“Még-inkább”

2012 december 26. | Szerző: vaszabi | Hozzászólások (0)

Föld-Föld jelentkezem, bízom benne hogy nem borul ránk a sötétség 21-én és el tudjátok majd olvasni a bejegyzésem, ha viszont segíteni tudok majd a közlekedésben akkor keressetek hívjatok nyugodtan telefonon tudjátok azt amennyiben nem érintőképernyős vakon is lehet használni mert az 5-ös gomb meg van jelölve.

　

Egy reggeli rádióműsorban a Sebestyén Balázsék azt mondták hogy állítólag sokan még a nagy összeomlás előtt elmennek fodrászhoz látjátok én meg már van hogy két és fél hete is hogy levágattam a hajam… Ez is fura élmény volt mert harminchárom éves pályafutásom alkalmával először nyírt hivtásos fodrász aki pasi volt, bevallom furi is volt a helyzet viszont gyorsan dolgozott és pontosan. KOrábbi bejegyzéseimben már írtam arról hogy mekkora bizalom olló alá ülni vakon mert ha többet vágnak a hajamból akkor utólag már hiába recklAmálok közben nem tudom követni a tükörből az eseményeket. Fiatalabb koromban egy másik üzletben történt a hajvágás de mikor kutyám lett hát kiderült hogy én vele oda nem mehetek be ezért a lakóhelyemtől 50 Méterre lévő fodrászatot választottam mondjuk nem értem mivel másabb a kutyaszőr mint az emberi haj de lehet nekem sekélyes a fantáziám.

Viszont ott azon a helyen a hajvágás előtt volt hajmosás is ami nekem valahogy felért egy agyátültetéssel a hátra dőlő székből a turbánnal a fejemen mindig nehézkesen kászálódtam ki mert nehéz a boldogságtól búcsút venni illetve mert tele volt habbal a fülem nem láttam és nem is hallottam.

Lehetséges hogy ismeritek a viccet: Kolombusz Kristóf az újvilág felfedezése során találkozik egy ottélő őslakossal és szóba elegyednek. Kristófunk kérdezi az ismeretlent:

“Maga inka?” válasz:

“Igen, de a fiam még-inkább.”

No ezt a viccet elmesélik Pistikének is (bármilyen egyezés a valósággal a véletlen műve) akiről köztudott hogy minden vicc poénját elrontja, és ő a következő módon meséli tovább:

Kolombusz kiszáll a ladikjából az újvilágban és találkozik egy indiánnal és megkérdi tőle:

“Maga inka? ” “Igen, de a fiam pláne!!”

És hogy kerül a csizma az asztalra? Miért illesztettem ide ezt?

Mostanában két dél-amerikai úriemberrel is volt szerencsém találkozni, az egyikkel egy előkarácsonyi rendezvényen ahol a Lárke érzékenyített és szórakoztatott egyszerre és ebben persze Judit koleganőm mellett én is kivettem a részem. Volt egy teljesen sötét terem ahol lehetett braille írni a sötétben, vizet önteni, pénzt számolni illatokat felismerni és és ami a leg jobb volt karácsonyfát díszíteni. A végén úgy lett világosság hogy áram alá helyeztem az izzósort és voltak olyan ügyesek akik egész jól feldíszítették a fát. Ezt az ő elmondásukból tudom én meglehetősen ügyetlen vagyok díszítésben olyan “rakodómunkásnak” jó vagyok ha mondják hogy mit és hová akasszak akkor azt megteszem de nincs kreativitásomm nagyon a díszítésre.

Jó hangulatban zajlott az este egy tíz év körüli kislány pl megmutatta hogy kell a “nossa-nossa” zenéjére táncolni én meg cserében elmondtam neki miről szól a szöveg és hogy a refrén az az hogy “jaj lesz neked ha elkaplak”.

