Szerepelni hívtak a Székesfehérvár melletti Soponyára egy nagyon kedves együttes közösség születésnapjára akik a Lárke adventi műsorán még tavaly decemberben felléptek. Régen, még ifjú koromban szavalgattam főleg a “Vakodában”, majd az alakuló győri körzeti csoport rendezvényein is főleg vidám költeményeket. Egy szavalóverseny döbbentett rá arra hogy az előadóművészet nem feltétlenül ezen ága való nekem mivel az egyik kötelező mű egy ballada volt és ez olyan távol áll az én lelkivilágomtól a tekintetben hogy olvasni nyilván olvasok hasonlókat de hogy én artikuláljam ez akkusztikai környezetszennyezés.
És miért nem voltam ott a Tábortűz Singers szülinapján előző szombaton mégsem? Nem azért mert faragatlanságomban lustaságomban inkább a jó meleg szobát választottam volna hanem a magyar valóság a közlekedési helyzet miatt.
Nem sajnáltatni szeretném a “szegény” Vaszabit mert hét órát kellett volna utazgatnia oda s vissza, csak vérlázító hogy nem lehet autó nélkül közlekedni normálisan. Komolyan már néha arra gondolok hogy szoftveresen meglátulok és olyan embereket fogok fuvarozni akiknek néhány percük van a vonat-busz csatlakozásig.:)
Értem én hogy Székesfehérvárról hétvégén kettő óra időközzel jön autóbusz Széesfehérvárra, viszont ha minden jól megy akkor 18 percem marad a Győrbe jövő buszig de ha nem akkor? AKkor volt egy lyan ötlet hogy Budapesten keresztül jövök haza vonattal csupán a bibi ott adódott hogy át kellett volna valahogy érni a vasútállomásra az autóbusztól Székesfehérváron belül de segítséggel ment volna ez mert az útvonalat éppen csak ismerem de ünnepi cipőben és öltönyben nem igazán tudok még Szuzival sem száguldozni pedig szombaton már csúsztak az utak. Közbevetőleg jegyzem meg hogy az idéni első fenékre esés vasárnap délután bekövetkezett ezért hálám a győri nagy tornászmultú városvezetésnek gondolom így akarják szaltóhoz szoktatni a polgárokat, azt már megszoktam hogy ahol lakom a körforgalomnál csak a bicikliút van eltakarítva de aztán a háztömbömhöz közeli belső úton sikerült a “perecelés” Szuzi nem is akart a csúszósra vinni de mondtam hogy menjen mert nem tudjuk kikerülni, és utána jött a “hopp” és olyan aranyos volt először nézett engem hogy most mi történt az első gondolata az volt hogy ő talán nem rontott el semmit aztán meg közel tolta a kockáját, nem érintette hozzám de éreztem a kis fejéből sugárzó meleget mondtam neki hogy nincs baj ő nem rontott el semmit, a jég az ilyen hogy csúszik. Még Prézli kutyusom kiképzője mondta viccesen mert hát Prézlike a gyakorlás idején a száraz úton ment engem a jeges felületre vitt, hogy “látod a nők a jégre viszik a férfiakat…”.
Erre a kijelentésre még több mint tíz év távlatából sem tudnék mit mondani mert mikor hogy, ki visz jégre kit. De vissza a szombathoz mivel a közlekedés alrendszerei nem fogtak össze az utazásom érdekében így maradtam a fenekemen és ennek kköszönhetően meglátogattak az “irgalmas ” kedves nővérek és még palacsintát és madártejet is kaptam és olyan igazi John Gold-os Családi kör feelingnek megfelelően megbeszéltük hárman (Szuzival kiegészítve) hogy ki merre járt, hogy milyen jól játszottak a kéziladbás fiúk és hogy a kapitány milyen szépen beszélt a csapatáról.
