Képpzeljétek láttam Tecát az egyik kereskedelmi televízióban de nem örültem annyira neki.

Semmi bajom vele hiszen még interjút is készíthettem vele, de miért hír az hogy többek között az iskolában az ő osztályában sincs fűtés és fáznak a diákok?

Teca sem azért fázik mert vak, hanem mert ember, és értem én hogy valakivel a hírt el kell adni, de ennyi erővel velem is lehetne esernyőt reklámozni ugyan is köztudott hogy nem hordok esernyőt mert balkézben a Szuzi, jobbkézben a bot és a homlokom meg nem mágneses hogy az ernyőt megtartaná.

Ma amúgy akkorát fékezett a városi busz hogy az éppen csak tartott fehérbotom úgy hozták vissza a hátsó ajtótól, mondtam is hogy ne aggódjanak csak körülnéztem hogy kik vannak a buszon:)

Érdekelne még ha már busznál vagyok hogy hol vannak a beígért győri intelligens megállócskák? Vagy csak nekem némák? Annyira intelligensek hogy tudják hogy nem szállok városi buszra reggel ezért sztoikus nyugalommal és bölcsességgel őrzik a titkukat?

Nem csak túléltem de meg is éltem a szombati repülést Kecskemét mellett.

Mindenek előtt szeretnék köszönetet mondani a felajánló Vári Gyulának és csapatának hogy lehetővé tették a nem átlagos repülést, és Balázséknak a Morningshow-ban hogy összehozta a szereplőket, és nélkülük nem jöhetett volna létre az élmény-repülés.

Videóim még nincsenek, de napokon belül fel fogják tölteni a

www.varigyula.hu honlapra

Az utazás is poénos volt Győrtől Kecskemétig, mert 10 percem volt a két busz között a Népligetben, de mivel szombat reggel volt és nem volt nagy forgalom ezért sikerült kivitelezni az átszállást.

A megérkezést követően találkoztam Gyulával és csapatával, akik barátságosan és őszinte érdeklődéssel fogadtak minket Szuzival. Egy rövid egyeztetés következett, majd reggeli és egy feles, gondoltam is hogy remélem bent fog maradni mert jóféle pályinka volt kár lenne pazarolni.

Aztán jött a haddel-hadd és a Jak-52 egy kétüléses kiképző gép. CSak a “bekötözés” legalább két percig tartott aminek az volt az oka hogy amennyiben bukfencezünk a levegőben ne essek fejre és a sisakom ne kopogjon a gép plafonján, és fontos volt hogy hová is teszem a kezeim mert a sokszoros nehézkedési erő hatására ahogy a szakemberek mondták elindul és nem tudok neki parancsolni de még szükségük lesz rám mert ha ezen “túl vagyok” akkor lesz még egy meglepetés is.

Aztán becsukódott felettem a kabin fedele, elindult a motor, elgurultunk a futópályáig ami nem volt távool, közben Gyula a lelkemre kötötte hogy ha problémám van akkor azonnal szóljak mert nem az a cél hogy szenvedés legyen a repülés.

A felszállás után rögtön tudtam, éreztem hogy történjen bár mi nem vagyok rossz helyen mert félelmet egyáltalán nem éreztem.

Először az irányokat lőttük be hogy érzem-e a jobb-balt, fel-le irányokat vagy mikor “hanyatt esik” a gép, vagy adott esetben a forgást. Nagyon enyhe napfény volt és mivel fényt érzékelek ezért ehhez képest is tudtam hogy mikor merre fordulunk.

Aztán jöttek a bonyolultabb manőverek, orsó, bukfenc, dugóhúzó, sőt néhány percre még súlytalanságot is elő lehetett állítani ami egyszerűen leírhatatlan érzés, olyan mint ha az ember minden egyes molekulája önálló életet akarna élni.

Nem hencegésből írom de kimondottan élveztem a repülést és mint egy kisgyerek mikor bontogadja a karácsonyi ajándékokat úgy vártam hogy mi lesz a következő mozdulat.

Végig arra gondoltam hogy mennyire nem akarom hogy vége legyen és sokkal feszültebb volt a várakozás, a készülődés mint maga a repülés.

Aztán fájó szívvel de meg kellett kezdeni a leszállást de úgy maradtam volna még:)

Kikászálódtam a gépből és mondták hogy a farmerkabátra mindenképp még valamit fel kell vennem mert jön a meglepetés. Őszintén reméltem hogy nem a reptér legújabb hűtőkamráját kell tesztelnem belülről hogy működik-e mert amúgy sem vagyok a hideg nagy barátja, de aztán világossá tették számomra hogy motoros sárkánnyal fogok repülni mert ez talán engedi hogy megtapasztaljam az igazi repülést. Nemértettem kezdetben hogy miért is mondják ezt, de vakon követtem dömét az új pilótám aki oda is vitt a hangárba hogy járjuk körbe a járművet amire az életünket bízzuk.

