eljutott információkat megosztottam hátha ez segíthet. Természetesen egész idő alatt a fülem a rádión volt és elsősorban a helyi médián mert ők jó három napon keresztül szerveztek kértek, adtak izgultak és jó keveset aludtak és nem döngedték a mellüket és bár sajnos közvetlenül nem tudtam a győri Oxygen Media munkatársait segíteni ezzel együtt jó érzés volt hogy annak teljes tudatában teszik ammit tettek hogy bizonyára voltakkk olyanok a hóban elakadva akik csak tőlük szerezhettek információt. Megígértem hogy nem írok negatív bejegyzést az előző hétvégi helyzetről de egyet engedjetek meg hogy azért döbbenetes volt hogy az országos rádió rendelkezésére álló hullámsávokat nem használták vagy is én nem hallottam arra hogy oda is eljussanak akár idegennyelven is a hírek ahova a helyi hírközegek adói nem “látnak be” ez számomra felfoghatatlan. És igen a még most is létező rádióamatőrök továbbítottak a kamionosok részére angol-német-bolgár-román nyelvű üzeneteket.
Ezekben a pillanatokban is természetesen Szuzi kutyus végig ott volt mellettem és jött hozta a kötelét oda nyomta a fejének a “kocka” részét és símogattatta magát.
Meg kel említenem azért azt is hogy mióta kutyám van ( először Prézli és most Szuzi) sok történelmi pillanat úgy ragad meg az emlékezetemben hogy pontosan tudom hol és mit csináltam én és a kutya is merre volt, 1999-ben a teljes napfogyatkozáskor például Prézli feküdt a szobában keresztben az erkély ajtó előtt, most pedig I. Ferenc pápává történő megválasztásakor épp Szuzi mellett feküdtem a földön aki biztosan megérezhetett valamit met bár a rádióm nem volt hangos de amint az egyházfő a tömeg elé lépett és beszélni kezdett akkor a kutya felkelt visszatért az egyik kedvenc kötelével és barátságosan belenyomta a vállamba tudtomra adva hogy igen öröm az van de ha örömre van energia akkor a kiskutyával is lehet játszani. Ugyan így járt el akkor is mikor is ágyból televíziózva követtem kedvenc csapatom a Fc Barcelona fontos visszavágóját és a szerzett gólok utáni örömöm mintegy megkoronázása gyanánt Szuzi vagy megbökött vagy rátette a fejét a hasamra vagy ami teljesen váratlanul ért a vizes orrával megbökte a homlokom közepét.
Hogy a bejegyzés azért vidám véget érjen drágaés mégdrágább olvasóim megosztok veletek Szuziról egy olyan információt amit én sem tudtam egészen március 14. napjáig.
“Kémeim” jelentették hogy Szuzi a nagy tömegben úgy közlekedik hogy közvetlenül nem tör magának és nekem utat hanem a “megfigyelt” idő alatt azt csinálta hogy kinézett magának egy cicát, akarom mondani egy cicanadrágos lányt aki előttünk ment és besorolt mögé azt gondolva hogy majd töri nekünk az utat és így biztonsággal tudunk közlekedni. Tegnap a navigátorom biztosabbra ment az “úttörő” személy választása tekintetében mert a pályaudvaron egy guruulós bőröndöt toló mögé vette az irányt gondolva hogy ha a kerekestáska elfér akkor biztosan nem megyünk neki semminek.
Prézli “Nyuszi” módszere az volt hogy úgy kerülgetett hogy szinte táncoltunk egy embert jobbról a következőt balról, picit szerintem önmagát is bátorította hogy ugye mennyire jól végzi a munkáját és az ő lelkületére jellemző volt hogy a byőri belváros keskeny utcáin ő ha baloldalunkon volt fal akkor szorosan odanyomódott hogy biztosan elférjünk. Drágámnak az egyik gyengéje a vasúti kerengős átjáró volt nem bírt beleférni a pici púpos fejecskéjébe hogy miért kerengünk erre-arra mikor az autók mellett veszély nélkül elférnén, és szánjuk-bánjuk bűneinket de annak idején Balaton Boglárkán mikor mentem a strandra vagy onnan haza nem is egyszer így keltünk át de szigorúan akkor amikor szabadjelzés volt.
