Flipper, cikázó-pattogó gondolatok
2011 október 22. | Szerző: vaszabi | Hozzászólások (0)
Sziasztok!
Köszönöm hogy jelölgettek be fb-n, jól esik hogy kíváncsiak vagytok rám a hétköznapokban is.
Megint hosszadalmas kisregényt olvashattok de nem tehetek róla annyi-de annyi minden történt velem..
Nem nyelt el a Pláza vagy a játékbemutató csak soksok élmény, munka, szórakozás ésés miegymás zajlott az előző hét napban de újra itt vagyok és beszámolok arról hogy mi történt “Kockafejjel” és velem.
Kezdeném egy nem annyira szívderítő dologgal.
Ha ezt elolvassátok mindjárt megértitek hogy kicsit lehervadt a mosoly az arcomról.
http://nol.hu/belfold/felhaborodtak_a_latasserultek_a_nepszamlalas_miatt
Aki esetleg nincs tisztában a helyzettel, úgy képzelje el hogy egy teljesen vak felhasználó egy képernyőolvasó programmal (én Jaws for Windows-zal) használjuk a számítógépet. Annyi a trükk hogy a képernyőn megjelenő információ a képek kivételével felolvasásra kerül legyen szó egy internetes honlapról vagy a számítógép operációs rendszerének menüiről.
És miért hervadt le a mosoly a “pofikámról”? Azért mert a jelenlegi jogszabályok szerint minden 1-esre végződő évben kell népszámlálást tartani és ebből az következik hogy pontosan előre lehet készülni a nagy eseményre. Tíz évvel ez előtt még nem voltak ilyen hatékony felolvasó programok, sőt az internet is gyerekcipőben járt a látássérültek körében szinte alig használták akkor. Mostanra nagyon is elterjeddt és jogos igény hogy ha a többi állampolgár kitöltheti a kérdőívet elektronikusan, akkor én miért ne? Jómagam nem vettem igénybe az elektronikus módszert mert én szépen meg lettem számolva, édesapám bediktálta azt amit kell tudni rólam, bár gondolkoztam hogy megmondom neki hogy ha kérdezik a nemzetiségi hovatartozást akkor mondja azt hogy katalán vagyok.:)
Amin még agyaltam, ha esetleg egyedül élek mint vak akkor hogy fogok értesülni arról hogy milyen időpontban szeretnének engem megszámolni? Kapok braille-írással azaz pontírással egy levelet? Vagy e-mailt? Nem tudom ezt elképzelni hanem egy kézzel írott cetlit hogy mikor kellene othon lennem és jóesetben nem dobom ki 🙂
Nyilván azt is megkell oldani hogy az online kitöltééshez szükséges azonosító és jelszó is alkalmas legyen arra hogy elolvassam, bár nem szeretném magam úgy beállítani mint egy olyan vak aki remete ként él az erdő közepén és csak a szarvasok, őzikék vannak körülötte akik nem tudják elolvasni a leveleit:)
(de jó is lenne egy vakvezető őz) 🙂
Az egyik levelezőlistán van egy Csehországban élő vak programozó és ő írta hogy náluk a posta nyerte el a népszámlálási kérdőív lekérdezését és így egyszerűsödik az a helyzet hogy az ember kit enged be a lakásába mert hogy a bánatba olvassam el nézzem meg a kérdezőbiztos igazolványát?
Nem is szeretném a témát nagyon feszegetni mert nem az a cél hogy valamely szervet most jól milliókra szankcionálják hanem hogy tessék odafigyelni minden állampolgárra, és minimum egy kollektív bocsánat-elnézést kérekkel lehetne élni, és ezen túl meg kipróbálni megtapasztalni hogy milyen módon használjuk a számítógépet.
Csak úgy zárójelben jegyezném meg hogy tőlünk néhányszáz Kilométerreel Nyugatra a tb kártyának megfelelő lap braille írással van ellátva, és könnyebb megtalálni a sok irat között és nem járnak úgy mint én tegnap a banki ügyintézésnél hogy véletlen Szuzi vakvezetőkutya igazolványát adtam oda a személyim helyett, bár megjegyeztem az ügyintézőnek hogy én is eléggé nagy kutya vagyok.
