észak-nyugati átjáró
2011 december 3. | Szerző: vaszabi | Hozzászólások (2)
Hallo-Hallo! Gyerekkoromban valahogy így köszönt mindig a mesemondó néni aki telefonon keresztül mondott mesét és annak idején csak Pesten a mamánál volt telefon és ez nekem olyan hatalmas szenzáció volt hogy ha éppen beszélt valakivel akkor hozzáértem a falon a telefondróthoz mert azt gondoltam hogy ha egészen ügyes vagyok akkor én is át tudok jutni valamilyen módon ahhoz aki beszél. Akkor le kellett volna védetnem az ötletet és megírni egy forgatókönyvet:) Mára meg már ott tartok hogy éppen buszozom a Láthatatlanra és mobilnettel tervezem feltölteni a blogra az írást bízva abban hogy lesz lefedettség. Bezzeg egy hete teljesen le voltam fedve mert eltakart a jóhangulat és a bécsi forgatag. Addig is önző módon nézzetek engem remélem működik a hivatkozás mert az ilyenek elhelyezésében nem vagyok valami világbajnok.
http://egyuttegymasert.blog.hu/2011/12/02/igy_erzekenyitunk_mi?utm_source=bloghu_megosztas&utm_medium=facebook&utm_campaign=blhshare
Bécsben ezzel szemben nem zajlott érzékenyítés mert Szuzi kutyus nem volt velem a három nap alatt még kockábbra fagyott volna a feje így szabadságoltam és amennyire tudom jól is érezte magát és kikapcsolódott. Honnan vettem észre? Hétfő reggel olyan őserővel kezdett el vezetni és úgy örült ha egy falevélkupacot vagy az álványozást ami az élet megrontója kikerülte és megdícsértem mint ha aranyrögöt talált volna a messzi Északon.
Visszatérve az egykori Habsburg birodalom fővárosához most teljesen elvarázsolt a vezetősávjaival amiket okosan terveztek meg például úgy hogy ha nagy téren keresztül kell menni akkor megtalálható és amint fal következik úgy tűnik el hogy a vakot oda vezeti a falhoz de amint újra “légüres” tér következik mint egy barlangi búvópatak előkerül és segít a “szegény” vándornak. Találkoztunk olyan jelzőlámpával is ami hangjelzést adott ki és az oszlopon ki lehetett tapintani hogy milyen jellegű az útkereszteződés, hány sáv van, közlekedik-e ott villamos, sziget található-e az átkelésnél, stb. Amit nem tudtam megfejteni hogy mivel a lámpa állandóan kattog honnan lehet tudni mikor van szabadjelzés? Arra tudok még gondolni hogy a bécsi vagy osztrák “kollegák” kapnak egy távirányítót és ezzel tudják bekapcsolni a hangjelzést de ez csak feltételezés ezért ha valakinek információja van arról hogy működik a rendszer szívesen venném ha megosztaná velem. Kérdezhetnétek hogy minek ezt tudni nekem mikor csupán ritkán fordulok elő az osztrák fővárosban? A válasz egyszerű: Szeretnék ott is és más ausztriai városokban is gyakrabban megfordulni és nem kirándulás céljával ki szeretném magam próbálni Nyugaton. Ígérem a “koldulást” mára befejezem de ha bármelyik Tisztelt olvasómnak van fogalma arról hogy merre érdemes indulni ha az ember vakon állást szeretne találni Ausztriában akkor küldje el nekem gondolatait, természetesen én is kutakodom.
Komolyan felmerült az ötlet hogy forraltbort fogok árusítani ezzel keresem majd a kenyerem de aztán elvetettem az ötletet mert elképzelhető hogy a hasznot elfogyasztanám és nyáron kevés forraltbor fogyna:)
Komolyabbra fordítva, jogos a kérdés hogy vakon mit lehet élvezni egy forgatagból egy városból de meggyőződésem és tapasztalatom hogy a helyeknek hangulatuk van és itt nem arra gondolok hogy valaki leírja hogy feldíszített minden, hanem az utcák a belváros elrendezése hogy mennyire szélesek sokat elárulnak és most ne az akadálymentességi szempontokra gondoljatok csupán mert ha ebből indulnék ki akkor leszólnnám a barcelonettai tengerpartot mert nem vót kötél a tengerben ami mentén úszhattam volna és a homokban sem volt csík ami vezessen sőt a sangriára sem volt pontírással ráírva hogy hány százalékos.
