“Hó vót hó nemvot?”

2013 március 20. | Szerző: vaszabi | Hozzászólások (1)

 

Sziasztok!

Sikerült gond nélkül átvészelni a nagy hóhelyzetet, isteni szerencsém volt. Nem szeretném magam azzal fényezni hogy én “bezzeg tudtam” de egy optimális döntést sikerült hoznom csütörtök délután. Két nappal az előtt bőszen variáltam hogy a vonatokon biztos sokan lesznek és buszoznom kellene Győrig meglehetősen jó ötletnek tűnt egészen csütörtök délelőttig mikor is eljutottak hozzám a hírek hogy tömeges balesetek vannak illetve éreztem a bőrömön is hogy a havazás elkezdődik a fővárosban is. Nem igazán szeretnék sem most sem a későbbiekben arról írni hogy ki mit nem végzett jól esetleg mert nem értek ezekhez a dolgokhoz és nagy közhelyeket sem sütögetnék itt el.

Nem állítom hogy a kötelező sorkatonai szolgálatot vissza kellene állítani ellenben mondhatom hogy egy-két kivételtől eltekintve nem vagyunk felkészülve a rendkívüli helyzetekre. Jómagam is azért érzem magam rutinosabbnak az átlagnál az utazás tekintetében mert 1985 óta rendszeresen utazom és volt szerencsém az 1987-es téli havazás idején úton illetve vasúton tartózkodni és 7 óra alatt elérni Győrből a fővárosba. Aztán 1993 körül talán emlékeztek mikor a sajnálatos vonatdobálások időszaka tombolt az autópályán pont a busz hozzám közelebb eső ablaka kapott találatot, nem kővel hanem légfegyver által és iszonyú dörrenéssel berobbant az ablaküveg. Emlékszem arra is hogy a sofőr azzal sem törődött hogy egy épp akkor mellettünk haladó osztrák autó az üvegdaraboktól megsérült sőt inkább a károsultat próbálta lerázni nagyon autósüldözés hangulata volt.
Rendkívüli alkalom volt az 1990 őszi taxisblokád átélése is egyrészt mert a “Vakodától” a Keleti-ig gyalogolni kellett a sok cuccal és mint pici apró Vaszabi ahogy az egyik taxi mellett mentünk el én bizony bekiabáltam nekik hogy esetleg anyukám nagy táskáját juttassák már el a pályaudvarig de a blokádolónak a megjegyzés annyira nem tetszett és valammi nem szalonképeset válaszolt vissza. Nyilván sikerült elérni a vonatot de akkor meg az adott izgalomra okot hogy rémhírek terjedtek  melyek szerint majd teherautókkal a vonatközlekedést is akadályozni fogják. Már gyermek ként is hatalmas információ éhséggel rendelkeztemm és akkor még nem volt az egész bolygót bekerítő “halászháló” ezért a meglévő eszközöket használtam. Volt egy csekély teljesítményű adóvevőm ami nagyobb távolságra történő adásra tökéletesen alkalmatlan volt viszont a taxisok rádióit és forgalmazását fantasztikusan lehetett hallani vele és bár az utastársak nem hittek egy “szegény ijedt vak gyermeknek” de én tökéletesen nyugodt voltam mivel világossá lett hogy a vasúti forgalmat semmi nem fogja akadályozni.

A fejlődés sok hasznos vívmánnyal ajándékozott meg minket illetve az emberiség önmagát de sajnos azt kell megfigyelnem hogy bár mobiltelefonnal sok minden és mindenki elérhető viszont ezek a készülékek gyakran lemerülnek. Kinevetnek engem amikor néha elkap az agylob és három telefonnal járok (ebből kettő működik használva van) a harmadik viszont teljesen feltöltött teleppel van nálam arra az esetre ha gond lenne. Természetesen nyáron nem cipelem őket a strandra magammal de bizony bizony volt már hogy utastársnak tudtam segíteni a hazatelefonálásbn mert az ő készüléke lemerült. Emlékszem szegény bácsi nagyon félt mert a kártyáját ki kellett venni a telefonból és rémítő volt neki így “szétdöntve” látni a telefonját. Visszatérve a sorkatonai szolgálatra, engem biza majdnem besoroztak bár a pöttyös könyvet és a számokat nem tudtam leolvasni de az orvosi vizsgálat megállapította hogy elképzelhető hogy a gerincemmel gondok vannak és a besorozásom miatt el kell végezni ezt a vizsgálatot is. A sztori happy end szerűvel végződik mert kiderült hogy semmi bajom nincs, és 1998 júni 30-ig kaptam szolgálathalasztást és nem kellett bevonulnom. Sajnos utána jött mégegy dokumentum hogy eltekintenekk a szolgálataimtól.
Miért is citáltam ide ezt a régi történetet? Azért mert tudom hogy önkéntes alapon sokan és beszélhetek talán a hasonló helyzetben lévők nevében egy ilyen rendkívüli akár hóhelyzetben is szívesen segítenénk nem feltétlen hólapátolással de akár tolmácsolással akár telefonok intézésével gyakorlatilag amiben tudunk. Amit a magam részéről meg tudtam tenni hogy a közösségi oldalakon a hozzám eljutott információkat megosztottam hátha ez segíthet. Természetesen egész idő alatt a fülem a rádión volt és elsősorban a helyi médián mert ők  jó három napon keresztül szerveztek kértek, adtak izgultak és jó keveset aludtak és nem döngedték a mellüket és bár sajnos közvetlenül nem tudtam a győri Oxygen Media munkatársait segíteni ezzel együtt jó érzés volt hogy annak teljes tudatában teszik ammit tettek hogy bizonyára voltakkk olyanok a hóban elakadva akik csak tőlük szerezhettek információt. Megígértem hogy nem írok negatív bejegyzést az előző hétvégi helyzetről de egyet engedjetek meg hogy azért döbbenetes volt hogy az országos rádió rendelkezésére álló hullámsávokat nem használták vagy is én nem hallottam arra hogy oda is eljussanak akár idegennyelven is a hírek ahova a helyi hírközegek adói nem “látnak be” ez számomra felfoghatatlan. És igen a még most is létező rádióamatőrök továbbítottak a kamionosok részére angol-német-bolgár-román nyelvű üzeneteket.