Említettem a fehérbot nemzetközi napját és az azt övező programokat amelyek egyikén részt is vettem, így az Albaplázában meghallgattam a csodálatos hangú Szluka Lídiát, és be is következett egy önkéntes segítővel a vásárlás megkísérlése. Az a terv, hogy a kereskedelmi központban lenne egy információs pult mely látássérültek számára is jól megközelíthető és ott egy képzett segítő tartózkodna és akár útbaigazítással akár kíséréssel támogatná szeegény vásárlót.
Az első-áldozat egy könyvesbolt volt, ami rögtön feltűnt az a finom könyv illat. Azért is szoktam el ettől mert már rég szkenneltem magamnak olvasás céljából és főleg új frissen illatozó könyvet.
A bolt vezetőjével arra jutottunk, hogy hiába jönnék be vásárlási szándékkal és tegyük fel kapok is segítőt egyszerűen akkora a választék hogy talán egy nap alatt sem lehetne körbejárni a könyveket, lemezeket egyebeket. Ezért fontos a szerepük az akadálymentes honlapoknak és akciós kiadványoknak, mert igen engem is érdekel hogy milyen könyv jelent meg mostanában amit mindenki olvas csak én nem ameddig a barátaim fel nem hívják rá a figyelmet.
Ellátogattunk egy ruhaboltba is, de itt meg még nehezebb a segítség mert írtam már erről de nem lehet eleget hangsúlyozni azt a tényt hogy az édeskevés ha letámadom a személyzetet hogy “adjon mán nekem egy jó farmert sok zsebbel”, szegény lehet hogy akkor lát életében vakot először és azt meg nem fogja tudni hogy milyen ruháim vannak othon és célszerű olyat vásárolni amit nagyjából sok összeállításban fel lehet venni mert ha vannak új olvasók nekik mondanám hogy nem szeretnék úgy kinézni mint majom a köszörükövön.
Más annak a helyzete aki nem született vak hanem látott bármely életszakaszában mert vele talán könnyebb vásárolni.
Amit még meg kell említenem egy szappanos pult volt, ide segítség nélkül is eltaláltam volna mert messziről érezni lehetett hogy hol van, mikor már jó tizenöt perce válogattam akkor már Szuzinak is kicsit sok lett az illat és hatalmasakat tüsszentett.
Ezen a helyen már vásároltam is egy trópusi illatú szappant mert úgy éreztem hogy olyan rám emlékeztető az illata.
Kaptam a Pláza igazgatójától is ajándékot, választhattam valamit és én egy karkötőt vadásztam le, fagyöngyös, és néhányan azt mondják hogy nőies pedig nem is és nagyon kellemes viselni olyan mint ha valaki mindig hozzám érne hogy ne legyek egyedül.
Volt olyan eladó és pénztáros a “túra” során aki tudta hogy a magyar bankjegyeket vakon nem lehet felisnmerni, sőt a szappanos pultnál lévő Emesével játszottam is egy érdekeset mert megkértem hogy csukja be a szemét és adtam neki egy pénzérmét a kezébe és ki kellett találnia hogy mi az.
Át is ment a vizsgán mert felismerte a régi egyforintost mert teljesen véletlenül van a pénztárcámban egy.
Ha megengeditek még maradnék a vásárlásnál, mert szerdán meg két nagyon szimpatikus fiatallal és kamerával tettük próbára az egyik Pesten a Pillangó utcához közeli áruházat. Az apropó hogy elhívtak egy rendezvényre hogy beszéljek egy kicsit arról milyen módon érvényesül a látássérültek de innkább a vakok számára a marketing, milyen hatások befolyásolnak. Mivel forgatás is volt ezért tudtak az érkezésemről és kaptam is egy segítőt. Jól esett hogy nyitottan állt hozzám és a vakságomhoz, már az elején megbeszéltük hogy a jobboldalon jöjjön mert Szuzi számára van a balom fenntartva. Választottam egy eléggé finom tusfürdőt és hosszas szaglálás után, de kellett a segítség mert az még rendben van hogy leemelem a polcról az árut és ha nem a helyére teszem vissza akkor az eladók nem éppen a meghatódottságtól könnyes szemmel fognak emlékezni hogy náluk jártam. Vettünk még zsemlét hogy mennyire puha és friss bár ezt szerintem aki lát ő is megteszi hogy megérinti a zsömiket, én a poén kedvéért próbáltam elolvasni hogy mi van ráírva braille-írással szezámmaggal mint a viccben és sikerült nevetést és kerek szemeket kiváltanom a környezetemből.