A hostelben ahol laktunk az első nap azért aranyos volt a lány, miután kitöltöttük az én bejelentkezésre szolgáló nyomtatványomat ezt még valahogy feldolgozta hogy nem én írtam le az adataim de utána nyomatékosította hogy de aláírás kell ám. Sajátkezű. Meg is kapta bár tudom hogy még alakítanom kell a szignón de ahogy mifelénk mondják “egynek jó az”.
Nem könnyű még egy hét után sem minden hangulatot és benyomást leírni mert folyamatosan jutnak eszembe az események hogy mi hogy történt és milyen sorrendben de amint a processzorom kidob valami újat ti is értesülni fogtok róla.
A mai reggel sem múlt meglepi nélkül, nem az előrehozott Mikulás tett szenet a cipőmbe hanem amikor a pesti buszt vártam Győrben valami érces férfi hangra lettem figyelmes. Első felindulásomban arra gondoltam hogy a bácsi már bevette a célzóvizet, de elkezdtem figyelni a mondókáját. Azt mondta hogy a valahányas autóbusz négy perc múlva a megállóba érkezik.
Szívem szerint felsikítottam volna örömömben hogy megérkezett az intelligens buszmegálló illetve már néhányat üzembe helyeztek Győr-cityben de én most találkoztam “fültől-fülbe” az elsővel.
A sors vagy az élet fintora az hogy éppen most tekintgetek Nyugatra de pontosan jó ez így mert ha az árny alattoknak meg a láthatatlanoknak és az egyéb tudatosító programoknak megvannak az eredményei akkor tovább kell lépni hátha máshol is tudnák hasznosítani a tapasztalataim.
Aki a mai nap jön a Népligeti Út 2-be a Láthatatlanra találkozhat velem is és ami biztos a Sanyi barátommal is őt a sötétben a jóízű nevetéséről lehet felismerni.
Ma reggel hallottam a rádióban hogy valahol a pesti belvárosban Marokkó a vendég és lehet ajándékokat dísztárgyakat venni és ételt kóstolni. Szegények azért fázhatnak itt, gondolom még az Atlasz-hegységben sincs gyakran ennyire hűvös napközben bár méég nem jártamm arra, viszont minden elképzelhető az is hogy kérek egy vakvezető tevét aztán uzsgyy.
Szép hétvégét kívánok, a ma este bulizóknak balesetmentes hazaérést, a pihegőknek aktív pihenést és ma este elképzelhető hogy találkoztok velem valamelyik pesti éjszakai járaton no és Sanyival is meg az ő Argó kiskutyájával. Megmagyarázhatatlan ok miatt szeretem az éjszakai buszok hangulatát, olyan mint mikor van egy vidámpark vagy búcsú, este hétig könnyed mert gyerekek is vannak és 9 től meg a körhinták és egyéb játékok gyorsabban forognak, a zenék hangosabbak és egyre ritmusosabbak.
Műhód után szabadon
2011 szeptember 27. | Szerző: vaszabi | Hozzászólások (0)
Sziasztok!
Van egy kis szünetem az Árny alatton és jelentkezem.
Lezajlott a carnaval de Alba Regia a lecho fest, és a Lárkés csapat hetedik helyezést ért el, amiben nekem oroszlán részem volt. Azért oroszlán mert felfaltam a anyertes lecsót:)
Hiába no, nem vagyok még egy konyhatündér de amint említettem ez inkább a lustaságomnak vagy pasiságomnak köszönhető, mentségemre tudom felhozni hogy jól motiválható vagyok. A facebookomra már töltöttem is fel egy képet de lesz még több is, ezen az egyen Szuzi áll a kezemben, és én meg kötényben vagyok.
Hatalmas volt amúgy az érdeklődés a fesztivál iránt, 500 körüli csapat indult és rengeteg látogató volt. A nap végére felfüstölődtem rendesen, még szerencse hogy felengedtek a buszra.
A mobil mellékhelyiségre történő várakozásnál mert a sör megtette áldásos hatását, valami félmondatot mondtam spanyolul és erre egy fiú oda jött, hogy jaj ha tudok spanyolul várjam már meg mindjárt jön a felesége aki kubai származású és beszélgettem kicsit vele.
