Go west
2014 május 3. | Szerző: vaszabi | Hozzászólások (1)
Sziasztok!
Elmúlt a munka nagy ünnepe, és levágattam a hajam készülvea nyárra, ( van vagy 16 fok) és újra indul a Vaszabi őrület is.
A cím nem véletlen, nyilván nem buzdítani szeretnék mindenkit hgy menjen Nyugatra minden áron, csak ha úgy hozza a sorsa és szeretne…
Jubileumi ez a május eleje mert mr egy évben a „császárvárosban” dolgozom és mondanomsem kell sok új tapasztalatot szereztem. Már néha az kihívást jelent hogy ha segítséget kérek a járókelőktől akkor milyen nyelven szólítsam meg őket, mert hiáa próblo németül az nem mindig működik, de a leg édesebb az volt mikor egy útkereszteződésnél álltunk Szuzival és fogalmam sem volt hogy indulni lehet-e vagy sem mire mellettm megszólal egy oroszul beszélő nagymami hogy „mozsna-mozsna”, még jó hogy enyi megmaradt a 6 év orosztudásból hogy ez azt teszi hogy „szabad, lehet”.
Nem is gondoltam volna hogy fontos serepe lesz Szuzi idegennyelvi felkészítésének is, először azért gyakoroltam vele néháy alap vezénysót németül mert nem akartam hogy az utcán az emberek azt godolják hogy a felmenőiket emlegetem, viszont kihagytam a sámításból hogy napközben a Szuzival németül beszélő embeek vanna és ha mondjuk mondják neki hogy feküdjön le akr nem htrány ha megérti. Ami viszont megdöbbentő etológiai felfedezés számomra hogy a kutyusom igen is felismeri a magyar nyelvet, mert vot hogy a metrón egy magyar csoport is utzott és odafordította a fejét és fülelt. Azért neki is vannak bőven olyan helyzetek amilyenekkel korábban nem találkozott, hogy a metró ajtaja nem nyílik ki magától hanem vagy gombot kell nyoni vagy egy kallantyúval kinyitni, a villamosoknál Pesten megszokta ezt de az első időkben picit kétségbe volt esve hogy miért nem nyílik az ajtó és megbökött az orrával. Ami viszont neem meglepetés hogy a munkahelyem előtt elengedtem a kiskutyát és szaladgált kicit és én természetesen mikor indulni akartam kiabáltam hogy „Szuzi” erre odajött egy lány hozzám és mondta hog „igen itt vagyok mit szeretnél” alig győztem magyarázkodni hogy ő elnézést a kutyusom hívtam de szívesen beszélgetek vele is . Szuzinak is vannak ismerősei kutyus smeősei, az egyik kollegám meg is jegyezte hogy korábban a környéken csak egy labradort látott Happyt (róla tavaly írtam) de még másik két labi is febukkant tehát bevonzottukőket. A másik kutyus Maci igen így hívják ő ebéd közben jött oda hozzám és a gazdája nem nagyon tudta elhívni én persze nyilván nem adtam neki falatot ő mármint sem a gazdinak sem a kutyájának, és akkor rákérdeztem milyen fajta és hogy hívják és mennyi idős stb, és mondta németl hogy a kutyus neve Maci és kezdt magyarázni hogy mint a „medvécske” de mondtam neki magyarul hogy igen ismerem a szó jelentését és nagyot nevetett, látszólag megkönnyebbült mert eléggé törte a németet. Happy kutyus gazdájával meg egyszer teljesen véletlenszerűen futottam össze, volt a Dialog-on egy csoportom a sötétben, hárman jöttek egy vasárnap délután és az úr csak a végén mondta hgy üdvözli Happy a Szuzit és elsőre nagyn nemértettm hogy mi és ki és ekkor mondta hogy nem akarta az elején elmondani hogy ő ki de a program végén a bárban ahol is fröccsözött.