Ha már utazással kezdtem hadd fejezzem is be úti emlékeimmel és bízom benne hogy semmiféle burkolt reklámot nem valósítok meg viszont mostanában eszembe jutott a vonatozós vasárnapjaim gyermekkori emléke amivel motiválni lehetett az utazásra és ez az ún “utasellátó szelet” aki esetleg nem ismeri egy többszörösen csokis és belül krémes alkotás és ha valaki tudja honnan lehet szerezni privátban küldje el bátran, de azt képzeljétek el hogy egyszer a kabátomban hagytam ezt az édességet és valahogy lelógott a fűtőtestre én csak nagy mohósággal kibontottam a csokiszerűség csomagolását és elmondhatatlanul sikerült magam összekennem és ne a mostani gyorsvonati vagonokat képzeljétek el hanem mondju az 1989 bélieket amikben nagyon ritkán volt víz a mosdóban.
És hogy mindenki nyugodtan és békességesen legyen ezért a két labrador 🙂
Szuzi aki nem Tekergő
2012 november 25. | Szerző: vaszabi | Hozzászólások (0)
Állítólag a tavasz az újászületés “szezonja”, de hiszek benne hogy ilyenkor is újra be lehet indítani a blogom. Tudjátok régi bölcsesség az élet olyan mint a motor ha nem megy be kell rúgni!
nem is húznám sokáig a türelmeteket rögtön a hétköznapjaim közé is csapnék.
Az úgy kezdődött, hogy még a nyáron elromlott a hiper-szuper Bristolban vásárolt egyszerre beszélő és tapintható órám fedele nem záródott megfelelően de ahogy próbáltuk megjavítani ithon sikerült valamit letörni róla és megvalósult a “jobb vót mint lett” kifejezés sőt érvényt is nyert. Szeptemberben (amiről még sokáig fogok nektek is mesélni) olyan helyen voltam közel három hétig ahol az órámra semmi szükség nem volt picit ügyetlen humorral mondanám hogy a negyedik dimenzió kizárásával sikerült egy ötödiket létrehozni, és nem csak a nyaralókra igaz ez hanem bolygónk szerencsésebb részein élők hétköznapjainak része is ez az érzés. itt a “szerencsés jelző nem anyagi jólétet jelent hanem lazaságot, emberségességet vidámságot.
Aki még nem gondolt volna arra hogy a látássérültek vakok mimódon mérik az időt, számukra fontos információ hogy mára már több eszközben van olyan óra ami beszél illetve vannak tapintható órák is. Lássuk be drága lenne mindig a 180-as telefonszámot hívogatni ha a nemlátó szeretné tudni hogy mennyi az idő viszont előfordulhat hogy aki később veszíti el a látását nem képes érzékelni a tapintható órát és számára segíthetnek a beszélő eszközök. Bár kb négy éves koromban a nagybátyáméknál Korda Gyuri zenéjére eszeveszetten pörögve a fotelben nem siettem sehová de mivel volt kakukkos órájuk mindig tudtam hogy mennyi az idő, vagy mondjuk este mivel közel lakunk a belvároshoz a győri Városháza toronyóráját is lehet figyelni bár aki ismeri a jelzéseit egész órakor lehetne megtudni hogy a tizenkét órás ciklusnak melyik órájában is vagyunk no de erre nincs mindig idő. Hogy ne térjek el nagyon és filozofálgassam, az angolul vagy németül beszélő órák régóta elérhetők Magyarországon is, sőt már magyarnyelvű beszéddel is kapható óra közel 30000 Forintért, a tapintható ketyegők 14000-től kezdődnek és most én nem szerettem volna ilyen sokat költeni. A mostani óravásárlásomnál két szempont jött szóba, hogy ne legyen túl drága és hogy ha diszkréten kell megnéznem az időt akkor el tudjam halkítani mert sok utastársam kapott gyerekkoromban szívrohamot a vonaton mikor megnéztem az időt ami egy gong jelzés után német vagy angol nyelven hangzott el és talán ha lett volna a vagonban szolgálatban lévő rendőr lehet a fegyveréhez is kap.
