Újra köszöntök mindenkit!
A nyár, a szünidő, a nagy szabadságolások és a táborok időszaka. Nagyjából annyira nehéz egy jó tábort és ezzel együtt közösséget is választani mint mondjuk egy jó iskolát vagy rövid idő alatt kényelmes cipőt. Gyerekkoromban a választással azért nem volt gondom mert a Vakok Általános Iskolája által szervezett táborokat lehetett választani, melyek a rendszerváltást követően lettek egyre profibb szintűek és a mai viszonyok között is megállnák a helyüket. Nem volt azonban könnyű egy olyan közösséget táboroztatni akik közül a 80% év közben is jórészt éjjel-nappal együtt tartózkodik, de a vegyes hálótermi vagy barakk beosztásokkal és a vetélkedőkkel jó csapatépítést lehetett elkövetni.
Az első táborom az Bükkszentkereszten és környékén zajlott, hatalmas élményt nyújtottak a kirándulások, a hegyvidék, kicsit mondjuk félelmetes volt éjszaka mikor sátorban aludtunk a ház mellett a rókák rekedtes hangját hallani, és kevésbé volt jó élmény hogy pár napra lázas is voltam és mert megijedtem egy darázstól össze-vissza vattacukrosztam magam és mikor meg rájöttem hogy lehet a bogárka rám is rám száll szinte mint egy félőrült lelocsoltam magam három-négy pohár vízzel.
Aztán az első kiránduláson amin 14 Kilométert mentünk nagyon elfáradtam elment a kedvem az egésztől, a csallán is megcsípett és a következőre ami 20 Kilométer feletti távolság volt el sem akartam indulni, de csodák csodája annak ellenére hogy sziklás terep volt azt sokkal jobban bírtam.
De volt hasonló táborozás Dunakilitiben ahol lehetett pancsolni, kenuzni és túrázni is, sőt volt szakmaibb táborom is ahol kézművesség is volt és még a németet is lehetett gyakorolni, persze a csibészséget sem hagytuk otthon, a Bükkben lévő táborozás alkalmával az egyik nevelő velünk aludt egy emeletes ágy felső szintjén és egy kályhára állva szokott felmászni a helyére, namost mi este mielőtt jött picit bekapcsoltuk a kályhát és ettől az következett be hogy bár felmászott a helyére de nézegette a talpát nem égett-e meg persze mi tudtuk hogy nem volt olyan forró a platni de ez a kis helyretevés járt neki mert néha olyan “szobaparancsnok” ként viselkedett velünk.
Ami azért a felejthetetlenséget biztosítja az összejöveteleknél az a közösség, legyen szó az esti gitározásos tábortüzes részéről vagy amikor éppen már elege van az embernek a folyamatosan felfelé kapaszkodásból és egy társ ad bátorítást akitől nem is számítottál volna rá.
Természetesen a nyár az új barátságok tapasztalatok szerelmek ideje, én is még szörnyű régen egy ilyen táborban adtam egy lánynak egy karkötőt amit gyékényből csináltam persze segítséggel, és onnan tudtam meg hogy mekkora karkötőre van szükség hgoy cselhez folyamodtam. Előző este meséltem neki egy híres naagy amerikai vak énekesről aki egy bizonyos módon döntötte el hogy a lány aki tetszik neki milyen testalkatú, és persze kíváncsi volt hgoy mi ez és a módszer az volt hogy megtapintotta a kiszemelt csuklóját.
Idén azonban nem ilyen táborokban voltam tekintve hogy túlkoros lennék, felügyeletre meg a komolytalanságom miatt alkalmatlan lennék viszont érzékenyítő, tudatosító előadásra alkalmanak találtak is.
Első felvonás, a nemesvámosi bibliai tábor:
Az egész aznapom félelmetesen rossz volt, nem ment a munka, othon sikerült agynom a netbookom töltőjét, ráadásul az ebédemet amit megrendeltem sem hozták időben és a futár srác meglepődött mikor nem vettem át tőle a szállítmányt.
Ilyen hangulatban jött értem József akivel évekkel ez előtt még Prézlis időszakomban sokat túráztam főleg a Bakonyban. Oda is értünk Nemesvámosra és addigra képbe kerültem a táborozók összetételét illetően, tehát vegyes korosztály. A szervezőknek történt bemutatkozás után jött egy ebéd és bevallom férfiasan életmentő volt és komolyan ilyen finom almáspitét már rég nem ettem és sikerült nem összecukrozni magam.
Jött az úgymond előadásom és bár a szervező gárda közben mentegetőzött hogy ne haragudja a hangoskodásért egyáltalán nem voltak hangosak közben a mocorgó ifjak de én is igyekeztem mozgatni őket és ami jól esett hogy voltak jó kérdéseik és mikor egy hét-nyolc éves kislány újra megkérdezte hogy a Szuzi tudja-e hogy mikor zöld a lámpa és bár erről már beszéltem korábban türelmesen meghallgatták az újra elismételt válaszom. A özel egy óra hamar elrepült és a végén lehetőségük volt Szuzit megsimizni, ilyenor direkt nevelem a “társaságot”, hogy akkor jöhetnek közel símogatás céljából ha a hám nincs a kutyán és előre szóltam hogy lehet símogatni a kutyám nehogy hatvanan egyenként megkérdezzék hogy “bácsi szabad megérinteni a kutyust?”
