Meg talált Emese a Kellemes- és nemeslelkű, szembejött a mult:)

Igazán örülök hogy jól sikerült a felkészítés, bár messze nem vagyok angoltanár csak sokat beszélgettünk.

Vasárnap meg képzeljétek elszálltam, de elkaptak.

Viccen kívül egy nagyszerű kezdeményezés keretében mely a Lárke az Albatrosz Egyesület és a Sziti Egyesületek összefogásában a Székesfehérvár melletti börgöndi repülőtéren valósult meg igazán hatalmas élményt nyújtott.

Nem csupán a repülés volt a fontos, de ezen kívül szakértő vezetésssel melyet Szilády Dezső úr prezentált érthetőbbé vált sok kifejezés.

Ami tetszett hogy ott a reptéren egy igazi közösséget láthattam, segítik egymást az emberek vigyáznak a másikra és nem volt kapkodás. Mielőtt én és a kísérőm repültünk volna kiderült hogy meg kell tankolni a madarat, és arra is lehetőség volt hogy az utánfutót amin a töltő szerkezet érkezett megnézzem (a kezemmel).

Szuzi nem repült velünk, mert azt gondolták a szakemberek hogy hangos lesz nheki esetleg a repülő belsejében. A beszállás és elhelyezkedés után mindenki becsatolta az öveit, amúgy ugyan olyanok mint bármely nagyobb repcsiben.

Kaptam egy nagy fülest is ami kellemes volt és puha ( nem is fájt), mert ezen és a mikrofonon keresztül lehetett kommunikálni a többiekkel.

Tudom-tudom nem szép megszegni a szabályokat de én menetközben a felszállás után levettem a fejhallgatót mert ha sehall-selát az ember az annyira nem jó és kíváncsi voltam mit lehet hallani a gép belsejében, és meg kellett állapítanom hogy egy dombra felkapaszkodó autóbusz leghátsó ülésén ülve sokkal nagyobb a hangzavar mint a gépben volt.

Átrepültünk Székesfehérvár felett, de nekem nem is csupán ez és az elmesélt látvány okozott élményt, hanem mivel épp sütött a nap és azt még érzékelem, ezért tudtam követni hogy mikor melyik irányba fordul a gép.

A kapitány még azt is megtette hogy szemléletesebb legyen a dolog, hogy emelkedett hirtelen egy jelentőset a géppel hogy érzékeltesse milyen is ez.

A leszállás után Szuzi pedig majdnem felborított, állítólag nagyon is hiányoztam neki mert mikor a gépbe beszálltam nyüsszögött és hiába volt ott a labdája azért aggódott értem.

Ami szintén a megfelelő hozzáállást tükrözte hogy, látás, mozgássérült emberek, kisgyermekek együtt vettek részt a rendezvényen nem volt egy olyan “gyertek vakok röpüljetek” felhangja a dolognak. Ha az égiek is úgy akarják akkor a galériába töltök majd fel képet az eseményről, nem elsősorban miattam de inkább Szuzi és a csodaszép gép miatt, meggyőződésem hogy nekik is lelkük van. Nem is olyan rég hívtam fel egy ismerősöm figyelmét hogy ne beszéljen olyan csúnyán a laptoppal amit használ mert ha a készülék bosszút áll akkor igen nehéz helyzetben lesz:)

Még egy rövid történetem van mára, nagyon aranyos, és a Láthatatlan kiállításhoz kötődik.

Hétfőn délután és este több idegennyelvű csoport is érkezett, igazán jól szórakoztunk a sötétben, de ami izgalmas volt egy amerikai hölgy társasága. Volt egy magyarul is beszélő kísérője de ő nem tudott bejönni a sötétbe mert dolga volt viszont a gondot az okozta hogy a hölgy az amerikai a Népligetbe a metróig nem talált vissza egyedül. Említettem nekik hogy én szívesen segítek és ezt látszólag el is fogadták, így elindultunk kettesben a kirándulásra a sötétbe.