Kicsit izgulok az előadás miatt hogy Szabó Lőrincet idézzem úgy érzem magam mint “
kis, észre sem vett bomba a nagy falak között;“, mert én mint laikus tudok a témáról beszélni és attól tartok hogy a végén oda fogok kilyukadni hogy vakon hogyan válasszon autót az ember:), most elképzelem ahogy egy autószalonban azt próbálgatom hogy Szuzi melyik helyen fér el a leg jobban, hogy a kutyák számára be lehet-e szerelni biztonsági övet, van-e a gépjárműben kellő számú pohár illetve egyéb fémből készült hengeres test elhelyezésére alkalmas hely…Azt azért elmondom nektek márkanév nélkül, hogy volt egy tusfürdő néhány évvel ez előtt amire rá volt braille-vel írva a neve, és a tetejére hogy “press” ott kellett kinyitni és ezzel is segítették a tisztálkodni vágyó vakot:)
Nem csupán városokban jártam az előző héten és hétvégén de végre-végre újra lehetőségem adódott kirándulni. Aki volt a Láthatatlanon tudhatja hogy ott azért van természeti környezet a sötétben de ritkán változik és azért mégsem Dobogókő.
Semmi ok az aggodalomra, nem Szuzival kettesben vágtunk neki a hegység erdeinek viszont volt egy megfelelő kísérőm, inkább “szemem” és tükröm. Próbáljátok ki ha tehetitek hogy hétfő délelőtt elsétáltok akár kettesben akár egyedül egy erdőbe és olyan hatalmas semmihez sem hasonlítható szabadságot és nyugalmat fogtok érezni mint ha lebegnétek vagy repülnétek. Ehhez a hangulathoz jött még hogy nem akarták mindenáron megmagyarázni nekem hogy a lehullott falevelek milyen árnyalatúak, viszont mikor egy mohás felületet találtunk akkor ezt megérinthettem hogy milyen a tapintása, és a kilátó korlátjánál állva sem kaptam egy másfélórás Jókait megszégyenítő leírást a minket körülvevő hegyekről és a Dunáról, viszont beleélhettem magam hogy ez benne milyen hangulatot vált ki, milyen gondolatokat indít el. Tudjátok mint nyelvvizsgán a képleírás nem az a fontos hogy eltudod-e mondani az adott nyelven hogy ott egy víztorony, amott meg egy atomerőmű hanem egy felsőbb szintű leírás az üdvözítő. Ha pedig nem tudtok megválni a notebooktól vagy bármilyen netkapcsolattal bíró eszköztől akkor játszhattok is, nyilván nem a fogócskára gondolok hanem egy geocaching nevű sportra-játékra-szórakozásra ( mindegyikre együtt), amiről én sokáig azt gondoltam hogy számomra mint nemlátó ember számára ez a szabadidős tevékenység nem elérhető vagy ha segítséggel keresem a geoládát akkor nem is olyan izgalmas mert miben tudnék én hozzájárulni a sikerhez. A valóság azonban az hogy megtalálni a “meglepetést” látva sem olyan egyszerű mert a gps koordináták bár pontosan megvannak adva de eltérés azért lehet a műholdszerinti és a tényleges hely között, és a ládákat gondosan álcázni is szokták és talán ilyenkor jól jöhet a tapintó érzékelés is. Annyi-de annyi energiát tud adni egy ilyen program amikor nem csak passzív résztvevője vagyok az eseménynek és nem úgy érzem magam bocsánat a kifejezésért mint egy magatehetetlen vak akit húznak-vonnak az erdőben és úgy vigyáznak rá mint Győzikére, hanem elfogadják hogy nem tragédia ha gödörbe lépek, vagy nadrágféken kell lecsúszni egy dombról sőt még az is előfordulhat hogy a vezetőmet én tartom meg ha megbillen.