Lévén egy szálloda adott helyt a csapatépítésnek a sötét éjszakai műszak lejárta után volt mód egy enyhe borozgatásra és falatkákat lehetett enni és én rögtön meg is jegyeztem hogy ez olyan mint Spanyolországban a tapas amire a velem szemben ülő úr elkezdett hozzám spanyolul beszélni és két percet így társalogtunk. Kiderült hogy Chile a szülőhazája és attól a helytől született nem messze ahol az “Életbenmaradtak” címmel megjelent igaz történet által bemutatott Uruguay-ból származó sportolók több havi szenvedés után előkerültek a vadonból illetve elmesélte hogy nem lehet csak úgy autóval az Andok-hegységen keresztül eljutni Chiléből Argentínába például ha a járműben nincs elég üzemanyag akkor az ellenőrzőpontnál visszafordítják a legközelebbi benzinkúthoz. Megtudtam azt is hogy mikor a hatvanas években a magyar labdarúgó válogatott Chilében járt milyen szeretettel fogadták őket.

Az est fénypontja az volt mikor beszereztem egy világító Mikulást és forgattam kerestem az alján a kapcsolót hogy hol van, tapogattam, vizsgálgattam és éreztem hogy meleg és akkor szólt valaki hogy ne döntsem magam felé túlságosan mert kiesik belőle a mécses… Hiába nekem a világító Miki valahogy nem gyertyás módon jutott eszembe de az még nagy show lett volna ha az égő gyertyával egy tűznyeléses produkciót is nyújtok.

Nem fogom megnevezni nyilván a szállást ahol aludtunk a party után és ahol az esemény zajlott de képzeljétek mivel a felvonó érintőgombos volt másnap reggel csak fel kellett telefonálni és értünk is jöttek a recepcióról sőt “tolmácsot” is kaptunk a svédasztalnál beláthatjátok vakon keverni-kavarni egy ilyen önkiszolgáló rendszerben több mint érdekes lenne. A reggelizés simán lezajlott és még azon sem borult ki a személyzet hogy fent felejtettem Szuzi úti ivódobozát a szobában azt is lehozták nekem.

És hogy az inkás részét is befejezzem a történetnek ez december 19.-én történt amikor is Székesfehérváron garázdálkodtam a belváros és az autóbusz pályaudvar környékén valakivel aki képzeljétek évek óta figyeli hogy merre járok viszont csak azt követően lett látható számomra hogy olvasta a blogom. Ebédeltünk egyet az egyik gyorsított étteremben és a lányt még az sem akasztotta ki hgoy én bizony a sültkrumplit gond nélkül megfogtam az “ötágú” villával megmondom őszintén tartok a műanyag villák használatától mert vagy eltöröm őket, vagy elrepítem valahová, vagy az ételt sikerül parittya módjára átküldeni egy szomszédos asztalhoz.

Ahogy ott eszegetünk egy ismerős orosz származású hölgy akit egy hónapja ismertem meg is csatlakozott a társaságunkhoz és olyat mesélt amin nagyot nevettem, a barátai rendre küldenek neki képet Oroszországból hogy mennyi hó van, erre ő mikor Székesfehérvár valóban picit fehér volt akkor összegyűjtötte a havat az ablakból és lefényképezte hogy nini nekünk is van havunk.

A nap megkoronázása az volt amit életemben nem tettem még de sikerült rábeszélni hogy télen egyek fagyit, nem röpködtek a mínuszok de érdekes érzés volt. Lehet hogy a jégkrém hatására de arra gondoltam hogy akkor már én bizony egy világvége előtti fényképet szeretnék a téren játszó dél-amerikai zenészekkel és ez sikerült is. Az urat megkérdeztem hogy honnan érkezett és elmondta hogy ecuadori, és kérdeztem hogy mikor fognak még zenélgetni mely napokon mert ha arra járok akkor meghallgatnám őket és erre azt válaszolta hogy csütörtökön lesznek, pénteken nem biztos. Mondom nemnem Senor mert pénteken világvége. Erre szét tárta a kezét (úgy hogy még a vak is látta) és nagyon barátságosan mondta hogy “barátom ez hulyeseg nem lesz vége nemnem, tervez nyugodtan karácsony es meg talalkozunk”

Én bízom a jóslatában és pontosan e miatt kívánok nektek áldott békés ünnepet, vigyázzatok a gyertyákkal és ne vágjátok el a kezetek a csomagolóanyag kibontásakor