Hallo Wien

2018 október 31. | Szerző: vaszabi | Hozzászólások (0)

Szép jó napot kívánok!
Miről is lehetne írni másról a mai napon mint a Halloween jelenségről és hogy mondjam így ez milyen hatással van rám.

Nem is emlékszem hogy mikortól jött be ez a szokás Magyarországra, de sokáig nem foglalkoztam vele, aztán valahogy nőtt az intenzitása a „jelenségnek” egyre többen beszéltek róla és öltöztek be. Akkor lett nekem picit sok és elegem ebből amikor még Székesfehérváron laktam, emlékszem hogy nyitva volt az erkély és késődélután valami hatalmas üvöltéseket hallottam az utcáról, és nevessetek ki de én bizony a Szuzival lerohantam mert arra gondoltam hogy valakit baleset ért, elesett stb…
Az utcán aztán kellemetlen meglepetés fogadott mert egy csapat diák ahogy szokás mondani törvénytelenül röhögött mikor megkérdeztem hogy mi történt és foghegyről közölték velem hogy csak ijesztgetnek a kelta ünnep miatt. Ezt követően talán szándékosan nem is nagyon vettem tudomásul hogy ez az őrület zajlik így október végén.

Az igazságot nem tudom de azt lehet hallani hogy ennek az időszaknak igen is van spirituális tartalma, ebben az álláspontban ami számomra szimpatikus hogy amennyire lehet meg kellene próbálni elengedni a lelkeket a maguk útjára. Ezzel most annyira nem foglalkoznék mert mindenkinek hitbéli és meggyőződés béli magánügye ez.

„Hallo Wien”
Újabb állomás volt az „ünnep”-hez való viszonyomban amikor Bécsbe elköltöztem és az itteni kiállításon bizony ebben az időszakban Halloween vezetések vannak, ez most is zajlik, amit elmondhatok hogy a kedves vendégek a sötétben mindenféle meglepetésekkel találkozhatnak. Mivel ilyenkor az a feladatom hogy a látogatókat a lehetőségekhez képest megrémítsem próbálom hatékonyan végezni a munkát.
Az idén is négy napon keresztül megy a „zaklatás” a sötétben, és ha valaki ellenállhatatlan vágyat érez arra hogy a sötétséget kipróbálja és borzongani is szeretne, akkor jöjjön csak, nagy szeretettel várom egy több mint háromszáz éves pincében… Jól hangzik? Hogy is mondta annak idején az ökölvívó a Klicsko? „Semmi jót nem ígérhetek!”
Amikor már minden ötletből kifogysz:

Valamennyi fantáziám van de mivel nem vagyok nagy horror rajongó előfordul hogy jön a kedves vendég és a sötétség miatt bizonytalan nem is tudja hogy akar-e megrémülni vagy sem de én a munkám szeretném végezni.. Mi a megoldás? Intuitívnak kell lenni.

Jött egy lány, akit ahogy hallottam a többiek Lucának szólítottak de németül beszéltek, de valahogy az az érzésem támadt hogy lehet hogy ő is magyar. Annyira sokat nem beszélt és csak nyomokban fedeztem fel némi magyaros kiejtést, és mivel kifogytam az ötletekből és őt még nem sikerült nagyon sokkolni hát szép halkan mögé lopakodtam és magyarul valami olyasmit mondtam neki hogy „itt már nincs több út, mára neked befejeződött az utazás”.
Istenem, tudom hogy kicsi az esély rá hogy olvasná a blogom de ezúton is elnézést kérek, akkorát ugrott a váratlan hangra és hogy az anyanyelvén szóltam hozzá. Aztán, milyen a sors vagy „véletlen” nem akartam nagyon sanyargatni így a kiállításegy másik pontjára mentem, és ott állok azon töprengve hogy még milyen mókát lehetne kieszelni, egyszerre csak jön felém a Luca és pont nekem ütközik és sajnos megint kénytelen voltam magyarul hozzá szólni az eredmény nem csak az lett hogy ugrott hanem úgy maga elé kapta a kezét hogy bármely harcművész megirigyelte volna, gyönyörű volt.

Aztán úgy alakult hogy egy másik csoportot is szórakoztatnom kellett és többet nem találkoztam vele a sötétben, azért szerettem volna neki megmondani hogy bocsi nem akartalak én megbántani de itt most „szellemi” tevékenység zajlik és te erre fizettél be…

Ez a kis epizód szombaton történt, és én csak tegnap dolgoztam újra és a nap végén mesélték a kollegák hogy a Luca miután kiment a világosba a kijáratnál még percekig azon morfondírozott hogy hogy tudtam pont őt kiválasztani és pont magyarul megszólalni. Nyilván ha az ember gyakorolná akkor ezek a megérzések jobban működhetnének de fogadjátok el tőlem hogy én amikor bejön a megérzés az nekem is egy kisebb meglepetés. Talán már írtam róla hogy párszor előfordult hogy ültem egy padon vagy járművön és azt éreztem hogy a következőt kell mondanom „kérem engedély nélkül ne símogassa a kutyát”, és igen éppen nyúlt volna valaki és elkezdett kételkedni abban hogy én teljesen vak vagyok-e. Pedig majdnem mint a denevér teljesen..

Tehát ha valaki erre jár és egy picit parázni akar akkor várjuk szeretettel a kiállításon.

Most megyek készülődni még ki kell javítani a pókhálót ami kell a díszlethez..