2+1 kívánság:
Mindig is szerettem Dévényi Tibibácsi műsorát de annyira bátor azért sosem voltam hogy levelet is írjak neki, ráadásul sértett volna gyermeki önérzetemben ha vak ként kezelt volna.
Az utóbbi időszakban az erdőjáráson mászkáláson kívül még két látszólag apró de fontos kívánságom is teljesült.
Ahogy panaszkodtam is róla szombat este fél hét után Győrbe Budapestről nincs autóbuszközlekedés és nekem a Láthatatlan után a Népligetből eléggé bonyi eljutni a vonathoz. Kitaláltam hogy 103-as busszal kivonulok Kelenföldre de a bibi ott volt hogy a pályaudvarig és a pénztárig az útvonalat egyáltalán nem ismertem. Tervezni terveztem én hogy igen majd megtanuljuk Szuzival de sosem úgy alakultak a dolgok egészen múlthéten vasárnapig amikor is megérkezett az Angyal és teljesen profi módon elmagyarázta a fontosabb támpontokat, végig is járta velem, és hogy ne csak rámondjam hogy “igen tudom az utat” segítség nélkül is kellett bizonyítanom.
A harmadik kívánságom az volt mivel nemzetközi és fülkés volt a vonat hogy bárcsak segítene valaki helyet találni mert én nem akarok senkit megzavarni az alvásában és azt sem látom ha már egy előre lefoglalt hely van és később meg nagyon macerás a mozgó vonaton kanyarokban és ajtók között mászkálva helyet keresni.
Már a felszállás is izgalmasan indult mert nem tudtam hogy jobbra vagy balra induljak a vonatban, balra próbálkoztam de Szuzi megállt és jó hogy megállt mert emberek és hatalmas táska volt ott és hajlandóságot nem mutattak arra hogy átengedjenek és segíteni sem segítettek. Elindultunk hát ellenkező irányba át a másik kocsiba és jött a variálás hogy melyik fülkét és melyik helyet is válasszuk. Az ajtók be voltak csukva és egyre tanácstalanabbuul álldogáltam ott mikor úgy hallottam hogy valaki szólt nekünk hogy menjünk oda hozzá Szuzival. Csodálkoztam hogy jé tudja a kutyám nevét tehát biztosan ismerem, aztán ahogyközelebb értünk leesett hogy a vonat indulása előtt vele beszélgettem és nagyon megszeretgette kockafejet. Ami miatt viszont elkezdtem aggódni hogy emlékeim szerint ő nem Győrbe utazott és viszont segített leülni de mi fog történni ha elindul vele a vonat?
Rá is kérdeztem az Angyalnál hogy nem tart-e attól hogy a masinizta “gázt” ad, de csak mosolygott, kicsit széttárta a karját és azt mondta hogy nem fél mert megkérte a vasutasokat hogy várják meg az indítással ameddig ő segít nekem, sőt azt is elintézte hogy a kalauz Győrnél segítsen megtalálni hogy melyik oldalon kell leszállni.
Egész este ez járt a fejemben hogy én is ilyen szeretnék lenni, ennyire közvetlen, laza és csupán csinálni amit kell a lehető legnagyobb természetességgel, nem azért mert mások jónak megfelelőnek tartják hanem mert én gondolom ezt róla.
Aki a bejegyzésem végére ért sűrűn gratulálok neki és örömmel jelenthetem be, hogy majdnem elmaradt a bejegyzés mert ma reggel az egyik győri városi busz vezetője annyira sietett felhajtani a Baros-hídra hogy ha Szuzi nem ránt vissza akkor..
ma viszont repülni fogok, nem a munkahelyemről hanem még tavaly a blog indulása előtt voltam a Balázséknál a morningshow-ban és ott ajánlotta fel a Vári Gyula hogy majd megmutatja nekem milyen is az igazi repülés.