Vasárnap is maradtam nemzetközi, mert a láthatatlan kiállításra egy lengyel-bolgár-magyar közös csoport érkezett, és bár angolul vezettem lengyel diákokat de a tanárnőjük fordított számukra. Az ilyen vezetés azért nagy türelmet kíván és igénybevételben sem utolsó, ezért gyorsan megtanultam a jobbra, balra, fellépni, lelépni kifejezéseket lengyelül, mert a tolmács nem volt mindig ott mellettem. Jó volt a hangulat, csak akkor lepődtek meg mikor ketten egymás között lengyelül azon tanakodtak hogy mit és mit nem vennék észre ha ők a sötétben csinálnának, és én mivel az enyhe orosz tudásommal ezt kikövetkeztettem angolul reagáltam is rá hogy lehet próbálkozni de úgy is tudok mindenről ettől meglepődtek kicsit. Ami tetszett és Eszter kommentjéhez kapcsolódik is hogy az ő szakmai programjuk a toleranciáról szólt és hol máshol lehetne ezt jól szemléltetni megfelelően mint a fogyatékossággal élő emberekkel való bánásmódnál.
Örömmel tölt el hogy akár a Fővárosban, akár vidéken is sok szemléletformáló program létezik, de az igazi amikor a kedvezs vendéget nem vágjuk pofon azzal hogy most nesze megtanulod a pontírást és hogy miért fontos mert ha nem akkor eltakart szemmel kell tűbefűznöd, ésha ez sem megy akkor meg egy bébit kell teljes sötétségben tisztába tenni, hanem mikor van idő az átállásra.
Ma is az Árny Alatton a székesfehérvári Hunyadysok egy csoportja tett látogatást, és reggel 9-kor beestek az ajtón kicsit megszeppenve, ott álltak a táskával, nyilván nem fogom őket bezavarni a sötétbe mikor még lelkileg nem is értek ide.
Bemutattam a csapatom és elmondtam hogy ki aki teljesen vak, ki lát jól és ki alig vagy gyengénlátó és hogy ha kérdésük van akkor milyen módon tudják felvenni a kapcsolatot velünk.
Amire ki akartam likadni ezzel a cirkalmas körmondattal az az, hogy bár nem vagyok pedagógus de saját tapasztalatom hogy nagyon komoly és nehéz dolgokat is képes felfogni az ember, ha nem a leg meredekebb részével kezdik a tananyagot, annak idején a Vakok Általános Iskolájában sem a relativitás elmélettel kezdték a fizikát, vagy nem az izotópokkal a kémiát.
El kell hogy mondjam hogy ahhoz a 11 éves fiúhoz hasonló jelenséggel én is találkozom néha, ebből is látszik hogy a pontírás elsajátítása egy adottság és jóllátó ember is képes megtanulni, de nyilván nem feltétlen használja, bár én tudok olyanokról akik még írógépet is szereztek és így leveleznek a vak barátaikkal.
Azt sem hagyhatom ki a számításból egy érkező csoportnál hogy előfordulhat hogy akkor lát életében először vakot vagy más fogyatékossággal élőt és ez érzelmi reakciót idéz elő nála ami meg teljesen a helyén való, de ha nem hagyom őt megélni feldolgozni az új tapasztalatot hanem leültetem hogy próbálja ki a jaws for windows képernyőolvasót, vagy berángatom a setétbe akkor többet ártok mint használok.
Az sem zavar, ha bármelyik kiállításon ahol dolgozom eljön egy látogató és igazából nem annyira kérdezget nem szeretné tudni a látássérültek mindennapjait, de a sötétben mondjuk nem randalírozik hanem kihívásnak, szórakozásnak veszi az egészet, mert akár nem tudatosan is de egy csomó eddig nem ismert dolgot meg fog tanulni.
