“A fény túlsó” és innenső oldalán

2012 május 21. | Szerző: vaszabi | Hozzászólások (4)

Sziasztok!

Folytatódik a Szuzisztori, mivel tavalyhoz hasonlatosan idén Április 27-én is megünneplésre került a vakvezető kutyák világnapja.

Az egyesületem a Lárke meghívta Vitéz Lovag Rithnovszky Jánost egy előadás megtartására. János a magyarországi vakvezető kutyakiképzés megteremtője és valódi példakép lehet nem csupán számomra. János ha jól tudom már 82. életévében jár és nem csupán látás, hanem hallás és mozgássérült is mivel 6 Kilogramm robbanóanyag lépett működésbe mellette ezért bal karját, szeme világát és egyik fülére a hallását elvesztette. Aki János életére kíváncsi számukra ajánlom a Fény túlsó oldalán című könyvet mely keményen életszagú de nem mellőzi a boldog és a hétköznapi pillanatok megörökítését sem.
Gondolták volna hogy János “bácsi” nem is egyszer hanem rendszeresen állapota ellenére csónakba szállt és ott pecázott? Mikor tíz éves koromban lázas betegen a Kossuthon először hallottam róla és arról hogy sokszoros hátrányból indulva sem adta fel hanem aktívan sportolt, sakkozott, kultúrprogramokat szervezett és ez vágta ki nálam a biztosítékot evezett és onnan tudta hol a part hogy jól kiképzett kutyája hangjelzéssel segítette a tájékozódásban- ekkor gyermek ként azt éreztem hogy ugyan már mi ez az én betegségem ami lázzal jár és mi ez az én vakságom az ő helyzetéhez képest… Négy évvel később Jánossal és Triton nevű kutyusával a Vakok Iskolájában találkoztam és ez pecsételte meg véglegesen a sorsom akkor éreztem hogy mindent el fogok követni annak érdekében hogy egy ilyen okos és bátor jószág kísérjen engem is útjaimon. Régebbi olvasóim tudhatják hogy tizennégy évvel ez előtt nagyon meglepett hoyg egy labrador retrievert “sózna” rám és egyáltalán nem is tudtam hogy mi ez és milyen fajta a Prézli névtől meg nevetnem kellett…

Az elmúlt évek alatt sok pozitív és kevésbé pozitív tapasztalatot gyűjtöttem Prézlivel és Szuzival a külvilág hozzánk állásáról és e világnap alkalmat ad ezek felidézésére.

Először is csak megemlítem hogy az étterem, vendéglátóhely, vagy üzlet tulajdonosok figyelmébe szeretném ajánlani az alábbi jogszabályt:

27/2009. (XII. 3.) SZMM rendelet
a segítő kutya kiképzésének, vizsgáztatásának és alkalmazhatóságának szabályairól.

Aki jóban van az internetes keresőkkel találhat néhány nyilatkozatot melyekben kutyás tapasztalataimról beszélek. Ilyen zavart okozó helyzet hogy korábban a Magyar Vakok És Gyengénlátók Balatonbogláron található üdülőjébe mondván hogy a komplekszum nem alkalmas kutyás nyaralásra vakvezető kutyát sem eresztettek be, mostanra az a tervezet és talán gyakorlattá is fog válni hogy kenel épül az udvaron ahol napközben az ebet el lehet helyezni, de annyi a kikötés hogy egy turnusban csak egy kutyás lehet. Pürroszi győzelem született, mert lett is megoldás meg nem is gondolom sorsolás útján dől majd el hogy ha ugyan arra a turnusra több kutyás látássérült is jelentkezik hogy ki nyerhet bejutást az üdülőbe, bár magam részéről én egy kutyák között megrendezett úszóversenyt tartanék igazságosnak.
Komolyra véve a szót aki elolvassa az említett jogszabályt láthatja hogy strandokra is a szabályok betartásával bevihetjük a vakvezetőt és nyilván én magam résziről társaságban szeretek strandolni és akkor valakit meg tudok kérni arra hogy vigyázzon Szuzira. Azt is csak emlékeztetőül mondom hogy amikor a volt párommal és barátokkal mentünk ilyen helyre akkor ráadásul két kutya is volt velünk tehát a jegypénztárnál kétszeres sokkot kaptak.