Jó érzés volt ebben a közösségben lenni mert rend volt és fegyelem de nem síri csend uralkodott hanem vidámság, kacagás futkározás de figyelve egymásra.
Konyhatündér:
Egy fonyódi táborba is kaptam illetve kapott a csapatunk meghívást ami barátaimból és belőlem állt, a tábor tematikája a tűzoltás körül szerveződött, mi feladatunk egy érzékenyítő program megvalósítása volt.
Nagy sátrakban sikerült kialakítani helyszíneket, volt olyan ahol tárgyakat kellett keresni, volt ahol városi hangzavarban kellett közlekedni, és volt egy bár ahol beszélgethettek viszont nálam volt a konyha ami több okból is érdekes.
A főzési tudományomról nem írnának önyveket, talán egy negyed oldalon 18-as betűmérettel elférne, de ez nem akadályozot meg abban hogy kibic és játékvezető ként a konyhában vezessem az oda érkező csapatokat.
Az asztalon ahol salátát kellett készíteniük volt csomó fűszer, cukor, só, kömény, víz és persze ecet és vigyáztam arra hogy ne verjenek le semmit mint “vak a poharat”.
Nagyon tanulságos egy ilyen eltakart szemű csapat,mert ott volt sikeres a sali elkészítése, ahol egy valaki megszervezte a bandát és irányított mindenkit, persze én ebbe nem szólhattam bele ki mit hogy készít a boszi-konyhában , de mert jófej voltam aki elkészült az étellel kivittem őket a levegőre mert jó meleg volt a sátorban amit ők annyira nem szerettek mint én.
Egy érdekes melléghatásra azonban nem számítottam, volt aki kiöntötte az ecetet meg amúgy is használtak a salátához és a nagy sürgés-forgásban mindenem átvette ezt a kellemes illatot, illetve az egyik csapat kérte hogy kóstoljam meg a salátájukat, én meg beleanalaztam és valami olyan savanyú volt hogy nem tudtam a köhögésem visszatartani és szegények ettől olyan csalódottak lettek.
Szuzi ez idő alatt nem volt velem a sátorban viszont eyszer oda kellett mennem megnyugtatni a mi sátrunkhoz mert annyira oda szeretett volna jönni hozzám hogy vad erővel húzta az oszlopot amihez rögzítve volt, az meg veszélyes lett volna ha a “nemlátó” táborozók lába latt mászkál és az ecetszag milyen rossz lett volna a kutyának akinek az orra sokszor érzékenyebb mint az enyém.
A csúcson kellett sajnos befejeznünk a játszva érzékenyítést mert hatalmas balatoni vihar jött és a táborlakóat fel vezényelték a körleteikbe és mi is zárt helyre húzódtunk és kezdődhetett az informális rész. Volt annyi előzmény is hogy szegény Ferit a sofőrünket a mikrobuszban kicsit kiakasztottam a következővel:
Kérdezte hogy huzat van-e hátul, erre válaszoltam hogy igen, erreő akkor feltolja az ablakot, én meg folytattam a mondatod hogy igen van huzat azon ülünk …
Ez a táborban nagyon elterjedt és kíváncsiak lettek arra ki ez a mókamester.
Ezen a helyszínen is igaz volt az ami a bibliai tábor esetén hogy nagyon szervezett volt minden és mindenki, a táborozók amikor odajöttek rögtön szóltak hogy kérdésük van vagy hogy kutyázni szeretnének tekintettel arra hogy három kutyus is volt a csapatban eloszlottak az érdeklődők.
Tetszett még mind a két táborban hogy a felnőttek is vették maguknak a bátorságot és kérdeztek a vaksággal és az ezzel járó életformával kapcsolatosan nem gondolták azt hogy ez csak a “kicsik”-re tartozik és azt éreztem hogy teljesen úgy kezeltek engem minket mint egyenrangú partnerek.
Tudjátok nem vagyok a nagy militarizálás híve és nem fogok aláírásokat gyűjteni hogy állítsák vissza a sorkatonai szolgálatot de azt gondolom a fiataloknak igen is szükségük lenne egy kis életre-nevelésre és nem arra gondolok hogy rögtön megtanítani őket fegyvert fogni hanem arra hogy egy katasztróva idején hogy viselkedjenek, mivel tudnak segíteni vagy ha éppen segíteni nem tudnak mivel nem akadályozzák a munkálatokat, de ezek mellett lelki, testi tartást is tanulhatnak a közösségekben, legyen szó akár teológiai, vagy más érdeklődési alapon létrejövő táborokról én biztos vagyok abban hogy ez a néhány nap többet neveli őket az életre mint néhány lelkifröccsös osztályfőnöki óra.
