“Metró-polisz”
2013 április 3. | Szerző: vaszabi | Hozzászólások (0)
“Egy srác vagyok csupán a sok közül. Ki vidékről a..”
Igenigen bár Győr nem annyira apró de itt busz van mint tömegközlekedés és sok olyan dolog nincs mint máshol, viszont tudom hogy nem álmodtam de a 80-as években volt olyan hogy a városi buszon pénzt kellett dobni egy automatába és adott jegyet de Budapesten meg likasztani kellett a jegyet és nap végén vagy mikor a likasztó kombinációit állítgatták hogy ne lehessen a már egyszer érvényesítettjegyet újrahasznosítani bár állítólag volt egy férfi akinek 50 féle mód kilyuggatott papírja volt. és ezekkel operált de lebukott.
Most a mai fejemmel elképzelem ha kutyástúl kellene a régi pesti metró akkor még 2-es vonal volt egyedül belépni bizony gondot okozna mert sosem felejtem azt sem hogy 1 Forintot kellett bedobni egy automatába és akkor egy rövid időre kinyílt egy kar de ha az ember nem volt elég gyors akkor vesén vagy csípőn vágta esetleg a nagyi lekvárjával teli táskára csapott a kar.
Amint írtam is újra sokat megfordulunk Szuzival a fővárosban és sokat metrózunk és kérünk segítséget vagy kapunk segítséget és “jó” tanácsokat. Az egyik huncutság aminek az okát nem tudom hogy mire Szuzival megtanuljuk hogy általában melyik lépcső mozog le vagy fel egy hétre rá megváltoztatják és sokan nemértik mit “toporgunk” a lépcső előtt és tolnak tolnak a helyes irányba és mikor befékezünk a lépcső előtt és jön a kutyus karbavétele akkor jön a döbbenet. Új népszokásra is figyelmes lettem azért amit értek is meg nem is. A lényege az hogy kerülgetve az álló embereket leginkább lefelé gyalogolnak mellettük gondolom időt szeretnének nyerni. Kíváncsi lennék azonban hogy amikor Szuzi “karbantartása” történik akkor aki hátulról jön látja-e ezt mert nem egyszer nem kétszer minket is odébbtolt a siető és megmondom őszintén meglepődtem ezen mert miért biztos abban hogy ezzel a lökéssel nem veszítjük el egyensúlyunkat.
Aztán azért a szerelvények az újak belsejében is érik meglepetések az embert. Van egy kapaszkodósor ami az ajtóval pontosan szemben van és ha sietnék hogy ne csukjon oda minket a záródó ajtó biztosan valamimmel az apró oszlopsorba ütközöm de már kezdem megszokni. Találkozom azért más tanácstalanokkal is akik meg-megkeverednek e modernkori labirintusban, például előző héten hogy bizonytalankodó katalánoknak mondtam meg hogy amit keresnek hányadik megálló és ők megköszönték majd kérdezték hogy hogy hívják a kutyám és mennyi idős viszont nem csináltak gondot abból hogy júj nem látok és honnan tudom hogy melyik megálló mikor következik. Megtörtént azonban olyan is hogy épp lefelé jöttünk a mozgólépcsőn és mint kiderült egy német házaspár segíteni akart a leszállásnál és az úriember metakommunikációt használt. Nem a szemembe nézett (háttal álltam neki) hanem elkezdte kopogtatni a vállam lassú ütemességgel és ahogy közeledett a lépcső vége úgy gyorsította a kopogtatást úgy működött mint egy tolatásra használt radar. Utána természetesen egy hangos “köszönöm”-öt mondtam és ekkor derült ki hogy ő igazából németül beszél és egy hétre jött Budapestre. Aztán ha az ember rendszeresen jár bizonyos helyekre lehet hogy jobban képbe kerül mint az ott dolgozók? Picit szilveszteri műsorba illett amikor is az egyik délután a keletiből a 3 után induló gyorsvonattal jöttem hazafelé amiről tudni kell hogy alacsonypadlós, és a 9. vágányról indul. Általában időben oda érek a síndarabhoz és akkor még egy euro vagy intercity ott áll amire nem szállok fel mert nem sietek annyira illetve drágább is. Várakozunk ilyenkor Szuzi a lábamhoz nyomja a fejét és bár szereti a nyüzsgést de a vonatok hirtelen nagy hangjait nem sőt képzeljétek attól megijed mikor le vagy felhúzzák az áramszedőt és szikrázik akkor dugja a kis fejét. Illetve most arra trenírozom hogy ne féljen amikor valaki aki nemért a mikrofonokhoz jó nagyot belefúj, és akkor a kutyusom odabújik hozzám sőt remeg is. Mondhatom talán így a kiképzőnk Linda tanácsára most idehaza is egy félig-meddig házimozi rendszert hívunk segítségül mert idehívom Szuzit és belefújkálok a mikrofonba és amikor éppen ettől nem ijed meg akkor megsímogatom megdícsérem játszom vele, jutifalit azért nem adok neki mert nem gyakran szokott kapni.