Kiderült az is hogy a legifjabb unokaöcsém akivel az ünnepek között találkoztam utóljára próbálkozik azzal hogy milyen vakon közlekedni és az anyukáját kéri meg arra hogy az utcán vezesse akivel megbeszéltük hogy azért ő is én is emlékszünk arra mikor 4-5 éves koromban néha egy-egy rosszul kiszámított ívnél picit nekimentem a villanyoszlopnak az benne volt a pakliban. Felemlegedtem továbbá hogy arra emlékszik-e hogy egyszer a győri strandon épp nem úgy koncentrált aminek az lett a következménye hogy én eltűntem az egyik medencében… Közel harminc év után tudtam meg hogy biztosan egy fiút nézhetett és ezért volt az elbambulás. Erre elmeséltem hogy a héten amint állásnélküli de nem munkanélküi ként épp mentem a buszomhoz a jobbkezemnek valaki nekijött de biztos fájhatott neki mert a csuklóm találta el (én csak annyit jegyeztem meg hogy elnézést talán lehetne kérni) , és az ütközés után két perccel egy néni szólt hozzám hogy én csak ne legyek felháborodva mert egy vak lány jött nekem és szegény nem lát és amúgy is ez a néni kísérte. Aki ismeri a győri pályaudvarnak azt a részét ahol a taxik szoktak állni ahogy közeledünk az információs pult feléo tt picit leszűkül a tér és le illetve fel kell lépni tehát Szuzi nem nagyon tudott kitérni. Aztán a nénine mondtam hogy semmi baj de a “szegény” jelzőt velem kapcsolatosan ne használja.
Nesze nekem kellett ilyen nagymellénnyel mesélni akkor a nővéreim megjegyezték hogy ne igen panaszkodjam mert annak idején gyerekkoromban én gyakran kaptam sültkrumplit ők nem de mivel lopni akartak tőlem ezért gondoltam jól bevédem széttárt ujjakkal a tányérom de az ujjaim között mindig garázdálkodtak.
Végül megemlékeztünk arról az esetről amikor annyira örültem az általános iskolai év végének illetve hogy nyárra hazajöhetek és a kapott jégkrémnek hogy olyan hevesen kezdtem el enni hogy majdnem a tetejébe tűzött zászlót is letorkoztam ha nem szólnak a lányok időben.
Picit bántam azért hogy nem teljesíthettem az ígéretem a szavalással kapcsolatosan valahol úgy érezték hogy ezen a szombaton inkább picit emlékezni beszélggetni és nem utolsó sorban palacsintázni kell. Már csak egy Tábortűz hiányzott!!
Családias kör és Tábortűz
2013 január 31. | Szerző: vaszabi | Hozzászólások (0)
Véletlenek már pedig nincsenek?
Szerepelni hívtak a Székesfehérvár melletti Soponyára egy nagyon kedves együttes közösség születésnapjára akik a Lárke adventi műsorán még tavaly decemberben felléptek. Régen, még ifjú koromban szavalgattam főleg a “Vakodában”, majd az alakuló győri körzeti csoport rendezvényein is főleg vidám költeményeket. Egy szavalóverseny döbbentett rá arra hogy az előadóművészet nem feltétlenül ezen ága való nekem mivel az egyik kötelező mű egy ballada volt és ez olyan távol áll az én lelkivilágomtól a tekintetben hogy olvasni nyilván olvasok hasonlókat de hogy én artikuláljam ez akkusztikai környezetszennyezés.
És miért nem voltam ott a Tábortűz Singers szülinapján előző szombaton mégsem? Nem azért mert faragatlanságomban lustaságomban inkább a jó meleg szobát választottam volna hanem a magyar valóság a közlekedési helyzet miatt.
Nem sajnáltatni szeretném a “szegény” Vaszabit mert hét órát kellett volna utazgatnia oda s vissza, csak vérlázító hogy nem lehet autó nélkül közlekedni normálisan. Komolyan már néha arra gondolok hogy szoftveresen meglátulok és olyan embereket fogok fuvarozni akiknek néhány percük van a vonat-busz csatlakozásig.:)
Értem én hogy Székesfehérvárról hétvégén kettő óra időközzel jön autóbusz Széesfehérvárra, viszont ha minden jól megy akkor 18 percem marad a Győrbe jövő buszig de ha nem akkor? AKkor volt egy lyan ötlet hogy Budapesten keresztül jövök haza vonattal csupán a bibi ott adódott hogy át kellett volna valahogy érni a vasútállomásra az autóbusztól Székesfehérváron belül de segítséggel ment volna ez mert az útvonalat éppen csak ismerem de ünnepi cipőben és öltönyben nem igazán tudok még Szuzival sem száguldozni pedig szombaton már csúsztak az utak. Közbevetőleg jegyzem meg hogy az idéni első fenékre esés vasárnap délután bekövetkezett ezért hálám a győri nagy tornászmultú városvezetésnek gondolom így akarják szaltóhoz szoktatni a polgárokat, azt már megszoktam hogy ahol lakom a körforgalomnál csak a bicikliút van eltakarítva de aztán a háztömbömhöz közeli belső úton sikerült a “perecelés” Szuzi nem is akart a csúszósra vinni de mondtam hogy menjen mert nem tudjuk kikerülni, és utána jött a “hopp” és olyan aranyos volt először nézett engem hogy most mi történt az első gondolata az volt hogy ő talán nem rontott el semmit aztán meg közel tolta a kockáját, nem érintette hozzám de éreztem a kis fejéből sugárzó meleget mondtam neki hogy nincs baj ő nem rontott el semmit, a jég az ilyen hogy csúszik. Még Prézli kutyusom kiképzője mondta viccesen mert hát Prézlike a gyakorlás idején a száraz úton ment engem a jeges felületre vitt, hogy “látod a nők a jégre viszik a férfiakat…”.