És így a végére még eg aranyos sztori:
Ti is bizonyára voltatok már úgy hogy valaki kimondott egy szót vgy olyan kifejezést használt mely hallatára olyan érzse van az embernek mintha a villám csapott volna belé
A „kiállításon” aholdolgozom úgy indítják a csoportokat hgy eg látó vezető bemutatja a bothasználatot és bekíséri a látássérült vezetőig a látogatókat viszont a vezeőt a végén láthatják csak és nyilván elmondják hogy a vezetőt hogy hívják. Jön befelé a csoport kséri a kolleganő és egyszer csak így mutat beengem: „Hölgyim-Uraim bemutatnám önöknek a kíséőt szólítsák csak Vasabinak!” Ekkor csapott belé a ármütés mrt tudom hgy ne olvassa ablogot de valahogy ráérzett hgy a Vasabi az tláló név.
A történet pikantériája hogy ez a kolleganőm hozott szusit is nilván vasbval, enek eg két apropója is volt, az egykhoy korábban még emettem és néa szoktu Szuzit Szusi-na is nevezn és hogy meglegyen a párosítás.
Tehát jö Szusi és Vasabi rendszeresen!
Hová mész Zabigyerek!:)
2013 május 9. | Szerző: vaszabi | Hozzászólások (0)
Sziasztok!
Apró kis szösszenetek következnek egy picit fáradt Vaszabitól és rögtön kiderül mi is történt velem mostanában:
Zabigyerek:
Igen mindig is éreztem hogy valami van amit még nem tudok magamról, értelmemmel felfogtam amennyire lehet lehetett hogy végtelen nem csupán kifelé hanem befelé is létezik és a megismerés az határtalan.
Garcia Marquez írta a Száz év magányban sok más mellett hogy “ami van az tudható”. Gyönyörű ez a tőmondat mert az emberi agy képzelet és képességek határait teszi olyan tágra hogy az Amerikai Egyesült Államok és a “mi” úniónk is csak biggyesztheti a száját. Történt pedig április közepe felé tibor névnap körül hogy eljutott hozzám egy levél (ahogy Kern szokta mondani elfogtam egy levelet) melyben ausztriai munkalehetőségről adtak hírt.A bécsi “Dialogen im Dunkeln” rendezvényt kiállítást működtető szervezet keresett “idegen” vezetőt magyarországról aki beszél németül és angolul és látássérült. Akik olvasták a régebbi bejegyzéseim talán emlékeznek rá hogy 2011 november végén a barátaimmal és (az azóta mint kiderült) reménytelen szerelmemmel ellátogattunk a látássérültek világát bemutató bécsi kiállításra. A barátaim szinte megfenyegettek hogy tűz víz és egyéb halálnemekben fogok kimúlni ha nem jelentkezem erre a hálás álláshirdetésre, ami kétségem volt az csak annyi hogy beszélek én németül de angolul jobban de kész a kocka el volt vetve (nem Szuzi kutyus). Elment az álláspályázatom és április 26-ára meg is kaptam a behívót állásinterjúra. Hogy finoman fogalmazzak a zabszem benne volt a fenekemben nagyon jól szerettem volna teljesíteni de nem akartam más képet mutatni mint ami amilyen valójában vagyok. Egy nagyon jóbarátom és Szuzi kísértek el az interjúra ami három részből állt fej -tor-potroch, tehát volt egy beszélgetés majd egy csoporot elkísértem egy vezetés erejéig majd újabb beszélgetés következett. Abban maradtunk hogy következő hét elején kapok választ. Tudjátok ilyenkor lassan megy az idő mint kosár vagy kézilabdában mikor 3 másodperc van hátra és repül-repül a labda… Jött is a válasz és lassan bontakozott ki a ködből a végeredmény. Megkérdezte a főnök tőlem hogy elméletileg tudnék-e május 2.