Szuzi aki nem Tekergő

2012 november 25. | Szerző: vaszabi | Hozzászólások (0)

Üdvözletem!

Állítólag a tavasz az újászületés “szezonja”, de hiszek benne hogy ilyenkor is újra be lehet indítani a blogom. Tudjátok régi bölcsesség az élet olyan mint a motor ha nem megy be kell rúgni!

nem is húznám sokáig a türelmeteket rögtön a hétköznapjaim közé is csapnék.

Az úgy kezdődött, hogy még a nyáron elromlott a hiper-szuper Bristolban vásárolt egyszerre beszélő és tapintható órám fedele nem záródott megfelelően de ahogy próbáltuk megjavítani ithon sikerült valamit letörni róla és megvalósult a “jobb vót mint lett” kifejezés sőt érvényt is nyert. Szeptemberben (amiről még sokáig fogok nektek is mesélni) olyan helyen voltam közel három hétig ahol az órámra semmi szükség nem volt picit ügyetlen humorral mondanám hogy a negyedik dimenzió kizárásával sikerült egy ötödiket létrehozni, és nem csak a nyaralókra igaz ez hanem bolygónk szerencsésebb részein élők hétköznapjainak része is ez az érzés. itt a “szerencsés jelző nem anyagi jólétet jelent hanem lazaságot, emberségességet vidámságot.

Aki még nem gondolt volna arra hogy a látássérültek vakok mimódon mérik az időt, számukra fontos információ hogy mára már több eszközben van olyan óra ami beszél illetve vannak tapintható órák is. Lássuk be drága lenne mindig a 180-as telefonszámot hívogatni ha a nemlátó szeretné tudni hogy mennyi az idő viszont előfordulhat hogy aki később veszíti el a látását nem képes érzékelni a tapintható órát és számára segíthetnek a beszélő eszközök. Bár kb négy éves koromban a nagybátyáméknál Korda Gyuri zenéjére eszeveszetten pörögve a fotelben nem siettem sehová de mivel volt kakukkos órájuk mindig tudtam hogy mennyi az idő, vagy mondjuk este mivel közel lakunk a belvároshoz a győri Városháza toronyóráját is lehet figyelni bár aki ismeri a jelzéseit egész órakor lehetne megtudni hogy a tizenkét órás ciklusnak melyik órájában is vagyunk no de erre nincs mindig idő. Hogy ne térjek el nagyon és filozofálgassam, az angolul vagy németül beszélő órák régóta elérhetők Magyarországon is, sőt már magyarnyelvű beszéddel is kapható óra közel 30000 Forintért, a tapintható ketyegők 14000-től kezdődnek és most én nem szerettem volna ilyen sokat költeni. A mostani óravásárlásomnál két szempont jött szóba, hogy ne legyen túl drága és hogy ha diszkréten kell megnéznem az időt akkor el tudjam halkítani mert sok utastársam kapott gyerekkoromban szívrohamot a vonaton mikor megnéztem az időt ami egy gong jelzés után német vagy angol nyelven hangzott el és talán ha lett volna a vagonban szolgálatban lévő rendőr lehet a fegyveréhez is kap.

Tehát a cél adott volt, egy nem drága óra ami általam érthető vagy megtanulható nyelven beszél és a hangszórója a tetején van hogy tenyérrel lehessen tompítani.

Az országban több városban is vannak olyan lehetőségek hogy ilyen órát vagy más különleges eszközt beszerezzek sőt az országos szövetség erre szakosodott részlege is elküldi nekem a megrendelt árut de én olyan vagyok hogy szeretem vétel előtt mustrálgatni a jószágot megnézni milyen a tapintása a hangja az illata, jah nem, bocsánat azt nem.

Az egyik barátom is elkísért a vásárláshoz akivel a Népligetben beszéltem meg randit és épp aggódtam hogy hová állhatott nincs amúgy komikusabb dolog mint mikor két vak keresi egymást, no de nekem szerencsém van mert Szuzi ismeri a fiút és mikor meglátta őrületesen elkezdett csóválni és hátulról támadtunk a srácra mert engem nekivezetett ő meg felugrott a vállára és bele szuszogott a fülébe.

A vásárlás előtt várnunk kellett egy picit de ezt nem bántuk mert nem rég megjelent az Országos Szövetség hírlevelében hogy van büfé az épületben és István barátommal rögtön le is támadtuk a kiszolgáló fiút. Nem azért, hanem azért mert a hírlevélben közöltek árakat csak egyedül nyitvatartási időt sem no de nembaj biztos így szerették volna hogy jöjjenek a vendégek ha másért nem hogy megtudják nyitva áll-e a lehetőség vagy sem. Ami biztos hogy aki a Hermina felé jár bátran ugorjon be mert jó az étel és Laci is szimpatikus fiatalember és nem a reklám végett írom-e sorokat.

