“Volare!!”
2011 október 26. | Szerző: vaszabi | Hozzászólások (0)
Sziasztok! Képpzeljétek láttam Tecát az egyik kereskedelmi televízióban de nem örültem annyira neki. Semmi bajom vele hiszen még interjút is készíthettem vele, de miért hír az hogy többek között az iskolában az ő osztályában sincs fűtés és fáznak a diákok? Teca sem azért fázik mert vak, hanem mert ember, és értem én hogy valakivel a hírt el kell adni, de ennyi erővel velem is lehetne esernyőt reklámozni ugyan is köztudott hogy nem hordok esernyőt mert balkézben a Szuzi, jobbkézben a bot és a homlokom meg nem mágneses hogy az ernyőt megtartaná. Ma amúgy akkorát fékezett a városi busz hogy az éppen csak tartott fehérbotom úgy hozták vissza a hátsó ajtótól, mondtam is hogy ne aggódjanak csak körülnéztem hogy kik vannak a buszon:) Érdekelne még ha már busznál vagyok hogy hol vannak a beígért győri intelligens megállócskák? Vagy csak nekem némák? Annyira intelligensek hogy tudják hogy nem szállok városi buszra reggel ezért sztoikus nyugalommal és bölcsességgel őrzik a titkukat? Nem csak túléltem de meg is éltem a szombati repülést Kecskemét mellett. Mindenek előtt szeretnék köszönetet mondani a felajánló Vári Gyulának és csapatának hogy lehetővé tették a nem átlagos repülést, és Balázséknak a Morningshow-ban hogy összehozta a szereplőket, és nélkülük nem jöhetett volna létre az élmény-repülés. Videóim még nincsenek, de napokon belül fel fogják tölteni a www.varigyula.hu honlapra Az utazás is poénos volt Győrtől Kecskemétig, mert 10 percem volt a két busz között a Népligetben, de mivel szombat reggel volt és nem volt nagy forgalom ezért sikerült kivitelezni az átszállást. A megérkezést követően találkoztam Gyulával és csapatával, akik barátságosan és őszinte érdeklődéssel fogadtak minket Szuzival. Egy rövid egyeztetés következett, majd reggeli és egy feles, gondoltam is hogy remélem bent fog maradni mert jóféle pályinka volt kár lenne pazarolni. Aztán jött a haddel-hadd és a Jak-52 egy kétüléses kiképző gép. CSak a “bekötözés” legalább két percig tartott aminek az volt az oka hogy amennyiben bukfencezünk a levegőben ne essek fejre és a sisakom ne kopogjon a gép plafonján, és fontos volt hogy hová is teszem a kezeim mert a sokszoros nehézkedési erő hatására ahogy a szakemberek mondták elindul és nem tudok neki parancsolni de még szükségük lesz rám mert ha ezen “túl vagyok” akkor lesz még egy meglepetés is. Aztán becsukódott felettem a kabin fedele, elindult a motor, elgurultunk a futópályáig ami nem volt távool, közben Gyula a lelkemre kötötte hogy ha problémám van akkor azonnal szóljak mert nem az a cél hogy szenvedés legyen a repülés. A felszállás után rögtön tudtam, éreztem hogy történjen bár mi nem vagyok rossz helyen mert félelmet egyáltalán nem éreztem. Először az irányokat lőttük be hogy érzem-e a jobb-balt, fel-le irányokat vagy mikor “hanyatt esik” a gép, vagy adott esetben a forgást. Nagyon enyhe napfény volt és mivel fényt érzékelek ezért ehhez képest is tudtam hogy mikor merre fordulunk. Aztán jöttek a bonyolultabb manőverek, orsó, bukfenc, dugóhúzó, sőt néhány percre még súlytalanságot is elő lehetett állítani ami egyszerűen leírhatatlan érzés, olyan mint ha az ember minden egyes molekulája önálló életet akarna élni. Nem hencegésből írom de kimondottan élveztem a repülést és mint egy kisgyerek mikor bontogadja a karácsonyi ajándékokat úgy vártam hogy mi lesz