Tehát a cél adott volt, egy nem drága óra ami általam érthető vagy megtanulható nyelven beszél és a hangszórója a tetején van hogy tenyérrel lehessen tompítani.
Az országban több városban is vannak olyan lehetőségek hogy ilyen órát vagy más különleges eszközt beszerezzek sőt az országos szövetség erre szakosodott részlege is elküldi nekem a megrendelt árut de én olyan vagyok hogy szeretem vétel előtt mustrálgatni a jószágot megnézni milyen a tapintása a hangja az illata, jah nem, bocsánat azt nem.
Az egyik barátom is elkísért a vásárláshoz akivel a Népligetben beszéltem meg randit és épp aggódtam hogy hová állhatott nincs amúgy komikusabb dolog mint mikor két vak keresi egymást, no de nekem szerencsém van mert Szuzi ismeri a fiút és mikor meglátta őrületesen elkezdett csóválni és hátulról támadtunk a srácra mert engem nekivezetett ő meg felugrott a vállára és bele szuszogott a fülébe.
A vásárlás előtt várnunk kellett egy picit de ezt nem bántuk mert nem rég megjelent az Országos Szövetség hírlevelében hogy van büfé az épületben és István barátommal rögtön le is támadtuk a kiszolgáló fiút. Nem azért, hanem azért mert a hírlevélben közöltek árakat csak egyedül nyitvatartási időt sem no de nembaj biztos így szerették volna hogy jöjjenek a vendégek ha másért nem hogy megtudják nyitva áll-e a lehetőség vagy sem. Ami biztos hogy aki a Hermina felé jár bátran ugorjon be mert jó az étel és Laci is szimpatikus fiatalember és nem a reklám végett írom-e sorokat.
Egy boldog óra:
Végre bejutottunk az üzletbe ahol már ismernek minket mint azt a bizonyos pénzt, majdnem sikerült a hölggyel annyira eldumálni hogy a végére ki is ment a fejemből miért érkeztem. Végig “tapiztam” sok órát és végül egy nem magas kategóriás angolul beszélő lett a befutó, volt egy olcsóbb germán változat is de szegénykének nagyon elhaló volt a hangja illetve a hangszóró az óra alsó részén volt ami azért is rossz mert a kipárolgásból adódó sósság nem tesz jót az órában lévő néni hangszálainak.
Ez a szerkezet nagyjából olyan mint annak idején a Knight Riderben a főszereplő órája (bár elfelejtettem milyen színű az enyém) de hiába nyomom a gombot nem jön sem Kitt sem Kitti viszont ha sokat hangoskodom vele akkor Szuzi garantáltan megbök hogy “mieez”.
Lett volna még egy értékesebb óra ami két szerezettel rendelkezik egy beszélő elektronikus és egy mechanikus néma szerkezettel ennek annyi volt a hátránya hogy nem felnyitható mert nem vakok hanem alig-gyengénlátók számára készült.
A lényeg azonban hogy “boldog” óratulajdonos lettem, eddig még senkit nem rémítettem halálra pedig ha “riadóra” állítom a vekkert akkor elkezd kukorékolni és mint tudjuk sztárok és más szomszédok is képesek a kakasra érzékenyen reagálni.
De minden jónak vége lesz egyszer el kellett indulnom hazafelé ám akkor még fogalmam nem volt hogy a nap harmadik negyede is tart élményeket bőven.
A kedvenc 1-es villamosomon rögtön a leszállásnál mikor egy fiúcska látta hogy készülődök testvériesen szeretett volna segíteni és istenemre éltemis volna a lehetőséggel csak egy dolog zavart hogy folyamatosan úgy akart jót tenni velem hogy lökött az ajtó felé és veszettül kapaszkodott a hátizsákom kisebbik zsebének a cibzárjába. Szegény ördög, ha tudta volna hogy ott a Szuzi itató dobozán, egy alighasznált üdítős és egy teli vizes üvegen, valamint a braille-táblámon és a hozzá tartozó pontozón kívül más nem volt nem mutatott volna ekkora érdeklődést táskám-e szegmense iránt, leszállás előtt mondtam is neki hogy köszi de ne segíts és jó lenne ha kikapcsolnád a mágnesességet a kezedből. Nagyon meglepődött nem is értette ahogy fogalmaztam erre csak annyit mondtam sejtelmes hangsúllyal hogy ” én a helyedben nem piszkálnám azt a táskát”. Vagy az arcom vagy a hangom vagy én lehettem rémisztő de a srác úgy lefutott a villamosról hogy én még ilyet nem is pipáltam.
