“Eat Forrest!”

2020 május 23. | Szerző: vaszabi | Hozzászólások (0)

Megint picit a kutyafuttató környékére tévednék, hiszen elég sok időt töltünk ott.

Kezdjük viszont az elindulással, nem fogom mentegetni magam néha kihagy az agyam és nem feltétlen a legfontosabb dologra koncentrálok, tudom-tudom a hölgyek ezt nagyobb hatásfokkal teszik értem a koncentrációt, erről nem szeretnék vitátnyitni, de a következő történt:
Több időt szerettem volna a szabadban tölteni mert ragyogott a délutáni tavaszi nap ezért néhány dolgot be kellett készíteni a hetizsákba, mint jutalomfalatot Icenak, labdát, törlőkendőt hogy a labdából lett sárgolyót újra el tudjam hozni, ivóvizet és itatót. Akik nem látnak és még a 90-es években a tananyagot kazettán hallgatták vagy a hangoskönyvtári könyveket, nekik ismerős lesz hogy én egy régi dobozt használok itatónak, van egy mini direkt kutyának való kisebb doboz is, de abba nem fér sok víz és Ice ahogy megérkezik nagy lendülettel felborítja.
Folytatódik még a checklist, mert a síp is kell amire jól visszajön ez nem kutya síp de egészen jól működik, hám, póráz, fehérbot napszemüveg, és mivel előtte még vásárolni szerettem volna maszk. Kedves de nehezítő körülmény hogy ahogy téblábol az ember mindig a kutyájába botlik, ha pedig megkérem hogy maradjon helyben akkor úgy kinyújtózik hogy mindenképp rálépjek.
Elindulunk, ajtó becsuk, nem kell sokat lefelé menni mivel a földszinten lakunk. Aztán hallom hogy a kapun kívül valaki kéri hogy engedjem be, mert tele van a keze, az egyik szomszéd az, be is engedem kisétálunk a kapun és elindulunk.
Pár méter után olyan furcsa érzésem volt, valami hiányzik valami nem kerek. És rájöttem.. Nem éreztem hogy a jobb zsebembe bökne a lakáskulcs.
Aztán vissza a bejárathoz de az meg bezáródott. Szerencsém volt mert azon totóztam hogy melyik gombot nyomjam meg a kaputelefonon, de nem vagyok benne biztos hogy a szomszédok beengedtek volna mivel két-három embert kivéve alig kommunikálunk.
Ice teljesen letört hogy miért megyünk vissza, de valamit megérezhetett mert próbálta a fejével finoman benyomni az ajtót. Aztán valaki jött kifelé és be tudtunk jutni a kulcsot elhozni, és irány a vásárlás és a futtató.

A boltban minden rendben volt, csupán nem fért minden a hátizsákba ezért a jó erős bevásárló szatyrom is vinnem kellett magammal, de mivel logisztikailag a játszó hely közelebb esik mint a lakás inkább oda mentünk.

Szépen lepakoltam, elengedtem a kiskutyát, telefonálgattam, illetve beszélgettem egy jót egy lengyel sráccal. Egyszer már találkoztam vele mert a Corek nevű kutyája ismerős volt név alapján, de az előző alkalommal valahogy nem volt barátságos a srác, aztán kiderült hogy miért, a kutyája olyan 15 Kilogramm és hogy úgy fogalmazzam testi kapcsolatot szeretett volna létesíteni Ice-úrfival.

Csak közbevetés hogy ez már a harmadik május hogy lengyel pasikkal találkozom, egy régi bejegyzésemben írtam már róla hogy mikor Bécsből ingáztam a második napon picit eltévedtünk és egy jóbarát segített a vonatot megtalálni, a végén nagyon lightosan utalt rá hogy nincs cigarettája én adtam neki pár eurót de alig akarta elfogadni.
Tavaly meg a bécsi nemzetközi autóbusz állomáson ahol semmi hangosbemondás nincs és az emberekkel nincs mindig közös nyelv tehát így nehéz a kocsiállást megtalálni, szintén egy lengyel úr segített.
Most is jót beszélgettünk, ők elköszöntek én meg elbambultam. Az egyik kutyás ismerős meg csak jött oda hogy vigyázzak a szatyromra ami a földön volt, odanyúlok és egy kutya ott guberál sőt már el is kezdte enni a virslit, pedig be volt csomagolva.
Kérdeztem a csajt hogy hol a kutya gazdája, mert milyen disznóság ez.
Nem nagyon értette a kérdést, megkérdeztem mégegyszer és akkor mondta hogy de hiszen Ice lopja a kajám.
Olyan halkan csinálta hogy mire észrevettem a füvön feküdt és mint egy nagy kubai szivar lógott ki a szájából a virsli.