-án csütörtökön kezdeni és igen volt a válaszom. Utána elmondott egy-két hasznos információt de akkor még nem tudtam hogy kell-e mennem hanem így búcsúzott hogy találkozunk 8:45-kor ugyan ott ahol a kiállítás is helyet kap. Milliónyi érzés szabadult fel az emberben úgy éreztem magam mint annak idején Prézli kutyus mikor három teniszlabdát tettünk elé egyet a szájába vett és elfelejtette hgoy van már egy a szájában és egy másikat is vinni akart persze képtelen volt rá… Jött a szervezkedés, hogy hogy is jutok el Wiennába és hogy a leg egyszerűbb hogynem drága és mit is kellene csinálni… Vonat a közlekedés módja de hogy ne legyen egyszerű a helyzet amivel a bécsi nyugatihoz tudnék elmenni ez egy olyan szerelvény ami rendszeresen legalább egy órát késik így az egyszerű odajutás (mivel a munkahely négy megállónyira van attól a pályaudvartól) kútba esett. Maradtak a főpályaudvarra érkező eurégiós vonatok amikről meg Hegyeshalomban át kell szállni sőt visszafelé jövet is át kell szállni és ha nincs segítségem akkor könnyen hoppon maradhat az ember ha nem siet. Az első nap izgalmasan zajlott sok új ember és az épület tanulmányozása és és olyan aranyos ahogy az osztrák kollégák mondják hogy “Zabi” nem kínzom őket azzal hogy Szabolcsozzanak ez úgy is rövidebb egyszerűbb… Nyomjaad! Sajátosan értelmezve anyáknapját szeretném párás szemmel üdvözölni Szuzi kutyusom jó-édes anyukáját hogy ilyen stramm kisléányt hozott a világra ugyan is Szuziki már az első munkanapon biztosan tudta az útvonalat a metrótól a munkahelyemig de a következő a pénteki nap volt az élesített főpróba mivel egyedül utaztunk Bécsbe. Nagy segítség az állomásokon a vezetősáv és Szuzi is tudja hogy néha nekem ez segít ha rávisz a sávokra mert csóvál és oda oldalaz mutatva hogy”te van ám itt ilyen izé ha akarod követni, bár vigyázz mert rápakoltak a sávra bőröndöt aj gyere majd én vezetlek jó”… Nagyban közelítünk a mozgólépcső felé hogy metrózzunk egyet mikor is egy hölgy oda jön igen barátságosan hogy segíthet-e. Hogy a géppuskába ne segíthetnél anyukám gondoltam magamban bár gyerekszobám külön sosem volt de tisztában vagyok azzal hogy ilyet nem illik mondani, ezen felbuzdulva segítettt nagyon profi módon felkerülni a mozgólépcsőre és szóba is elegyedtünk. Kérdezte hogy onnan jövök meséltem hogy honnan amire felkiáltott hgoy “áá egyelek meg én ismagyar vagyok”, kiderült hogy hét éve Bécsben dolgozik mint szülésznő. Szépen oda is kísért a metróhoz és egy irányba mentünk tovább csak én korábban szálltam le és picit még beszélgettünk. Tudom hogy a 3-as metró vonalán Bécsben nekem kell kinyitnom az ajtót leszálláskor és mert az én megállóm jött oda is helyezkedtem. Megáll a szerelvény keresem a kart amivel nyílik az ajtó erre mögém lép ez a hölgy és azt mondja : “nyomjaad! Nyomjad!” Én meg: “Te valóban szülésznő vagy!” A nagy nevetés miatt majdnem a szerelvényben maradtam de ekkora magas labdát nem lehetett kihagyni.