Vissza azonban a 9-es vágányhoz, ott várjuk békességgel a járművet mikor egy fiatalember odalép hozzám és kérdezi hogy segíthet-e. Kiderült hogy ő a győri gyors jegyvizsgálója és aggódott hogy valóban jó helyen várom-e a vonatot de mondtam neki hogy bízzon bennem mert ide fog érkezni a szerelvény. Hála istennek nem ment el megkérdezni vagy megnézni a táblához hanem fél perccel később már vigyorogva mondta hogy látja a vonatunkat de olyan aranyos volt az egész helyzet hangulata.
A vonatra felszálláskor meg “összeismerkedtem” egy lánnyal aki Angliában él de éppen hazalátogatott és van egy közös ismerősünk. A lány mondta hogy odaül mellém mert ő menetiránnyal szemben szeret utazni éppen ezért a táskám feltettem a csomagtartóra.
Egész úton beszélgettünk illetve gyönyörködött Szuziban, viszont ő nem Győrig utazott hanem előtte szállt le. Közben volt egy telefonhívásom és telefonnal a kezemben szálltam le a vonatról de nagy hangzavar volt ezért bontottam a vonalat és és akkor akkor éreztem hogy nemérzek valamit. És akkor kigyulladt a fény a fejemben hogy anyám a táskám!!
Ismeritek ezt az érzést ami düh kétségbe esés és remény egyszerre? Szinte mondtam Szuzinak hogy”ugye ugye sikerül?” És odamentünk az ajtóhoz, ki is nyílt és akkor olyan lassan történt minden, kutattam emlékeimben hogy hol hová tettem a táskám, tapogattam az ülésen, semmi, a szemben lévőn semmi, akkor váratlanul sikerült beütnöm a könyököm a karfába ami nem fájt csak mert sok volt az adrenalin rémítő volt. Szegény Szuzit is picit odébb toltam mert jött segíteni de közben meg olyan érzésem volt mint mikor elindul a vonat…
De jó táska sehol és megyünk ki a takarító vagy rendező vágányokhoz.
Nagy levegő háromszor és érzem hogy nem nem a vonat nem mozog micsoda megkönnyebbülés ez és akkor beugrott a lány és a csomagtartó, odanyúlok (a csomagtartóhoz) és ott a drága jó táskám.
Huh akkor spuri haza gyere Szuzi. Elkövettem azt a hibát amit ritkán szoktam hogy én mentem előre és nem Szuzi ráadásul a fehérbot összecsukva a kabátomban. A Talent motorvonatok bizonyos részein viszont van egy lépcső és mivel a vak ment előre és nem a látó sikerült lezöttyennem rajta és ez sem fájt csak sok volt már az élmény.
De akkor Szuzi átvette az irányítást elém vágott és odavitt ahhoz az ajtóhoz ahol a peront látta azt gondolom ha nem találtam volna a nyitó gombot kinyitotta volna az ajtót az orrával.
Ez ám a csapatmunka amikor szorult helyzetben senki sem akadályozza a másikat, ő nem zavar például egy táska keresésekor viszont ha neki is játékideje van akkor nem hívom oda magamhoz csak azért hogy megmutassam.
Az igazán-igazán nagy városokban attól félnék igazán hogy hol találnék Szuzival olyn területet ahol el tudja végezni a dolgát, annak idején mikor Prézlivel három hónapig Pesten éltünk neki sem felelt meg a kavicsozott kutyafuttató és teljességgel meg tudom érteni az igényét.Ez a gondolatsor már messzire vezetne hogy az ember milyen módon törekszik arra hogy az igényeket és a lehetőségeket szintbe hozza amennyire ez megvalósítható.
Látszik hogy sok időm volt a “tavaszabi” szünetben és járt az agyam e mellett sokat is olvastam és így a jó hangulat biztosítása érdekében a következővel zárnám e monumentális bejegyződést.
A részlet a “Holt tenger” c regényből származik ami messze-messze Délen és tengernél játszódik és úgy gondolom örök érvényű emberi kérdéseket gyötrelmeket örömöket-bánatokat feszeget.
Úgy olvassátok ezt az idézetet mint ha tükörben lenne. Nem szeretnék grandiózus szavakat használni ám aki akár fehérbottal akár kutyával akár maradvány látásával veszi a bátorságot és minden nap a várus vagy falu aszfal-tengerére merészkedik számára éppen olyan kiszámíthatatlan az út teli apróbb és nagyobb veszélyekkel mint az idézetben a hajósok számára és ugyan ez igaz egy ismeretlen helyre utazó számára is és úgy áll a helyzet hogy “máma nekem holnap neked” És vigyázzatok a táskátokra nehogy elhagyjon titeket valahol!:) Búcsúzom, és ne féljetek nem a képen látható módon fogok közlekedni:)
” A város utcái megszámlálhatatlanok, s valamennyin tükör-
sima aszfalt simul. A tengernek egyetlen útja van, amely hullám-
zik és ezer veszedelmet rejt. A város utcáit réges-régen meghódí-
tották már az emberek; a tengert mindennap újra és újra meg
kell hódítani, minden új kifutás új kalandot tartogat.”