Gondolkozott hogy valahogy ki kellene tolni a sárkányt a fűre én meg persze ajánlkoztam hogy majd én hátul tolom mert nem volt vészesen nehéz ő meg elölről segítsen irányítani és ami a leg jobb volt hogy nem aggódott hogy biztos elesem vagy össze akadnak a lábaim stb.

Megtörtént a biztonsági övezet bekapcsolása, Döme beült a lábam közé, igen oda, és a kétütemű motor felzúgott, gurultunk és arra gondoltam hogy de biztos lesz kellő sebességünk az elemelkedéshez?

Természetesen lett, fizikából nem vagyok teljesen képben de nem is nagy erőfeszítéssel elemelkedtünk és hatalmas szabadságot éreztem, ezúttal nem volt kabintető a fejem felett, ha oldalra nyújtottam a kezem ott volt a levegő amiben repültünk, egyedül az volt furcsa hogy nem tudtam hogy 100 vagy 10 Méter magasan vagyunk-e, pontosabban tudtam mert Döme mindent elmondott de ha meg kellett volna határoznom a magasságot zavarban lettem volna.

Majdnem elfelejtettem hogy a Jak-ot mivel oktató gép egy kicsit én is irányíthattam a botkormány mozgatásával, és ugyan ezt megtehettem a sárkánynál is csak ott amikor balra toltam a rudat akkor jobbra fordult és fordítva…

A sárkányt ki szeretném nyáron is próbálni amikor nem úgy nézek ki mint egy mackó és talán több időt lehet a levegőben tölteni mert azért ez még mindig elérhetőbb repülési forma mint egy kiképző gép.

Elképzelhető hogy ez a kis beszámoló nem adja vissza mindazt amit átéltem de meg szerettem volna veletek osztani ezt a nagy örömömet mert az egésznek olyan barátságos hangulata volt.

Őszintén remélem hogy a következő repülésem nem séta vagy műrepülés lesz már, hanem nyaralással lesz kapcsolatos!:)

Készülőben a hosszabb bejegyzésem is, de ma este ameddig nem voltam ithon nagy-nagy dolgok történtek, hála istennek nem az hogy az egyedül itthagyott mosógépem elárasztotta volna a lakásom vízzel miközben én egy csinos lánnyal a Remény rabjai című filmet néztem.

Az egyik “vakos” levelezőlistán értesültem arról hazaérkezésem után hogy Teca megjelent Fábry Sándor műsorában.

Nyilván csak a hangfelvételt tudtam meghallgatni, és bár Fábry Úrral személyesen még nem találkoztam, de ha úgy alakul istenemre alaposan végig fogom tapogatni csupán azért hogy Teca mögött ne maradjak le:)

Örömmel hallottam hogy a műsorvezető is támogatja a vakvezetőkutyás mozgalmat, borzasztóan tetszett hogy megértette, elfogadta hogy jelenleg Magyarországon 18 éves életkor alatt nagyon-nagyon méltánylást érdemlő esetekben szoktak ilyen kutyát átadni. Nem akarok zöldséget beszélni de úgy tudom Svájcban talán nem is 18 hanem 20 év az a kor amitől kezdve be lehet adni az igénylést.

Fábry Művészurat szívesen körbekalauzolnám mondjuk a “láthatatlan” kiállításon, vagy akár el is fogyaszthatna egy “láthatatlan” vacsorát. Egymás tapogatása látjátok milyen érdekes dolog, mikor a Nők Lapja Cafe jóvoltából Tecával találkozhattam és néhány kérdést feltehettem neki, kamerán és mikrofonon kívül sem kértem meg rá hogy hadd tapizzam végig:)

Érdekes azért hogy mindenki más módon reagál az érintkezésre, valakit zavar ha véletlenül vagy szándékosan megérintem, csak azt ne felejtsétek el hogy ez azért is fontos nálam vagy néhány hasonló mentalitású látássérültnél mert a szemkontaktust nem tudjuk felvenni ezért a fizikai érintkezésen keresztül kapunk információt hogy akivel éppen kommunikálunk bólint, rázza a fejét stb.

Tetszett az is hogy Teca kapott fellépési lehetőséget is a műsorban, ő a vetélkedő előtt is fellépett és utána is fel fog jó ha a közönség ezt is megszokja. Ha jól tudom a Kapcsolat Koncerten is énekelni fog a hónap végén és ez jó kommunikáció mert nem azért “cipelik” magukkal mert vak, hanem mert egy csapatba tartozik velük.

Kíváncsi lennék a ti véleményetekre is hogy milyennek láttátok ezt a ma esti megjelenést, a “tükrömet” sem tudom most megkérdezni mert már alszik és lehet a műsort nem is látta.

Kívánok nektek kellemes pihenést, Jó éjszakát!