Hétkrajcár:
Szombat reggel a vonatról történő leszállásban egy kirándulni igyekvő lelkes csoport segített és olyan muris volt hogy utána nem tudták a metró melyik irányban van én mondtam nekik hogy legjobb tudomásom szerint a vonat eleje felé és talán jöjjenek velem és bízzanak vakon bennem. Együttes erővel meg is találtuk a földalattit és annyit elmondtam nekik hogy ha a belváros tkeresik ha azon a környéken ahol én leszállok ők is a felszínre merészkednek akkor nagyot nem fognak tévedni viszont mert hallottam hogy tanakodnak melyik vonattal utazzanak vissza Budapestre annyit elmondtam nekik hogy ne fizessenek ki feleslegesen 20 Eurot hogy azért a 18:48-as vonatot érjék el mert a következő az már feláras. Önmagában első ránézésre semmi különös nincs abban hogy ezt a velük történt szombat reggeli találkozást leírom de ami borzasztóan tetszett és tetszik hogy nem kezdtek el sajnálni hogy “üntyüm-püntyüm szegény kis vakond” és nem csak Szuzit vették észre de ha kellett segítetttek és abszolút nem volt alá vagy fölérendeltség. Este mivel már jó fáradtak voltunk picit elkavarodtunk visszafelé a nyugatinál és már szerettem volna a vonaton lenni próbáltam segítséget kérni. Egy mint kiderült lengyel származású németül beszélő fiú segített, keresztül kasul mászkáltunk az állomás körül de hamar és gyorsan megtalálta a vonatot csak a kocsi számozások nem voltak egyértelműek ezért vagy Kilométereket mászkáltunk fel s alá. Még jó hasznát is vettem a spanyol nyelvtudásomnak mert a vonat körül lévő vasutasok németül nem viszont románul beszéltek és így többé kevésbé meg tudtam kérdezni hgoy melyik lesz az a hely ahol neem ülnöm kell. Lengyel barátom felkísért a vonatra és akkor jobb szó nincs erre elkezdett mérsékelten vekengeni hogy hát hát úgy cigizne de nincs cigije na de én adtam neki némi aprót mert nagoyn rendes volt és úgy éreztem hogy ha nem lenne pénz nálam akkor is segített volna. És hogy ne váljak unalmassá így a végére címszavakban csak néhány jelenet a bécsi utazgatásaim mászkálásaim fejezetéből, pénteken egy az utasellátó kocsiján valamit ügyködő fiú segített megtalálni a helyem a vonaton és kedden mikor ültem a vonatom várva a padon odajött hogy legyek csak nyugodtan ő majd segít vagy ha nemérne rá küldi a kollegáját. Kedden regggel meg egy olyan győri lány köszönt rám a metróban aki ismeri Prézlit és a pici Szuzit a futtatóról, este meg egy magyar Bécsben élő úr segített aki már a 70-es évek elején kikísérletezett a csapatával egy számítógép által küldött jeleket pontírássá átalakító eszközt.
Utolsó fejezet: Szuzis kettőslátás
Amint írtam volt szombaton jó hangulatban és tetrekészen beértem a munkavégzés helyére vártam a feladatot és az egyik kollegával beszélgettem. Elkezdi mondani hogy nahát nhát hol lehet Szuzi, nem látja sehol nem tudja hol van de nemsoká jönnie kell. Erre mondtam hogy gondolom fent van. Nem, már lejött… Nagyon buta arcot vágtam (ami nem esik nehezemre) és hallom hogy léptek közelednek és mondja a fiú a kollegám hogy na itt is van a Suzi, nekem akkora kő esett le a szívemről hogy nem az én Szuzim mászkált el valamerre hanem van egy kollegína is ezzel a névvel. Egyszer épp Szuzival voltam a kutyámmal és egy diákcsoport búcsúzott a másik Suzitól és mondták hangosan hogy “bye-bye Suzi” és az én Szuzim meg teljesen odafigyelt elvégre a nevét hallotta:) Tudom tudom intenzívre sikerült ez a bejegyzés, olyan lehet mint amit már régen ittam de nagyon jó olyan olyan Szuzis a tea ha egy kis vaníliáscukrot tesz bele az ember mmm.
észak-nyugati átjáró
2011 december 3. | Szerző: vaszabi | Hozzászólások (2)
Hallo-Hallo! Gyerekkoromban valahogy így köszönt mindig a mesemondó néni aki telefonon keresztül mondott mesét és annak idején csak Pesten a mamánál volt telefon és ez nekem olyan hatalmas szenzáció volt hogy ha éppen beszélt valakivel akkor hozzáértem a falon a telefondróthoz mert azt gondoltam hogy ha egészen ügyes vagyok akkor én is át tudok jutni valamilyen módon ahhoz aki beszél. Akkor le kellett volna védetnem az ötletet és megírni egy forgatókönyvet:) Mára meg már ott tartok hogy éppen buszozom a Láthatatlanra és mobilnettel tervezem feltölteni a blogra az írást bízva abban hogy lesz lefedettség. Bezzeg egy hete teljesen le voltam fedve mert eltakart a jóhangulat és a bécsi forgatag. Addig is önző módon nézzetek engem remélem működik a hivatkozás mert az ilyenek elhelyezésében nem vagyok valami világbajnok.