Go west
2014 május 3. | Szerző: vaszabi | Hozzászólások (1)
Sziasztok!
Elmúlt a munka nagy ünnepe, és levágattam a hajam készülvea nyárra, ( van vagy 16 fok) és újra indul a Vaszabi őrület is.
A cím nem véletlen, nyilván nem buzdítani szeretnék mindenkit hgy menjen Nyugatra minden áron, csak ha úgy hozza a sorsa és szeretne…
Jubileumi ez a május eleje mert mr egy évben a „császárvárosban” dolgozom és mondanomsem kell sok új tapasztalatot szereztem. Már néha az kihívást jelent hogy ha segítséget kérek a járókelőktől akkor milyen nyelven szólítsam meg őket, mert hiáa próblo németül az nem mindig működik, de a leg édesebb az volt mikor egy útkereszteződésnél álltunk Szuzival és fogalmam sem volt hogy indulni lehet-e vagy sem mire mellettm megszólal egy oroszul beszélő nagymami hogy „mozsna-mozsna”, még jó hogy enyi megmaradt a 6 év orosztudásból hogy ez azt teszi hogy „szabad, lehet”.
Nem is gondoltam volna hogy fontos serepe lesz Szuzi idegennyelvi felkészítésének is, először azért gyakoroltam vele néháy alap vezénysót németül mert nem akartam hogy az utcán az emberek azt godolják hogy a felmenőiket emlegetem, viszont kihagytam a sámításból hogy napközben a Szuzival németül beszélő embeek vanna és ha mondjuk mondják neki hogy feküdjön le akr nem htrány ha megérti. Ami viszont megdöbbentő etológiai felfedezés számomra hogy a kutyusom igen is felismeri a magyar nyelvet, mert vot hogy a metrón egy magyar csoport is utzott és odafordította a fejét és fülelt. Azért neki is vannak bőven olyan helyzetek amilyenekkel korábban nem találkozott, hogy a metró ajtaja nem nyílik ki magától hanem vagy gombot kell nyoni vagy egy kallantyúval kinyitni, a villamosoknál Pesten megszokta ezt de az első időkben picit kétségbe volt esve hogy miért nem nyílik az ajtó és megbökött az orrával. Ami viszont neem meglepetés hogy a munkahelyem előtt elengedtem a kiskutyát és szaladgált kicit és én természetesen mikor indulni akartam kiabáltam hogy „Szuzi” erre odajött egy lány hozzám és mondta hog „igen itt vagyok mit szeretnél” alig győztem magyarázkodni hogy ő elnézést a kutyusom hívtam de szívesen beszélgetek vele is . Szuzinak is vannak ismerősei kutyus smeősei, az egyik kollegám meg is jegyezte hogy korábban a környéken csak egy labradort látott Happyt (róla tavaly írtam) de még másik két labi is febukkant tehát bevonzottukőket. A másik kutyus Maci igen így hívják ő ebéd közben jött oda hozzám és a gazdája nem nagyon tudta elhívni én persze nyilván nem adtam neki falatot ő mármint sem a gazdinak sem a kutyájának, és akkor rákérdeztem milyen fajta és hogy hívják és mennyi idős stb, és mondta németl hogy a kutyus neve Maci és kezdt magyarázni hogy mint a „medvécske” de mondtam neki magyarul hogy igen ismerem a szó jelentését és nagyot nevetett, látszólag megkönnyebbült mert eléggé törte a németet. Happy kutyus gazdájával meg egyszer teljesen véletlenszerűen futottam össze, volt a Dialog-on egy csoportom a sötétben, hárman jöttek egy vasárnap délután és az úr csak a végén mondta hgy üdvözli Happy a Szuzit és elsőre nagyn nemértettm hogy mi és ki és ekkor mondta hogy nem akarta az elején elmondani hogy ő ki de a program végén a bárban ahol is fröccsözött.
És így a végére még eg aranyos sztori:
Ti is bizonyára voltatok már úgy hogy valaki kimondott egy szót vgy olyan kifejezést használt mely hallatára olyan érzse van az embernek mintha a villám csapott volna belé
A „kiállításon” aholdolgozom úgy indítják a csoportokat hgy eg látó vezető bemutatja a bothasználatot és bekíséri a látássérült vezetőig a látogatókat viszont a vezeőt a végén láthatják csak és nyilván elmondják hogy a vezetőt hogy hívják. Jön befelé a csoport kséri a kolleganő és egyszer csak így mutat beengem: „Hölgyim-Uraim bemutatnám önöknek a kíséőt szólítsák csak Vasabinak!” Ekkor csapott belé a ármütés mrt tudom hgy ne olvassa ablogot de valahogy ráérzett hgy a Vasabi az tláló név.
A történet pikantériája hogy ez a kolleganőm hozott szusit is nilván vasbval, enek eg két apropója is volt, az egykhoy korábban még emettem és néa szoktu Szuzit Szusi-na is nevezn és hogy meglegyen a párosítás.
Tehát jö Szusi és Vasabi rendszeresen!
Oldal ajánlása emailben
X