Képzeljétek a héten az eltévedésem után úgy alakult hogy nem gyalogoltam hanem inkább buszoztam, és mikor csütörtökön gyalog jöttem a gyönyörű meleg időre való tekintettel haza a közelemben lévő pizzéria magasságában Szuzi a zebránál nem akart felmenni a járdára hanem az úton vitt tovább, kicsit félelmetes volt az autókkal egyvonalban haladni de ahogy később kiderült igaza volt mert a jártán egy hatalmas lyuk tátongott valamilyen aknát felnyitottak..

Amúgy is imádom a mindenkori vakvezető kutyámat, de ilyenkor jövök rá arra mekkora segítség hogy velem van. Tudjátok mint egyesületi vezetőségi tag többször kértük már az útkezelőt és egyébb szerveket, amennyiben útszakaszt újítanak fel, vagy karbantartási munkákat terveznek küldjék el e-mailben részünkre hogy felkészülhessünk a váratlan eseményekre.

Gondoljátok végig, hiába megyek át az út túloldalára, főleg ha valaki kutya nélkül közlekedik nem fogja tudni hogy az útvonalán éppen hol tart mert elképzelhető hogy az úttest másik oldalát nem ismeri és honnan lehetne információja arról hogy már visszatérhet-e az eredeti oldalra vagy még nem érdemes..

Egyszer még Prézlis korszakomban aki a magas akadályokat nem mindig jelezte, Győrben fájdalmas módon szereztem tudomást egy kiírásról. Mentem-mentem az egyetem felé a szokott útvonalon, és egyszer csak egy hatalmas csattanást hallottam és tompa fájdalmat éreztem a homlokomban.

Tudjátok ennek olyan a lélektana hogy az ember nem is tudja mi történt az első néhány tized másodpercben, aztán rájöttem hogy a harmadik szememmel próbáltam leolvasni egy táblát de közvetlen közelről:)

Arra jött egy járókelő és megkérdeztem tőle mi áll a táblán, nevetni fogtok az volt kiírva hogy “gyalogos forgalom a túloldalon”, de legalább megtudtam az információt.

Az lenne a kérésem ezért ha olyan döntési vagy döntés előkészítő pozícióban vagytok figyeljetek oda a minél szélesebb tájékoztatásra!:)

Ma este pedig a Csillag Születikben finálé lesz, szurkolok Tecának és nem azért mert vak, hanem mert szeretném hogy ez a műsor nagy lökést adjon neki az életében, a pályafutásához.

Nem mondom kérem azt hogy igen és mindenki szavazzon rá, mert előre nem tudhatom milyen produkciót fog előadni, de ha úgy gondoljátok akkor ne habozzatok támogatni őt.

A helyzet az hogy én is gondolkozom hogy ki kellene próbálnom magam egy televíziós show keretei között de ez még a jövő zejéne, ha többet tudok a dologról értesítelek titeket!

No nem is terhellek titeket tovább, kellemes hűsölést ai esetleg vízparton van a hétvégén, mi most utazunk Szuzival Budapestre, természetesen a kutyusnak lesz vize és itató-edény nálam, én meg lubickolok ebben a forró nyári időjárásban, 30 fok felett kezdődik az élet!

Kellemes délutánt!

Kényszerű pihenőm után “szabadkézi” írással hova-tovább rajzzal jelentkezem újra.

Mindenek előtt szeretnék gratulálni Krizbai Tecának, bár a hétvégi szereplését nem láttam, mert éppen látástól vakulásig dolgoztam de úgy érte-sültem hogy Teca ismét maradandót alkotott, és már hosszú hetek óta jól bírja a gyűrődést, a tanulás mellett a gyakorlást és a népszerűséget is.

Szombat este más kedvenceim is felléptek és nem akarok senkit eltántorítani a blog olvasásától de szubjektív módon hadd gratuláljak a Fc Barcelona játékosainak és egyéb munkatársainak, Nemes ellenfelet múltak felül.

Mint már megszokott a szombat este nálam arról nevezetes hogy történik valami váratlan és erről természetesen azonnal be is kell számolnom nektek:

Nem tudom elhagyni érdekvédő mivoltomat, a következő helyzetet képzeljétek el:

Aki ismeri a népligeti aluljárónak azt a részét ahol az autóbuszok felé lehet bemenni, ott található egy fotocellás ajtó és ez működik rendületlenül napközben, be és ki engedi az induló érkező utasokat. Szombat este a kedvenc törzshelyemem iszogattunk a barátaimmal és beszélgettünk, mikor is egy oroszul beszélő üzletember jött oda hozzánk és megcsodálta Szuzit, és vegyesen oroszul és angolul eltársalogtunk. Nem figyeltem az időt, és az utolsó buszom 23 óra 10 perckor indul Székesfehérvárra, de néány perccel indulás előtt Olivér barátommal összekészülődtünk és búcsút vettünk friss barátunktól.