a következő mozdulat. Végig arra gondoltam hogy mennyire nem akarom hogy vége legyen és sokkal feszültebb volt a várakozás, a készülődés mint maga a repülés. Aztán fájó szívvel de meg kellett kezdeni a leszállást de úgy maradtam volna még:) Kikászálódtam a gépből és mondták hogy a farmerkabátra mindenképp még valamit fel kell vennem mert jön a meglepetés. Őszintén reméltem hogy nem a reptér legújabb hűtőkamráját kell tesztelnem belülről hogy működik-e mert amúgy sem vagyok a hideg nagy barátja, de aztán világossá tették számomra hogy motoros sárkánnyal fogok repülni mert ez talán engedi hogy megtapasztaljam az igazi repülést. Nemértettem kezdetben hogy miért is mondják ezt, de vakon követtem dömét az új pilótám aki oda is vitt a hangárba hogy járjuk körbe a járművet amire az életünket bízzuk. Gondolkozott hogy valahogy ki kellene tolni a sárkányt a fűre én meg persze ajánlkoztam hogy majd én hátul tolom mert nem volt vészesen nehéz ő meg elölről segítsen irányítani és ami a leg jobb volt hogy nem aggódott hogy biztos elesem vagy össze akadnak a lábaim stb. Megtörtént a biztonsági övezet bekapcsolása, Döme beült a lábam közé, igen oda, és a kétütemű motor felzúgott, gurultunk és arra gondoltam hogy de biztos lesz kellő sebességünk az elemelkedéshez? Természetesen lett, fizikából nem vagyok teljesen képben de nem is nagy erőfeszítéssel elemelkedtünk és hatalmas szabadságot éreztem, ezúttal nem volt kabintető a fejem felett, ha oldalra nyújtottam a kezem ott volt a levegő amiben repültünk, egyedül az volt furcsa hogy nem tudtam hogy 100 vagy 10 Méter magasan vagyunk-e, pontosabban tudtam mert Döme mindent elmondott de ha meg kellett volna határoznom a magasságot zavarban lettem volna. Majdnem elfelejtettem hogy a Jak-ot mivel oktató gép egy kicsit én is irányíthattam a botkormány mozgatásával, és ugyan ezt megtehettem a sárkánynál is csak ott amikor balra toltam a rudat akkor jobbra fordult és fordítva… A sárkányt ki szeretném nyáron is próbálni amikor nem úgy nézek ki mint egy mackó és talán több időt lehet a levegőben tölteni mert azért ez még mindig elérhetőbb repülési forma mint egy kiképző gép. Elképzelhető hogy ez a kis beszámoló nem adja vissza mindazt amit átéltem de meg szerettem volna veletek osztani ezt a nagy örömömet mert az egésznek olyan barátságos hangulata volt. Őszintén remélem hogy a következő repülésem nem séta vagy műrepülés lesz már, hanem nyaralással lesz kapcsolatos!:)
“szállj velem”
2011 szeptember 21. | Szerző: vaszabi | Hozzászólások (0)
Sziasztok! Meg talált Emese a Kellemes- és nemeslelkű, szembejött a mult:) Igazán örülök hogy jól sikerült a felkészítés, bár messze nem vagyok angoltanár csak sokat beszélgettünk. Vasárnap meg képzeljétek elszálltam, de elkaptak. Viccen kívül egy nagyszerű kezdeményezés keretében mely a Lárke az Albatrosz Egyesület és a Sziti Egyesületek összefogásában a Székesfehérvár melletti börgöndi repülőtéren valósult meg igazán hatalmas élményt nyújtott. Nem csupán a repülés volt a fontos, de ezen kívül szakértő vezetésssel melyet Szilády Dezső úr prezentált érthetőbbé vált sok kifejezés. Ami tetszett hogy ott a reptéren egy igazi közösséget láthattam, segítik egymást az emberek vigyáznak a másikra és nem volt kapkodás. Mielőtt én és a kísérőm repültünk volna kiderült hogy meg kell tankolni a madarat, és arra is lehetőség volt hogy az utánfutót amin a töltő szerkezet érkezett