Visszanéző

2019 január 19. | Szerző: vaszabi | Hozzászólások (0)

Megkezdődött 2019, és úgy áll a helyzet hogy sok változás mostanra éri el azt az intenzitást hogy a hatásai számomra is érezhetőek lesznek.

Nincs mit szépíteni, idén töltöm a negyvenet szóval úgy érzem néha hogy nagy a felelősség rajtam.. Belegondolok hogy a faterom meg idén lesz nyolcvan, akkor valamilyen olyan vágy fog el hogy talán ebben az életben sikerül alkotni varami maradandót. Nem, nem gyerek, és szobor sem kell mint C Ronaldo esetében, amúgy is hallottam hogy picit félre is sikerült.. Tényleg.. Van vajon Madeira fővárosában a szobor mellett kicsinyített változat is a vak érdeklődőknek hiszen így nagyon sok nemlátó lány és hölgy megfosztódik attól az érzékelésnek a csúcsra járatásától hogy egy belső képet alkothatnának arról hogy milyen alkattal jött közénk ez a „félisten”.. Végül is filozofálhatok én még órákon keresztül, arra lennék kíváncsi hogy ha az én időm is egyszer lejár akkor melyik gondolatom az ami így-úgy továbbadódik..

Itt van ugye ez az időszámítás hogy egy évnek vége van és egy új kezdődik ami persze egy mesterséges dolog, talán valamelyest alappal köthető a természet megújulásához de ilyenkor szokás összegezni hogy mi történt az előző évben és bakiparádékat összevágni.. Olyan kíváncsi lennék hogy vajon a 2018-as év során velem történtekkel kapcsolatban (ha elfogadjuk hogy van aki mindent lát) milyen videót állítana össze a legjobb vagy legrosszabb döntések vagy a legviccesebb pillanatokat illetően..
Ami egyre bizonyosabb számomra hogy igen is kár erőlködni azon hogy olyan barátokat ismerősöket erőnek erejével megtartsunk akiket igazából nem is érdekel hogy mi van az emberrel, és nyilván nem puffogva és haraggal jó elengedni hanem „akkor menjél akkor” módon.

Az ismerős hogy nem mind arany ami fénylik? Ha közelebb mész akkor a tuti szervezetről kiderül hogy őrületes hanta az egész.. Konkretizálom, akik követik a blogom vagy valamennyire ismernek engem (minket) tudják hogy az utazás fontos dolog számunkra talán hobbi is a feltöltődés és új élmények gyűjtése mellett. Van két szervezet utazásközvetítő a német Tour De Sens és a brit Traveleyes akik kimondottan vakok látássérültek illetve más fogyatékossággal élő ember számára szerveznek utazásokat. Mivel a német ügynökségnél jó előre le kell foglalni az utakat és ha nem jön össze a kellő számú jelentkező akkor lehet hogy nem is utaznak el ez nekünk annyira nem jó mivel ha már elintézzük a szabadságot akkor azon módosítani nem lehet, viszont felkínáltak egy olyan lehetőséget is hogy idegenvezetővel olyan városlátogatásos csillagtúrás programra szinte egész évben lenne lehetőség Portugáliában. Leveleztünk is velük, az is egyértelmű volt hogy a vakvezető kutya sem okoz gondot, majd az augusztus egyre közeledett és ők csak hallgattak így az egészből nem lett semmi. Nem sokkal ez után a hírlevelükben írják hogy áprilisban barcelonai városlátogatás, gondolhatjátok hogy teljesen megőrültünk tőle, igen ám de olvassuk a programot ahol meg szerepel hogy vakvezető kutya nem jöhet de semmi indoklás de utalás szerepel hogy a város adottságai miatt. Érthetetlen ez számomra mert 2005-ben Prézli kutyával voltunk Barcelonában és jó volt a fogadtatás. Picit lógó orral elkönyveltük hogy akkor ez sem a mi programunk mert igen is Szuzit szerettük volna vinni. Ekkor jöttek képbe a britek, ők pedig Valenciába szerveztek szintén tavasszal városlátogatást.
Mosolyogtam hiszen a valenciai nyelv amit ott az utca embere is használ bár önálló nyelv de nagyon hasonlít a katalánhoz. Elkezdtünk repülőjegy után érdeklődni, és közben írtunk az irodának is ahonnan az a válasz érkezett hogy sajnos kutya nem jöhet mivel elképzelhető hogy valamely utas allergiás a kutyára és ezt ugye tiszteletben kell tartani…
Miért is mesélem ezt el? Világosan látszik hogy nem csak Magyarországon fordulhat elő hogy az ilyen-olyan szervezetek intézmények a minimális empátiával sem rendelkeznek miközben a mellüket verve bezsebelik a különböző díjakat és elismeréseket. Talán ez egyféle válasz azok számára akik azt mondják hogy „Nyugaton bezzeg”, sőt, másfél éve azért nem utaztunk el az utolsó pillanatban Malagára mert az osztrák iroda kitalálta hogy ahová mentünk volna az a szállás mégsem fogad segítőkutyát, egy másikat találtak de valami borzalmasan sok felárért…
Tisztában vagyok vele hogy ennél van nagyobb megoldásra váró probléma is a világon de igen is kell a rekreáció ha az ember néha 12 órás műszakokat tol és ha olyan „napraforgó” mint én hogy megőrül a napfény hiányától…