http://egyuttegymasert.blog.hu/2011/12/02/igy_erzekenyitunk_mi?utm_source=bloghu_megosztas&utm_medium=facebook&utm_campaign=blhshare
Bécsben ezzel szemben nem zajlott érzékenyítés mert Szuzi kutyus nem volt velem a három nap alatt még kockábbra fagyott volna a feje így szabadságoltam és amennyire tudom jól is érezte magát és kikapcsolódott. Honnan vettem észre? Hétfő reggel olyan őserővel kezdett el vezetni és úgy örült ha egy falevélkupacot vagy az álványozást ami az élet megrontója kikerülte és megdícsértem mint ha aranyrögöt talált volna a messzi Északon.
Visszatérve az egykori Habsburg birodalom fővárosához most teljesen elvarázsolt a vezetősávjaival amiket okosan terveztek meg például úgy hogy ha nagy téren keresztül kell menni akkor megtalálható és amint fal következik úgy tűnik el hogy a vakot oda vezeti a falhoz de amint újra “légüres” tér következik mint egy barlangi búvópatak előkerül és segít a “szegény” vándornak. Találkoztunk olyan jelzőlámpával is ami hangjelzést adott ki és az oszlopon ki lehetett tapintani hogy milyen jellegű az útkereszteződés, hány sáv van, közlekedik-e ott villamos, sziget található-e az átkelésnél, stb. Amit nem tudtam megfejteni hogy mivel a lámpa állandóan kattog honnan lehet tudni mikor van szabadjelzés? Arra tudok még gondolni hogy a bécsi vagy osztrák “kollegák” kapnak egy távirányítót és ezzel tudják bekapcsolni a hangjelzést de ez csak feltételezés ezért ha valakinek információja van arról hogy működik a rendszer szívesen venném ha megosztaná velem. Kérdezhetnétek hogy minek ezt tudni nekem mikor csupán ritkán fordulok elő az osztrák fővárosban? A válasz egyszerű: Szeretnék ott is és más ausztriai városokban is gyakrabban megfordulni és nem kirándulás céljával ki szeretném magam próbálni Nyugaton. Ígérem a “koldulást” mára befejezem de ha bármelyik Tisztelt olvasómnak van fogalma arról hogy merre érdemes indulni ha az ember vakon állást szeretne találni Ausztriában akkor küldje el nekem gondolatait, természetesen én is kutakodom.
Komolyan felmerült az ötlet hogy forraltbort fogok árusítani ezzel keresem majd a kenyerem de aztán elvetettem az ötletet mert elképzelhető hogy a hasznot elfogyasztanám és nyáron kevés forraltbor fogyna:)
Komolyabbra fordítva, jogos a kérdés hogy vakon mit lehet élvezni egy forgatagból egy városból de meggyőződésem és tapasztalatom hogy a helyeknek hangulatuk van és itt nem arra gondolok hogy valaki leírja hogy feldíszített minden, hanem az utcák a belváros elrendezése hogy mennyire szélesek sokat elárulnak és most ne az akadálymentességi szempontokra gondoljatok csupán mert ha ebből indulnék ki akkor leszólnnám a barcelonettai tengerpartot mert nem vót kötél a tengerben ami mentén úszhattam volna és a homokban sem volt csík ami vezessen sőt a sangriára sem volt pontírással ráírva hogy hány százalékos.
A hostelben ahol laktunk az első nap azért aranyos volt a lány, miután kitöltöttük az én bejelentkezésre szolgáló nyomtatványomat ezt még valahogy feldolgozta hogy nem én írtam le az adataim de utána nyomatékosította hogy de aláírás kell ám. Sajátkezű. Meg is kapta bár tudom hogy még alakítanom kell a szignón de ahogy mifelénk mondják “egynek jó az”.
Nem könnyű még egy hét után sem minden hangulatot és benyomást leírni mert folyamatosan jutnak eszembe az események hogy mi hogy történt és milyen sorrendben de amint a processzorom kidob valami újat ti is értesülni fogtok róla.