Ezekben a pillanatokban is természetesen Szuzi kutyus végig ott volt mellettem és jött hozta a kötelét oda nyomta a fejének a “kocka” részét és símogattatta magát.
Meg kel említenem azért  azt is hogy mióta kutyám van ( először Prézli és most Szuzi) sok történelmi pillanat úgy ragad meg az emlékezetemben hogy pontosan tudom hol és mit csináltam én és a kutya is merre volt, 1999-ben a teljes napfogyatkozáskor például Prézli feküdt a szobában keresztben az erkély ajtó előtt, most pedig I. Ferenc pápává történő megválasztásakor épp Szuzi mellett feküdtem a földön aki biztosan megérezhetett valamit met bár a rádióm nem volt hangos de amint az egyházfő a tömeg elé lépett és beszélni kezdett akkor a kutya felkelt visszatért az egyik kedvenc kötelével és barátságosan belenyomta a vállamba tudtomra adva hogy igen öröm az van de ha örömre van energia akkor a kiskutyával is lehet játszani. Ugyan így járt el akkor is mikor is ágyból televíziózva követtem kedvenc csapatom a Fc Barcelona fontos visszavágóját és a szerzett gólok utáni örömöm mintegy megkoronázása gyanánt Szuzi vagy megbökött vagy rátette a fejét a hasamra vagy ami teljesen váratlanul ért a vizes orrával megbökte a homlokom közepét.
Hogy a bejegyzés azért vidám véget érjen drágaés mégdrágább olvasóim megosztok veletek Szuziról egy olyan információt amit én sem tudtam egészen március 14. napjáig.
“Kémeim” jelentették hogy Szuzi a nagy tömegben úgy közlekedik hogy közvetlenül nem tör magának és nekem utat hanem a “megfigyelt” idő alatt azt csinálta hogy kinézett magának egy cicát, akarom mondani egy cicanadrágos lányt aki előttünk ment és besorolt mögé azt gondolva hogy majd töri nekünk az utat és így biztonsággal tudunk közlekedni. Tegnap a navigátorom biztosabbra ment az “úttörő” személy választása tekintetében mert a pályaudvaron egy guruulós bőröndöt toló mögé vette az irányt gondolva hogy ha a kerekestáska elfér akkor biztosan nem megyünk neki semminek.
Prézli “Nyuszi” módszere az volt hogy úgy kerülgetett hogy szinte táncoltunk egy embert jobbról a következőt balról, picit szerintem önmagát is bátorította hogy ugye mennyire jól végzi a munkáját és az ő lelkületére jellemző volt hogy a byőri belváros keskeny utcáin ő ha baloldalunkon volt fal akkor szorosan odanyomódott hogy biztosan elférjünk. Drágámnak az egyik gyengéje a vasúti kerengős átjáró volt nem bírt beleférni a pici púpos fejecskéjébe hogy miért kerengünk erre-arra mikor az autók mellett veszély nélkül elférnén, és szánjuk-bánjuk bűneinket de annak idején Balaton Boglárkán mikor mentem a strandra vagy onnan haza nem is egyszer így keltünk át de szigorúan akkor amikor szabadjelzés volt.
Ha már utazással kezdtem hadd fejezzem is be úti emlékeimmel és bízom benne hogy semmiféle burkolt reklámot nem valósítok meg viszont mostanában eszembe jutott a vonatozós vasárnapjaim gyermekkori emléke amivel motiválni lehetett az utazásra és ez az ún “utasellátó szelet” aki esetleg nem ismeri egy többszörösen csokis és belül krémes alkotás és ha valaki tudja honnan lehet szerezni privátban küldje el bátran, de azt képzeljétek el hogy egyszer a kabátomban hagytam ezt az édességet és valahogy lelógott a fűtőtestre én csak nagy mohósággal kibontottam a csokiszerűség csomagolását és elmondhatatlanul sikerült magam összekennem és ne a mostani gyorsvonati vagonokat képzeljétek el hanem mondju az 1989 bélieket amikben nagyon ritkán volt víz a mosdóban.

És hogy mindenki nyugodtan és békességesen legyen ezért a két labrador 🙂