Örüljünk együtt!
2018 október 22. | Szerző: vaszabi | Hozzászólások (0)
Kellemes hosszú hétvégét kívánva mindenkinek,
Biztosan sokan olvastátok vagy láttátok az alábbi történetet.
http://www.kutyabarat.com/hirek/4476/nem_talal_maganak_alberletet_a_latasserult_egyetemista_fiu_vakvezeto_kutyaja_miatt
Az örömteli hír az hogy sikerült a családnak albérletet találni viszont egy-két gondolat indult el a fejemben amelyeket meg is osztok veletek.
Belegondolok de november végén lesz húsz éve hogy vezetőkutyám van, ennek a létnek minden következményével. Olyan helyzetbe egyenlőre nem kerültem mint Mátéék de később leírom hogy azért Bécsben sem egyszerű a kutyás helyzet.
“Ha majd a jognak asztalánál”…
Jogász végzettségem ellenére nem hiszem hogy minden problémát, összeütközést csupán jogi úton lehetne megoldani, mert születik adott esetben egy kötelező érvényű döntés de ha bármely félben keserű utóíz marad akkor nem nyerünk sokat. Mire is gondolok? Létezik már jó ideje a diszkrimináció ellenes hatóság akik több üzletláncot is már megbüntettek mivel nem akarták a segítőkutyát beengedni. Vannak azért olyan viszonyok amelyekbe nem lehet így beavatkozni, például nem lehet kikényszeríteni hogy valaki egy kutyás vakembernek ki adja a lakását ha törik ha szakad. Ugyan ilyen nehéz helyzet a taxizás is, mert nem mindig egyszerű még Budapesten sem kutyát is szállító autót találni, illetve jártam már úgy hogy a diszpécser elfelejtette tájékoztatni a sofőrt hogy lenne egy négylábú is a csapatban és ő is kellemetlen helyzetbe került de én is. Vidéken még nehezebb a helyzet, sajnos az általam szeretett Székesfehérváron jártam úgy hogy egyetlen autót sem találtam aki kutyát szállított volna, igen mondták hogy miért nem szóltam korábban de nem tudhattam hogy autóra lesz szükségem ez volt az oka. Nem néztem még meg, viszont a kutyabarát.hu oldalon úgy olvastam hogy van olyan telekocsi szolgáltatás amely kimondottan kutyabarát, ha lesz érkezésem rá fogom szánni az időt.
Mi a helyzet a szállásokkal?
Ahogy én érzékelem a dolgokat itt sem lehet egyértelmű következtetéseket levonni hogy javult-e kutyás szempontból a helyzet vagy sem, mert nagyon sok kutyabarát szállás van ahol mindenképp ha kuutyával érkezik az ember ezt az extra szolgáltatást meg kell fizetni, és akkor kap a kutyus fekhelyet akár játékot vagy jutalomfalatot a szobába. Egyfelől értem én hogy az én kutyám után is össze kell takarítani a szőrt, viszont jutifalira és fekhelyre vagy tálra lehet hogy nem tartok igényt mert hoz az ember magával. Nem jelent gondot kifizetni plusz pár ezer forintot ami a kutya költségét jelenti, de korábban mondjuk a kétezres évek elején többször előfordult hogy bár a kutyabarát jelzőt a szállás nem viselte de nem kellett plusszban fizetni ha kutyával érkezett az ember. Nem vagyok döntőbíró de az igazságérzetem azt súgja hogy ha valaki nem hobbiból viszi a kutyáját magával hanem mert szüksége van rá, akkor esetleg el lehetne tekinteni az összegtől.
Az is nagyban változik hogy mennyire kutyabarátságos a hely, általában az infrastruktúra rendben is van csupán a szemléleten kellene még formálni, konkrétan arra gondolok hogy tavaly év végén voltunk egy soproni kutyabarát hotelben, és Szuzit nyilván levittük magunkkal az ebédlőben mert ő jöhet, ami kellemetlen volt hogy egy vendég és a személyzet egy tagja mondjuk a szomszéd asztalnál értetlenkedett hogy miért jöhet be kutya az ebédlőbe, és megtanácskozták hogy igen kutyabarát a szállás de ennek nincs sok értelme stb… Nekem ez azért volt kellemetlen mert pontosan a kutyabarát minősíttés miatt választottuk ezt a helyet de egy ilyen eszmecsere nincs jó hatással az ember hangulatára, mivel veszekedni nem szeretne de feltétlen kötelező elviselni hogy róla és a kutyájáról így beszélnek?