Kellemes hétvégét kívánok nektek, ma délután és holnap “láthatatlan” leszek tehát ha arra jártok akkor találkozhattok kint kockafejjel és velem pedig a sötétben.
Soksok Tündért- és Angyalt kívánok nektek!
vak-galopp: avagy kicsit eltűnődve
2011 március 27. | Szerző: vaszabi | Hozzászólások (2)
Sziasztok! Amint érzékelhettétek ez a hét sem volt eseménytelen, ezért is tűntem el kicsit, de előkerültem! Most fordított sorrendben mondanám el a hét krónikáját ami Szuzival és velem történt. Tegnap, azaz szombaton volt a kirándulás amit emlegettem már a delfines bejegyzésemben, a “láthatatlan” kiállításon ismerkedtem meg egy jófej csoportal akik természetjárók is szabadidejükben, havonta egy helyszínt kiválasztanak és meglátogatnak. Most éppen Pátyról indultunk és Nagykovácsi volt a délutáni visszainduló pont, közben túrázás, ahol lehetett Szuzit elengedtem hadd rohangáljon. Hatalmas élmény volt ez a program, mert a résztvevő diákok és pedagógusok megfelelően segítettek és nem estek kétségbe attó sem amikor egy lezárás miatt egy létrán kellett átmászni nekem is, és Szuzit pedig átemeltük az akadályon. Az időjárás vagy hát felsőbb hatalom is kegyes volt hozzánk mert eső nem volt sőt szép napos időben sétálhattunk. Közben jókat lehetett beszélgetni. Gyakran kérdezitek tőlem akár az utcán akár a láthatatlanon, de valóban tud élményt nyújtani a kirándulás vakon is, egyrészt érezni lehet a domborzat a talaj a növényzet változását, és kérdezünk illetve jó ha a kísérők is elmondják hogy bennük milyen érzelmeket idéz elő az a hely ahol járunk. A tegnapi napon például ilyen volt mikor Brigitta aki a kirándulást vezette azt mondta nekem hogy most olyan érzése van hogy a helyszín ahhoz hasonló mint amin Hófehérke járt mikor vándorolt. Utána próbálta leírni színekkel egyebekkel számomra hogy miért ilyen neki ez a környék, de mondtam neki hogy az első mondatával mindent érzékeltetett… Már amúgy a tegnap reggelem is jól indult, mert az 1-es villamosról egy kedves lány segített a metróig és az érzéseim nem csaltak, rákérdeztem nála hogy biztosan legalább egy fél évet élt külföldön, mert például olyanokatt kérdezett a lépcsőhöz érve hogy könnyebb-e nekem ha megfogom a korlátot, viszont nem akart felcsavarni csak azért is a korlátra mondván “ha vak vagy, akkor menj a korlát mellett”, tehát összefoglalva egyáltalán nem volt korlátolt! A “kézről-kézre adás” folytatódott egészen a még Moszkva térig, mert a metrón is kaptam egy hölgytől segítséget, aki mellesleg ot futott össze a rég nem látott barátnőjével, a barátnője a Szuzit jött megcsodálni és akkor “találtak” egymásra. Érdekes dolgot mesélt az egyikük én ezek hallatán mindig megdöbbenek és szégyenlem is magam. Az a történet rövid lényege hogy szeretett volna egy látássérültnek segíteni mire a leendő segített megpróbált a lány felé rúgni. A blogban is írtam már néhányszor és személyes találkozásokkor is elmondom hogy “mi” is ugyan olyan emberek vagyunk mint bár ki más csak esetleg nem vagy nem jól látunk. Gyakran azon kapom magam hogy a “láthatatlan” kiállítás mintájára az ilyen “elvakult” látássérülteknek fogok rendezvényt, képzést szervezni hogy ismerkedjenek meg a jóllátó embertársaikkal, kérdezzenek tőlük, tapasztalják meg hogy nem gonoszabbak mint a látássérültek… Tudom, tudom nem én fogom megteremteni a világbékét, de azért törekszem rá! A pénteki napom is csuda izgalmasra sikerült, mert a székesfehérvári “Árny Alatt” rendezvényemmel kapcsolatosan érkeztek kedvező hírek és bejelentések. Délelőtt egy sajtótájékoztatót követően nem kisebb személyiségeket mint
Videoton Holding Zrt. vezérigazgatój
át kalauzolhattam a sötétben. Nem kívánom a blogot önmagamról szóló ömlengéssé silányítani, ami fontos információ hogy év végéig biztosan működni fog a projekt és ami szívderítő hogy nem csupán papíron de a valóságban is össze tud fogni önkormányzat, a forprofit szektor és a civil szervezet.Számomra a bejelentéseken túl egy fiatal lány tette emlékezetessé a tárlatvezetést, mert kicsit megrémült vagy tőlem vagy a sötétségtől és végig kézenfogva közlekedtünk. Hatalmas dolog azért egy öt esztendős kislánytól hogy pánikolás hisztizés nélkül teljesítette a távot.