A meglepetés akkor ért minket mikor az üvegajtót zárva találtuk és ki volt írva hogy 23 óra után nem lehet bemenni a pályaudvar területére, ráadásul nyil jelezte hogy a felszínen merre is kell haladni. Nem szeretnék én mindig károgni, Varga vagyok és nem madár, de mekkora esélyeml ett volna elérni az utolsó utáni pillanatban a járatot ha csak Szuzira számíthatok?

Néha olyan érzésem van hogy utas ként csak felesleges ballasztok vagyunk, vegyük megtiszteltetésnek ha elvisz minket a busz vagy vonat valahová.

Nem vagyok az a pánikolós fajta de ilyenkor mindig átfut az agyamon hogy ha már le kell zárni a pályaudvart ám zárják le, biztosan meg vannak okai, de az esélyegyenlőséget érvényesítve napközben a hangszórókon keresztül ugyan tájékoztatnák már “szegény” látássérülteket is hogy olyan busz után véletlen se szaladjanak ami nem veszi fel őket:)

Ne csak negatívkodjak, a tegnapi napom varázslatosan sikerült Magyaralmáson voltam nem (messze Székesfehérvártól) egy gyermeknapi rendezvényen képviseltem a Lárke egyesületét és mondhatom igazán kellemes közösség fogadott minket. Szuzinak építettek egy akadálypályát ezen meg tudtuk mutatni hogy ő úgy kikerüli az oda rakott tárgyakat hogy nekem tudomásom sincs arról éppen mit kerülünk ki, majd demonstrálva a különbséget Szuzi nélkül fehérbottal mentem végig a pályán és koncentrálni kellett azért. Egyesületünk egyik büszkesége Ábele Helga zongorázott és énekelt is a rendezvényen, igazán jó hangulatot teremtett.

Jön a jóidő, legalább is remélem és egyre jobban beindulnak a külső rendezvények és ezeken szabadabban más módon lehet “érzékenyíteni” a tisztelt érdeklődőket, kevésbé kötött formában mint egy előadáson.

Izgalom természetesen a mai hétfői napon is akadt, muna után indultam haza az úgy nevezett “technika házából”, a nem rég átadott civil központból egy aliglátó kollegámmal. Az utat nem teljes pontossággal tudtuk Szuzival és a srác aki jött mögöttünk is bizonytalan volt. Mentünk-mendegéltünk, nagyjából tudtam is hol járhatunk, mikor is a fiú aki velünk volt mondta hogy ő lecsatlakozik innen már ismeri hol járunk. Szuzit talán ez zavarhatta meg és én is szórakozott voltam, csak menünk, mentünk, egy zebra-mégegy zebra, és azon gondolkoztam hogy merre is járhatunk. A hatalmas nagy büszkeségem miatt először nem kérdeztem meg a városnak melyik részén lehetünk gondolván majd csak egy ismerős támpont, illat, hang adódik és rájövök arra hol is tartunk az úton.

Természetesen mikorra már úgy éreztem jó lenne valakit megkérdezni egyetlen lélek sem volt a közelben. Hirtelen megfordultunk, és Szuzi nagy lendülettel elkezdett újra vezetni.

Mentünk-mentünk, és egyszer csak megállt.. Megkérdeztem hol vagyunk és kiderült hogy az én drágaságom vissza vezetett a civilközponthoz, mert azt gondolta gyakorolni szeretnénk az útvonalat. Most már hogy biztosra menjek egy olyan irányt választottam hogy ne tévedjünk el, és fél óra differenciával azért sikerült hazaérni.

Mondhatnám hogy öregszem, vagy fejlődöm de egyáltalán nem aggódtam azért mert eltévedtünk, nyilván el tudtam volna kellemesebb délutáni programot is képzelni de a kutyám is ügyesen reagált a helyzetre, érezte rajtam a bizonytalanságot de nem esett pánikba.

Látjátok újra jelentkezem és mennyi-mennyi minden történik néhány nap alatt az emberrel!

Most búcsúzom, vár a munka, no nem azért mert éjszakás leszek hanem rendbe kell szednem a lakást, bele kell jönnöm mint a kiskutyának az ugatásba de jó pap is holtig tanul, ráadásul én sem pap sem jó nem vagyok:)

Vihar volt életem tengerén ezért nem igazán jelentkeztem és soksoksok elnézést kérek érte.

Cserébe viszont egy izgalmas akár vitára alkalmas témát vetnék fel.

Olvassátok el a következő íírást:

sem a vakságának köszönheti hírnevét, és egyáltalán nem volt biztos mondjuk a 70-es évek közepén hogy sikeres lesz “be fog futni”, amennyire én tudom néhány sikertelenebb lemezt is kiadott, és kétlem hogy ennek az állapota lett volna az oka.

Andrea Bocellit csak azért mert vak nem fogom hallgatni, csupán azért nem ismerem pályafutását mert az operákat bevallom férfiasan nem ismerem behatóan.