Finom is amúgy, ha erre jártok kóstoljátok meg a Käsekrainer nevűt. Ha már virsli, akkor érdemes figyelni mert amit mi bécsinek nevezünk az itt debreceni. Nehéz ellenállni amikor dolgoztam és a munka után mentem haza egy virsli árus stand mellett mentem el és otthon mindig volt kaja de azok az illatok… Nem tudom városi legenda-e de azt hallottam hogy egyes gyors étteremláncok direkt hamburger és sültkrumpli illatot bocsájtanak ki a szellőztető rendszeren.

Ice azért rendes volt mert a hármas csomagolásból csak egyet vett ki, de lehet hogy csak készült a május elsejére mert ez április utolsó napján csütörtökön történt.
Ilyenkor kutyás ként olyan nehéz jól reagálni, mert megtörtént a baj, és nem szeretem sok ember előtt leszídni mert akkor jönnek a nagy „aktivisták” hogy „jajj hát csak éhes volt” Otthon azért kapott feladatokat és ismerem a három másodperces szabályt, de Ice-ot is hogy érezte ő hogy valami olyat csinált amit nem kellett volna.
A virsli talán sok kutyának nagyon is izgatja a fantáziáját, még a kiállításon Szuzi is volt hogy kikukázott egyet ami megmaradt egy rendezvényről pedig ő nem volt olyan kajás. Annyira nem volt kajás hogy egyszer társaság volt nálunk és megetettem Szuzit tehát elhangzott a „tied” szó, én meg mentem vissza beszélgetni. Fél órával később valaki ment mosdóba és kérdezte hogy miért fekszik a kutya az előszobában és csorgatja a nyálát, talán nem hallotta hogy mehet.
Az is a helyzet hogy a Szuzival eltöltött tíz aktív év alatt nem kellett figyelnem hogy a konyhában hagyom-e pár percre a kajám, de Ice ő más, és ahogy említettem is magas és ha az ennivaló az asztal szélén van jól el tudná venni.
Megtanultam, hogy az ember vagy ne vigye a bevásárlást a futtatóba, vagy ne tévessze sosem a szeme elől😊

Még egy vicces és azért kellemetlen sztori, 2004-ben

Az Ability Park munkatársa ként a Hajógyári-szigeten dolgoztunk még Prézlivel, és éppen kevés vendég volt és mondták hogy engedjem el nyugodtan a kutyát, figyelnek rá. Később jöttek látogatók és én elkezdtem dolgozni, egyszer csak jöttek hogy baj van a Prézlivel. A nagy baj az volt hogy szép óvatosan nem feltűnően elporoszkált oda ahová mi letettük a hátizsákokat a földre és a Péter nevű kollegámnak talán nem lehetett jól becsukva és ő bizony onnan egy de lehet hogy két szendvicset is ellopott.
Nem is tudom mi lenne a megoldás, számzáras hűtőt és kutyatápos zsákot vagy tartót alkalmazni…

Nem, ez sem jó megoldás, sajnos nem találtam meg a kabaré felvételt a neten, de a Sinkovits Imre által előadottra gondolok éppen, amikor is lett egy kutyájuk csak az volt a baj hogy ha említették „séta” „labda” szót akkor teljesen megőrült és túlságosan is húzta a gazdáját. Aztán próbálkoztak azzal is hogy „levinném az ebet gumigömbözés céljából”, de ezt is megértette.
Hogy a következő történet igaz-e vagy sem, nem tudom ellenőrizni de Földi Ottó a sokáig aktív rádiós bemondónak elege lett hogy a társaságban mindenki parancsolgat a kutyájának, ezért ki vett két hét szabadságot és a kutya megtanulta hogy csak magázó formában értsen. Ezért én sem beszélek Ice-szal németül mert ha valaki barátkozni szeretne vele akkor legalább annyit tanuljon meg hogy „pacsi”, a „gyere ide” azzal nincs gond mert nagyon kevesen tudják úgy kimondani hogy Ice reagáljon rá.

Végezetül egy utolsó történet Prézliről aki kedden lenne születésnapos:
Aki ismerte őt tudja hogy szerette lány létére a gömbölyded formákat, főleg a labdát, a teniszlabdát, de volt hogy leejtettem az almám és picit megrágva visszahozta. Először bántam ezt a labda-mániát de később nagyon jól lehetett vele motiválni. (majd a szülinapján mesélek egy jó labdás történetet)
Történt tehát hogy foci közvetítést hallgattam és egyszer csak valami elemi erővel befut Prézli a kedvenc labdájával és nyomja hogy játszunk. Nem igazán szerettem volna és főleg így akkor szokott jönni ha hívom.. Aztán ez mégegyszer megtörtént és akkor megvilágosodtam. A riporter azt a szót használta hogy „labdát” és a hangerő elég hangos volt ahhoz hogy ezt ő megértse.
Gazdik, vigyázni hogy mit beszéltek a gyerek előtt mert esetleg érdekes helyzetekbe kerülhetünk..