A mai reggel sem múlt meglepi nélkül, nem az előrehozott Mikulás tett szenet a cipőmbe hanem amikor a pesti buszt vártam Győrben valami érces férfi hangra lettem figyelmes. Első felindulásomban arra gondoltam hogy a bácsi már bevette a célzóvizet, de elkezdtem figyelni a mondókáját. Azt mondta hogy a valahányas autóbusz négy perc múlva a megállóba érkezik.
Szívem szerint felsikítottam volna örömömben hogy megérkezett az intelligens buszmegálló illetve már néhányat üzembe helyeztek Győr-cityben de én most találkoztam “fültől-fülbe” az elsővel.
A sors vagy az élet fintora az hogy éppen most tekintgetek Nyugatra de pontosan jó ez így mert ha az árny alattoknak meg a láthatatlanoknak és az egyéb tudatosító programoknak megvannak az eredményei akkor tovább kell lépni hátha máshol is tudnák hasznosítani a tapasztalataim.
Aki a mai nap jön a Népligeti Út 2-be a Láthatatlanra találkozhat velem is és ami biztos a Sanyi barátommal is őt a sötétben a jóízű nevetéséről lehet felismerni.
Ma reggel hallottam a rádióban hogy valahol a pesti belvárosban Marokkó a vendég és lehet ajándékokat dísztárgyakat venni és ételt kóstolni. Szegények azért fázhatnak itt, gondolom még az Atlasz-hegységben sincs gyakran ennyire hűvös napközben bár méég nem jártamm arra, viszont minden elképzelhető az is hogy kérek egy vakvezető tevét aztán uzsgyy.
Szép hétvégét kívánok, a ma este bulizóknak balesetmentes hazaérést, a pihegőknek aktív pihenést és ma este elképzelhető hogy találkoztok velem valamelyik pesti éjszakai járaton no és Sanyival is meg az ő Argó kiskutyájával. Megmagyarázhatatlan ok miatt szeretem az éjszakai buszok hangulatát, olyan mint mikor van egy vidámpark vagy búcsú, este hétig könnyed mert gyerekek is vannak és 9 től meg a körhinták és egyéb játékok gyorsabban forognak, a zenék hangosabbak és egyre ritmusosabbak.
“Együtt szépül, együtt épül”
2020 szeptember 22. | Szerző: vaszabi | Hozzászólások (0)
Ma is itt vagyok, de röviden..
Sokan kérdezik hogy mit mondanék el Bécsről ami nagyon jellemző, de nehéz választani, mert említhetném a bécsi dialektust, vagy hogy virsliben ami Magyarországon bécsi az itt debreceni, és azért meg kell jegyeznem hogy a sokszínűség (tőlem nevezhetjük multi-kultinak is) mindig is jellemző volt a városra, évszázadokig egy birodalom fővárosa volt. Mondjuk én a belvárosban a lovaskocsikat (bocsánat egyszer rámszóltak hogy az fiákker) nem tudom hová tenni én nyáron azért sajnálom szegény paripákat.
Hetedik éve élek Bécsben és bármerre megfordulok egy valami egy jelenség mindig megtalál, legyen az akár a vasútállomás környéke, a volt munkahelyemnél, vagy a lakás közelében, és ez pedig hogy mindenhol megújul, épül valami.
Kezdődött azzal, hogy a második éjszakán amit 2013 augusztusában a bécsi szobámban töltöttem éjjel kettőkor arra ébredtem hogy egy utat vagy mit iszonyatosan bontanak. Reggelre kiderítettem hogy a 49-es villamos pályáját és annak környékét újították meg, és nappal a meleg és a forgalom miatt nem tudtak dolgozni.
Annak idején még a bécsi nyugati és a Fő pályaudvar is indított és fogadott Magyarországról vonatokat, most már csak a Fő pályaudvar releváns e kettő közül, és bár már az utaslétesítményeket átadták és használható volt az állomás, ami gyakorlatilag két pályaudvar összeépüléséből keletkezett, de még zajlottak a munkálatok. Talán annyira sokat nem kell gyalogolni (bár nem néztem utána) ha az ember a 12. vágány F szektorában száll le a vonatról az U1-es metróig mint Barcelonában a Passeig de Gracia metróállomáson (ahol három vonal találkozik és van egy 250 Km-es alagút) de mikor minden új volt egy örökkévalóságnak tűnt hogy a metróhoz érjek, mára már hozzászoktam. Tehát ott is építkeztek, és egy ideig nem jártam a pályaudvaron mivel Bécsbe költöztem, és mentem volna a felszínen a megszokott útvonalon, de kiderült hogy azt már ott beépítették, és a perontól felvonóval lehet eljutni arra a szintre ahol meg lehet ejteni a reggeli gyaloglást a metró felé. Vígasztalhatja a polgárt az a tény hogy a gyors kajától a pékségeken keresztül a kávé oázisokon át minden arra csábít hogy szerezz be magadnak „pót reggelit”, és nagyon elszántnak kell lenni vagy orrcsiptetőt hordani az illatok ellen hogy ne csábulj el.