Gyakrabban utazik az ember autóbuszon minthogy strandolna, ezért említem hogy néhány Volán társaságnál van olyan rendelkezés hogy egy buszon csak egy kutya tartózkodhat, de elképzelve a Győr-Budapest viszonylatot, ha reggel a fél hatkor induló busznál valaki kutyával már felszállt előttem akkor én menjek vonattal? Vagy várjam meg a következő buszt ami csak huszonnégy óra múlva indul?:) Nyilván a sofőrök ennél ésszerűbben gondolkoznak és nem tartatják be szigorúan a szabályt, de akkor ha egy rendelkezés nem életképes mi az oka hogy életben van?
Imádnivaló az a jelenség is mikor az első ülés a buszon foglalt, és minden áron olyan helyre akarnak betuszkolni minket a kutyusainkkal ahol kerék van és akkor vannak azok a megjegyzések hogy”még a kutya válogat hogy hová feküdjön? Micsoda dolog!”, kíváncsi lennék ha ennek az utasnak kellene úgy utaznia hogy egy kerék domborulatán feküdne és folyton attól kellene tartania hgoy vagy kizuhan a folyosóra kanyarban, vagy fékezésnél beszorul az előtte lévő ülés alá mennyire válogatna?

Vannak olyan szituációk amikor nem dobják ki az embert kutyástul a helyről, de azt mondták tavaly nyáron egy helyen nekem hogy segítenek leülni a teraszon a kutyussal. Átmentünk az éttermen tehát érzékelhettem hogy soksok szabad asztal van, kiléptünk a szabadba és leültetett a felszolgáló lány. Ekkor tettem fel neki azt a kérdést hogy kint is fogom-e hallani a vízilabda mérkőzést? A lány amennyire elképzelem különböző színekben kezdett el játszani, kiejtette kezéből a söralátétet és nagyon nem értette hogy miért fontos ez nekem. Aztán mondtam neki hogy most akkor menjünk vissza a zárt részre, mutasson nekem egy szabad helyet, a kutyám befekszik az asztal alá és ha vendég vagy a főnöke számonkérné rajta hogy miért bent adott nekem helyet akkor küldje csak oda hozzám ne féljen.
Ami még divatossá lett egy hangos zenés helyen önjelölt állatvédők szoktak letámadni hogy a kutyának ez a zene túl hangos de ne disco-ra gondoljatok, és persze tisztában vagyok azzal hogy Szuzi mi az amit jól vagy kevésbé jól visel, pl utálja ha valaki belefúj a mikrofonba attól megijed és hozzám bújik. Ilyenkor édes hogy mindenki aki körülöttem van mondja suttogva hogy csináljak valamit de én csinálnék ha hagynának ráadásul a mocorgásra feszültségre a kutya csak még jobban felfigyel és persze hogy nem fog lefeküdni.
Gyakran találkozom olyan magatartással is egy szoba foglalásánál hogy mikor akár telefonon akár e-mailben jelzem hogy vakvezető kutya is jönne velem akkor 5000 Forintot vagy bármekkora összeget szeretnének fizettetni velem és győzködés árán érem csak el hogy az extra díjat nem kell megfizetnem. Azok a szállások kivételek ahol már járt kutyás sorstársam és tudják hogy semmi ördöngősségre nem kell számítani, természetes az ha nem egy szőnyegpadlózott apartmant adnak nekünk mert abból bizony nehezebben jön ki a kutyaszőr.

Még egy gondolat erejéig térjünk vissza a közlekedésre, a nagyobb távolságú buszos közlekedésre.
Megtekintettem és a Volánbusz Zrt nemzetközi utazási feltételeiben az szerepel hogy csak Bécsbe illetve Szabatkára szállítanak állatokat, van egy kitétel hogy a darab és a tömeg korlátozás a segítőkutyára nem érvényes viszont azt nem olvastam benne hogy díjtalan lenne a szállítás, ezzel szemben egy másik diszkont buszos cég ingyenesen szállítja a különlegesen képzett kutyákat, ráadásul ők már a 2009-es rendeletből bizonyos részeket át is vettek. És még kérdezitek hogy miért repülővel közlekedem?:) Azért, mert bár a vonaton lehet külföldre is Szuzit szállítani de egy hosszú utazás esetében elképzelésem sincs hogy hol végezné el a dolgát, vagy mondjuk kérjem meg egy Adria felé irányuló utazásnál a határőrt hogy ugyan már sétáltassa meg a jószágot?