kellemes beszélgetés volt, úgy éreztem hogy Cindy is érti a lényeget és mosolyogva jöttünk vissza a világosba. Itt jön a történet csavarja, mert Szuzival is nagyon összebarátkozott sőt kérte is hogy valaki Őt, Szuzit és engem fotózzon le, és ezt követően indultunk el a metróhoz. Nekem ilyenkor mindig arra kell figyelnem hogy akit kísérek ne szorítsuk be a bokrokba, ne toljuk le az útról és ne is menjek túl gyorsan követhetetlenül nagy sebességgel. Minden jól sikerült és a metró lépcsőjénél a nő mondta hogy akkor köszöni a kalauzolást, de én nem hagytam magam, lekísértem a lépcsőn a helyes irányba és mondtam hogy az ötödik megálló lesz a Deák. Nagyon jó hangulata volt ennek a néhány percnek, én is és ő is elfelejtettük azt hogy bár már kijöttünk a sötétből mégis a vak segít a jóllátó de helyismerettel nemrendelkező embernek és ez a másik ezt a segítséget elfogadja és bízik is bennem. Ez volt a jó értelemben meglepő hogy így egy óra ismeretség után rám bízta magát.

Mondhatnátok hogy már megint túl érzékeny vagyok hiszen nekem is ugyan ezt kell tennem az utcán feltétel nélkül bízni a segítőkész emberekben, de én már ezt megszoktam és könnyebb helyzetben vagyok.

Még egy említésre méltó dolog történt ami a szívemnek kedves volt ezen a napon, remélem nem lesz abból senkinek baja hogy elmesélem igyekszem semmi érzékeny adatot nem elárulni.

A győri buszra vártam, de mivel szakadt az eső és szél is volt és az 1-es kocsiállás közel van a forgalmas úthoz tehát alig lehetett hallani hogy beparkolt-e a buszom vagy sem. Odalépett hozzám egy úr a feleségével és kérdezte hogy Győrbe szándékozom-e utazni mert ha igen, akkor szálljak fel nyugodtan mert látja hogy hidegem van és hogy nem voltam biztos benne hogy a buszom ott van-e vagy sem.

Pont a vezető mögött szép tágas hely volt, segített is leülni és Szuzival “beklubboltunk”, mint valami moziban. Az előadás nem is maradt el, mert indulás előtt kicsivel a nekem segítő úr is felszállt és oda ült velem párhuzamosan. Beszélgetni kezdtek a sofőrrel, és kiderült hogy az utastárs kamionozással foglalkozik és épp útra ment. Nyilván ilyenkor nem hallgatózik az ember viszont nem is fogom betapasztani a fülem mert érdekes volt a témakör amiről beszélgettek. Ami megragadott hogy pillanatok alatt egy hullámhosszra kerültek úgy hogy még sosem látták egymást és érződött rajtuk hogy szeretik a munkájukat annak minden kihívásával nehézségével együtt.

És ami nagyon emberséges volt, hogy a buszom sofőrje néhány másodpercre megállt egy olyan megállóban is ahol igazából a menetrend szerint nem kellene, hogy a kamionosnak ne kelljen átbuszozni az éjszaka közepén a városon. Azt gondolom ezek olyan pozitív értelmű társadalmi igazságtalanságok amikre szükség van és nem ártanak senkinek.

A hab a tortán az volt, hogy a leszállásnál a vezető segített, mondta, hogy ő megfogja a pórázát a Szuzinak, én szálljak le lassan mert az esőtől csúszik a lépcső és jobb ha mind a két kezem szabad mert lehet hogy kapaszkodnom kell ő majd hozza utánam Szuzit.

Nem nagy dolog ugye sem a megállón kívüli megállás, sem az hogy az ember valakit feltesz egy metróra egy idegen városban, de ha mindenki ennek csak a töredékét megtenné nem lenne reggel anyázás és dudálás.

Kívánom hogy ti is ilyen élménnyekkel gazdagodjatok, és ha nem féltek tőle próbáljátok ki a repülést, mert óriási dolog.