Elnézést hogy nem linkelek cikket, de valami miatt a hivatkozást nem tudtam kinyerni de a Fmh.hu oldalon és Székesfehérvár város honlapján biztos vagyok benne hogy meg tudjátok találni az írást és a képet.
A héten azért más utazáson is lehettem, no nem fizikai de lelki értelemben. Nem, az UFo-k nem raboltak el csupán egy nagyon érdekes regény szippantott be. Ez a mű Spiró György Fogság című igazán monumentális alkotása, közel 800 oldal és tele van sok-sok történelmi hivatkozással ami miatt különösen tetszett mert imádom a történelmet!
Az úgy kezdődött, hogy hangoskönyvben a négy könyvből álló alkotásnak azt a részét hallgattam mely az ókori egyiptomi Alexandriában játszódik, és a végighallgatás után derült ki számomra hogy bizony létezik a történetnek előzménye és utózmánya is, és ezeket elektronikus formátumban tudtam megszerezni tehát számítógépen keresztül a képernyőolvasómmal olvastam.
Ha valaki ismeri a művet tudja hogy a főszereplő Uri aki egy olyan fiatalember akit a mai szóhasználat szerint igen erős gyengénlátónak vagy néha aliglátónak neveznének. Természetesen mikor az olvasást elkezdtem nem tudhattam hogy félig-meddig sorstárs lesz a főhős nem ez motivált, hanem hogy utazhattam térben és időben és mivel a főszereplő félig vak ragyogó leírásokat kaptam a környezetéről amerre járt.
Nem vagyok az író ügynöke de aki nem fél a vastag könyvektől és valami kellemesen szokatlanra vágyik ajánlanám neki a művet. Nem rendelkezem kritikai vénával ezért a fentieket tessék teljesen szubjektívnek tekinteni!
És végül még egy hozzászólásra reagálnék a “hangadással” kapcsolatosan.
Valóban nem mindegy hogy az ember milyen környezetben ad ki hangot az a hang honnan érkezik vissza. A lakásomban például a beköltözéskor egészen nagy volt a hangok vissza, inkább össze-visszaverődése mivel kevés bútor és textília volt. Mára ez a helyzet normalizálódott, de például két éve mikor a fürdőszoba került átalakításra új kád radiátor és egyebek kerültek bele fél napig kellett szoknom hogy az addigi hangviszonyok bizony megváltoztak, ráadásul a mosógép is közelebb került a bejárattal szembeni falhoz és megnőtt a tér.
Mondjuk a kutyusos “csettegő” a klikker azért lenne érdekes, mert belegondoltam véletlen egy olyan kugya-gazdi párossal találkozom ahol a kutyust így képezték ki, szegény gazdi lehet hogy nem örülne ha csak úgy akaratlanul is irányítanám a kutyáját.
Az ötlet természetesen nem rossz, találkoztam én már olyan vakkal aki kutyákhoz használatos pergőt tett a botjára vagy a táskájára.
Egyszer még egyetemista koromban Prézlivel akartam leszállni a vonatról Győrben, és amint említettem volt ő csengős kutya ként közlekedett.
Kimentünk a vagon előterébe és Prézli-nyuszi tollászkodott tehát halkan csiningelt ezért a csengője. Egyszer csak egy lány meglepődve megkérdezte hogy úr isten ki piszkálja a táskáját?