megnézzem (a kezemmel). Szuzi nem repült velünk, mert azt gondolták a szakemberek hogy hangos lesz nheki esetleg a repülő belsejében. A beszállás és elhelyezkedés után mindenki becsatolta az öveit, amúgy ugyan olyanok mint bármely nagyobb repcsiben. Kaptam egy nagy fülest is ami kellemes volt és puha ( nem is fájt), mert ezen és a mikrofonon keresztül lehetett kommunikálni a többiekkel. Tudom-tudom nem szép megszegni a szabályokat de én menetközben a felszállás után levettem a fejhallgatót mert ha sehall-selát az ember az annyira nem jó és kíváncsi voltam mit lehet hallani a gép belsejében, és meg kellett állapítanom hogy egy dombra felkapaszkodó autóbusz leghátsó ülésén ülve sokkal nagyobb a hangzavar mint a gépben volt. Átrepültünk Székesfehérvár felett, de nekem nem is csupán ez és az elmesélt látvány okozott élményt, hanem mivel épp sütött a nap és azt még érzékelem, ezért tudtam követni hogy mikor melyik irányba fordul a gép. A kapitány még azt is megtette hogy szemléletesebb legyen a dolog, hogy emelkedett hirtelen egy jelentőset a géppel hogy érzékeltesse milyen is ez. A leszállás után Szuzi pedig majdnem felborított, állítólag nagyon is hiányoztam neki mert mikor a gépbe beszálltam nyüsszögött és hiába volt ott a labdája azért aggódott értem. Ami szintén a megfelelő hozzáállást tükrözte hogy, látás, mozgássérült emberek, kisgyermekek együtt vettek részt a rendezvényen nem volt egy olyan “gyertek vakok röpüljetek” felhangja a dolognak. Ha az égiek is úgy akarják akkor a galériába töltök majd fel képet az eseményről, nem elsősorban miattam de inkább Szuzi és a csodaszép gép miatt, meggyőződésem hogy nekik is lelkük van. Nem is olyan rég hívtam fel egy ismerősöm figyelmét hogy ne beszéljen olyan csúnyán a laptoppal amit használ mert ha a készülék bosszút áll akkor igen nehéz helyzetben lesz:) Még egy rövid történetem van mára, nagyon aranyos, és a Láthatatlan kiállításhoz kötődik. Hétfőn délután és este több idegennyelvű csoport is érkezett, igazán jól szórakoztunk a sötétben, de ami izgalmas volt egy amerikai hölgy társasága. Volt egy magyarul is beszélő kísérője de ő nem tudott bejönni a sötétbe mert dolga volt viszont a gondot az okozta hogy a hölgy az amerikai a Népligetbe a metróig nem talált vissza egyedül. Említettem nekik hogy én szívesen segítek és ezt látszólag el is fogadták, így elindultunk kettesben a kirándulásra a sötétbe. kellemes beszélgetés volt, úgy éreztem hogy Cindy is érti a lényeget és mosolyogva jöttünk vissza a világosba. Itt jön a történet csavarja, mert Szuzival is nagyon összebarátkozott sőt kérte is hogy valaki Őt, Szuzit és engem fotózzon le, és ezt követően indultunk el a metróhoz. Nekem ilyenkor mindig arra kell figyelnem hogy akit kísérek ne szorítsuk be a bokrokba, ne toljuk le az útról és ne is menjek túl gyorsan követhetetlenül nagy sebességgel. Minden jól sikerült és a metró lépcsőjénél a nő mondta hogy akkor köszöni a kalauzolást, de én nem hagytam magam, lekísértem a lépcsőn a helyes irányba és mondtam hogy az ötödik megálló lesz a Deák. Nagyon jó hangulata volt ennek a néhány percnek, én is és ő is elfelejtettük azt hogy bár már kijöttünk a sötétből mégis a vak segít a jóllátó de helyismerettel nemrendelkező embernek és ez a másik ezt a segítséget elfogadja és bízik is bennem. Ez volt a jó értelemben meglepő hogy így egy óra ismeretség után rám bízta magát. Mondhatnátok hogy már megint túl