Őszintén remélem hogy ez a piac is le fog tisztulni és a kereslet ki fogja szűrni hogy hol tűrik csak meg a kutyákat mert kell a vendég és lehet sok cuki fényképet készíteni, és hol kutyabarát a szemlélet. Nem szorosan a témához kapcsolódik de ki kívánkozik a gondolat hogy olyan kényelmetlenül érzem magam mikor odajönnek hozzánk és bizonygatja hogy ő milyen nagy kutyás és mennyire ért a kutyákhoz és a következő pillanatban megkérdezi hogy a kutya miért nem fogadja el tőle a jutalomfalatot hiszen ő kedveskedni szeretne… Jó amúgy hogy újabban mindenki nagyon ért a kutyákhoz csak az alapvető szabályokkal nincs tisztában hogy más kutyájának csak úgy nem kínálunk falatkákat.
Kitekintő:
Európában sem feltétlen jobb a helyzet segítőkutya és bérelhető lakás viszonylatában, az első történetet erről 2006 körül hallottam hogy Brüsszelben gyakornokoskodott egy finn vak fiatal srác akinek szintén volt kutyája és nem tudtak számára lakást találni és erről az egyik követség alkalmazottja tudomást szerzett és ő adott ki egy szobát.
“Szóba se jöhet Skandinávia”
Van egy svéd kollegám és egyszer az ő egyik barátja aki szintén vak készített velem egy riportot itt Bécsben és őt kérdeztem hogy mi a helyzet kutyásfronton, mikor én Svédországban jártam akkor Szuzi nem volt velem. Azt mondta hogy szállást lehet találni, de amire szigorúan vigyáznak hogy ha közös az étkező és akár egyetlen vendég is allergiás a kutyára vagy a vallása miatt ki nem állhatja őket akkor tilos a közös helységbe még a segítő kutyát is bevinni. Említettem neki hogy esetleg ismét mennénk Svédországba és felhívta a figyelmemet hogy mindenképpen keressük meg akár őt akár más kutyás vakot mert az éttermek nem kötelesek “eltűrni” a kutyát, és vannak bizonyos kutyás helyek.
Máshol viszont:
Eddig csupán egyszer voltam Angliában és Walesben kutyával és az a benyomásom volt hogy sok helyre bármilyen jólnevelt kutyát beengednek és ami szimpatikus volt hogy felajánlották hogy hoznak vizet a kutyának de nem zavarták jó értelemben észre sem vették, sőt az is egyértelmű volt a felszolgálóknak hogy ha én mosdóba szeretnék menni akkor inkább nem viszem a kutyát magammal mert ki tudja milyen ott a padló sőt ha hölgy volt a felszolgáló akkor valahogy nem szeretett volna mindenképpen bejönni a wc-be mondván hátha kell segítség…
“Cascabel!”
Nyelvet ugye külföldön nyelvi környezetben máshogy és szórakozva is lehet tanulni, mondjuk mikor Barcelonában még Prézlivel mentünk a metró felé és a következő történt:
Annak idején neki volt a nyakában egy ún pergő csengő ami hangjelzést adott hogy figyeljenek ránk illetve ha a kutya el volt engedve akkor tudtam hogy hol van. Megyünk így csörömpölve és oda jön egy nő és megszólít spanyolul és nagyon magyarázza hogy “tudja tudja cascabel, nekem is van”… Gőzöm nem volt hogy mit kellett volna felismernem de ő ekkor oda nyújtotta a kis táskáját és oda tette a kezem egy pici csengőre, hát ezért jött oda hogy neki is van cascabel és nekem is ez olyan összekacsintás féle volt.