No elnézést a magasröptű magammal történő beszélgetésért, jutalmul kaptok egy youtube-os linket egy esélyóráról mert ilyeneket szoktunk tartani az Esélyek Házával közösen.
megyek várom a délután Csőszről érkező iskolásokat, szép őszi napsütést nektek!
http://www.youtube.com/watch?v=KDZDc5tZ26w
“Szuzi mellett estvélettem”
2011 szeptember 23. | Szerző: vaszabi | Hozzászólások (1)
Jó estét! Renden-kívüli bekarcolást olvashattok, mert péntek az én napom!:) Kedves Ildikó, örömel tölt el hogy te is olvasod a blogom, sőt tetszik is és ezen kívül hozzá is szóltál. Ha jól gondolom azok láthatják a képeim amit ide feltöltöttem akik regisztrálnak a nlcafé oldalára fórumára, viszont a facebookon rendszeresen osztok meg képeket arról hogy mi történik velem tehát az e-mail cím alapján ha gondolod és bár ki gondolja jelöljön meg bátran. A ma esti bulizók vigyázzanak a becsapódó műhold maradványaival, bár állítólag nem Magyarország körzetében fog becsapódni, viszont állítólag látványos lesz a jelenség hosszabb ideig tart mint egy hullócsillag, szóval lehet hívni a csajokat leeső Műholdat nézegetni. Ma esélynap volt újra a Bregyó közben Székesfehérváron amit a fantasztikus négyes (rajtam kívül az Angéla, a Dénes és a Norbi) fémjelzett valósítottunk meg a Németh László Általános Iskola közreműködésével. Volt vak ping-pong asztal, a diákok tandemkerékpározhattak, a braille írást próbálgatták, és mivel Dénesen kívül mind a hármunknak van kutyája ezért Lorát, Zarát és Szuzit lehetett símogatni és elmeséltük hogy milyen módon vezetnek és segítenek. Ezen kívül eltakart szemmel “vakon” lehetett zöldségeket vásárolni és fémpénzeket felismerni. Volt ubi, paprika, karalábé, patiszon, vagy csillagtök (mindenki ossza be magának), és ebédre nekünk is fínom paprikáskrumpli. Mikor ebédeltünk és a gyerekek ott voltak közel, mondtam is nekik hogy jöjjenek nézzék meg hogy a vak ember is megtalálja a száját!! Fontosnak tartom az ilyen programoknál hogy ne csak elméletben legyünk együtt és zengzetes hangzatos mondatokat puffogtassunk arról hogy ” én is olyan vagyok mint te”, de hadd lássák akár felnőttek akár gyerekek hogy én is megéhezem, megszomjazom, tévedek, vagy éppenséggel van amiben profi vagyok, egyszóval ember vagyok ugyan úgy mint ők csak éppen az optikám nem működik. Holnap is beérzékenyítjük Székesfehérvárt, mert lecsófesztivál lesz és a Lárke csapata is indul a megmérettetésen, én nem fogok főzni szerintem hanem a kikiáltó+udvarybolond szerepét fogom felvállalni, valamint a fő étel és italfogyasztó karakterét fogom Oscar-díjra jelölhető teljesítménnyel prezentálni. Még a nyúlfarknyi bejegyzés végére egy mai pozitív élmény, aki ismeri a székesfehérvári autóbusz állomást tudja hogy az 16-os kocsiállás elég szűkre méretezett tehát ha a buszra vár az ember akkor tömeg van. Ma délután is ez történt, és be isállt a győri busz. Mindenki megtámadta a “vészbejáratot”, és egyedül egy fiú érdezte meg hogy megpróbáljon-e előre engedni és mondtam hogy teljesen reménytelen, majd vadászok valami helyet. Álldogálok a pénteki vakító napsütésben, mikor is érzékelem hogy közeledik valaki, megböki óvatosana vállamat és közli hogy akkor mi most felszállunk a középső ajtón és keres nekem helyet. Személyesen a sofőr volt, és jól esett a figyelmessége és hogy nem bonyolította agyon a kérdést, nem akart ölben felvinni a buszra de így látta egyszerűen elintézhetőnek a sorsom. Most megyek, készülök a holnapi lecsó-feszt-re, szerzek egy védősisakot hátha délelőtt esik le az az elveszett Műhód és nem szeretném hogy kupánvágjon.