Újra rámsötétedett, és ideje lemosni magamról az út porát az El Clássico izgalmai közben , valamint elmondani hogy zajlottak a mai “ünnepségek”

A székesfehérvári eseményen az elején hat, későbbiekben öt vakvezető kutyus vett részt, közülük az egyik már veterán, a többi még aktív szolgálatban lévő. Ma az egyik rádiónak pontosan arról beszéltem, hogy még a nevelés alatt lévő vakvezetők csak-csak kapnak jelzést és a gazdi tudja igazolni hogy miért viszi fel az állatot a buszra vonatra, de egy munkában megöregedett kutya számára is biztosan lehetne megoldást találni. Tisztában vagyok azzal is hogy ennél hatalmasabb problémája is van az emberiségnek, de megemlítem hátha akad valakinek jó ötlete. Színesen zajlott a világnap már csak azért is merrt a körünkben tartózkodott zsemleszínű, csokiszínű és fekete labrador retriever is, napközben el is mondtam hogy tiszteletbéli vendég gyanánt meg lehetett volna hívni egy törpelovat Angliából, ha jól tudom ott már vakvezetésre képeznek ilyen jószágot, nyilván zöldterületből jól elvannak látva, és az ilyen lovak előnye talán hogy hosszabb ideig élnek mint a kutyusok, hátrányuk hogy ha megjelennék a tömegben egy ilyennel az emberek visítva menekülnének!

Délelőtt “jóindulatú” mászkálással hívtuk fel a Pláza látogatóinak a figyelmét a világnapra, sokan meg is símogatták a kutyusokat elsősorban kisgyerekek. Délben a helyi televízió látogatott meg minket, az eredményt itt láthatjátok

Most röviden írok mert készülnöm kell a mai napra.

Nem sok hangom van de elképzelhető hogy a sajtó elé is kell állnom, mivel a mai nap a vakvezető kutyák világnapja, és országszerte több helyszínen is szerveződnek programok.

Konkrétan:

Nálunk biztosan lesz legalább négy vakvezető kutyus akiket most símogatni is lehet, kérdezni velük kapcsolatban, projektor segítségével filmeket is vetítünk (ne féljetek nem én állítom be a készüléket tehát a kép megfelelő lesz), Györök Márk vak fiatalember gitárjátékával és remélhetőleg énekhangjával ámulatba ejti a közönséget, (majd megkérem kísérjen és akkor eléneklem a La Bambát), a nap végén természetesen a csúcsforgalomban a környékhez közel felvonulást tartunk a kutyáinkal együtt nehogy a nap végére el macskásodjon helyesebben kutyásodjon a lábuk!

Magam részéről fel szeretném hívni a figyelmet arra mennyire fontosak a jólképzett nevelőgazdik, és hogy a “veterán” kutyákról sem szabad elfelejtkezni, gondoljatok bele nagy feladat és felelősség egy ilyen nyugdíjas vezetőre vigyázni és szinte egésznapos elfoglaltságot igényel.

Ha a terveim jól sikerülnek még képeket is tudok feltölteni az oldalra, ha szerencsétek van nem én készítem őket!:)

Várunk, hívunk benneteket egy odaköszönésre, símogatásra, (a kutyusnak is).

Az alaphang biztosítása érdekében álljon itt egy vers ez szerepel a Lárke Egyesület meghívójában is

Itt a hétvége, jobban mondva a péntek ésezt már sokan megénekelték hogy a péntek délután és este mennyire jó és kellemes időszak, kéretik semmi “olyanra” nem gondolni..

“Tollat” ragadok mivel a hétvégén mind a két nap “láthatatlan” leszek és a gyanútlan látogatókat fogom rémísztgetni a sötétben.