érzékeny vagyok hiszen nekem is ugyan ezt kell tennem az utcán feltétel nélkül bízni a segítőkész emberekben, de én már ezt megszoktam és könnyebb helyzetben vagyok. Még egy említésre méltó dolog történt ami a szívemnek kedves volt ezen a napon, remélem nem lesz abból senkinek baja hogy elmesélem igyekszem semmi érzékeny adatot nem elárulni. A győri buszra vártam, de mivel szakadt az eső és szél is volt és az 1-es kocsiállás közel van a forgalmas úthoz tehát alig lehetett hallani hogy beparkolt-e a buszom vagy sem. Odalépett hozzám egy úr a feleségével és kérdezte hogy Győrbe szándékozom-e utazni mert ha igen, akkor szálljak fel nyugodtan mert látja hogy hidegem van és hogy nem voltam biztos benne hogy a buszom ott van-e vagy sem. Pont a vezető mögött szép tágas hely volt, segített is leülni és Szuzival “beklubboltunk”, mint valami moziban. Az előadás nem is maradt el, mert indulás előtt kicsivel a nekem segítő úr is felszállt és oda ült velem párhuzamosan. Beszélgetni kezdtek a sofőrrel, és kiderült hogy az utastárs kamionozással foglalkozik és épp útra ment. Nyilván ilyenkor nem hallgatózik az ember viszont nem is fogom betapasztani a fülem mert érdekes volt a témakör amiről beszélgettek. Ami megragadott hogy pillanatok alatt egy hullámhosszra kerültek úgy hogy még sosem látták egymást és érződött rajtuk hogy szeretik a munkájukat annak minden kihívásával nehézségével együtt. És ami nagyon emberséges volt, hogy a buszom sofőrje néhány másodpercre megállt egy olyan megállóban is ahol igazából a menetrend szerint nem kellene, hogy a kamionosnak ne kelljen átbuszozni az éjszaka közepén a városon. Azt gondolom ezek olyan pozitív értelmű társadalmi igazságtalanságok amikre szükség van és nem ártanak senkinek. A hab a tortán az volt, hogy a leszállásnál a vezető segített, mondta, hogy ő megfogja a pórázát a Szuzinak, én szálljak le lassan mert az esőtől csúszik a lépcső és jobb ha mind a két kezem szabad mert lehet hogy kapaszkodnom kell ő majd hozza utánam Szuzit. Nem nagy dolog ugye sem a megállón kívüli megállás, sem az hogy az ember valakit feltesz egy metróra egy idegen városban, de ha mindenki ennek csak a töredékét megtenné nem lenne reggel anyázás és dudálás. Kívánom hogy ti is ilyen élménnyekkel gazdagodjatok, és ha nem féltek tőle próbáljátok ki a repülést, mert óriási dolog.
Be”láthatatlan” Kiállítás
2016 szeptember 22. | Szerző: vaszabi | Hozzászólások (0)
Sziasztok!
„Itt van az ősz, itt van…” és én is megérkeztem. Magam és mások szórakoztatására szeretném folytatni a blogot különösebb egyéb célom nincs e felület használatával nem feladatom és célom a világot gondolataimmal megváltoztatni viszont ha a tetteimmel közelebb tudom egymáshoz hozni az embereket vagy kínos / félig kínos mosolyt tudok az arcukra csalni akkor megérte…
Hogy az olvasót helyzetbe hozzam fontos információ hogy jelenleg főleg Bécs a tartózkodási helyem a magyar és magyarországi kötődésem nincs szándékomban feladni.
„Oh my guide!”
Gyakran ha a láthatatlan kiállítások szóba kerülnek akkor sokan megmosolyogják hogy egyrészt ha láthatatlan akkor mit kell rajta nézni és ha kiállítás akkor képek vagy mik is kerülnek kiállításra? Nyilván egyik rendezvény poénját sem szeretném lelőni de ha megnézitek a kiállítások honlapját akkor egyértelmű hogy itt más-más élethelyzeteket élhettek át a sötétben és az sem kizárt hogy tárlatot is megtekinthettek fény nélkül.