“jármű önkényes elvételétől”, a Nyuszikámig
2011 április 21. | Szerző: vaszabi | Hozzászólások (1)
Sziasztok Kedves olvasók bár merre is járjatok a világban! Jelentkezem, szusszanásnyi időre! Tegnap fantasztikusan sikerült az első érzékenyítéses nap az óvodában, még egy kisautót is kaptam, mivel egy elmeháborodott pillanatomban telefonon keresztül azt mondtam hogy minden vágyam hogy autólopás okán kerüljek a médiába! Szuzi is nagyon ügyes volt jól bírta a símogatást igazán büszke vagyok rá, egy nagyon jóhangulatú közösséget ismerhettem és ismerhetek meg, részemről a megtiszteltetés hogy engem választottak a nemes feladatra. Délután a felnőtteknek is tartottam érzékenyítő beszélgetést a teraszon igazi mediterrán napsütéses időben, némi hatásvadászattal és sok-sok jó kérdéssel, amiket azért szeretek mert akkor nem csak a levegőbe beszélek hanem kicsit irányítva van az “előadás” és jobban célt ér. Jogosan kérdezhetnétek hogy miért nem említem az intézmény nevét pontosan, ennek is meg van az oka nem szorulnak szerintem reklámra és akkor a többi ovi jogosan mondhatná hogy menjek hozzájuk is, csak akkor szétszakadnék és nem lennék képes blogot írni. Hétfői krónikájához fontos elmondani hogy újra a Ferenckörútnál a metróban nagy látványosságot nyújtottam, mert Szuzival mozgólépcsőztünk. Amitől szinte sikítottam hogy egy srác odajött miközben mentünk a lépcső felé és nem is akart metrózni de lejött megnézni hogy hogyan csinálom az emelést stb. Nem tudtam eldönteni nevessek-e rajta vagy sajnáljam… Kedd is pozitív élményeket tartogatott a székesfehérvári egészségügyi szakközépben tartottunk “esélyórát”, és ez is felhőtlenül sikerült, a diákok annyira érdeklődőek voltak hogy a 45 perc sem volt elég számukra. Ami különösen tetszett, hogy a szituációs játékra is volt önként-önként és nem kijelölt önként jelentkező. Ez azt tartalmazza, hogy két “bátor” versenyzőt kérek, az egyik névlegesen vak lesz a másik látó. Mivel a “vakká tett” látta korábban a termet ezért nekem a feladatom hogy valahová a teremben elhelyezzem a székem, a “vakunknak” meg az a feladata hogy a kísérőjének magyarázza el hogy ő arra a helyre szeretne leülni ahol én ültem korábban. Természetesen figyelünk arra hogy a szemtakarás ne legyen szoros ugyanakkor ne is lásson ki a szemkötő alól, fehérbotot ilyenkor nem adunk mert az csak akadályozna. Amikor tart a kísérés senki nem szól semmit sem az osztály sem én, mivel később elemezzük a történteket. Van olyan kísérő is aki pusztán hanggal történtő irányítással mozgatja szegény “vakot”, ilyenkor mindig elmondom neki hogy ez itt működött de gondoljon bele egy nagy forgalomban semmi esélye nem lenne a vaknak eljutni a célba. Ha sikeresen megérkezik a “kísért, segített” a helyére, akkor elmeséltetem vele hogy érezte magát, mit csinált volna más módon, majd utána az osztály többi tagját is megkérdezem mi a véleményük. Általában gyakori hiba az is hogy a segítő tolja maga előtt a segítettjét mint egy fűnyírót, ami nem jó mert ha esetleg szintkülönbség vagy küszöb lenne a vak fog először elesni, illetve székre úgy ültetnek le minket de a valóságban is hogy odakísérnek majd a vállamat nyomkodják lefelé, pedig ha a szék támlájára vagy karfájára ráteszik az ember kezét akkor utána már ki tudom következtetni hová kell leülni. Sosem az a lényege ennek a játéknak hogy a segítőt beégessem ezt mindig határozottan el is mondom neki, sőt a jutalma mivel ilyen bátor volt hogy engem is kísérhet ha akar és ilyenkor én eljátszom a nehezen kommunikáló túlmozgásos vakot aki lehet hogy nem szándékosan de nehezen vezethetővé válik. Nagy kihívás a forgóajtó amúgy, tudjátok a modern irodaházakban, így kedvesz építészek tervezők léccike mindig hagyjatok