Sed non est pax

2020 június 12. | Szerző: vaszabi | Hozzászólások (0)

Mi történik az emberrel manapság? “Áh semmi.”.
Semmi de nem ezen a bizonyos napon. Az események még feldolgozás alatt vannak, talán ezért is születik a bejegyzés. Nem cél a sajnálat kivívása de talán néhányan fogni fogják a fejüket.
Azzal kezdem hogy nekem már elegem van a Coronázásból, igen szörnyű dolog, én a szabályokat betartom, naponta talán egyszer hallgatok híreket, de a háttérmagyarázatok nem igazán érdekelnek hogy egyes elméletek szerint jó a C vitamin a vírus ellen, mások szerint meg a pálinka.. Lehet hogy erősen fogalmazok de aki azt mondja hogy nincs hatással a vírus az életére, ő hazudik. Egyszerűen tápot szerettem volna rendelni viszonylag jó áron és a németországi webáruház azt ígérte hogy pár nap éside ér. Két nappal a megrendelés után jön az értesítés hogy a konténer Kanadából nem érkezett meg (talán június 16-ra) , mondjuk azt nem értem hogy akkor miért fogadja a rendelést és von pénzt le a számlámról ha nincs meg az áru. Van az a vicc hogy az eladót kérdezi a vevő: “mondja csak, van terepszínű ruhájuk? a válasz
: Igen van csak nem találjuk”

Most pedig vissza hozzánk időpontunk és jelenésünk volt a “munkanéküli” hivatalban az AMS-nél. (kis kitérő, mikor Bécsbe kerültem még nem tudtam hogy ez a rövidítése, és beszélgetésben valaki kérdezte hogy “Ismered az ámszt?” Én meg kérdeztem hogy melyik egyesületét?” Nagyon nagy csend következett, és megismételte a kérdést, és én is.. Aztán leesett a tantusz, hogy én a frissen érkezett jogászi agyammal az “általános működési szabályzat” (ámsz)-re gondoltam, ő pedig az itt szokásos rövidítésre. Külön megérne egy tanulmányt hogy milyen érdekes kifejezések alakulnak ki azok körében akik más országba költöznek és több nyelvet használnak, sokan nagyképűnek tartják az embert, de nem mindegy hogy “E-card” vagy “Tb kártya” , vagy hogy “Wiener Linien” vagy “bécsi vonalak”, nem biztos hogy karcsúak azok a vonalak ha sok bécsit vagy debrecenit evett. Jah, és nem biztos hogy a görögökön kívül megértik ha valaki itt “gyros-t” kér.

Elindultunk a munkaügyibe, azt hittem hogy elkésünk, de szerencsénk volt és oda is értünk. Természetesen maszkban. A bejáratnál próbálnám kinyitni az ajtót és egy németül nem beszélő ügyfél valamit nagyon magyaráz, ekkor résnyire kinyílik az ajtó és udvariasan elmagyarázzák hogy csak egyesével és akkor ha ők mondják. Értem én, mondjuk mostanában nem néztem a honlapjukat de én semmi ilyesmit nem olvastam, és végül is időpontra jöttem amit olyan szigorúan vesznek hogy egyszer az épületben eltévedtem mivel nem találtam segítség nélkül a megfelelő ajtót, és már elkésettnek nyilvánítottak, akkor nem volt portaszolgálat és azt javasolták hogy legközelebb jöjjek családtaggal vagy támogató szolgálattal. Ezt ameddig élek nem fogom megérteni, egyfelől elvárás hogy mivel értelmében nem akadályozott az ember tessék egyedül intézkedni, de nincsenek meg mindig a feltételek.