Hétfőn Győrben voltam az édesapám és Prézli látogatása céljából, és kedd reggel utaztam vissza Székesfehérvárra. Az autóbusz korábban beért, és mivel érzékeltem hogy az ajtaja nyitva van, felszálltam. Mivel senki nem szólt arra következtettem hogy a vezető elment az ügyeit intézni, és leszálltam a buszról, megvártam. Meg is jött, elszaladt mellettem, és ezt követően indultam jegyetkérni. Nagyon szűkszavú volt, és annyit jegyzett meg csupán hogy “úgylátszik kutyánk is lesz”, és mikor érdeklődtem tőle hogy véleménye szerint hol lesz olyan hely ami szabad és ahol el is férek Szuzival azt válaszolta hogy “itt elöl nem”. Igen, mondjuk a negatív válasz is válasz, szerencse hogy előző nap ugyan ezzel a típusú busszal utaztam és nagyjából tudtam már hogy merre találhatóak a nagyobb helyek. Az út egyhangúan bóbiskolással múlott, egészen Mórig amikor is eléggé sokan felszálltak. Én aludtam tovább, a belső ülésen ültem a menetirány szerinti bal felől, táskámmal az ölemben. Haloványan érzékeltem hogy valaki leült mellém, persze üljön csak le nem akarok én kéthelyet foglalni, de nem volt lelki erőm odaszólni hogy ne lepődjön meg ha egy Szuzit talál az ülésem alatt. Mégis észre vehetett valamit, mert annyit hallottam hogy “biztosan csip”, és az úr pánikszerűen elhagyta a helyet.

A másik “nagyshow” a héten kétszer is előfordult velem még jó hogy a körülöttem lévők, egyszer az egyik kolleganőm illetve a mai napon pedig általam nem ismert emberek segítséget nyújtottak. Ahol az “árny alatt” kiállítás van, ez egy székesfehérvári ipari terület. A 38-as és a 23-as autóbusz végállomása egyben, kiépített esőbeállóval ellátott buszmegállóval. No, tehát e két esetben az történt hogy mivel a busz vezetője nem akart még egyet kerülni és fordulni ezért úgy állt be a megállóba hogy én a busz jobboldalán álltam, tehát az ajtó nyitódását nem is hallhattam.

A mai esetnél megjegyeztem a szakembernek hogy ha így parkol be azzal nagyban megnehezíti az én felszállásom mivel gőzöm nem lehet akkor ha egyedül állok a megállóban hogy az én buszom érkezett be. erre az volt a válasza hogy nem vett észre, ezért nem “rendesen” állt be a helyre.

Nem vagyok én hatalmas méltóság ne miattam álljon normálisan a járművel a megállóban, hanem mert így szabályszerű.

Ha már belekezdtem akkor még egy aranyos történet, az ún “piactérhez” közeli nagy autóbuszos csomópontnál rendszeresen úgy sikerül megállniuk a járműveknek hogy a középső ajtó egy oszloppal kerül egyvonalba, tehát ha a vak nem óvatos vagy nem nyit botot illetve rosszul használja vagy netán nem figyel akkor “csutkóra” beleszáll lendületből az oszlopba…

Én meg nem szeretném az utcabútorokat rongálni, mert ezt ha ismételgetem akkor még a végén bűncselekményt de legalább is szabálysértést követek el.

ha már törés-zúzás, ha olvassátok talán még időben szólok hogy ma este óvatosan a népligeti aluljáró környékével, mert este 7 órától Ftc Újpest rangadó lesz…

Ezen a héten a budapesti Hermina Egyesület mely hasonlóan mint a Lárke látássérülteket segít résztvettünk egy akadálymentesítési konzultáción mely a székesfehérvári főutca rekonstrukciójával kapcsolatosan zajlott. Nem szeretnék sok műhelytitkot elárulni, de képzeljétek úgy áll a helyzet hogy nagyjából (amennyire lehet) az útburkolat egy szintbe kerül mely hasznos a vaknak a kerekesszékesnek és a babakocsisnak is, és a fő irány megtartását egy középen futó vezetősáv ún taktilis jel fogja segíteni, és erről leágazások jelzik majd a mellékutcákat. Nem kell a kirakatok és életveszélyesen fejmagasságban nyíló ablakok és nyáron a teraszok között szlalomozni a fehérbotos látássérülteknek. A kutyások eltávolodhatnak a faltól de nekem is segíteni fog a vezetősáv. hallhattam egy vicces dologról is, bár én kicsit félek tőle, a város egy pontján olyan földbe épített szökőkutak fognak üzemelni, melyek érzékelik a mozgást és ha nincs a közelben senki spriccelni fogják a vizet. Én úgy gondolom azért fogok csereruhát magammal vinni mert tudjuk ami elromolhat el is romlik, és biztos vagyok benne hogy engem nem fog érzékelni, illetve Szuzika biztosan egy ilyen spriccelő közepén fog megállni vakarózni és akkor nincs mozgás és jöhet a vízsugár.