mellette egy rendes ajtót is mert kutyával nehéz ám bejutni az ilyen átjárón mindig azon aggódom hogy szétpréseli a lábát a körmét… A szerdai érzékenyítésem szintén az oviban történt, jókedvű, felszabadult csoportokkal találkoztam, szívemből mondom hogy ezek a “kis” gyermekek emberségből toleranciából Csillagos ötösre vizsgáztak! Őszintén bízom benne hogy minél hamarabb vissza tudok vagy én vagy más látássérült vagy egyéb fogyatékossággal élő ember jutni és játékos formában elindíthatjuk a szemléletváltást. Annyira aranyos volt egy kislány, természetesen nem nevezem meg, de azt gyakoroltuk hogy ha egy vaktól szeretne valamit lépjen oda hozzá óvatosan bökje meg a vállát hogy tudja a vak látássérült hogy tőle szeretne valamit. Itt a feladat az volt hogy kérdezzék meg megsimizhetik-e Szuzit. Ez a kislány már sokadszor jött oda és igazából nem is akart kérdezni semmit, de mikor megbökött és felé fordultam, csak mosolygott és hatalmas szeretettel megsímogatta a karom. No ilyen a vakosított testbeszéd. Ezt követően egy kislány később érkezett és még nem tudta hogy látok-e vagy nem, mennyit látog mennyit sem, és a kezét mutatta a szemem előtt hogy észre veszem-e. És ez az előbb említett lányka elmagyarázta neki hogy ne mutogasson előttem mert úgy sem fogom látni és mit kell ilyenkor tenni. Egy ilyen nap után azt érzem hogy van igen is hatása értelme az ilyen programoknak nem szabad rászánni szabad vagy munkaidőt energiát, nem fizikailag nehéz egy ilyen napot végig “bírni”, hanem nagyon gyorsan alkalmazkodni kell csoportról csoportra a felnőttekhez és a gyerekekhez egyaránt. Nem szeretnék nagy szavakat használni, de biztos vagyok abban hogy ha ebbe az oviba egy látássérült gyerek fog járni már sokkal könnyebb lesz neki mint egy olyan intézményben ahol még sem a felnőttek sem az óvodások testközelből még csak vakembert sem láttak. Kedden még egy dolgot megtudtam az “esélyóra” közben, és azóta is nyomozok, állítólag Marichuynak a filmben volt egy labrador vakvezetőkutyája. Arra lennék kíváncsi vajon elmondták-e a film során hogy miben tud egy ilyen jószág segíteni vagy csupán kellék volt a kutyus? Gábriel barátommal beszélgettük aki a “láthatatlan” kiállításon dolgozik és jól tud spanyolul, hogy szívesen bevinnénk azokat a szereplőket akik vakokat fognak játszani vagy játszottak színházban, filmen bárhol. Utólag is elnézést a blogom szünetjéért, de láthatjátok nem rajzolgatással töltöttem az időt:) Kívánok minden egyes közeli és távoli (de nem lelkileg) olvasómnak szép tavaszi napot, az az igazság én már várom nagyon a Nyuszikát!:)
“NAV-igare necesse est”
2012 június 12. | Szerző: vaszabi | Hozzászólások (0)
Sziasztok!
Van egy látássérültek által használt levelező fórum, lista ahol néha-néha fellángolnak kisebb-nagyobb elvi viták. Most éppen azon megy a polémia hogy lehet-e vakon egyedül ügyet intézni vagy sem, érvek és ellenérvek hangoznak el pro és kontra.
Nekem meg közben zajlik a “való-világ” mert elvesztettem az adókártyám és kellett igényelnem egy másikat, ráadásul tegnap a mobilnetem pinkódját is elrontottam és a puk meg ki tudja hol van, ráadásul a telefonos ügyfélszolgálaton elrontottam háromszor a biztonsági kódom tehát személyes ügyintézésre kellett hogy sorkerüljön. Előre szeretném bocsájtani hogy amely szerveket cégeket az írásban megemlítek nem reklámozás céljából teszem hanem mint pozitív követendő példák szeretném bemutatni őket.
Irány a lenyugvó nap felé
Hasonlóan mint Kolumbusz annak idején én is nyugati irányba ezdtem meg hétfői ügyintézésem, annyi támpontom volt hogy a Tamás barátom illetve a jó.édes.apám segítségével kiderítettem hogy átérve a vasút feletti hídon és az ős-régi hangos jelzőlámpán balra kell tartanom.