Nem mindig könnyű a felkészületlenül érkező vendég sután megfogalmazott kérdésére frappáns ellenben kijózanító de nem bántó választ adni de nem a szubjektivitásom miatt nekem tetszett mikor a párom a kérdésre miszerint „Ez itt a vakmúzeum?” azt válaszolta hogy „igen tessék bejönni formalinban mutatunk más-más vakokat de ne tessék félni már nem bántanak”
Nem egyszerű arra a kérdésre sem válaszolni hogy mi is a foglalkozása azoknak az embereknek akik a sötétben kísérik a vendégeket:
Voltam én már guide, kísérő, vakvezető de a legjobb ha németül csak úgy megkérdezik mikor nem tudják hogy hol vagyok hogy „hol is van a vezető?” Aki beszél németül ő már szerintem röhög mivel ez úgy hangzik hogy „ wo ist Der Führer?” erre bevett válaszunk hogy „ő 1945-ben meghalt de ha a guideot / kísérőt keresed akkor itt állok melletted.
„északi műszak”
A sors fintora hogy épp repülőn ültem a napfényes és sós „nagyocska” sziget Mallorca felé mikor kaptam egy levelet a budapesti Láthatatlan Kiállítás csapatától, velük azután is kapcsolatban maradtam hogy Bécsben kezdtem el dolgozni, és 2011 év végén csak a bírósági tárgyalásom miatt nem tudtam velük dolgozni Lengyelországban az ottani kiállításon kellett volna a leendő vezetőket betanítani. A most júliusi levél is egy hasonló felkéréssel érkezett azzal a különbséggel hogy ezúttal a svéd főváros a cél és időm is energiám is engedi hogy a csapattal tartsak és segítsek a kollegák felkészítésében. Az első gondolatom az volt természetesen hogy miért nem Gibraltáron vagy Görögországban kell betanítanom de mivel még sosem jártam Svédországban izgalommal vártam a kihívást.
Irodalomkedvelők és remélem a költőfejedelem is megbocsájt nekem de Babics költeményei közül nem sokat kedveltem ez lehet annak a következménye hogy akkor még csak tizenkilenc éves voltam de egyszerűen más szemüvegen keresztül néztem és nézem a világot viszont a következő verssorok jutottak eszembe amint lelkileg készültem az északi utazásra
Babits Mihály: Messze… messze… című alkotásából:
„Svédhon. Csipkézve hull a fjord,
sötétkék vízbe durva folt.
Nagy fák és kristálytengerek,
nagyarcu szőke emberek.
Ó mennyi város, mennyi nép,
Ó mennyi messze szép vidék!
Rabsorsom milyen mostoha,
hogy mind nem láthatom soha!”
Egy ideje nem gondolok arra hogy ezt vagy azt sosem fogom látni mert utazások tekintetében értek vaskos meglepetések hogy csak győztem ámulni, illetve igyekszem harcolni a sztereotípiák ellen legyen szó nemzetekről akár, ezzel párhuzamosan nem bedőlni ezeknek. Még jó rég 1999-ben Győrben az IHF kupadöntőn megtapasztaltam hogy valaki északról érkezett semmit nem mond el a vérmérsékletéről, a győri csapat megynerte a döntő első mérkőzését és utána nagy haverkodások mentek a dán szurkolókkal egyáltalán nem voltak ridegek vagy elutasítóak.
A megérkezés az úticélhoz fontos pontja egy utazásnak és jelen esetben vártam már hogy nyissák a gép ajtaját és hadd szagolhassak bele a levegőbe hiszen az első benyomás sokat számít és bár a pici reptér Stockholm-tól 100 Kilométerre van az első érzésem az volt hogy de jó tiszta a levegő és ez végig az öt nap alatt megmaradt. Ugyan ilyen fontos hogy ha nem tilos akkor minden helyen ahol járok megkóstolom az ivóvizet és ebben sem csalódtam bár változatlanul a magyarországi víznél nincs jobb és szomjoltóbb álláspontom szerint de nézzétek el ha részrehajló vagyok e tekintetben.