Tudtátok viszont hogy a “felíz navidad” dal éneklője aki José Feliciano szintén vak? Én talán 2 évvel ez előtt olvastam erről az interneten és képzeljétek el nem azért szeretem tőle jobban spanyolul a “qué sera” című örökbecsűt mert Drága José látási fogyatékos, hanem mert imádom a hangját és ahogy beszéli a spanyolt.

És a teljesség igénye nélkül képzeljétek van egy Tánczos István nevű zenész az Ismerős arcok formációban aki vak, de biztos vagyok benne hogy egy zenekar csupán azért nem venne a soraiba egy embert mert vak, vagy más hátránnyal küzd, tud zenélni vagy nem ez számít csupán.

Fogadjátok el tőlem hogy Tecával nem vagyok elfogult csupán azért mert találkoztam vele személyesen, az ex kamera-mikrofon beszélgetés során is töredék időre került szóba az ő vagy az én vakságom úgy beszélgettem vele mint egy másik emberrel aki fel fog lépni, kicsit izgul tele van élettel, lendülettel álmokkal és az életben nem az a célja hogy egy búra mögött tartsák, legyezgessék.

Gondoljatok bele, hol tartanék most, ha annak idején apukám úgy bánt volna velem mint egy vakkal?

5 évesek lehettünk én és az ikertesóm a Gyuri, mikor is a Győr Szőlőhegyben lévő telkünkre mentünk ki néhány percre, nem volt kedvünk kiszállni az autóból.

Régi-régi Wartburg istenem sosem felejtem el imádtam a puha üléshuzatát és a hangját!

No, kettesben maradtunk és beültünk előre.

Hiába voltam vak, jógyereknek nem számítottam, és elkezdtünk játszani.

A játéknak az let a vége, hogy letört az indeksz kar és az illatosító is leszakadt.

Mikor az apu visszajött egyformán megkapta mindenki a beosztását, természetesen mi azon veszekedtünk hogy ki mit rontott el, de én aznap este ugyan úgy nem ehettem fagyit ahogy a Gyuri sem hiáva voltam “szegény vak” kisgyerek.

Egy influenza sem fog csupán azét elkerülni mert nem látok:)

Én azért anak örülnék ha a média munkatársai mielőtt egy fogyatékos személlyel készítenek interjút ellátogatnának akár az Ability Parkba ahol látás-hallás-mozgás-értelmi sérültekkel is találkozhatnak, vagy a “Láthatatlan” kiállításra vagy ha Székesfehérváron járnak az “árnyalatt” kiállításra illetve ami éppen hasonló program gyanánt a környékükön üzemel. Bátran ígérhetem hogy akár az “árny alatton”, akár a “láthatatlanon” dolgozó kollegáim barátaim akik vegyesen született vakok illetve később látásukat vesztett emberek korrekt és őszinte beszélgetésben elmondják véleményüket a világról a saját állapotukról és hogy igen lehet így élni.

nyilván sokan azt gondolják az élet vakon fárasztóbb, de én nem nézek annyi kirakatot!

Más kérdés hogy most a szoknyás idő beköszöntével egyebet szívesen lesegetne az ember!!

Továbbra is elfogulatlanul szurkolok tecának de nem a “csillag születikben”, hanem az életben!

Talán kicsit egyeseknek kedélyborzoló a cím, de nekem teeccik!

Nem okozok meglepetést azzal hogy már megint fordult velem egyet a világ, hogy egy kedvenc aranyköpést idézzek, “360 fokos fordulatot vett az életem”:)

Nem úgy terveztük hogy esős nap lesz, a szándék az volt hogy szabadtéren ülünk le majd beszélgetni. Ebből persze semmi nem lett, a szabadtérből, a beszélgetésből annál inkább.

Elszaladt az idő, ezért Budapesten keresztül buszoztam Székesfehérvárra, amit nem bántam mert szeretek utazni.

A Fehérvárra jövő autóbuszon futottam össze a már említett spanyol Nemessel, grand-nak nem mondanám azért..

Már a Népligeti pályaudvaron is 85 %-ban elfoglalták az ülőhelyeket, én is természetesen szabadon is hagytam a mellettem lévőt. Az első megállónál egy angolul beszélő pár szállt fel, a lány hallhatóan magyar származású volt, ezt először a kiejtéséről vettem észre, de aztán a viselkedésével is elütött angolszász párjától. A fiú mivel a kettes ülések egyik helye már foglalt volt, az előttem ülőtől megkérdezte hogy odaülhet-e, az utas tudott angolul, és a külföldi fiatalember ennek megörült, ezután mondjuk nem beszélgettek, de udvariasan hangot adott annak mennyire örül hogy angol nyelven beszélővel futott össze.