Egy boldog óra:

Végre bejutottunk az üzletbe ahol már ismernek minket mint azt a bizonyos pénzt, majdnem sikerült a hölggyel annyira eldumálni hogy a végére ki is ment a fejemből miért érkeztem. Végig “tapiztam” sok órát és végül egy nem magas kategóriás angolul beszélő lett a befutó, volt egy olcsóbb germán változat is de szegénykének nagyon elhaló volt a hangja illetve a hangszóró az óra alsó részén volt ami azért is rossz mert a kipárolgásból adódó sósság nem tesz jót az órában lévő néni hangszálainak.

Ez a szerkezet nagyjából olyan mint annak idején a Knight Riderben a főszereplő órája (bár elfelejtettem milyen színű az enyém) de hiába nyomom a gombot nem jön sem Kitt sem Kitti viszont ha sokat hangoskodom vele akkor Szuzi garantáltan megbök hogy “mieez”.

Lett volna még egy értékesebb óra ami két szerezettel rendelkezik egy beszélő elektronikus és egy mechanikus néma szerkezettel ennek annyi volt a hátránya hogy nem felnyitható mert nem vakok hanem alig-gyengénlátók számára készült.

A lényeg azonban hogy “boldog” óratulajdonos lettem, eddig még senkit nem rémítettem halálra pedig ha “riadóra” állítom a vekkert akkor elkezd kukorékolni és mint tudjuk sztárok és más szomszédok is képesek a kakasra érzékenyen reagálni.

De minden jónak vége lesz egyszer el kellett indulnom hazafelé ám akkor még fogalmam nem volt hogy a nap harmadik negyede is tart élményeket bőven.

A kedvenc 1-es villamosomon rögtön a leszállásnál mikor egy fiúcska látta hogy készülődök testvériesen szeretett volna segíteni és istenemre éltemis volna a lehetőséggel csak egy dolog zavart hogy folyamatosan úgy akart jót tenni velem hogy lökött az ajtó felé és veszettül kapaszkodott a hátizsákom kisebbik zsebének a cibzárjába. Szegény ördög, ha tudta volna hogy ott a Szuzi itató dobozán, egy alighasznált üdítős és egy teli vizes üvegen, valamint a braille-táblámon és a hozzá tartozó pontozón kívül más nem volt nem mutatott volna ekkora érdeklődést táskám-e szegmense iránt, leszállás előtt mondtam is neki hogy köszi de ne segíts és jó lenne ha kikapcsolnád a mágnesességet a kezedből. Nagyon meglepődött nem is értette ahogy fogalmaztam erre csak annyit mondtam sejtelmes hangsúllyal hogy ” én a helyedben nem piszkálnám azt a táskát”. Vagy az arcom vagy a hangom vagy én lehettem rémisztő de a srác úgy lefutott a villamosról hogy én még ilyet nem is pipáltam.

Jött az utam következő állomása a 103-as busz ami a forgalom miatt késett így én is lekéstem az előző vonatom de nem aggódtam. A buszon megrökönyödve tapasztaltam hogy nem működik a hangszóró és bár a végállomásig utazom de ha nemismerem fel hogy hol kell leszállni akkor mehetek mégegy kört de ahhoz épp nem lett volna hangulatom. A “rettegés” biztos kiült az ábrázatomra mert egy hölgy megkérdezte hogy min morfondírozom és mikor beavattam a titokba akkor ő felpattant előre ment a vezetőhöz és megkérte hogy szóljon e végállomásnál, sőt úgy látta jónak ha közelebb ültet engem az első ajtóhoz. A menetirány szerinti jobb oldalra kerültem, ennek azért van jelentőssége mert Szuzi inkább balon szokott helyet keresni, viszont szép tágas helyünk lett a kutyus befeküdt az ulés alá és onnan kukucskált kifelé. Hogy honnan tudom hgy nézegetett? Onnan hogy odavonzott egy kisgyereket aki annyira bámulta a kutyust hog kapaszkodni is elfelejtett. Igazán jólnevelt palánta volt mert megkérdezte hogy szabad-e Szuzit simizni és mikor megtudta hogy akit szeretget Szuzi akkor felkiáltott diadalmasan hogy “ő biztosan nem Tekergő kutya mert okos!!”.