Az első délután este sokat nem tapasztaltam az országból mivel először is mint leendő kiképzők mi is bejártuk a kiállítást és megismerkedtünk a többi kollegával mivel a prágai és a varsói Láthatatlan Kiállításról is jöttek guide-ok akikkel mondhatom hogy jó csapat alakult ki és volt mód a tapasztalatok cseréjére is és megállapítást nyert az a nem meglepő tény hogy bolond vagy nagyon vicces vendégek minden országban vannak.
„előre indulj, humort szegezz!”
Bármely sötétben zajló rendezvényen sosem a tájékozódás számunkra a legnagyobb kihívás illetve aki a mindennapi életben nem közlekedik egyedül őt érhetik váratlan meglepetések, de azt átadni a guide tanoncoknak hogy ne mint egy magnószalag illetve bocsánat ilyen már elvétve van ne mint egy mp3 lejátszó csak ugyan azokat a paneleket ismételje beleértve a humoros fordulatokat vagy stabil kérdéseket és válaszokat. Az egyik fiatal fiúra a frászt hoztam rá mikor kijöttünk a tesztvezetéséről ahol én mint megfigyelő vettem részt már a világosban azt mondtam neki hogy „te én lehet hogy égve hagytam a lámpát az egyik helyszínen” úgy megijedt hogy vissza akart rohanni hiszen alapvetően tilos fényt kapcsolni a sötétben és három percembe került hogy meggyőzzem arról hogy ugrattam csak azt szerettem volna ha lelazít mert ha fesztelenebb akkor a látogatók is intenzívebb élményt élhetnek át. Ezzel együtt ami számomra nagyon szimpatikus hogy sok kávét isznak és szívesen is tereferélnek kávé mellett viszont el kell mondanom hogy sok látássérült nem igazán beszélt angolul és ez meglepetés ként ért hiszen azzal a feltételezéssel éltem korábban hogy akkor Svédországban az angol és a német nyelvtudás elegendő lesz mivel én nem beszélek svédül.
Egy gondolat még a kávéhoz:
Gasztro műsorban hallottam hogy „borban az igazság, sörben a barátság”, hogy a kávéban mi van annak meg vagy felfejtésére nem vállalkoznék svédországi utazásom után és előtt igyekeztem sok hasznos információ mellett történeteket is elolvasni a hálón és Emőke a Svédasztal bloggere által közzétett sztorit én is ide illesztem mivel a hangulata megtetszett bár akár Ausztriában akár Svédországban nem szívesen találkoznék betörővel és nem azért mert sajnálnám tőle a koffeint…
„Ezt a történetet azoknak (is) küldöm, akik szerint a svédek hideg-rideg népek…
Január végén, egy hétfő éjjel Tomas Holmberg és párja arra ébredt kvarnåsen-i otthonukban (Västerbotten – ez jó északon van), hogy furcsa zajok jönnek az erkélyajtó felől. Az erkélyhez kívülről egy tűzlépcső vezet, amit felhasználva valaki kétségkívül be akart hatolni a lakásba.
Tomas nem habozott, magára kapta a fürdőköntösét, kinyitotta az erkélyajtót, berántotta az illetőt és azzal a lendülettel a padlóra szorította. Ezután elvette a botcsinálta betörő egyetlen fegyverét, a csavarhúzóját. Tomas élettársa eközben a rendőrséget hívta telefonon.
Kis idő múlva Tomas úgy ítélte meg, hogy a betörő nyugodtan viselkedik ezért megengedte neki, hogy felkeljen a padlóról. Majd a konyhába mentek és a betolakodó a konyhaasztal mellett elmesélte neki a problémáit, bocsánatot kért és elsírta magát. Tomas tudta, hogy a rendőrségnek időbe telik, hogy kiszálljon hozzájuk, így hát főzött egy kávét és a betörőt is megkínálta vele.