Jött az utam következő állomása a 103-as busz ami a forgalom miatt késett így én is lekéstem az előző vonatom de nem aggódtam. A buszon megrökönyödve tapasztaltam hogy nem működik a hangszóró és bár a végállomásig utazom de ha nemismerem fel hogy hol kell leszállni akkor mehetek mégegy kört de ahhoz épp nem lett volna hangulatom. A “rettegés” biztos kiült az ábrázatomra mert egy hölgy megkérdezte hogy min morfondírozom és mikor beavattam a titokba akkor ő felpattant előre ment a vezetőhöz és megkérte hogy szóljon e végállomásnál, sőt úgy látta jónak ha közelebb ültet engem az első ajtóhoz. A menetirány szerinti jobb oldalra kerültem, ennek azért van jelentőssége mert Szuzi inkább balon szokott helyet keresni, viszont szép tágas helyünk lett a kutyus befeküdt az ulés alá és onnan kukucskált kifelé. Hogy honnan tudom hgy nézegetett? Onnan hogy odavonzott egy kisgyereket aki annyira bámulta a kutyust hog kapaszkodni is elfelejtett. Igazán jólnevelt palánta volt mert megkérdezte hogy szabad-e Szuzit simizni és mikor megtudta hogy akit szeretget Szuzi akkor felkiáltott diadalmasan hogy “ő biztosan nem Tekergő kutya mert okos!!”.
Mostanában azért is esik jól az ilyen magatartás mert én is tapasztalom de sok kollegám is meséli akik Pesten közlekednek hogy néhány szó szerinti kutya”bolond” úgy símogatja meg a segítőkutyát hogy nem szól, csak ahogy elmegy mellette végighúzzaa rajta a kezét ami meglehetős illetlenség álláspontom szerint. Aztán a kisgyermek leszállt egy hangos “Szia Szuzika” kíséretében és akkor egy nagymama jött oda büszkén fitogtatta a tudását mert látta hogy illik megkérdezni hogy szabad-e barátkozni Szuzival, vele is beszélgettem és két perc alatt elmondtam neki mindazt amit Szuziról tudni érdemes. Kérdezett z előző kutyámról Prézliről is és még meg is könnyezte amit meséltem.
Ahogy egy fővárosi forgalmas délutánon lenni szokott a nagymamit is elvitte a dolgára a forgatag de nem volt sok időm elmélkedni mert egy segítőkész úr bökött meg hátulról és mondta hogy még három megállót kell utaznom és ott a végállomás.
Már kezdtem szédülni szinte kézről-kézre adtak az emberek és a busz vezetője aki nem felejtett el figyelmeztetni hogy itt a vég mármint az utolsóa megálló rákérdezett hogy innen tudom-e merre kell menni vagy így fogalmazott “vadásszak önnek segítséget?”.
Mondtam neki hogy innen már eltalálunk a pénztárakhoz.
Meg is találtuk a pultot ahol mindig picit becsapjuk magunkat Szuzival, no nem anyagilag csak van egy terelő korlát és néha túl távol állunk a jegykiadó ablaktól és persze hogy az ott ülő nem feltételezi hogy jegyet szeretnék venni. Most ezen a késődélutánon ez is sikerült viszont maradtunk a váróteremben bár valahogy senkit meg nem bántva mondom hogy nem mindig bizalmatkeltő az a hely de nem akartam még ötven percet állni a huzatos pályaudvaron.