Egyszer amikor a Magyar Rádióban a Közelről műsorban voltam Vízy Dorkánál akkor ott volt a rádió valamikori pekingi és kínai tudósítója és beszélgettünk a tájékozódásról és ő mesélte hogy ő járt úgy hogy riportot akart készíteni valakivel és fél évvel később újra ellátogatott az alanyhoz de közben annyira átépítették a várost hogy új többszintes utak és körforgalmak nőttek ki a semmiből és fel kellett hívni az illetőt hogy merre menjen. Én is valahogy így jártam, Szuzi is csak megtorpant mert ismerős volt neki a környék de csak forgatta a fejét hogy most merre is kellene menni…
„báttya, épülünk!”
Valóban ha az ember szerez építő anyagot és lecet akkor épülhet, hát na Nyugat-magyarország bizonyos részein nem építkeznek, hanem épülnek, sőt a labdát is „egyszerre” és nem egyböl rúgják vissza.
„Franz, szerintem csináljuk flanc nélkül!”
A dátumokra nem emlékszem de ha valaki kíváncsi a keresők könnyen megmutatják amikor a következő történt, áll az ember a metró állomáson és csak úgy közlik hogy az U1-es vonalhoz elkészült néhány új megálló, használják megelégedéssel.. Nem volt semmiféle ünnepélyes szalag átharapás, és fedettpályás divatbemutató, vagy sínfutás sem, ott állt készen az alagút és lehetett használni.
„Itt lakom látod ez az a ház.”
Ez is néhány éve kezdődött hogy egyik este jövünk haza a munkából és valami őrületes ricsajt hallottunk de mit gondol az ember biztosan az út túloldaláról érkezik. Nem onnan érkezettt, közvetlen a mellettünk lévő házat bontották le, és abban a hatalmas akkusztikus élményben részeltettünk hogy végig halgathattuk és „érezhettük” a ház lebontását és az új ház felépülését, és megtanultuk a délszláv munkások napirendjét, reggel fél hétre jöttek, akkor már a konténerekben öltözködtek, reggeliztek, cigiztek, hét körül elkezdtek dolgozni, reggel 9 től volt tízórai szünet, az ebéd szünetre nem emlékszem de ha jó volt az idő este hétig nyomták de volt hogy tovább is. Próbáltunk is kisebb lakást intézni az új tömbben de sajnos nem sikerült.
A mostani helyzet picit kedvezőbb, bár a kutyafuttató közvetlen közelében egy házat építenek így Icefiú akinek a behívásnál néha szelektív a hallása néha valóban nem hallja ha hívom vagy én nem hallom hogy már rég ott áll mellettem és ilyenkor kénytelen megbökni.
Az a szerencse hogy picivel odébb a forgalmas út túloldalán szintén van egy park de ott nem szoktam elengedni a fiatalembert mert nem futáshoz való vidék, de lehet üldögélni, olvasgatni, szaglásznivaló ffű is van, sőt más kutyabarátok is járnak arra. Ebéd után mentünk egyik alkalommal erre a helyre és egy fél óra után valami szörnyű dolog történt.. Igen, ott is építenek, vagy felújítanak valamit. A lényeg, ha valaki esetleg megérkezve nem lenne biztos hogy Bécsben jár-e, viszont ha fúrást-faragást nagy építkezési munkálatokat és építőanyagot szállító járműveket érzékelne, akkor megnyugodhat, jó helyen jár, Bécsbe érkezett.
Oldal ajánlása emailben
X