Más módon tekint egy segítőkutya gazdája a kutyára mint egy olyan tulajdonos aki csak reggel és este látja “kedvencét”, személy szerint jómagam sok barátommal együtt azon az állásponton vagyunk hogy kutyáinknak ne csak a munka a rohanás és odafigyelés jusson hanem a szabadidőnket is töltsük együtt, persze ilyenkor egy kicsi utánjárásba kerül sétahelyet találni ha az ember fia vagy lánya nem lát de a tapasztalatom az hogy azért az emberek többsége segítőkész bár kezdetben kicsit visszahúzódóak de ha normálisan türelemmel és elmagyarázva hogy miért mivel és milyen módon tudnak segíteni akkor a hála nem marad el.
Az úgymond érzékenyítés fontossága elengedhetetlen ezért vállalok én is sok olyan felkérést ahol előadásos vagy játékos formában beszélek Szuzi és az én mindennapjaimról mert sokan vannak akik testközelből nem találkoztak vakkal, vagy más fogyatékossággal élő emberrel. Két hete is egy jegyvizsgáló hölgy a vonaton mondta hogy majd segít a leszállásnál, én játékosan kérdeztem tőle hogy szerinte hogy kellene nekem vagy Szuzinak segíteni, mire széttárta a kezét és mondta hogy ezen még nem gondolkozott de ha elmondom akkor hálás lesz érte. Azt kértem tőle ha Győrbe érünk, jöjjön oda hozzánk és nyissa ki azt az ajtót amelyiken le kell szállni és ne lepődjön meg, elsőnek én és utánam a kutya fog leszállni, és még arra kértem hogy minden esetben kérdezzen rá hogy milyen módon könnyíthet a látássérült utas helyzetén mert mi sem vagyunnk klónozva.
Taxitársaságoknál fordul elő és nem csupán velem hogy bár jelzi az ember hogy milyen kutyával van és ennek szállítására alkalmas autót kér viszont ha a diszpécser elfelejti ezt akkor nem apró bosszúság megvárni az újabb autó érkezését. Szuzi mivel nem óriás kutya általában “jobb egybe” ül úgy hogy kicsit hátra van tolva az ülés tehát nem az a módi hogy felfekszik az ülésre hátul mint sokan képzelnék.
Jogász ként könnyű szerrel indíthatnék szórakozóhelyek, éttermek szolgáltatók ellen pereket, eljárásokat az Egyenlő Bánásmód Hatóságnál de én a tárgyalásos megoldásban hiszek, de azért ha valaki elrúgja a pöttyöst akkor nem csak a magam érdekében mindent megteszek a jobb belátásra bírásért.

Most is sikerült hosszú megemlékezést írnom az általam annyira szeretett kutyákról de remélem nem voltam unalmas. Az olvasókat arra bíztatom hogy bátran lépjenek oda egy kutyás vakhoz és kérdezzék meg megsimíthatják-e az ebet, de etetni szigorúan tilos, az a gazdival tárgyalás alapját képezi ha neki ad valamit a rajongó és ő eldönti hogy mikor és milyen formában adja oda kutyájának.

Fakultatív program ként két régebbi írást nyújtok át nektek, az első néhány évvel ezelőtt íródott de aktualitása nem csorbult, a másikat meg nagy meglepetésre rólunk írta egy diáklány de csak most találtam meg.

http://minok.hu/vakvezeto-kutya-a-boltban/

pillantásában minden benne volt
Egy szép nap délutánján igyekeztem a székesfehérvári buszmegállóba, azzal a boldog tudattal, hogy már nincs sok idő az őszi szünetig, és beálltam a győri távolsági buszra várók népes kis csapatába.

2011. november. 16. szerda | Szerző: FMH

——————————————————————————–

TETSZETT A CIKK?Ossza meg az alábbi közösségi oldalakon is:
iwiw Delicious Digg Facebook GReader URLGuru StumbleUpon Tumblr Twitter Többre kíváncsi? Iratkozzon fel a hírlevelünkre, RSS-feedünkre!

nyomtatás | Küldés e-mailben | A+ | A- | Megosztom szóljon hozzá

A pillantásában minden benne volt A címzett e-mail címe:
Az Ön e-mail címe:
Üzenet
(Opcionális)
Másolat Önnek

——————————————————————————–

Rengetegen voltunk, és a járókelők csak nagy üggyel-bajjal jutottak át a várakozók sorfalán. Próbáltam arrébb húzódni, helyet hagyva másoknak, de valaki hátulról erősen meglökött, és nekiütköztem az előttem álló fiatalembernek. Bocsánatot kértem tőle, de nem nézett hátra rám, csak odafordult a mellette álló labrador retriever kutyushoz. Követtem a pillantását: ekkor vettem észre a segítő állat hátára rögzített piros takarót, fehér kereszttel. A fiatalember a pórázát fogja és beszél hozzá. A kutyus hátrafordul, rám néz, és pislog egy nagyot. Nem tudom, ki nézett már mélyen egy vakvezető kutya szemébe; abban benne van az a csoda, ami az emberekből javarészt régen kiveszett. Egy lény, aki segít egy emberen, akinek nagy szüksége van rá. Egy segítő társ, aki helyette lát. Egy állat, aki megtanult a mi, állatok számára felfoghatatlannak tűnő emberi világunkban boldogulni. Egy őszinte, igaz barát, akire gazdája rábízhatja magát. Egy őrző, aki mindig vigyáz rá. Egy kutya, akinek nem teher a segítségnyújtás, hanem értelme az életének; a feladata, amit legjobb tudása szerint elvégez, határtalan szeretettel és odaadással. Ez a csodálatos lény egyetlen pillantással megköszönte nekem, hogy elnézést kértem a barátjától…

Krausz Dóra 12.D
Tóparti Gimnázium,
Székesfehérvár Cí