Azért összejött a nyáron egy horvátországi utazás a 90 decibel szervezésében, az utazás sajnos nem úgy alakult ahogy eredetileg kitaláltuk mert nem közúton hanem vasúton értük el Pula városát és nem hálókocsiban hanem ülve jó régi magyar fülkés gyorsvonati kocsiban. A Máv azt írta erről a vonatról hogy „retro” vonat én inkább minősíthetetlennek nevezném ráadásul a visszaúton az esővíz befolyt az ablaknál a fülkébe, és Székesfehérvár előtt a diesel mozdony megadta magát. Viszont jó volt újra Horvátországot meglátogatni első alkalommal voltam az Istrián de lehet a nosztalgia teszi az a benyomásom hogy Dalmáciában picit barátságosabb volt a fogadtatás.
A strand ahová naponta lejártunk elég puritán volt viszont egy olyan dolgot tudott felmutatni amit kevés tengeri fürdőhely a világon hogy egy mondjuk téglalap alakban kifeszített kötél mentén vakon is jól és sokat lehetett úszni. A napi két Km vagy annál is több simán megvolt és mondhatom jól esett, ha már nem leszek aktívan dolgozó akkor olyan helyen szeretnék élni esetleg ahol nem medencében de a tengerben is az év nagy részében így el lehet úszkálni mert jót tesz testnek és léleknek.

Ha az utazási érlményeimnél maradok és a szolgáltatásokban tapasztaltakat nézem, nagyon kellemes meglepetés volt Badacsonyban hogy sok év után újra az Imre pincét meglátogattam és egy kellemes késődélutánt töltöttünk el és Imrebácsi azon túl hogy kedves ember és csodálatos vendéglátó és még emlékezett arra is hogy régebben jártam én ott más kutyával is (Prézlivel) amikor látta hogy a hegyi taxi nem jön időben azt mondta hogy ne aggódjunk ha még egy fél órát várunk és nem jön akkor le visz ő a saját autóján minket a szállásra.. Találkoztunk azért a növekvő generációval az unokáival és ők is nagyon barátságosak és intelligens gyerekek, milyen érdekes hogy nem akartak a kutya fején táncolni hanem megkérdezték hogy megsímogathatják-e és megértették hogy Szuzi nem nagyon fog játszani bár el engedtem de már nem fiatal és kölyök kora után nem volt az a sokat futkározós kutya. Ami még kellemes tapasztalat volt a szálláson a Bonvino-ban hogy a személyzet segítőkész volt, és azért is fényképeztettem le az asztal foglalást mert az alakja egy Toblerone csokira emlékeztet és hogy ne legyen kavarodás a reggelinél és a vacsoránál a pulthoz a svédasztalhoz közel egy állandó helyet kaptunk.