Épp az egyik barátommal telefonáltam amikor észreveszem hogy Szuzi nagyon bújik és nyomja a kis kockafejét és egy fura alak méltatlankodik hogy “naa hadd simogassalak”, aztán elmondtam neki hogy legyen szíves hagyja a kutyusom békén mert egyrészt nem kérdezte meg hogy szabad-e ismerkedni másrészt ha neki valaki nem szimpatikus akkor szokott így viselkedni. Úgy érzem nem sikerült az ürgének a két füle közé eljuttatni az információt de hogy ne legyen további incidens megkerestük az 15-ös vágányt és ott várakoztunk. Nem véletlen hogy oda kellett mennünk mert odajött egy srác és elkezdett beszélgetni, kiderült hogy autóbuszt vezet a BKV-nál és Tatabánya mellől ingázik olyan a napirendje hogy beér Budapestre hajnalra, délelőttig vezet,utána hazamegy pihen és még délután is dolgozik. Ezért hogy ezt bevállalja csupán egy vonalon közlekedő buszt vezet. Elmondtam neki hogy épp egy órája bosszankodtam hogy a 103ason nem ment az utastájékoztatás, mire mondta hogy ő nem szeretné a mundér becsületét védeni de annak is örülnek hogy ha a járművek a nagyobb hidegekben elindulnak, és hozzátette hogy igazából annyival nem is lettek most a felújítás után gyorsabbak a Combino villamosok.
Közben megérkezett a vonat és egy újabb szociálisan pozitív diszkrimináció de mielőtt ezt is ide biggyeszteném egy vicc senki megsértésére nem irányulva:
Hazajön a vasutas fia az első napot eltöltve az iskolából és méltatlankodik:
“Apu! Apu! Csalás az egész! Ki van írva hogy 1. osztály és közben minden fapados!”
Felszálltam az érkező vonatra és elég nagy tömeget tapasztaltam és a jegyvizsgáló vagy más ott dolgozó mondta hogy forduljak balra és ott lesz hely. Meglepetés ért mert ezek a vonatok régi német felújított vagonokból állnak és általában nem fülkések viszont én egy fülkés részlegen találtam magam, de leültem elhelyezkedtem jöttek kezelték a jegyem és mondták hogy maradjak nyugodtan csak itt. Ebből az utolsó “maradjak csak” ból következtetem ki hogy mert látták hogy az első osztályon van bőven hely és macerás lett volna a táskák között szlalomozni Szuzival ezért leültettek egy ilyen kiemelt helyre. Annyira jó meleg volt hogy el is szundítottam és Győr előtt tíz perccel bejött a kalauz és szólt hgoy mindjárt megérkezem bár az új órám ébresztőjét beállítottam hogy kukorékoljon ha már közel járok de jól esett a figyelmesség.
Ilyen tehát egy nem mindennapi nap teli kalandokkal és élményekkel, az ilyeneket szeretem igazán!
Úttalan utaktól a brazíliai szépségversenyig és Barcelonáig:)
2011 augusztus 18. | Szerző: vaszabi | Hozzászólások (1)
Sziasztok! Nyári uborka és egyéb szezonok közepette azért jelentkezem! Túl estem életem egyik meghatározó élményén, haza költöztem újra. Azt beszélgettem Szuzival hogy meg kell együtt tanulni egy-két győri útvonalat majd mert nem minden régi helyet ismerünk közösen, végül is 5 évig inkább Alba-Régiában mászkáltam. Kár hogy ő Prézlitől nem tudja letölteni az ellőző kugyus által már betanult útvonalakat. Alig néhány napja buszozgatom és kellemes tapasztalataim vannak. Pontosan a tegnapi napon történt, hogy felszálltam a járműre, jegyetváltottam és a vezető már kelt is fel és a hátsó ajtónál megkereste a nekem és Szuzinak a leg megfelelőbb helyet. A baj csak az volt hogy ott ült már egy lány. Gondoltam magamban hogy szép kis vihar lesz ebből, de nem, mégsem. A sofőr nagybetűvel igazi Úr volt és szépen megkérte az utast hogy adná át nekünk a helyet mert bár sokan azt hiszik hogy a vakvezető kutyák a sofőr mögötti helyen szoktak lenni de mivel ezen a típuson ez túl szűk csak így tudunk kényelmesem utazni. A jó értelemben félelmetes az volt ebben, hogy mindenki mosolygott, megértő és segítőkész