Mivel csak ketten voltunk és én a terem másik végében álltam em értettük a dolgot, én nem tudtam mire gondol, ő pedig azt hitte a kutya csengőjére hogy a táskáját mozdította meg valaki mivel a táskán is volt egy pici csengettyű véletlen hasonló volt a hangmagassága mint ami a Prézli nyakában is ott lógott.
Sikeres hetet kívánok nektek, én kicsit szomorú vagyok mert Kobajasit mint nem rég olvastam kizárták utólag az ausztrál nagydíj eredményéből és ezért Szuzit vígasztalnom kell!
Szárnyaskerék-Angyalkerék
2012 május 31. | Szerző: vaszabi | Hozzászólások (0)
Sziasztok!
Köszönöm a soksok kutyás írásomra érkezett kommentet, igazán megerősítenek abban hogy talán helyesen gondolkodom néhány társammal amikor nem adjuk fel a küzdelmet a jogainkért.
Most ez nem száguldás, csak inkább kúszás mert egy alattomos vírus ledöntött a lábamról. A víruskergetés folyamatban van, már harmadik napja a lakáson belül a mosdó és az ágyam között ingázom.
Tegnap például annyira maródi voltam hogy a doktornénit sem volt erőm meglátogatni, de ma erre sikerült sort kerítenem. Meglepetés is ért mert az asszisztens hölgy akit régebbről ismerek teljesen boldog volt hogy újra Győrben lakom és a doktornő is mondta hogy látásból ismer sokszor elmentünk egymás mellett az utcán. Olyan kedves volt tőle hogy aggódott vajon fel tudok-e mászni a vizsgáló ágyra de megnyugtattam hogy ne aggódjon nincs tériszonyom.
Lelkifurdalásom volt hgoy már rég nem írtam nektek semmit és mikorra témám is múzsám is lenne most meg kidőlök mint valami háborús sebesült.
Úgy nemszeretem magam ilyenkor mert egy csomó dolgom lenne, rendezvények, munka stb és erre fel én ithon punnyadok, de talán mindennek oka van, kicsit meg kellett állnom hogy erőt tudjak gyűjteni.
Pedig volt sok pozitív élményem is, például az hogy az Artventura kiállítás szentendrei rendezvényén sok jófej érdeklődő volt, de amikor igazán leesett az állam, mikor indulásunk előtt odajön két negyedikes kislány Lili és egy Dóri hogy itt vannak újra és csak állnak előttem. Mondmo no sziasztok jöttetek Szuzizni? Csend. Hanem? És akkor mondják hogy mivel az iskolájukban van sütő klub hoztak nekem pici kakaóscsigát és kókuszgolyót ha nem baj.
Olyan aranyosan meglepő volt a dolog és gondolkoztam hogy mit is tudnék cserébe adni nekik és kértem papírt és braille írással ráírtam a nevüket, mégis csak úgy illik hogy viszonozni kell az ajándékot bár tudom hogy ők jószívvel adták és nem azért mert valamit elvártak volna érte.
A másik ilyen pozitív élmény az egy héttel ez előtti szombati kirándulás a baráti társaságommal mert elmentünk Szobra nosztalgiavonattal, igen jó volt a hangulat, és ami döbbenetes volt hogy az ódon kocsik hatására az emberek is kicserélődtek, senki nem szólt hogy Szuzi az útközepén van, sőt odajött három grácia 4 5 év körüli kislányok hogy megsimizhetik-e, és őket sem rángatták el a szülők, úgy éreztem álom ez a jobbik fajtából.
Ott hagytam a Dávid barátomra Szuzit mert hát ki kellett mennem, és ő a lányok kérésére megköszöntette mondjuk Szuzi csak néhány ismerős kérésére ugat ilyenkor, és ebből sem lett cirkusz hogy mit ribilliózik ez a “dög” a vonaton sőt én csak arra lettem fiylmes hogy valami hatalmas tapsolást lehet hallani.