Sajnos negatívum hogy év végén ezzel szemben a balatonfüredi Flamingó hotelben pontosan december 24-én az étterem főnöke a fülünk hallatára esett kétségbe hogy a svédasztalos vacsorát most hogyan oldja meg két vak számára… Furának tartom a dolgot mivel a foglalásban jeleztük hogy vezetőkutya is jön és két vak és hogy az épületen belüli mozgáshoz és az étkezéshez segítséget kérünk és egy szóval senki nem mondta hogy ez nem megoldható.. Nem lenne azonban ünnep az ünnep a szeretet ünnepe ha rögtön a megoldás nem érkezett volna, ugyan is a hotel személyzetéből voltak akik tanúi voltak ennek a kis jelenetnek és utána örömmel segítettek az étkezésben illetve egy jót beszélgettünk is. Még egy levéllel azért adósak vagyunk a szállásnak mert ez nem európai de nem is magyarországi szintű felfogás… Még egy kis adalék a történethez, barátainkat látogattuk meg és sétáltunk borozgattunk velőskenyereztünk a városban, és picit későn értünk vissza de bőven vacsora időben de nem akartunk a szobába vissza caplatni kabátot letenni így téli felszereléssel mentünk be az étterembe. Nem tudom ők a személyzethez tartoztak-ede azt igen hogy meglátva minket többször is aláhúzták hogy „az étterem fizetős ám..” mi meg nem győztük hangsúlyozni hogy tudjuk és fizettünk érte foglalásunk van.
Nem szeretnék arról beszélni hogy kinek mennyi a jövedelme de nem fordulhat elő hogy egy vakember is keres annyit hogy akár foglalás nélkül is besétálhat egy hotel éttermébe… Tisztelet a kivételnek nagyon az az érzésem hogy a vendéglátásból sokan elhagyták a pályát vagy már nincsenek Magyarországon akik szívvel lélekkel csinálták egy budapesti pizzériában a „kislány” annyira sokkot kapott két vaktól és egy kutyától és hogy pisilni akartunk étkezés előtt és kezetmosni, hogy a „dolgok” elintézése után amikor rendeltünk csak sokadjára hozott vizet pedig én úgy tudom hogy az itallal illik kezdeni…
Érdekes így a betekintés hiszen már a Láthatatlan kiállításon is de itt Bécsben is már hat éve lassan én is felszolgálok és igen vannak különleges igények néha egyszerre három nyelven kell beszélni a vendégekkel és valakit ki kell kísérni a vacsora közben a világosba hogy az inzulint beadja vagy a parkolójegyet meghosszabbítsa de ez természetes ezért sosem háborgok hiszen ez a munkám..
Nem nem a borravaló miatt teszem hanem mert pontosan tudom milyen az ha az ember rá van utalva mások jóindulatára.

Mivel hogy nem a magam számára írogatok csupán így néhány érdekes momentumot még felvillantok az elmúlt esztendőből, csak olyan címszó jelleggel.

Technológiailag ami újdonság az életembe beköltözött az még 2017 év végén induló történet az Apple watch és mi köztünk, nagy karóra gyűjtő vagyok, viszont tapintható órát azért használok egyre kevésbé mert a kiállításon ha éppen akkor matat oda a vendég akkor elállítja a mutatót vagy esetleg le is törheti, igen léteznek beszélő órák is de a drágák sem valami jó minőségűek, az olcsókban meg olyan hamar lemerül az elem hogy csak na. Aki Ausztriában él tudjátok hogy borzasztó drága az elem az órákba, igen lehet a kínai bácsinál is venni és akkor vagy két évig vagy két napig működik az elem. Praktikusan, ha veszel egy órát 20 euró értékben akkor ha lemerül az elem akkor egy tizes minimum amennyibe az új kerül… No comment.

Minden vágyam egy olyan óra volt (karóra) ami beszél, valahogy ki is néz és nem nagyon kell beállítani tehát a DCF jelet fogni képes, igen itt az itteni segédeszköz üzletben van is ilyen 110 euró összegért de nem ergonómikus a tapintása és a hangjával sem voltam megelégedve. A lényeg hogy az almás óra mellett döntöttem és nem bántam meg, mert a harmadik szériát vettem meg, és vízálló, lehet vele úszni de azért vannak vicces dolgai.
Egy nap során három mozgásformából kell bizonyos szintet teljesíteni és az egyik arra szolgál hogy ha ülő munkát végzel akkor az óra szól hogy minden órában mozogj egy percet, ez szerintem egy globális jel vagy beállítás óra ötven körül jön az értesítés hogy tessék mozogni.
A 2018 legviccesebb sztorija az volt amikor éppen hát reggel ültem a klotyón és jön az óra hogy „ideje mozogni! álljon fel!” valahogy nem engedelmeskedtem mert úgy éreztem felül kell bírálni a technikát időnként..

Amit még nagyon megszerettem az egy Intel által gyártott „kocka” egy mini számítógép amit „Nuc”-nak hívnak a Nuclear elnevezés miatt ez valóban egy pici kocka és szerintem tud annyit mint egy pc, útközben mondjuk nem lehet használni de könnyen szállítható mert könnyű és kis helyen elfér, és „kocka” és én nagyon szeretem a „kockákat”..

Amit nem mindig volt könnyű megélni tavaly az az olyan pillanatok amikor érzékelhettem hogy bizony Szuzi kutya idősödik, például májusban egy rossz mozdulatot követően meghúzta a csípőjét illetve nem tudni pontosan hogy mit és egész este nem volt jól, és hiába vittük az amúgy meglehetősen drága hétvégi éjszakai közeli állatorvosi ügyeletre nem nagyon éreztem hogy igazán foglalkoztatná őket hogy gyors és hathatós segítségre lenne szükség, hála istennek utána az idős hölgy jobban llett és jól döntöttünk hogy nyilván kímélő üzemmódot alkalmazva a következő héten a már ismert budapesti dokikhoz vittem el és ott kapott egy orvosságot és attól jobban lett.