Bezzeg a hölgy! Odaért velem egyvonalba, gondolom lenézett az ülésem alá ahol Szuzim feküdt összegömbölyödve és nem is foglalt el nagy helyett, és ez a drága jó lélek a hercegi esküvőnek abszolút megfelelő udvariassági formában a következő módon artikulálta azon meggyőződését hogy ő egy négylábú jószág mellé nem kíván leülni noha a buszon máshol már alig volt szabad hely, tehát ennyit mondott:

“shit”..

Aki nincs tisztában a szó jelentésével, (kevesen hiszem hogy ne tudnák), ajánlom figyelmébe az internetes szótárakat!:)

És jött, feltartóztathatatlanul közeledett a Don és egyáltalán nem volt csendes..

Virágcsokorral a kezében érkezett, és ki is szemelte áldozatát, egy fáradt a hét gyötrelmeitől szabadulni igyekvő lányt. Egyiküknek sem jutott már hely, de a lány helyzetét tetézte hogy újdonsült udvarlója akadt aki két perc alatt kikérdezte hogy mivel foglalkozik, hol dolgozik és nem menne-e el vele majálisozni. Én sem vagyok egy “babapiskóta” ilyen szempontból, de őrült sebességgel haladt Juan.

A kedvencem az volt ekkor el is kellett fordulnom mert kezdtem megszakadni a nevetéstől, mikor a fiú azt kérdezte néhány perc hallgatás után a lánytól hogy :

“te egyke vagy?” Eléggé leforrázó jellegűre sikerült a kérdés mert a kapott válasz csak egy rövid “nem” volt, de Juanito folytatta és in medias res kinyilatkoztatta:

“van egy nővéred ugye?”

Félelmetes volt látni, tapasztalni ezt az egészet, a lány nem tudott hová menekülni sem fizikailag mert mint a heringek zsúfolódtak az utastérben, sem lelkileg szerintem nem hozott magával mp3 lejátszót és ott kellett állnia a célkeresztben.

Nem nyújtanám hosszasan a történetet, de a kedvencem az volt mikor Juan (aki nem Carlos) azt kérdezte:

“rég kapcsolatban élsz már?” “Szegény” meggyötört lánynál itt szakadt el kicsit a cérna és teljesen jogosan firtatta hogy miért fontos ez, hogy kerül ez a kérdés ide és amúgy is nemsoká le kell szállnia.. Meggyőződésem hogy egy megállóval előbb szállt le mint ahol szándékozott csak szabaduljon már az Amoruzojától.

Amiért nekem is és a mellettem ülő srácnak is kellemetlen volt a dolog hogy ő is én is szívesen pihentünk aludtunk volna, de Juannak Carerast megszégyenítő hangossággal sikerült mindig beszélnie és ha akartam ha nem a folyamatot követnem kellett.

A jutalom nem maradt el “helytállásomért”, szombaton Budapesten volt jelenésem Krizbai Tecával találkoztam a Nők Lapja Cafe jóvoltából.

Tecára kicsit várni kellett, mert a frizuráját igazították az esti fellépésre, de addig is beszélgetéssel múlt az idő és a nézők egyéb ott lévő közönség gyönyörködött Szuziban.

Jópofa helyzetbe kerültem, ugyan is egy hölgy lépett oda hozzánk és megkérdezte hogy “megsimizhetem-e?”, természetesen vissza kérdeztem hogy a kutyára gondol-e vagy rám, nagy mosollyal fogadta a választ természetesen Szuzi érdekelte.

Beszélgettünk egy rövidet hogy ezek a kutyusok miben tudnak segíteni, említette hogy hallott ő is a vakvezető kutyák világnapjáról..

Ezt követően búcsúznia kellett, és Anita aki ott volt velem ekkor mondta hogy a Szuzit símogató személyesen Oroszlán Szonja volt!

Gondolhatjátok hogy mennyire meglepődtem, nyilván sokszor hallottam őt már a tévében, de élőben teljesen más a hangszín nem ismertem fel, aztán azon agyaltam hogy úristen-úristen mit gondolhat most hogy ilyen túlságosan közvetlen módon indítottam a beszélgetést.

Ezúton is üzenem neki, hogy remélem nem okoztam kellemetlenséget, csak én rosszul vagyok kicsit összerakva, gyártási hiba..

Jött Teca, látott, és győzött válaszolni a kérdéseimre.

Semmi allűr, kedves és közvetlen interjún kívül is nagyon pozitív személyiség, úgy tudnám összegezni a vele történt találkozást hogy laza volt, természetes, mint amikor csak lemegy az ember a boltba és összefut a szomszédjával.

Őszintén remélem hogy Teca minél hamarabb esetleg kutyushoz tud jutni, mivel elmondása alapján a településen ahol él nehéz közlekedni fehérbottal mert kevés a támpont amit lehet érzékelni és amelyek alapján lehet orientálódni, illetve a forgalmas úton sem egyszerű átkelni. Nagyon tetszett hogy szeretne egyedül közlekedni és hogy már ilyen fiatalon látja az önállóság vakon is mennyire fontos.