A többszöri spanyolországi tartózkodásaim során egyetlen egyszer volt egy bácsika aki értetlenkedett a kutya miatt, ez is a barcelonai nyaralás alkalmával volt de nem egy étteremben, hanem egy tök üres stadionban amit már nem is használtak az Espanyol valamikori pályáján voltunk de azóta sem értem hogy mi zavarta az “Hombre”-t. A
A Kanári-szigeteken meg az a tapasztalat hogy a helyiek közül nagyon soknak van kutyája és jól is fogadták Szuzit. Egyetlen egy latinamerikai takarítónőt rémítettünk halálra, mivel szaunázni mentünk Szuzit a szobában hagytuk, és ő valamit rendezkedni szeretett volna a szobában (talán nem tettük ki a foglalt táblát) és Szuzi kijött és ő próbálta visszatessékelni de lejött a kutya bolhanyakörve. Szegény, úgy kétségbe volt esve hogy júj elrontott valamit és biztos fizetnie kell de aztán megnyugtattuk és mi kértünk elnézést.
Ha már “cascabel”, tessék figyelni mert a “cascavel” teljesen más ez Brazíliában csörgőkígyót jelent…
“Jönnek a sógorok!”
Hat éves korom óta van osztrák sógorom, és amikor a felnőttek akár rádióban akár az utcán csak úgy emlegették őket hogy a “sógorok” én mindig elámultam hogy ezek a bácsik honnan tudják hogy nekem osztrák a sógorom?
A kutyás helyzet itt is meglehetősen összetett, nem egyszerű kutyával Bécsben lakást találni, mert eléggé nagy a túlkereslet az árak ezért magasan vannak és itt mondjuk kevés az amit mi albérletnek nevezünk, mert sokan az ingatlant egy cégtől bérlik és nem a Pauli bácsitól aki néha belopakodik hogy a Juliska már megint széthagyta a fél pár zoknit.. Mivel itt van a közelben a Vakok Szövetsége őket is kérdeztük már sokszor hogy lakásbérlés és kutya korrelációjában tudnának-e segíteni de csak széttárták a kezüket. Nem mondom azt hogy ha itt valaki olyan helyzetbe kerülne mint Máté akkor nem kapna segítséget, de lassabban, mindenki nagyon megértené hogy de nehéz, de sokat kellene keresgélni. Nyilván elképzelhető hogy külső kerületben akár Budapesten akár Bécsben is könnyebb kutyabarát lakhatást találni de akkor Máté is utazzon a négy óra helyett csak két órát? Nem gondolom hogy így kellene lennie.
Sokan akik mondjuk Ausztriába látogatnak de nem Bécsbe irigykedve nézik vagy nézték hogy azta sok étterem kutyabarát és ki van készítve a víz és nem okoz gondot ha valaki kutyával érkezik, Bécsben már nem ennyire egyértelmű a helyzet mert sajnos ha valaki olyan kultúrából érkezett ahol nincsenek segítőkutyák akkor eléggé mogorván reagálnak engem tessékeltek már ki egy zöldségesből mondván hogy a Szuzi szaglássza a zöldségeket, illetve amikor a párommal és Szuzival egy belvárosi élelmiszerboltban akartunk vásárolni húsz perccel a zárás előtt akkor ki akartak küldeni, hiába mutattam a kutya igazolványát, majd mikor a főnököt kértük azt mondták hogy mindjárt jön. Vártunk, közben záróra lett és kiderült hogy nem is volt ott a főnökasszony.
Régóta meg szerettem volna veletek osztani ezt a szívfájdalmam ami nemsokára következik de eddig nem találtam hozzá megfelelő alkalmat és lelkiállapotot de most nem “menekültök”:
A történet amit az előbb leírtam az élelmiszer üzlettel még tavaly történt, de sajnos idéntől a mi számunkra mármint nem Ausztriában kiképzett kutyák és gazdáik számára kedvezőtlen változások történtek. Hiába van nemzetközi szinten is érvényes igazolványunk, elvileg akkor vihetem be Szuzit bárhová is, ha Ausztriában a megfelelő közreműködő szervezetnél újra vizsgát tennék. Akár fel is készülhetnék a vizsgára bár nem értem hogy akkor milyen egységes a szabályozás ha egy magyarországi okmányt már nem tekintenek hitelesnek…? Vizsgázni azonban nem vizsgázhatunk mert Szuzi túl idős hozzá és a csípője is olyan mint egy 11,5 éves kutya csípője. Létezik egy
]
A Fogyatékossággal élő személyek jogairól szóló Egyezmény
erre hivatkozva elvileg jogunk van ugyan úgy magunkkal vinni a segítő “jószágot”, csupán a megvalósítást tartom elképzelhetetlennek hogy tudom megmagyarázni valakinek aki nem jártas a jogban hogy kérem nincs igazolvány de van itt egy egyezmény. Akkor lehet még viccesebb a helyzet ha az illető nem hogy a jogi német nyelvet de a hétköznapit is alig érti.