Más módon okozott fájdalmat egy utcai akadály, ez már Bécsben történt pontosan november 25-én vasárnap mentem munkába, jó tempósan ahogy szoktunk és egyszer csak azt éreztem hogy most rögtön beszakad a fejem, valami nagyot koppant a homlokom bal oldalán.
Biztosan az adventi vásár miatt helyezték el azt a valamit, engem csudára meglepett az biztos. Kíváncsi voltam hogy mi lehet de az arrajárók nem tudták megmondani mivel csak pár szót beszéltek németül hogy minek mentem neki így megkértem őket hogy a telefonommal fényképezzék le ezt a tárgyat.
Utána mivel tényleg nem tudtam hogy mibe futottam bele, feltöltöttem a facebookra és egy nagyon jó hozzászólásban érkezett a felvilágosítás ugyan is így hangzott:
„Szabi téged meg fejbe rúgott egy ló!”
És valóban, egy dísz ló.. Ennyit arról hogy nyugaton minden akadálymentes.
Néztük aztán később azt is a kollegáimmal nyilván a látókkal hogy Szuzi mennyire vehette volna észre az akadályt de nem volt olyan jól megvilágítva és főleg körülkerítve sem, tehát egy elbambuló ép látású is simán belefuthatott volna.

Ti használtátok már fordítva a tűzoltókat? Mi igen, ugyan is a téliszünet végén hogy visszajöttünk bécsbe a kazánunk nem akart elindulni, és random szerűen nem szerettük volna az összes gombot megnyomni rajta.. Először telefonos segítséget kértünk a „be my eyes” alkalmazás segítségével ahol akár vak akár látó tehát segítő ként is regisztrálhatsz és ha mondjuk nem fűt a cirkód akkor a telefon kamerájának megmutatva a kijelzőt talán életet tudsz lehelni belé.. A segítő nagyon profi volt, és kiszúrta hogy a nyomás esett le a készülékben, én megnyitottam valamit de akkor meg picit magasra emelkedett a nyomás és nem durván de csöpögött valahol..
Akkor férfias a férfi ha másoknak is meg tudja mutatni hogy ő ám dolgozott a problémán és ennek látszata is van, sikerült a nagy csavargatás közben jól lenyúzni a kezem.
Aztán a párom gondolt egy merészet és felhívta a tűzoltókat akik nagyon normálisak voltak, beparkoltak a nagy autójukkal az utcánkba, öten bejöttek és nagyjából három perc alatt megoldották a problémát így nem kellett vacogva tölteni az éjszakát..

Lassan zárul is a nagy visszapillantás, de 2018 legjobb és általunk gyakran idézett mondatát a metró állomáson egy kisgyerektől hallottam mikor is Szuzit meglátta így kiáltott fel:
„Schöne Kutye!”
Meglehetősen meglepődtem ezen a kevert nyelven, de az egyik felszolgáló hölgyet aki szerb megkérdeztem a törzshelyemen és ő mondta hogy igen ők is van hogy a „kuta” (talán jól emlékszem) szót használják az eb megnevezésére. Önmagában lehet hogy nem is olyan nagy dolog hogy egy kisgyerek így beszél de bennem meg maradt az eset mivel annyira röhögtem hogy alig tudtam beszállni a metróba.
Kutyálkodással és pici érdekvédelemmel zárom a bejegyzést, az év végén szerintem minden eddiginél több tüzijátékot és rakétát hallottam és Szuzi ezeket nagyon rosszul viseli, értem én hogy az óév utolsó napján megy az „ereszd el a hajam” de hogy elsején még este hatkor is durrogtatás legyen ez már nem annyira emészthető. Nem is írok azokról a sérülésekről amikről az év végén-év elején olvastam, de az is megfontolandó hogy mekkora összegek kerülnek ilyenkor elköltésre és mennyi más értelmesebb dolgot lehetne vásárolni… A svéd kollegám pedig azt mesélte hogy Svédországban egy ideje a magán tüzijátékok tilosak mert egyszerűen túl sok baleset történt.
Támogatok minden petíciót ami a petárdázás a rakétázás és minden ilyen tevékenységet akár a lehető legjobban megtiltana illetve komoly szankciók alkalmazásával „honorálná” a puffogtatókat.

Ennyit arról hogy röviden szerettem volna visszapillantani az előző esztendőre, de hiszen annyi minden történt.