De azért egy-két dolgot meg kell említenem:
Amikor Székesfehérváron laktam a lakásomtól kb 5 percnyire volt az Apeh mostmár NAV, és valamennyire ismertek is ott már minket de mivel a kutyás írásomra érkezett egy komment hogy a NAV győri ügyfélszolgálatán szívesen látják az ilyen okos kutyákat gondoltam teszünk egy próbát. Nem az a kérdés hogy beengedik-e a Szuzit, hanem hogy velem mit fognak kezdeni.
De vissza az eljutáshoz.
A Baross-hídon simán átmentünk Szuzival, el is jutottunk a már említett Szent István úthoz, balra kanyarodtunk és haladtunk egyenesen Nyugat felé. Figyelnem kellett mert aztán visszafelé nem rögtön hazafelé át a hídon akartam menni hanem be a Baross útra a Vodafone üzletébe az elrontott kódom miatt, és jó támpont volt hogy működött a szökőkút ami visszafelé sokat fog majd segíteni.
Szuzi nagyon ügyesen megállt az első kereszteződésnél, ilyenkor nem tudom neki kiadni a “zebrához” vezényszót mert nem ismerem az útvonalat nem tudom hogy mikor kellene mondanom. Kicsit pirosban sikerült átmennünk mert velem párhuzamosan mentek az autók és azt gondoltam mehetünk és már az út közepén jártam mikor elkezdett kattogni a lámpa tehát félig zöldben mentem át. Szuzi próbált segíteni, ha ajtót látott akkor megállt, és erre egy hölgy felfigyelt és kérdezte hogy segíthet-e, és mondtam neki hogy az APEH leánykori névvel rendelkező intézményt keresem, és úgy informáltak hogy mégegy keresztutcán kell átmennem és valahol ott van. Mosolygott és nagyon korrektül elmondta hogy valóban jól tudom az útvonalat, mégegy lámpás zebrán kell áthaladni de figyeljek mert az nem hangjelzéses, és utána rögtön tartsak jobbra mert az első ajtóra lesz szükségem.
Tovább is indultunk és három perc múlva már ott álltunk az ajtóban, ahonnan jöttek ki és megkérdeztem hogy ez-e a NAV, és azt mondták hogy igen így bementem. A biztonságiőr vagy rendész (ahogy tetszik) rögtön érkezett és segített keresett nekem egy ügyintézőt. Elmondtama a hölgynek hogy adókártyát szeretnék pótolni és rögtön ha nincs szerencsém bonyolódott is volna a helyzet mert valahol máshol más helyszínen ablaknál kellett volna izetnem, de félve mondta hogy ha van bankkártyám akkor tudnék fizetni, és mivel van új modern csipes kártyácskám így ez az akadály is elhárult.
Az ügyintéző egy cseppet volt csak zavarban mert megkérdezte hogy ki tudom-e tölteni a nyomtatványokat amire közöltem hogy sajnos nem, valószínűleg ekkor tudatosult benne igazán hogy én “full” vak vagyok. Fennakadás azonban nem volt, az adó azonosító jelem nálam volt braille írással és sok szem nézése közepedte bediktáltam ezt is, és jött az aláírás ami nálam egy monogramm és nagyon bölcsen mondta a hölgy hogy a biztonság miatt ő nyomtatott betűkkel odaírja a teljes nevem.
Ezzel meg is voltunk, átkísértek egy másik asztalhoz ahol a fizetés következett. Az ott ülő hölgy kérdezte hogy a kutyusom nem szomjas-e és ameddig a terminál életre kelt beszélgettünk kicsit és nem tudtam megtagadni önmagam.
Említette az ügyintéző a következő szavakat: ” szokott idejárni egy másik kutyás is de ő fiú”. Erre elkezdtem nevetni mert amit lehet azt félreértem és akár úgy is lehet csavarni ezt a mondatot hogy a másik utyás vak fiú bezzeg én nem, szegényt ezzel kicsit zavarba is hoztam de nem lennék Vaszabi ha ezt a labdát nem csaptam volna le. Aztán kézhez is kaptam a terminált, kérdezte hogy be tudom-e ütni a pint, mondtam hogy igen mert általában az ötös szám meg van jelölve, és még annyi segítséget kaptam a munkatárstól hogy a zöld gomb a terminál jobb alsó sarkában van így el is indult a tranzakció. Viccesen megjegyezte hogy ne féljek mert a megfelelő összeget fogják levonni a számlámról de mondtam neki hogy nem aggódom mert kapok smsben értesítést ha pénzmozgás történik a számlámon, de rögtön hozzá is tettem hogy a telefonomon van eggy olyan szoftver ami felolvassa az üzenetet.