Mindent egybevéve én hiszem azt hogy a szemlélet változik és változhat, és legyen valaki akár kutyával akár gyerekkel nem kerül olyan helyzetbe hogy nem talál albérletet. Az nem kérdés hogy ha a kutya kárt okoz akkor azért a gazdi tartozik felelősséggel és balesetek sajnos előfordulhatnak.
Mindenkinek kellemes kutyázást, gyerekezést, pihenést és napozást kívánok, itt nincs hosszú hétvége de most úgy érzem hogy tartalmasan töltöm a pihenőnapot..
“Édes” “Víz”
2018 június 25. | Szerző: vaszabi | Hozzászólások (0)
A szent világbajnokság közepedte most én egy más történettel jelentkezem, nem is túl hosszan. Nyilván a labdarúgás és az események követése is meghatározza a napjaimat mostanság (így a környezetemét is) ezért mégegyszer elnézést kérek a túlzott reakciók és a hangos közönség miatt.
A nyár és a forróság most így a 19 fokos hidegben távolinak tűnik, de nemsokára újra jön a felmelegedés és az ami ezzel jár. Nyilván akár embernek akár kutyának érdemes odafigyelnie hogy elegendő folyadékot vegyen magához, az embereknél újabban arra is hogy ne igyanak túl sok vizet, a kutyák illetve az állatok nem ilyen bolondok…
Egyik kutyám sem volt az a nagy vízfogyasztó, Prézli még kevesebbet ivott mint Szuzi és gyakran adódott félreérthető helyzet mikor sokan minden áron itatni akarták volna a kutyát, elfeljtve azt hogy ha egy kutyának lóg a nyelve akkor az nem feltétlen jelenti hogy szomjas csupán párologtat hogy hűtse magát.
Helyes dolog ha a kéretlen „itató” még minket tol le hogy „de miért nem iszik a kutyája”, illetve ha ott hagyja akár vonaton akár egy étteremben a tálat itató edényt a széknél és a „bolond vakja” meg placcs belelép… Nem baj, követjük a búvár Kund hagyományait és akarva akaratlanul is megmerítjük a lábunkat, mondjuk ez cipőben és zokniban nem mindig ilyen vicces.
Jöjjön akkor egy rövid hír amit a NL cafén is olvashattatok:
https://www.nlcafe.hu/eletmod/20180622/nem-hajlando-viz-ad-kutya-kavezo-hoseg/
Előfordulhat, hogy az ember elfelejt vizet vinni magával, vagy váratlanul nyúlik hosszabbra az út, ezek a „csomag részei” Ahogy látható is, a képen a nyakamban egy kimondottan kutyák itatására használható kulacs és itatótál van, de amikor 1998-ban elkezdtem kutyázni akkor ilyenem nem volt sőt előfordult hogy megfelelő kutyatál sem. Meleg helyzetbe azért Prézlivel is kerültünk és mivel nem túl nagy a tenyerem volt hogy mások segítettek megitatni a jószágot egy kútnál mert valahogy tál vagy itatásra alkalmas eszköz nem volt a közelben.
