“Vamos A Sonar”

2020 május 16. | Szerző: vaszabi | Hozzászólások (0)

„álmodjunk!” ahogy a cím is mondja

Álmodozni is szabad, bár az más kategória így a korona idején.

Több szakmai anyag is foglalkozik azzal hogy a „vakok” hogy álmodnak, én erről nem tudok sokat csupán arról hogy nálam ez hogy működik. Azért jutott eszembe mert hogy újra indul az élet és több inger ér újra jobban emlékszem az álmaimra.
Az ismerőseim között is nagyon eltérő hogy ki milyen módon álmodik, volt olyan aki később veszítette el a látását és azt mondta hogy néha színekkel és képekkel álmodik, máskor csupán hangok és érzések kerülnek elő.

Másfél hete azt álmodtam hogy egy U2 koncerten vagyok, (egyszer voltam is Katovicében 2005-ben), állok a tömegben és jön egy rendező és annyit mond hogy menjek vele , például azt éreztem ahogy belé karoltam hogy öltönyben volt és kellemes volt a parfüm amit használt, oda vitt egy lépcsőhöz és utána jött a meglepetés mert az volt a feladat hogy Bono-val énekeljem el a „Stuck in a moment” c dalt. Nagyon megmaradt hogy úgy izgultam mint valami egyetemi vizsgán.
Egy barátom aztán írta hogy mostanában volt Bono születésnapja amit én nem tudtam de valami módon megéreztem..
illetve egyszer álltam nagyobb közönség előtt a győri színházban egy gálaműsoron kellett szavalni.
A verset jól ismertem előtte nem is izgultam ültem egy kis szobában de akkor lett tele a gatya amikor kiléptem a függöny elé és bár nem láttam de éreztem a sokszáz embert. Aki volt már ilyen helyzetben tudja hogy ilyenkor jönnek a parák, hogy jó-e a hajam, a gallérom, pont szemben állok-e a közönséggel, nem hajas-e az öltönyöm de akkor már nem illik vakarózni mert mindenki figyel.
A produkció lement, nagyon nem emlékszem rá de utána jött valami remegés és bolond gondolatok mivel június volt és talán az adrenalin hatására eszembe jutott hogy még két vizsgám hátra van és most sem tanulok.
Sajnos nincs videó a másik „nagy” fellépésemről” ami 2012-ben Szegeden volt a Szegedi Ifjúsági Napok rendezvényén, eredetileg „érzékenyíteni” „tudatosítani” mentem oda, de este azért lazítottunk. Megismertettek a sarki fény vagy északi fény nevű jelenséggel, és a második után eléggé bátor hangulatba kerültem.
Volt egy „éneklős” sátor színpaddal és ahogy hallgattam „művészeket” azt találtam mondani hogy a nossát simán elénekelném. A következő történt, kézen fogtak, kaptam még egy sarki fényt de utána azt mondták hogy két dal múlva enyém a pálya és mehetek a színpadra. Atya-gatya, bár nem izgultam mert a dalt és a szövegét jól ismertem, a szervező nagyon ott állt mögöttem és biztosított arról hogy majd ő súg de nem volt rá szükség csak arra kértem hogy bökjön meg amikor be kell lépnem, de mint kiderült ezt is jól eltaláltam.
Jó buli volt, bár a táncot nem tanultam meg de voltak akik fel akartak jönni a színpadra 😊
Ha legközelebb is lesz fesztivál, visszamegyek, Szegedet amúgy is szeretem volt olyan időszak amikor két hónapig ott laktam és dolgoztam és sok barátságos embert ismertem meg.

Visszatérve az álmokhoz, tini koromban álmodtam gyakran mivel sok focimeccset kísértem figyelemmel, hogy ülök a lelátón lehajthatós széken, és egyszer csak jönnek hogy be kell állnom mert hív „coach”. Próbáltam magyarázni hogy de én nem is tudok focizni és amúgy is vak vagyok, de menni kellett. Ez nem volt valami kellemes olyan gyomorgörcs szerű érzés. Ilyenkor például érzékeltem a nap fényét, hogy mikor léptünk a fűre, hallottam a többi játékost, le is pacsiztunk és utána általában felébredtem. Nem „kellett” megálmodnom ahogy a „higany” mozgásommal ott szaladgálok a pályán.