Tecának tiszta szívemből azt kívánom hogy tudjon haladni az általa választott úton, akár fizikai akár más értelemben is, és őrizze meg a vidámságát a mosolygósságát és használja minél többet a zenét mint nyelvet mert ez olyan közvetítő eszköz amit nem lehet félreérteni. Imádom benne azt is hogy nem a vakságát hangsúlyozza hanem azt hogy énekel, hangszereken játszik vagy más tulajdonságát állítja előtérbe.

A nagy esemény után egy lazább szombat este következett és az óta bot nélkül látok, valahol elhagytam, szerintem valamelyik utolsó metrón mert annyira beszélgettem hogy meglepetés ként ért a leszállás.

Ne aggódjatok azért, holnap Budapesten beszerzem az újabb fehérbotot és mindenkinek bottal ütöm a nyomát!

A videót amint említettem is a NL CAFE honlapján megtaláljátok, nézzétek el nekem az elején kicsit nyögve-nyelősen indul!

Szép hetet kívánok nektek és vigyázzatok a Don Juannal, bár hol, bár mikor támadhat..

Fakutya legyek ha megértem egyes pasik gondolkodásmódját!!

Szuzi futtában írnék nektek és persze magamnak is néhány gondolatot:

A látássérült populáció egy fiatal “vak csillagtól” hangos aki most van születőben.

A “vak-lárma” kiváltója Krizbai Terézia (Teca) aki a tehetségkutató műsorban lépett fel és ez szombat este került sugárzásra. Nem értek a zenéhez, kritikus sem volnék de örömmel tölt el hogy lehetőséget kap a megjelenésre a médiában. Természetesen mivel egy 15 éves Hölgyről beszélünk még rutint kell szereznie a nyilatkozatok adásában, bár amikor zongorázik és énekel akkor senkinek semmi kérdése nem merülhet fel mivel a tudás és a képességek számítanak. Biztosan én is irigykedhetnék rá hogy bezzeg-bezzeg ő zongorázik és énekel én meg nem, de e helyett nagyon is sok-sok energiát küldök neki és sok kitartást a furkálódások elviseléséhez a sok ráakaszkodni kívánó elkerüléséhez.

Élőben, egyenes adásban nem hallottam a lány produkcióját mert szombat este mérhetetlen mennyiségű forrócsokit ittam és ez a dolog teljesen elvette az eszem.

Tecához nem linkelnék be cikket, vagy írást, nem akarok én semmit rátok erőltetni, de a kugli a barátunk úgy is megtalál mindent és mindenkit.:)

Amúgy is itt a tavasz és egyre több úgynevezett “érzékenyítő” programra hívnak, ugye előző pénteken például egy győri középiskolában rontottam a levegőt, jövő héten meg pesti ovisoknak fogok nehéz perceket okozni és nem utolsó sorban állandó hétvégi “Minotaurus” ként ott figyelek a Láthatatlan Kiállítás labirintusában is!

Mindig mosolygok ha mondom vagy írom az “érzékenyítés” szót, ilyenkor arra gondolok hogy engem már sok korlát és oszlop a rossz helyen érzékennyé tett, valami megmagyarázhatatlan ok miatt ez ugrik be.

Képzeljétek sajnos viszont Grúzia most kimarad az életemből némely gazdasági okok és szervezési nehézségek bizonytalanságok miatt, de nem adom fel idén is el szeretnék jutni egy különleges helyre. Természetesen amennyiben lehetőségem lesz rá és mindent el fogok követni akkor vinni fogom magammal az én Szuzim is, aki valami megmagyarázhatatlan oknál fogva csütörtökön és pénteken megkérdőjelezte hogy én lennék a falkavezér.

Tudjátok ez úgy működik mivel fontos hogy a kutyám jól tudjon helybenmaradni például ha egy boltban szűkebb helyre nem férne be akkor le tudjam ültetni néhány percig, szóval a vacsorája előtt 5 10 akárhány percig ott kell maradnia ahol én mondom. csütörtökön és pénteken ez valami ok miatt nem igazán sikerült, így vagy fél órával később kapott enni.

Örülök hogy a blogom nemzetközi szinten is olvassák és hogy egy másik Susana is képbe került Petivel együtt.

Nem kívánom ezt a felületet magán célokra felhasználni, de az jutott eszembe hogy Petivel szívesen beszélgetnék skypeon, természetesen bekapcsolt webkamerával, szívesen elmesélem hogy a magyar vak barnahajú jogászok mit tesznek és mit nem tesznek, és hogy szívesen elmenének felkutatni néhány floridai kubai látássérült menekültet a spanyol nyelv gyakorlásának céljából!:)

Susikádnak pedig szép napot kívánok csak vigyázz hogy meg ne lógjon ha nagyon szökős akkor akassz egy csengőt a nyakába!