Egyszer (ez emlékezetes eset számomra) egy hatalmas marok jött segíteni az itatásnál, történt hogy 2001-ben egy Magyarország határán végig gördülő tandemtúrán vettem részt ahová Prézli is elkísért, és Vas megyében egy apró faluban voltunk, betértünk egy kocsmába kávézni viszont a kutyatálat a buszban hagytam. Egy „duplán kovács” egy igazi úr felajánlotta a segítséget hogy megitatja ő Prézlit, igen a neve és a foglalkozása is kovács volt és hatalmas mancsa volt. Mivel az ivókutat bonyolult lett volna megközelíteni felajánlotta hogy „fiatalember adja csak ide bízza csak rám a kis kuszit”, és én így is tettem. Volt a kísérők között aki aggódott hogy mi lesz ha lelép az ipse a kutyával de mondtam neki hogy egyrészt itt mindenki ismer mindenkit, másrészt nagyon feltűnő lenne hogy a kovácsuk hirtelen egy segítő kutyával mászkál…
Nem vagyok egy műszaki / technikai zseni de hihetetlen hogy sem az étterem alkalmazottjainak sem egy vendégnek nem jutott eszébe hogy egy műanyag palackot félbevágjanak és az aljából megitassák a kutyát, persze elképzelhető hogy nem is ivott volna azért csak lett volna erre megoldás. Aki figyelmesen olvassa a rövid hírt feltűnik hogy valószínűleg Ausztráliában nem minden helyre kötelező beengedni a vakvezetőket, ez is érdekes adalék, csak közbevetőleg biggyesztem ide hogy Svédországban ha a vendéglátós úgy dönt hogy nem enged be segítőkutyát sem akkor nincs mit tenni, ez a törvény…
Hogy is reagálnak egy picit Délebbre a kutya itatás kérdésére? Na nem Ausztráliától hanem Magyarországtól viszonyítva:
Hurrá tavaszi szünet, irány Grancanaria és a repülőn ülve vettem észre hogy Szuzinak nincs tányérja, komolyan ott tartottam hogy én visszafordulok, eltérítem a gépet, de kell hogy legyen megoldás. A párom mondta hogy de biztos kitalálunk valamit, nyugodjak meg..
Mikor jött az etetés és itatás ideje el is ment a szálloda éttermébe és mondta hogy szeretnénk a kutyust megetetni illetve megitatni tudnának-e esetleg egy hétre adni egy fazekat vagy tálat. A konyhások hosszan tanácskoztak, majd két teljesen etetésre és itatásra megfelelő tállal érkeztek vissza, mondta nekik hogy „egy elegendő lesz”, de hát ők csak erősködtek hogy „nem-nem egy a víznek, a másik a tápnak”…
Azt is nehezen fogadták el hogy Szuzi nem eszik maradékot és szívesen meg is töltötték volna az edényt de sikerült elmagyarázni hogy így is sokat segítettek.
Azt gondolom tehát az ausztráliai esetről hogy lehet itt vizsgálgatni a dolgokat de ahol emberség és megértés van ott egy kutya megitatása igazán nem jelenthet akadályt. Nem ismerem az előírásokat de azt gondolom hogy teljesen mindegy egy edényből, tányérból ember vagy kutya ivott azt olyan technológiával kellene elmosni hogy ez a tény ne számítson. A vak férfit is megértem hiszen nem tudni mennyi ideje kutyázik elképzelhető hogy még bírta volna a kutya víz nélkül és így picit túl reagálta a dolgot, de ha esetleg Bécsben vagy Magyarországon jár akkor szívesen adok neki egy itató tálat és üveget.
Kíváncsi vagyok idén nyáron milyen tapasztalatokkal gyarapszom, ha minden úgy alakul ahogy én szeretném akkor augusztus elején irány Horvátország Isztria.
Ma estére viszont Hajrá Spanyolország!
Kockázni jó!
2020 január 13. | Szerző: vaszabi | Hozzászólások (0)
Januári építkezés?
Lehetne a naptár alapján hidegebb is, de ezzel együtt nem gondolom hogy valaki is építkezne a szabadban, esetleg a jó meleg szobában. A lelki újratervezés és „felújítás” sem egyszerű feladat, mégis én most egy másféle alkotó folyamatról írnék.
Nem emlékszem már hogy mikor játszottam utóljára építő kockákkal vagy hasonló játékkal, de annak idején gyerek koromban rengeteg időt töltöttem mindenféle kitalálhatatlan és meghatározhatatlan objektum létrehozatalával. A 80-as évek közepéig csak hallottam a Lego építőjátékról, de nem találkoztam vele. Amivel annál gyakrabban szórakoztattuk magunkat az a Gabi építő volt. Sosem tudtam belőle semmi értelmeset építeni, valahogy az elemei számomra túl nagyok és ormótlanok voltak, és hiába építettem látszólag egy szabályos formát nem voltam megelégedve vele.