Két napja azonban ismét álmodtam valamit és hogy miért fogalmam nincs de minden apró részlet megmaradt:

Azzal kezdődött hogy ülünk Győrben a szülői „lakásban” még azt is tudom hogy a középső széken ültem a mosogatónak háttal (ez olyan jó kis békebeli stoki) a gázon gőzölgött a kávéfőző (természetesen a kotyogós) és mint kiderült vártunk egy telefont, a bátyám volt ott és egy nő akinek a telefonján majd engem hívnak valami hatalmas nagy felfedezés miatt.
Be is futott a hívás, gőzöm nem volt hogy mit fognak kérdezni, aztán kiderült:
A kérdések alapján kirajzolódott hogy egy olyan csoportba kerültem be mint tesztelő amelyik telefonokat próbálgat a vakemberek számára. Azt talán tudjátok hogy az érintőképernyőt tudjuk használni tehát nem erről volt szó, hanem…
Az volt az ötlet hogy az idősebb vakemberek is tudjanak tárcsázni, olyan mobiltelefont gyártottak amin mint a régi-régi készülékeken volt egy tárcsa amibe csak az ujjat kellett bedugni és tárcsázni.
Mivel nem voltam felkészülve az interjúra valami hatalmas improvizációt adtam elő a projekt hasznosságáról és fenntarthatóságáról. Az megmaradt hogy a beszélgetés végére egészen kimelegedtem és ki is nyitottuk az ablakot. Láthatjátok hogy nincs sok különbség az álom-béli és a valós érzékelés között mivel azt nem álmodtam meg hogy az én mokkás poharamon kívül mi volt az asztalon mert nem volt fontos, de arra emlékszem hogy a telefon amin beszéltem tokban volt és nagy volt és széles.
Azért jó szájízzel ébredtem fel, mivel azzal ért véget a kaland hogy a tesóm mondta hogy „na báttya most már idd a kávéd mert kihül”.

Nyilván nem minden álom kellemes, és gyakran élmények vagy külső ingerek hatására jönnek létre, amikor ősszel olvastam a Stephen King-től a Ragyogást és egyik hajnalban elindult a fűtés és zörgött a radiátor akkor meglehetősen megijedtem beugrott a kazán a történetből ami éppen robbanni készült.
2009-ben a téliszünetben sokat voltam Győrben és akkor sok útleírást olvastam a Molnár Gábortól aki Brazíliában élt sokat és sok expedíciót vezetett mielőtt egy baleset következtében elvesztette a látását (egy indián fiú játszott egy higanyos gyutaccsal azt gondolván hogy tüzijáték begyújtotta őt akarta megmenteni) és az egyik kalandjában egy óriáskígyó lepte meg a földön alvó útitársát.
Nem is lenne érdekes a történet mert az ember megmenekült, viszont én egyik éjjel azt éreztem hogy nem nagyon kapok levegőt és valami szorítja a mellem környékét. Először arra gondoltam hogy alszom tovább és elmúlik az álom, aztán a történetből elő jött hogy tuti hogy egy anakonda mert érzem a fejét, de elkezdtem felébredni és valószerűtlen volt hogy Győrben az ágyamban mit keresne egy kígyó..
A megoldás sokkal egyszerűbb és kedvesebb, amikor teljesen felébredtem akkor magamon nem egy kígyót hanem Szuzi fejét találtam, vagy unatkozott és ezért jött, vagy mert rosszat álmodtam, de mivel ő elég magas és hosszú a nyaka az ágy pedig alacsony gond nélkül oda tudta dugni a fejét.

A tárcsás mobiltelefonnak is meg van a miértje, egy hete az egyik barátommal ezen ökörködtünk hogy le kellene gyártani egy ilyen telefont, vagy normál készüléket és fából és akkor ez lenne a „cser-mobil”.

Fogadjátok szeretettel a címet is adó dalt, kinek-kihnek mikor de szép álmokat kívánok!