Prézlivel volt még olyan történetem, hogy a Széchenyi akkor még Főiskola bejáratánál a fotocella valamiért nem érzékelt minket, vagy túl gyorsan, vagy rossz szögből érkeztünk és szegény Stefi Prézli visszapattant az ajtóról.

A tegnapi fórumon még elhangzott hogy nemsokára új hangoslámpákat is telepítenek a városba Grazi minta alapján, ezek előnye hogy nem fognak egész nap sípolni hanem a kereszteződéshez érve a látássérült vagy aki szeretné aktiválhatja a hangjelzést. Izgalmas lesz még az is, hogy az oszlopon lesz egy “vak” térkép, mondjuk úgy vázlat az átkelőről és amennyiben nem ismerős a kereszteződés vagy régen járt az ember arra kitapintható lesz hogy hány forgalmisávon és kerékpárúton esetleg járdaszigeten kell átkelni.

Minden ilyen akár apró akár jelentősebb kezdeményezés örömmel tölt el, mert azt tudatosítja bennem hogy igen is van értelme a munkának a pozitív értelmű “agymosásnak”, és nem csupán negatív dolgok történnek léteznek még nem is kevesen akik figyelnek ránk.

Ez eléggé pátoszosra sikerült meg is törlöm a billentyűzetet.

Most akkor ígéretemhez híven válaszolnék a La Brava Jarulca

által kérdezettekre.

Először is nem tud valami jó nyelvtanulási lehetőséget valahol Spanyolországban??:)

Komolyra fordítva:

Egy vakembert sem kell más módon megközelíteni mint egy jóllátót. Feltételezem hogy gyakran találkozhattok rendszeresen ugyan abban az időpontban. hadd tanácsoljam hogy ne próbálj meg vele szemezni, ha teljesen vak akkor annyi esélyed van mint annak a bizonyos falónak az epsoni versenyen.

Le kell szólítani, lazán, könnyedén mint amikor megkérdezed valakitől mennyi idő van. Nem tudom milyen az ismerkedési “stratégiád”, de ezt kell alkalmazni annyi módosítással hogy mindenképp neked kell kezdeményezned, ne felejtsd el, mellém is akár leülhet bármelyik szépségkirálynő és kihívóan nézegetheti a szemem maximum onnan fogom tudni hogy valamit akar hogy érzem a kilégzett levegőjét közel az arcomhoz.

A lényeg, szólítsd meg, de ne úgy mint ha segíteni akarnál neki mert ha azt feltételezem hogy mindig ugyan ott találkoztok akkor az utat jól ismeri és ha nem működnek az antennái akkor hamar lepattint azzal mondván tudja az utat köszöni szépen kedves vagy..

Nem érdemes ilyen helyzetben sem nagyon mellébeszélni, azon látássérültek, vakok, gyengén és aliglátók akiket én ismerek egy ilyen kapcsolatfelvételre ugyan úgy reagálnak mint más földi halandó. Nem azért nem kezdeményez az ember mert bátortalan, de előfordulhat olyan helyzet, hogy összefutok egy lánnyal,megtetszik benne valami a mondandója, a hangja, a stílusa, adom a nagy gázt, és ha látnék akkor meg kisebb hévvel udvarolna az ember mert mondjuk ott van a jeggyűrű az ujján.

Tudjátok ezalatt a majdnem 32 év alatt megtanultam hogy a dolgok nem vagy feketék vagy fehérek, hanem sok-sok árny-alat létezik!

Még egy fontos dolog hogy el ne felejtsem, ne a vaksága miatt menj oda hozzá, legyen valami ami megfog benne, hogy jóképű, sportos, vagy hogy úgy tud átesni egy korláton ahogy még nem láttad!

No most Amor földi helytartója befejezi pénteki fogadóóráját, és kis ünnepség közepette elkezd mosni, no nem a patakban vagy a közeli csónakázó tóban, hanem a gépben!