– Attól még, hogy megpróbált betörni hozzánk, nem kell ellenszenvesen viselkedni vele. Különben is, azt olvastam, hogy a váratlan vendéget kínáljuk meg kávéval.
Kb. 45 perc múlva kiérkezett a rendőrség és őrizetbe vették a betörőt.
– Semmi gond nincs ezzel. Nyugodtan visszajöhet máskor is és akkor is kap kávét. Csak akkor a normális úton jöjjön és kopogjon be az ajtón, mondta Tomas.
A rendőrállomásra szállított férfit még aznap délután szabadon engedték.
…íme még egy bizonyíték arra, hogy a svédeknél a kávé / kávézás annyira alapvető dolog, hogy ha bárkit, bármikor, bármi ér, akkor ott hamarosan előkerül a kávé is – legyen az akár nappal vagy éjszaka 🙂
A nap svéd szava: inbrott (betörés)”
Bejegyezte: Emőke
„Rövid skandináv éjszakák”
A munka mellett sokat nem volt időm és erőm kirándulni és bővebb tapasztalatot szerezni Stockholmról azért feltűnő hogy az akadálymentesítés sok helyen megoldott szimpatikusnak találtam hogy a buszmegálló bódéján mindig ugyan olyan magasságban van egy gomb melynek megnyomásával hallható hogy melyik busz és mennyi idő múlva fog oda érkezni. Igen-igen tudom van vakok számára is okos telefon nekem is van a későbbiekben majd írok róla de jártam már úgy hogy a menetrendi alkalmazás egy teljesen más járatot mutatott mint ami a valóságban megérkezett… Vezetősávval és kattogó lá mpával is gyakran találkoztam de ami nagyon tetszett a szoba ahol egy cseh fiúval a szállásunk volt mivel nem kimondottan akadálymentes szoba volt (ilyenre nem is lett volna szükség) de az elrendezése a tárgyak ergonómiája magával ragadott. Nem kellett hosszasan az ágy mellett keresni a malacka orrát (konnektort) mert mikor a telefonom szerettem volna tölteni csak gondoltam egyet lenyúltam az ágy mellé ahol én a csatlakozót reméltem és ott volt és még működött is. A zuhanyzóban ami a szobához tartozott sem volt esélyem eltévedni mert tágas volt de emberi léptékű, gyakran az akadálymentes szobákban a mozgássérültek igényei miatt a csapok olyan helyen vannak hogy kihívást jelent egy nap végén ruha nélkül hirtelen megtalálni a telepet és kiokoskodni hogy milyen elven működik. A zuhanyzó és az egész fürdőszoba sík volt illetve gondolom a vízelvezetés miatt lejtett valamennyire de nem kellett azon aggódni hogy mikor rúg bele az ember egy kiálló csavarba vagy lép a sarkával a lefolyóba, a zuhanyzó csapja is modern volt az egyik oldalon a vizet lehet megereszteni az átellenes oldalon pedig a hőmérsékletét szabályozni. Nem kívánok pozitívan diszkriminálni de nekem az volt az érzésem mivel minden este pontosan a középső állásban volt a hömérséklet szabályzó tekerentyű hogy elképzelhető a takarítók feladata az is hogy elővigyázatosságból a kellemes de semmi esetre sem a tűzforró tartományban legyen a kapcsoló ha szállóvendég felbukkan. Nem a fogyatékos emberek miatt hanem úgy általában az odafigyelés miatt gondolnám hogy így történhet.