Kezdő skypeoló koromban történt hogy egy thayföldi lány felvett a partnerei közé és fel is hívott. Minden áron látni akart engem kamerán és mivel álmos voltam azt mondtam neki hogy akkor láthat engem ilyen távolságból kamera segítségével ha én is láthatom őt. Ezen persze megörült és próbálta elindítani a kameráját, de mondtam neki hogy kár a kapcsolgatásért ugyan is én vak vagyok..

Ez az információ annyira szíven ütötte hogy bontotta a vonalat és le is tiltott, az óta is pszichológushoz járok!:)

Amúgy is izgalmas helyzet ha csak valaki úgy megkeres skypeon, mert nyilván nem azzal fogom neki kezdeni legyen akár magyar akár nem, hogy “szia én Szabolcs vagyok főállású vak”.

Általában ott szokott elkapni a nevetés miután kér tőlem képet és meg is kapja én vállalom az arcom, és ő is küld magáról fényképet és erre én közlöm hogy sajnos nem látom.

Na ez után a leg különbözőbb reakciók szoktak bekövetkezni, volt olyan aki azt javasolta vegyek szemüveget, vagy olyan aki nem hitte el azt gondolta csak rossz vicc amit vele űzök.

DAVID BISBAL & KNAAN::)

Ígértem hogy elmondom a mobilokon hallható csenggőhangokkal kapcsolatos álláspontom

A “hőskorban”, csak előre gyártott dallamok közül lehetett választani, maximum a telefon típusára utalt néhány készülék hangja. A nagy áttörést az indukálta, mikor már jó pénzért persze csengődallamokat is lehetett tölteni a telefonokra és lehetett egyéniesíteni őket. Egészen 2006-ig nem volt beszélő telefonom, tehát úgy tudtam néhány hívómat beazonosítani hogy külön dallamot rendeltettem látó segítséggel hozzájuk. Sosem felejtem el azonban azt az aggodalmat ami akkor fogott el mikor a Gyuri testvérem mobilja megszólalt az asztalon mert smse érkezett és nem tudni miért egy wc lehúzás volt rögzítve és beállítva a jelzéshez.

Ma azon mosolygok ha a buszon, vonaton megszólal egy zúzós Tankcsapda szám és ezt követően egy idős úr vagy hölgy szól bele a telefonba, valószínűleg a gyermeke vagy unokája levetett telefonját kapta meg és nem tudja átállítani a hangokat. Korábban (sosem felejtem el) egyszer nagyon becsaptam magam, mert az üzenetjelző hangom az a Máv szignálja volt, és tudnotok kell hogy Győrben laktam még akkor és közel van a vasútállomáshoz az a beszélő atm amit használni szoktam. Felvettem a pénzt, sétálok ki a bankból megyek-megyek, és egyszer csak megszólal a szignál. Ábrándozós hangulatban voltam és el nem tudtam képzelni hogy milyen módon kerülhettem ilyen közel a vasútállomáshoz hogy ilyen hangosan szól a “zene”, a hideg veríték levert, és azonnal megálltam. Gyanús volt a dolog mert hirtelen csend lett és a Prézli kutyám meg igen csak nézett egy irányba, és rájöttem hogy a saját mobilom tévesztett meg:)

Jó tíz évvel ezelőtti dolgom is elmesélem, akkor az első rezgős telefonom okozott riadalmat, a fürdőszobában voltam és letettem a készüléket mert nem akartam összevizezni. Nagyban tisztálkodom, csobog a víz, és olyan hangothallok mint amikor egy irtózatosan nagy bogár repked körülöttem. Mivel félek az ilyen repülő-objektumoktól védekező állásba kaptam magam, elzártam a vizet és akkor jött a “kínos” felismerés hogy a megemlegetett telefonom rezgett egy műanyag lavórban ami borzalmasan felerősítette a hangot.

Még egy dologgal sokkoltam a járó-kelőket, egészen sokáig a Fc Barcelona himnusza volt a csengőhangom, ami egy induló szerűre komponált alkotás, de mivel sokan megrágalmaztak hogy valami régi mozgalmi dal a csengőhangom és mit képzelek magamról lecseréltem. Hiába mutattam nekik hogy hallgassák mert katalánul van, csak hajtogatták az igazukat.

Tavaly nyáron az ingyenesen letölthető vuvuzela hanggal okoztam pánikot, majd ezt követően egészen mostanáig a 2010-es foci Vb egyik hivatalos dala a

DAVID BISBAL & KNAAN által énekelt ” when I will be older..” szólalt meg ha hívtak, e szigorúan a spanyol szöveges részt vágtam ki a zenéből.

Azért is szerettem volna leírni ezt a kis szösszenetet a hangokról, mert számomra vagy néhány hasonlóan gondolkozó látássérült ismerősöm számára ezek a hangok, hatások keltik fel a figyelmet.

Továbbra is vigyázzatok magatokra, ma délután újabb hidegfront érkezik, a hócsukám tele van már a réteges öltözködéssel és vetkőzgetéssel.