Mostanában azért is esik jól az ilyen magatartás mert én is tapasztalom de sok kollegám is meséli akik Pesten közlekednek hogy néhány szó szerinti kutya”bolond” úgy símogatja meg a segítőkutyát hogy nem szól, csak ahogy elmegy mellette végighúzzaa rajta a kezét ami meglehetős illetlenség álláspontom szerint. Aztán a kisgyermek leszállt egy hangos “Szia Szuzika” kíséretében és akkor egy nagymama jött oda büszkén fitogtatta a tudását mert látta hogy illik megkérdezni hogy szabad-e barátkozni Szuzival, vele is beszélgettem és két perc alatt elmondtam neki mindazt amit Szuziról tudni érdemes. Kérdezett z előző kutyámról Prézliről is és még meg is könnyezte amit meséltem.

Ahogy egy fővárosi forgalmas délutánon lenni szokott a nagymamit is elvitte a dolgára a forgatag de nem volt sok időm elmélkedni mert egy segítőkész úr bökött meg hátulról és mondta hogy még három megállót kell utaznom és ott a végállomás.

Már kezdtem szédülni szinte kézről-kézre adtak az emberek és a busz vezetője aki nem felejtett el figyelmeztetni hogy itt a vég mármint az utolsóa megálló rákérdezett hogy innen tudom-e merre kell menni vagy így fogalmazott “vadásszak önnek segítséget?”.

Mondtam neki hogy innen már eltalálunk a pénztárakhoz.

Meg is találtuk a pultot ahol mindig picit becsapjuk magunkat Szuzival, no nem anyagilag csak van egy terelő korlát és néha túl távol állunk a jegykiadó ablaktól és persze hogy az ott ülő nem feltételezi hogy jegyet szeretnék venni. Most ezen a késődélutánon ez is sikerült viszont maradtunk a váróteremben bár valahogy senkit meg nem bántva mondom hogy nem mindig bizalmatkeltő az a hely de nem akartam még ötven percet állni a huzatos pályaudvaron.

Épp az egyik barátommal telefonáltam amikor észreveszem hogy Szuzi nagyon bújik és nyomja a kis kockafejét és egy fura alak méltatlankodik hogy “naa hadd simogassalak”, aztán elmondtam neki hogy legyen szíves hagyja a kutyusom békén mert egyrészt nem kérdezte meg hogy szabad-e ismerkedni másrészt ha neki valaki nem szimpatikus akkor szokott így viselkedni. Úgy érzem nem sikerült az ürgének a két füle közé eljuttatni az információt de hogy ne legyen további incidens megkerestük az 15-ös vágányt és ott várakoztunk. Nem véletlen hogy oda kellett mennünk mert odajött egy srác és elkezdett beszélgetni, kiderült hogy autóbuszt vezet a BKV-nál és Tatabánya mellől ingázik olyan a napirendje hogy beér Budapestre hajnalra, délelőttig vezet,utána hazamegy pihen és még délután is dolgozik. Ezért hogy ezt bevállalja csupán egy vonalon közlekedő buszt vezet. Elmondtam neki hogy épp egy órája bosszankodtam hogy a 103ason nem ment az utastájékoztatás, mire mondta hogy ő nem szeretné a mundér becsületét védeni de annak is örülnek hogy ha a járművek a nagyobb hidegekben elindulnak, és hozzátette hogy igazából annyival nem is lettek most a felújítás után gyorsabbak a Combino villamosok.

Közben megérkezett a vonat és egy újabb szociálisan pozitív diszkrimináció de mielőtt ezt is ide biggyeszteném egy vicc senki megsértésére nem irányulva:

Hazajön a vasutas fia az első napot eltöltve az iskolából és méltatlankodik:

“Apu! Apu! Csalás az egész! Ki van írva hogy 1. osztály és közben minden fapados!”

Felszálltam az érkező vonatra és elég nagy tömeget tapasztaltam és a jegyvizsgáló vagy más ott dolgozó mondta hogy forduljak balra és ott lesz hely. Meglepetés ért mert ezek a vonatok régi német felújított vagonokból állnak és általában nem fülkések viszont én egy fülkés részlegen találtam magam, de leültem elhelyezkedtem jöttek kezelték a jegyem és mondták hogy maradjak nyugodtan csak itt. Ebből az utolsó “maradjak csak” ból következtetem ki hogy mert látták hogy az első osztályon van bőven hely és macerás lett volna a táskák között szlalomozni Szuzival ezért leültettek egy ilyen kiemelt helyre. Annyira jó meleg volt hogy el is szundítottam és Győr előtt tíz perccel bejött a kalauz és szólt hgoy mindjárt megérkezem bár az új órám ébresztőjét beállítottam hogy kukorékoljon ha már közel járok de jól esett a figyelmesség.

Ilyen tehát egy nem mindennapi nap teli kalandokkal és élményekkel, az ilyeneket szeretem igazán!