„Ha kérditek idehaza…”
Ünneprontó ként hogy milyen benyomásom van a svédországi „Osynlig Utställning” ről azt javaslom akár jártatok már láthatatlanon akár nem ha lehetőségetek engedi keressétek fel mivel azon túl hogy más élethelyzetbe kerültök egy igazi hamisítatlan svéd környezet vár titeket fény nélkül. Ha nem is a guideok között de a svéd kiállítás személyzetében is vannak magyarok de aki hajlamos a világot járni számára ez már közhely hogy magyar beszéddel mindenhol és minden helyzetben lehet találkozni. Ez annyira igaz hogy még a levegőben is magyar szót hallottam! Nem nem a repülőn és nem a madarak énekeltek magyarul hanem jó „rádióbolond” ként Svédországba is elvittem magammal a kisrádióm és meglepett hogy este a Mr1 adását jobb minőségben tudtam középhullámon hallgatni mint Bécsben azóta is keresem a jelenség magyarázatát a hullám terjedésben vagy földrajzi viszonyokban azt nem gondolnám hogy Stockholmban lenne átjátszó vagy erősítő adó.
Mindenképp szeretnék visszatérni és nem csak a fővárosba hiszen hatalmas az ország és bár a hideget nem viselem jól de a szép téli havas tájakat és a friss levegőt kedvelem.
A végére azért egy negatív tapasztalatom megosztom veletek:
A visszaút úgy alakult hogy a Stockholm-tól 100 Km re lévő Skavsta reptérre a lengyel kollegákkal együtt mentem ki viszont az ő gépük jóval korábban indult mint az enyém és három órával a járatom indulása előtt már ott voltam, a gondolatunk az volt hogy bemegyek velük a biztonsági ellenőrzésen a tranzitba és akkor még tudunk vásárolni beszélgetni. Az ötlet azonban másodpercek alatt elszállt mivel a katona közölte hogy én túl korai vagyok a gépemhez nem tudnak még beengedni (ennek okát máig sem értem ha valaki elmagyarázná azt megköszönném) várjak a soromra majd a segítség akiket a beszálláshoz rendeltem jönni fog időben. A parancs szerint is cselekedtünk mivel egy apró reptérről van szó egy kávézó asztalánál ültem le és olvasgattam vártam. Akkor kezdtem el kényelmetlenül fészkelődni mikor már két óra volt a járat indulásáig ami sok idő viszont minden lehetséges platformon közölték velem hogy ha nem vagyok ott a jelzett időben akkor nem garantálnak semmit jegyezzem meg hogy én „spetial needs” vagyok.
Egy idő után, már nem bírtam a különleges igényeimmel amik abból adódtak hogy szerettem volna becheckolni és a víz és kávé hatására igen csak szerettem volna a reptér mosdóját belülről is megszemlélni így felkeltem és elindultam arra amerre a sort sejtettem. Fontos infó hogy Szuzi kutyus nem volt velem az utazás alatt így arra sem számíthattam hogy a reptér személyzetének feltűnik hogy jé itt egy vakvezető kutya.
Araszoltam a tekergő kordonok között amiket amúgy is imádok mivel nem vagyok egy hatalmas valaki folyton azon aggódtam hogy nehogy az előttem álló vagy haladó valamilyen óvatlan könyökmozdulatot tegyen hátra mert nem szerettem volna egy hatalmas nagy maflást kapni.
Egy brit házaspár segített végül is eljutnom a célhoz és ott hiába kérdeztem hogy bocsánat de hol maradt a segítség nem nagyon kaptam választ viszont utána egy darabon kaptam egy szimpatikusnak is nevezhető kísérőt. Azért csak „nevezhető” mert mikor érzékelve hogy üzletek mellett haladunk el és én egy nem túl nagy fából készült tradícionális svéd lovat egy Dalahäst nek nevezettet szerettem volna vásárolni mivel a bécsi kandallóra egy apróbb olyan jól elférne akkor a kísérőm kategórikus fejrázással közölte hogy nem mivel már nincs sok idő a felszállásig. Elmondanám hogy még 45 perc állt a rendelkezésre. Utána a beszálló kapu közelében le is lettem ültetve viszont mivel ott Magyarországra utazók felajánlották hogy segítenek a beszállásban úgy döntöttem hogy nem várok az asszisztenciára és azt is hogy juszt is be fogok szerezni valahogy egy aranyos falovat mivel nagyon megtetszett és letelepítem egyenlőre Ausztriában.
Munkaközi szünet
Oldal ajánlása emailben
X