Bejutottam, és a mostani helyzetnek az az úgymond előnye hogy elkísértek egészen az ügyintézőig ő pedig vissza a bejárathoz, ami normál üzemben nagyon ritka. Nem tudom hogy sírjak vagy nevessek de valamit alá kellett írnom, és mivel semmit sem látok általában oda teszik a kezem ahová a kaparást el kell helyeznem, és az ügyintéző hölgy is zavarba jött mert így nem lehet tartani a távolságot, végül is szabályt szegtünk és megmutatta a helyet.
Él nélkül mondom mert ahogy öregszem kezdek hozzászokni a helyzetekhez hogy kaptam egy nyomtatványt amit majd ki kell töltetnem de fel sem merül hogy ott valaki két perc alatt kitöltené mivel minden adat a rendelkezésre áll.. Nem, ez nem nyüszörgés, más nemre értve én már elfogadtam amit Emilia énekelt “I m a big big girl in a big big world”.
Amire még kíváncsi leszek mit fogunk intézni, mert a következő időpontom telefonon keresztül történő beszélgetés lesz, csak akkor azt nem értem ha amúgy digitálisan mindent elintézhetünk most miért kellett elmennem? Pofavizitre nem hiszem hiszen maszkban voltam.

Visszafelé valahogy nem figyeltünk Ice sem és én sem és túlmentünk a földalatti lejáratán, és egy úr segített kérdezte hogy merre-merre, mondtam hogy a metróhoz, erre ő :”nézze arra is van egy megálló az 1 Kilométer, gondolom nem azt keresi, na jöjjön segítek”.
Tetszett a stílusa, mert senkinek sem könnyű de ha besavanyodik az ember azzal nem javít a helyzeten.
Jött aztán a második segítség, a metróból kiszállva elindultunk a villamos felé, de Ice nem lépcsőzni akart, de én igen mert onnan jobban ismerem az utat és ekkor egy magyar hölgy csak úgy magyarul megszólított minket, és kérdezte hogy segíthet-e. Megkérdeztem hogy a hámról tudta-e hogy magyarul is értek, de nem hallotta ahogy ajtóhoz küldtem a kutyát. Kedves volt mert segített kiválasztani a nekünk jó villamost, hiába van telefonos alkalmazás ami írja hogy melyik villamos mikor jön, ha megállóban két szerelvény is elfér, akkor totózhat az ember.
Valamennyit beszéltünk és én felszálltam és ő is ment a dolgára. Nem könnyű ezt jól kommunikálni mert igyekszem egyetlen segítséget felajánló emberre sem ráakaszkodni viszont ha várjuk a villamost és öt percig állunk kukán csendben egymás mellett az szerintem ciki.

Aztán “törökbe ” lettem fogadva, beültem egy “chay”-ra ami a jellegzetes török tea. Jól ismernek már ott, van egy bolgár felszolgáló hölgy aki szerintem az összes dél-szláv nyelvet megérti, és nyilván törökül is jól beszél. Az első meglepetés akkor ért amikor a rendelés után vissza kísért a helyemre Ice-hoz és a következőt mondta “Dein Kutyus wartet Auf dich” először azt gondoltam rosszul hallok, de mondta hogy igen jól hallottam. Nem tudom hogy ők is ezt így használják de azt tanultam hogy sok a közös és hasonló szó. Néha amúgy vicces kedvében van, és talán szerbül beszél hozzám hogy üljek le, és azt mondta azért mert biztos benne hogy tanultam oroszul és érteni fogom… Igyekszik az ember.

“Ilyen nincs és még is van”
Majdnem egy éve a nővérem tanácsára újra napszemüveg tulajdonos lettem, egész jól elviselem de azért ha leülök kényelmesen akkor leveszem és a nyakamba akasztom. Most is így tettem, hűtöttem a teát mert nagyon forró volt és merengtem a nap eseményein és hogy délután még milyen feladataim vannak, hogy mennénk a futtatóba és majd megkérem az éttermet hogy töltsenek vizet az üvegembe..