E rövid érzékenyítés után még megkérdezték hogy Szuzi kér-e vizet de mondtam hgoy nemrég indultunk csak köszönjük nem és kellemes hangulatban elváltunk. Jött a visszafelé út el a két kereszteződésen túl és a szökőkút mellett, be is fordultunk a Baross útra aminek a jobb oldalán kellett mennem, de Szuzi középen és baloldalt akart vinni de sikerült megbeszélnünk a dolgot. A telefonos szaküzlett elhelyezkedéséről annyit tudtam hogy az első keresztutcán túl van, de egy bizonyos gyorsétteremig amit a hangjairól és illatáról meg lehet ismerni addig nem kell elmenni.
A kereszteződés meg is volt, és tömeget kerülgettünk, és Szuzi mindenképpen át akart vinni az út másik felére ez amúgy sétálóutca aki nem lenne ismerős Győrött, de sikerült megbeszélni hogy naa maradjunk ezen az oldalon. Aztán mikor úgy éreztem akkor az első szembejövőt megkérdeztem hogy hol a keresett üzlet és pár lépésnyire volt csupán és mondta hogy mikor forduljunk jobbra a bejárathoz.
Helyesre sikerölt a sztori, mert gondolom valakivel egyszerre léphettem be az üzletbe és a lánytól megkérdezte a biztonságiőr hogy együtt vagyunk-e de sajnos azt mondta hogy nem, és én már megint elkezdtem vigyorogni de nem tehetek róla… Kaptam sorszámot, leültettek és két percen belül sorra is kerültem. Az ügyintéző srácna előadtam hogy milyen ügyetlen voltam mert elrontottam a pint, a biztonsági kódot és a feloldáshoz szükséges kód meg valahol elveszett.
Kér egy-két adatot és kérdezte hogy ha ő most felírja nekem a kódot akkor lesz-e aki elolvassa, persze lett volna de ezzel a kérdéssel kipattintott egy gondolatot a fejemből és megkérdeztem hogy volna-e arra lehetőség hogy elküldi e-mailben a kódot és akkor segítség nélkül is tudom intézni a kártya zárolásának feloldását.
A válasz pozitív volt, csak mikor a mailcímem kezdtem betűzni a vaszaki részét és mondtam hogy Viktor, Aladár, elkezdte leírni a neveket, aztán a gmail-t azt jól írta és meg akart győzni hogy .hu a vége de mondom nem, .com, és győztem, hármoszor visszabetűzte és jó volt a címem.
Nagyon szimpatikus volt itt is az elfogadó hozzám-állás, bár látták hogy Szuzi a kijárathoz odavisz mégis tucatnyian kísértek minket a szemükkel.
Az út hazafelé zökkenőmentes volt, Szuzi volt aranyos mert odavitt egy fagyizóhoz mert Székesfehérváron mostanában el szoktam csábulni, de ami jó hogy nem koldulja a finomságot, hanem megáll a pult előtt és csóvál, és akkor sem esik kétségbe ha mondom hogy “neem, megyünk tovább”.
Elmondhatom hogy jól sikerült ez a hétfői mászkálásom, persze szerencse és az emberek jóindulata is kellett a pozitív végkicsengéshez és elengedhetetlen hozzá az én vagy más résztvevő nyitottsága és bátorság is kell hozzá hogy az ember merjen elindulni, kérdezni, vállalni a kockázatot és azt ha nem jól segítenek udvariasan elmagyarázza hogy mit és hogyan szeretne.
Köszönöm ezúton is azoknak akik segítettek és szándékos is a pozitív visszajelzés valamint másokat is szeretnék bátorítani hogy ne essen kétségbe például ha egy vak ember szeretne igazolványképet csináltatni, mindentmeg lehet oldani de erről most nem írok, ha majd rabosítanak akkor elmondmo hogy készült a kép, legyen elég annyi hogy a vaklárma című komédiában nem a megfelelő módszert választották.
Oldal ajánlása emailben
X