volt, és bár indulási idő után voltunk 2 perccel és mégis jutott lehetőség arra hogy jó helyet keressen valaki a számunkra. Amúgy is mostanában bár nem élem könnyű időszakom és a korai keléshez még szokni kell, de érnek apró pozitív élményecskék, például az, hogy a héten is rendelni szerettem volna kedvenc helyi ételszállítómtól de az ő kínálatuk az interneten nem elérhető és a szórólapot meg nem tudtam elolvasni felhívtam őket. A telefonos hölgy rögtön tudta hogy hová kellene hozni az ételt, de mikor kicsit kétségbe esve elmondtam hogy nem igazán ismerem a heti kínálatot kézségesen állt rendelkezésemre sőt még mondta hogy ő a lehetőségek közül mit ajánlana melyik étel mennyire fűszeres stb. Látjátok-látjátok nem mindig hatalmas dolgokban és projektekben rejlik az esélyegyenlőség. Még egy gondolat azért, nekem fantasztikusan tetszett az előző heti híradókban lehetett látni hogy Brazíliában szépségversenyt rendeztek nagypapák számára, és természetesen nem az volt a lényeg hogy ki vélten vagy valósan a leg szebb hanem hogy jó hangulat legyen és ugyan úgy ahogy egy fogyatékossággal élő is nézhet ki jól nincs ez megtiltva az idősebb korosztálynak sem. Ami kicsit rosszul esett tegnap hogy fáradságom miatt nem tudtam követni a spanyol szuperkupa döntőjének a visszavágóját, de nyert a Barca és a Real nem volt könnyű ellenfél de Messi bizonyította hogy nem véletlen a kedvencem:)
A kitörött ablaktól az útlevélig
2011 február 27. | Szerző: vaszabi | Hozzászólások (0)
Sziasztok! Ma egy nagyon egyszerű de nem “hétköznapi” dologról írok ami nem más mint a vasárnap. Lehet az az oka, hogy nem dolgozom és van ideje és tere az emlékeknek megrohanni engem. Tökéletes hangulatindító Zorán vasárnap délután című száma. Egészen hat éves koromig nem igazán bírtak a hét napjai jelentősséggel, annyi számított évközi időszakban hogy kell-e oviba menni vagy sem, de ha kellett az sem negatívan érintett. Akkor nem érhettem fel ésszel de ma már tudom milyen szerencsés helyzetben is voltam mai szóhasználatban integráltan járhattam az intézménybe, bár amit akkor nem tudtam édesanyámnak mindig ott kellett ülnie azt a néhány órát velem mert csak így vállalta az intézmény a felelősséget. A hét utolsó napja akkor kezdett más formát ölteni mikor hat éves koromban elkerültem kötelezően a Vakok Általános Iskolájába, akkor még kötelező volt oda járni általánosba, talán egy-két ritka ivétel volt aki othon maradhatott mint magántanuló vagy befolyásos kapcsolatai révén “normál” iskolába járhatott. A 9 év alatt az első 5 évben vonattal ezt követően busszal utaztam Győr és Budapest között, pénteken ként haza, ezt természetesen örömmel tettem, a vasárnap délután viszont kínvszenvedés volt, mert hangulatomtól függően hol kisebb hol nagyobb hisztériákkal utaztunk el. Aztán ahogy kezdtem megérteni hogy nincs más választás ha nem is örömmel de sztoikus tűréssel utaztam. Történtek persze izgalmak is, nem emlékszem pontosan az évszámra de vagy 1987 vagy 1988 telén egy vasárnap sikerült nagyon behavaznia az országnak, mi útnak indultunk, de a két órás utazás öt óra hosszan tartott, és estére kiderült hogy igazából semmi értelme nincs másnap bemennem az iskolába mivel egy-két diákon kívül nem tudtak visszajönni. Nem csak negatív hozadéka van ennek a sok megpróbáltatásnak mivel mostanra annyi élményem és tapasztalatom gyűlt össze hogy bár azt nem állítanám hogy meglepetés nem érhet de talán az átlagnál jobban bírom a gyűrődést és nem reklamálok a sofőrnél hogy “mikor megyünk már tovább” ha elromlik az autóbusz mert szegénynek van elég baja. Emlékezetes buszozásaim közé tartozik: A 90-es évek elején “divat” volt a vonatokat megdobálni és