Mellettem termett egy idősebb hölgy és azt kérdezte hogy én vak vagyok-e és ezzel a lendülettel az ujjával megnyomta a bal szemem ami picit szürkébb a jobbnál. A meglepetéstől, a felháborodástól és a fájdalomtól nagyon hangosan rászóltam de még ekkor sem nagyon értette mi a bajom, sőt a kezembe adott fából készült keresztet hogy vegyem meg tőle. Az akciónak nagyon hamar vége lett, mert az előbb említett felszolgáló és egy fiatalabb kolleganője aki jól megtermett azonnal kidobták a nőt.
Aztán tisztáztuk hogy nyugodjak meg ők láttak mindent ide többet ez a személy nem jöhet be.
Nagyon őszintén ez a történet tőlem független, éppen velem történt meg de a víruson túl is milyen állapotban vannak az emberek? Lehet hogy ő is mentálisan beteg, vagy félig-meddig hajléktalan, de akkor segítségre szorul és így ne mászkáljon az utcán. Tartok attól hogy mindenki felszabadult a bezártság után és már nem is úgy mos kezet, a maszkra nem figyel pedig mikor “helyzet” volt ment az esküdözés hogy változások jönnek.
Lehet hogy szubjektív de nekem úgy tűnik a gyerekek sokkal vadabbul és figyelmetlenebbül rollereznek mint az előtt. Érdekes helyzet volt az is amikor már a parkba indulva egy robogós átengedett a zebrán de a másik sávban egy rolleres nem mondjuk a robogós le is dudálta nagyon, aztán később ahogy leültünk a padra nyílott a bejárat és valamilyen gép jött be rajta és ekkor ugrott oda egy kutyás társ hogy menjek vele mert mindjárt rámennek a lábamra. Még el is dönthettem volna hogy olyan forgó damilos fűkaszával, vagy nagy fűnyíró géppel menjenek át a lábamon.

Őszintén hiszek abban hogy alapjában véve jók az emberek csak elvesztették a kapaszkodót, leginkább a hitet. Azt gondolom hogy ha a tiszta és nem szélsőséges vallásokat (és nem egyházakat) nézzük sok különbség nincs a lényeget illetően, hiszen mit olvashatunk hogy ne lopj , segítsd az elesetteket, tudj megbocsájtani tiszteld szüleid stb… Nagyon szép valóban erkölcsös gondolatok ezek de az nem elég ha a kisgyerekekkel csupán elismételtetjük talán ha példát mutatunk nekik akkor lehet pozitív eredmény.
Mindenki követ el hibákat, én is de talán az a valami ha magunknak és másoknak is elismerjük őket. Régi történet még egyetemre jártam. Győrben a Baross hídra ahol laktam hosszabb úton lejtőn és lépcsőn is fel lehet menni. Ahogy én mentem a híd felé ott van egy zebra ésa járművek ott mennek fel a hídra, régebben ott hatalmas dugók szoktak kialakulni.
Állunk a zebránál, ott még nem dugult be és szabad volt az út, elindulunk és egy autó még hirtelen átvág előttünk. Mérges is lettem és szomorú hogy ez mire jó, de mentünk tovább a lépcsős feljárón át és a hídon mentünk tovább amikor is lassít mellettünk egy autó és egy női hang azt mondja hogy “bocsánat nem figyeltem nem akartam előttetek átmenni” nyilván azt mondtam hogy “semmi baj” és ezzel el is felejtettem a dolgot.
Egy ilyen nap után nagyon jól esik egy nagy szőrös “gyerek” érintése, nem helyettesíti az emberi társaságot viszont eszembe juttatja hogy más dimenziók is léteznek, ő nem aggódik a holnapután miatt. Prézli kutyám amikor el kellett altatnom valamilyen megfontolásból feltettem a kanapéra hogy átölelhessem ahová sosem szabadott feljönnie. Pár másodpercig ült mellettem és megbökött és lekéretszkedett és akkor megértettem hogy ezek csak számunkra fontos dolgok. Nem kell visszafejlődnünk a kutyák szintjére de azt megtanulhatnánk tőlük hogy nem uralkodhatunk mindenen. Aki sokat kirándul vagy jár szabadtéri programokra tudja hogy minden megtörténhet. Hányszor mentem focimeccsre majdnem gumicsizmában és mindennel felszerelkezve és az eső elvonult, és hányszor mentem rövidgatyában és úgy jöttem vissza mint ha úsztam volna.

Elnézést az esetleges elgépelésekért, eléggé nagy iramban írtam le a gondolataim!