A legnagyobb szórakozásom Gabi-val az volt amikor építettem egy magas tornyot nem túl stabilat de olyat ami azért megállt a talapzatán, majd az egyetlen szem kockával amit kihagytam szándékosan a torony közepébe céloztam és figyeltem ahogy összedől. A célzás először vakon nem is volt olyan könnyű, mert volt hogy célt tévesztettem és miközben a „dobó” kockát kerestem a vállammal felborítottam a tornyot de ez nem volt az igazi, az volt valami ha eltaláltam az építményt, és utána örömmel szedegethettem a kockákat a következő fordulóra.
Általában ezt a játékot egyedül játszottam, de egyszer egy másik kisgyerek (már nem emlékszem hogy honnan ismertem) meglátta hogy mivel szórakozom, és ő is be kapcsolódott, a baj csak az volt hogy amikor nem figyeltem oda, akkor a többieket is odacsődítette és nem a lakásban hanem a lépcsőházban építették fel a tornyot.
Az első rajtaütést még én is élveztem, mert annyira nem szóródtak szét az építőkockák, viszont amikor már néhány elem pár emeletet zuhant, akkor már nem tartottam olyan jó ötletnek az egészet, és el is raktam a játékot. Következő alkalommal szomorúan konstatáltam hogy néhány kocka eltört és nem használható, és utána csak kisebb tornyokat vagy vonatot, vagy más nem borulékony műtárgyakat építettem.
A Lego-játékával először egy fodrászüzlet formájában találkoztam, ami annyira nem keltette fel a figyelmem mivel ugyan jónéhány elemből állt, de nagyon nem mozgatta meg a fantáziám. Később, mikor több „építőanyagra” tettünk szert a testvéremmel, akkor már én is mindenfélét építettem, és tudtam hogy létezik leírás hogy hogyan is kellene kinéznie a járműnek vagy épületnek, de mivel ha a szerint valaki felépítette nekem akkor olyan „unalmasnak” tűnt.
Mondjuk a járművek, az űrrepülők, autók, kamionok sosem voltak unalmasak viszont mivel sosem láttam életemben én ilyenkor nem a versenyautó vezető szárnyára gondoltam, hanem azon filóztam hogy „de milyen lehet belül, van-e benne pl üléshuzat”…
LEGO ügyben azért szerencsénk volt, mert a nővéreinktől különböző alkalmakra kaptunk új dobozokat, így a végén az ikertesómmal úgy tudtunk építeni hogy jutott is maradt is, neki nyilván fontos volt hogy a különböző elemek színben is passzoljanak, én meg a stabilitásra helyeztem a hangsúlyt. Nem emlékszem rá hogy végül is megvalósítottam-e ezt az ötletem, egyszer építettem egy pici házat, és úgy szerettem volna a pici zseblámpám beépíteni hogy hogy a kisujjam körmének a hegyével még be tudjam kapcsolni a világítást a bentieknek. Hozzá kell tennem, hogy akkor még láttam a lámpák fényét is, és nagyon szomorú voltam mert amikor felkapcsoltam a világítást semmi fényt nem érzékeltem. Mutattam én mindenkinek hogy „nézzétek nem megy”, mire kiderült hogy igazából dehogynem működik minden, csak mivel ablakot nem terveztem a házra, így bent volt fény de ki alig szűrődött belőle valami és én ezért nem érzékeltem.
Utólag visszagondolva hasznosak voltak ezek az építkezések, mert megtanultam hogy túl magas alkotmányt sem jó építeni, illetve ha mindent bezsúfolok egy helyre, akkor nem férek hozzá ami számomra fontos volt mert én a tapintásommal tudtam „ránézni” a kész műre.
És azt ti el nem tudjátok képzelni, hogy az ikertesóm milyen lelkesen mesélte hogy még milyen nagyon király legókat lát a különböző prospektusokban, hogy még az autóba motort is lehetne szerelni, és akkor elindulna.. Na, mire hozzánk is eljutottak ezek a bonyolultabb játékok, akkorra meg én már nem nagyon legóztam.
Amiért ezt így elmeséltem, az a következő cikk, jobban mondva egy a sok közül:
Ami fantasztikus hogy egy egyszerű baráti jószándékból mekkora talán világméretű ötlet kerekedett ki. Keresgéltem az interneten de konkrét összeszerelésre vonatkozó leírást nem találtam egyenlőre, viszont szívesen meghallgatnék egy ilyet, sőt össze is szerelnék akár egy helikoptert.