súlyos áldozatot is követelt ez az értelmetlen őrület, egy idő után feltételezhetően kiszorították a bandákat a sínek mellől és új terepet az autópályákat szemelték ki. Annyi történt végül is, hogy mivel a Patrick unokaöcsém is velünk utazott nem én hanem ő ült az ablak mellé mondván kettőnk közül ő lát többet hadd nézegessen, amikor is egyszer csak hatalmas robbanás és a busz ablakának darabjai szana-szerte szóródva beterítettek minket. Az utasokat és édesanyámat kicsit megrémítettem mert a nagy csattanás után rögtön a szemem elé kaptam a kezem és ők azt hitték hogy valami történt. Az eredmény tetemes késés, mindenki ideges, helyszínelés… Tehát a mai napon is büszkén gondolok azokra a diákokra, munkába járókra akik ilyenkor veszik a táskát és beszállnak a mindent eldöntő harcba, küzdenek a helyért, hogy feljuthassanak a járműre, aztán harcolnak hogy a megfelelő állomáson le is szálljanak és az othonról hozott hazainak ne történjen semmi baja, és ha csatlakozásra kell sietniük még izgulniuk is kell. Az élet fura fintora hogy az egyetem alatt mikortól egyedül közlekedtem Prézli kutyámmal, kizárólak olyan lányokkal sikerült megismerkednem akik minimum három órányi utazásra de inkább többre laktak tőlem. Apukám ezért mondta a következő már-ár szállóigévé lett mondatot: “Fiam, nem tudnál Kamcsatkára udvarolni esetleg?” A gyermekkori utazásoknak nem csak negatív emléke van, ezt az időt fergetegesen ki lehetett használni könyvek, regények olvasására, beszélgetésre, volt olyan mikor egy kupéban nagyszerű társaság jött össze és vidám hangulatban a befúvó szél sem olyan hideg. A munkavállalásommal együtt indult az újabb utazós korszak elsőre számomra is hihetetlen volt hogy ilyen bekövetkezhet de a 2004-es év őszén naponta legalább öt órát utaztam ingázva Győr és a főváros között, de hasonlóan az egyetemi időszak mászkálásaihoz ezt már én döntöttem el hogy vállalom a megpróbáltatást inkább mint hogy munka nélkül othon üljek és semmi ne történjen velem. Ez úton kívánok az érintetteknek gond és baj nélküli utazgatást és olyan járművet ahol nincs túl hideg sem viszont nem is egy szaunára emlékeztet. Meggyőződésem hogy sokszor azért fázik meg az utazó mert a fülkét nagyon felfűtik, ablakot nem mindig lehet nyitni vagy azért mert fizikailag lehetetlen vagy az utastársak nem viselnék jól. Oh és a végére egy rövid történet: Nagyjából 5 éve történt, az este hat órakor Budapestről Győrbe induló vonattal utaztam, és hallottam hogy a bemondás szerint a vonatot három részre kapcsolják majd szét, az eleje Komáromnál válik le és indul Varsóba, a többi része Győrben “szedődik” szét tehát az engem nem érint. Felszálltam, elhelyezkedtem és mikor jöttek kezelni a jegyem a jegyvizsgálótól meg is kérdeztem hogy a megfelelő vonatrészben ülök-e, erre ő azt reagálta hogy biztosan valamit félreértettem mert ezt a vonatot csak Győrött szedik szét. Hurrá, megnyugodva üldögéltem a vonaton mikor is elértük Komáromot. Ekkor nekem nem a híres Klapka jutott eszembe hanem a hideg veríték csurgott a hátamon mikor éreztem egy nagy pattanást biztos voltam benne hogy valamelyik részét a vonatnak leakasztották… Kabát táska fel, kutyus felébreszt és örült “vakvákta” a folyosón hogy hol van legalább egy utas aki tudja a vonatnak ezen része merre megy. Az őrület határán álltam mikor egy fülkében találtam egy feltűnően nyugodt srácot aki elmondta hogy semmi okom az aggodalomra jó helyen vagyok.. Na ezt a néhány percet nemkívánom senkinek, szerintem éveket vett el az életemből! Othon természetesen elmeséltema dolgot és mi volt a Gyuri testvérem reakciója: “Dokikám!, megnéztelek volna hogyan magyarázkodsz a határon útlevél és jegy nélkül!”