Nagyon hangulatos volt mert megálltunk kint a folyosón és azt beszélgettük hogy ez olyan XIX. századi hangulat, mikor ismeretlen emberek szivaroznak, beszélgetnek hatalmas nyugalomban és van idejük elmondani az álláspontjukat nem rohannak a csatlakozáshoz.
Szobon aztán mászkáltunk és mert ott van mondván átkeltünk átvittük Szuzit is életében először Szlovákiába, de mivel Helemba a közeli település időben túl sok lett volna oda és vissza gyalog ezért a hídon maradtunk és nagyobbnál nagyobb köveket dobáltunk a folyóba és ami nagy élmény mindig elment mellettünk egy nemzetközi gyors is, egyszer próbáljátok ki vashídon meghallgatni nekem frenetikus volt.
Szobon még mászkáltunk iszogattunk eszegettünk és nagyon barátságosak voltak az emberek olyan vidám tavaszi szombat délután volt.
Azért lehet helytálló az előző fejtegetésem hogy aki induláskor elkapta a hangulatot végig megőrizte, mert visszafelé az a meglepetés ért minket hogy valakik ülnek néhány helyünkön, és ők mondták hogy megengedik hogy az üres helyekre üljünk, de mutattuk nekik hogy sajnos az a helyzet hogy nekünk helyre szól a jegy, de valahogy úgy éreztem kicsit ezen megsértődtek pedig igazán udvariasak voltunk.
Aztán az az ötlet támadt hogy ha már van akkor keressük fel a büfékocsit és ott is fantasztikus volt a kiszolgálás, állták a kérdéseinket és Szuzinak is nagyobb helye volt. Csak bátran ajánlani tudom jóidő esetén az ilyen gőzösös kirándulást, hozzá kell tennem semmi anyagi előnyöm nem fűződik az ajánláshoz, mint ahhoz sem amit most szeretnék kérni:
Egy régi ismerősöm kért meg hogy ajánljam ezt a dolgot és ha tudok segíteni a szolgálatnak akkor miért ne, persze rátok bízom szavaztok-e vagy sem.
http://apps.facebook.com/foallasuangyal/?showproject=67
Sok hasonló szolgálat működik város vagy országszerte, de olyan ami éjjel-nappal elérhető lenne olyanról rajtuk kívül nem tudok.
Bár ők elsősorban nem látássérültekre specializálódtak, de kerültem már olyan helyzetbe én is hogy nem tudtak olyan taxit küldeni ami Szuzit is elszállította volna vagy egy órát kellett várnom az éjszakai buszra és ez télen meglehetősen kellemetlen. Ahogy azonban említettem nem is elsősorban az én szemponjaim mérvadóak most mert én várok egy órát és csak lesz valamilyen taxi, de egy kerekesszékes aki hasonló helyzetbe kerül még nehezebben talál az ő szállítására alkalmas járművet, arról meg pont így ágyban fetrengve láttam egy riportot hogy a budapesti közlekedés kerekesszékkel nagyon kiszámíthatatlanul akadálymentes, mert egy pontig eljut az ember és onnan hogyan tovább? Esetleg azért kell kerülnie egy órányit mert nincs felvonó egy csomópontban, no comment.
És igen is ne csak 8 és délután 4 között legyen joga az embernek mászkálni mert valamilyen hátránnyal él, már 14 éve van esélyegyenlőségi törvény csak az a baj hogy sokn azt a részét tartják be ami nekik a leg kényelmesebb vagy a leg olcsóbb. annak idején én is szerettem volna még régen mikor nem tudtam közlekedni támogató szolgálattal eljutni uszodába de csak 4 után tudtam volna, de ők már akkor nem dolgoztak és nem értettem a dolgot hogy még picivel több pénzért sem lehetett igényelni ezt a szolgáltatást.
Ha úgy érzitek hogy e néhány sorral befolyásolni szerettelek volna benneteket, akkor teljesen jól működnek a radarjaitok, de ígérem amint lehet ki fogom próbálni a szolgáltatást és leírom a tapasztalataim illetve javasolni fogom nekik hogy például ha van szabad kapacitásuk akkor az ilyen “kutyásokra” is gondoljanak.
További kellemes nyárelőt, én megyek gyógyulni!
Oldal ajánlása emailben
X