Két dimenzióban meglehetősen pocsékul érzékelek és gondolkozom, a „Dialog im Dunkeln” kiállításon van egy olyan könyv ahol az oldal tetején braille írással szerepel hogy 2 d-ben lentebb milyen állat vagy növény tapintható, de én szerintem súgással ha kettőt felismernék. Ha megfordítom a helyzetet, akkor milyen jó lehetőség mondjuk egy vak diák számára bemutatni a különböző építészeti formákat, homlokzatot, vagy oszlopfőket.
Például, a 90-es évek végén a Győr Arrabona Lions Club szervezett ornamentikákból tapintható kiállítást, és számomra akkor lett világos hogy „ahha szóval ezek a formák/szobrok ott fent vannak a magasban és így néznek ki.
Miért ne lehetne akár egy városrészletet felépíteni, hogy nagyjából egymáshoz viszonyítva hogy helyezkednek el az épületek vagy utcák. Létezik persze domború térkép, van olyan vállalkozás aki le is gyártaná a kérésemre nem kevés összegért, viszont mi történik ha közben változik a világ? Egy rádió riporter a Kossuth rádió valamikori kínai tudósítója mesélte, hogy egyszer készített egy anyagot egy városban, és egy évvel később kereste az alanyt, viszont az épített környezet úgy megváltozott hogy le kellett parkolnia és telefonálnia hogy merre is kellene mennie.
Én a népligeti aluljáróval jártam így, mert volt néhány budapesti aluljáróról domború térkép vakok számára is, és mikor a győri buszokat áttelepítették a Népligetbe én akkor gondoltam hogy „megálljatok csak” és jól összetanulmányoztam a térképet, viszont mikor a tetthely-re értem akkor már semmi nem úgy volt ahogy én jól begyakoroltam, még jó hogy nem kommandós bevetésre készültem a szószerinti „vaktérképpel”.
Azért ezt ne úgy képzeljétek el hogy megy az ember botozik és közben meg tapizza a térképet mert ez kivitelezhetetlen, na esetleg ha az orra vagy a homloka van olyan érzékeny hogy azzal olvassa a térképet.
Akik esetleg olvasták a régebbi bejegyzéseim még Szuzi kutyám volt nagyon hisztis ha én telefonnal próbáltam meg navigálni mert nem úgy mozogtam mint amikor „rendesen” megyünk, és rángatott, bökdösött hogy „naaa, én segítek!”
Zárszónak is egy a vége, ami annak idején csupán játékszer ként szórakoztatott, az lehet hogy felnőtt fejjel hatalmas segítséget nyújthat a világ jobb megértésében, vagy a tájékozódásban.
Remélem a csatolt képen látszik a lényeg, a Juan Miro Alapítványnál voltunk Barcelonában és ott megmutatták az épületet az építés különböző fázisaiban, és ez hatalmas élmény volt. Gyakran a környezetemnek úgy tűnhet hogy „szinte” nem érdekel hogy milyen a környezet az épületek az összkép körülöttem, ez nincs így viszont amikor talán még több energiám, türelmem, időm lett volna felfogni megérteni hogy mi is vesz körül akkor még nem volt rá lehetőségem. Amit viszont minden vaknak ajánlok, és ez létezik szervezett formában is hogy színházban előadás előtt amennyire lehet járja be a színpadot és nézze meg a díszleteket. Rám nagy hatással volta mindig, és nem csak a látássérültek miatt lenne jó ha a múzeumok egyre inkább megérinthetővé tennék az erre alkalmas tárgyaikat, ha pedig ez nem lenne annyira jó ötlet, nem hiszem el hogy egy másolat elkészítése olyan sok pénzbe és energiába kerülne. Azt vallom hogy a „nem vak” emberek is érintsenek meg bátran fákat, bokrokat, különböző tapintású anyagokat. Persze-persze, tudom, én jobban hallok, és amúgy is olyan szép a kutyám..
Azért ha valaki eljuttatna számomra egy ilyen legós használati utasítást, annak nagyon örülnék!
Mérethű F1-es autó mellett
Mérethű F1-es autó mellett
Oldal ajánlása emailben
X