Erre a kijelentésre még több mint tíz év távlatából sem tudnék mit mondani mert mikor hogy, ki visz jégre kit. De vissza a szombathoz mivel a közlekedés alrendszerei nem fogtak össze az utazásom érdekében így maradtam a fenekemen és ennek kköszönhetően meglátogattak az “irgalmas ” kedves nővérek és még palacsintát és madártejet is kaptam és olyan igazi John Gold-os Családi kör feelingnek megfelelően megbeszéltük hárman (Szuzival kiegészítve) hogy ki merre járt, hogy milyen jól játszottak a kéziladbás fiúk és hogy a kapitány milyen szépen beszélt a csapatáról.
Kiderült az is hogy a legifjabb unokaöcsém akivel az ünnepek között találkoztam utóljára próbálkozik azzal hogy milyen vakon közlekedni és az anyukáját kéri meg arra hogy az utcán vezesse akivel megbeszéltük hogy azért ő is én is emlékszünk arra mikor 4-5 éves koromban néha egy-egy rosszul kiszámított ívnél picit nekimentem a villanyoszlopnak az benne volt a pakliban. Felemlegedtem továbbá hogy arra emlékszik-e hogy egyszer a győri strandon épp nem úgy koncentrált aminek az lett a következménye hogy én eltűntem az egyik medencében… Közel harminc év után tudtam meg hogy biztosan egy fiút nézhetett és ezért volt az elbambulás. Erre elmeséltem hogy a héten amint állásnélküli de nem munkanélküi ként épp mentem a buszomhoz a jobbkezemnek valaki nekijött de biztos fájhatott neki mert a csuklóm találta el (én csak annyit jegyeztem meg hogy elnézést talán lehetne kérni) , és az ütközés után két perccel egy néni szólt hozzám hogy én csak ne legyek felháborodva mert egy vak lány jött nekem és szegény nem lát és amúgy is ez a néni kísérte. Aki ismeri a győri pályaudvarnak azt a részét ahol a taxik szoktak állni ahogy közeledünk az információs pult feléo tt picit leszűkül a tér és le illetve fel kell lépni tehát Szuzi nem nagyon tudott kitérni. Aztán a nénine mondtam hogy semmi baj de a “szegény” jelzőt velem kapcsolatosan ne használja.
Nesze nekem kellett ilyen nagymellénnyel mesélni akkor a nővéreim megjegyezték hogy ne igen panaszkodjam mert annak idején gyerekkoromban én gyakran kaptam sültkrumplit ők nem de mivel lopni akartak tőlem ezért gondoltam jól bevédem széttárt ujjakkal a tányérom de az ujjaim között mindig garázdálkodtak.
Végül megemlékeztünk arról az esetről amikor annyira örültem az általános iskolai év végének illetve hogy nyárra hazajöhetek és a kapott jégkrémnek hogy olyan hevesen kezdtem el enni hogy majdnem a tetejébe tűzött zászlót is letorkoztam ha nem szólnak a lányok időben.
Picit bántam azért hogy nem teljesíthettem az ígéretem a szavalással kapcsolatosan valahol úgy érezték hogy ezen a szombaton inkább picit emlékezni beszélggetni és nem utolsó sorban palacsintázni kell. Már csak egy Tábortűz hiányzott!!
2012 Lárke ünnepség
Oldal ajánlása emailben
X