“Kék Rapszódia”
2019 január 21. | Szerző: vaszabi | Hozzászólások (0)
Sziasztok!
Hétfő van, a hét első napja és nekem már nagyon sok éve nem munkanap, bár ritkán előfordul hogy dolgozom hétfőn, de nyilván a hétkezdés hangulata engem is elkap. Semmi okom nincs haragudni a hétfőre mert kaptam már jó híreket is hétfőn és történtek pozitív dolgok is ezen a napon velem.
Ma reggel ezt az írást olvastam:
https://index.hu/tudomany/til/2019/01/21/az_ember_aki_kiszamolta_melyik_a_legdepressziosabb_nap_mindent_megbant/
Nyilván az ember nem dőlhet be annak ha direkt irányítani akarják hogy mikor legyen a leg jobb vagy a leg pocsékabb napja az évben, de nem vagyunk egyformák.. Figyeltétek az „úr” alapvetéseit? Erre a napra már vége az ünnepi láznak és sötét is van, ezen túl a fogadalmak amiket az újévet illetően tettünk már befuccsoltak… Köszönjük a bizalmat és a megelőlegezést, nyilván értem és ki is derül a leírtakból hogy egy utazási iroda napfényes úticéljait kellett volna reklámoznia de miért nem a másik irányból közelített emberünk?
Arra gondolok hogy mondjuk egy ilyen beállítottsággal hogy : „látják, túlélték az ünnepeket, belerázódtak a munkába, képesek tartani a vállalt fogadalmaikat tehát megérdemlik a napfényt utazzanak a Kanári szigetekre…”
Vagy lehet hogy sokan tényleg huszonegy nap alatt ki is merülnek mind lelkileg mind testileg?
Amire még gondolni tudok hiszen brit találmány és lehet hogy ez viseli meg a sörkedvelő közönséget? Nevezetesen a „száraz január”, ohh igen, nem könnyű de belehalni egyáltalán nem kötelező.. Mondom annál is inkább hogy én a november helyett most januárban tartom a száraz hónapot hogy egyáltalán nem iszom alkoholt.
Csodálatos azért az emberi elme hiszen ha eleget sulykolják akkor bár minden feltétel adott lenne egy átlagos vagy egészen jó nap „kihordásához” de ha hagyjuk magunkat befolyásolni akkor lehet hogy a nap közepére igazán ramaty állapotba hozhatjuk önmagunkat. Sokkal érdemesebb megfogadni akkor már Demjén Ferenc javaslatát, miszerint „
De ha kedved elhagyott
Minek szidnád a tegnapot?
Inkább csinálj magadnak jó előre
Még egy szép napot”.
Ugyan úgy igaz ez az említett június 20-at illetően is ami állítólag az év legvidámabb napja, ami nálam nem biztos hogy igaz mivel édesanyám halálának évfordulója június 21 és nem gondolom hogy csak azért mert egy marketinges látszólag fantasztikus érvekkkel alátámasztva mindenkit dáridózni hív hogy én önfeledten csatlakozni fogok.
Abban nincs vita, hogy a Kanári szigetek jó hely, és boldog hely is, végül is az ókori rómaiak „Fortunatae Insulae” boldog szigetek ként hivatkoztak a térségre és remélem mindegyik szigetre el fogunk jutni és nem is kevés időt less lehetőségünk ott eltölteni.
Most beugrott egy nagyon is pozitív példa hogy igen lehet az a pohár félig teli is, a példa egy közismert gyerekdalból jön az „Egy kis malac” kezdetű ből amit remélem mindenki ismer.
Ugye ott áll a kis malac, próbálkozik de csak „töfögni” tud de jön a fater és „
Jön az öreg, meglátja,
Örvendezve kiáltja:
Rajta fiam, röf- röf- röf- röf
Apád is így csinálja!”
tehát nem leszólja hogy ugyan már kicsi vagy te még ehhez hanem bátorítja a feltörekvő nemzedéket.
Ezzel kívánok mindenkinek kedves és kellemetes keddet!
Oldal ajánlása emailben
X