gondolathalmaz, “hadd hulljon!”

Tisztára kikészít ez a hideg, de úgy döntöttem történjen akár-mi is túlélem.

Eszembe jut egy film ami Kanadában játszódott Edmonton közelében, a címét sajnos nem tudom már, ott egy repülő zuhant le, és a szerencsésebbek a megmaradt roncsokban találtak fedezéket, viszont egy férfi és egy nő nem tudtak mozogni mivel annyira megsérültek és mondhatni kint a hómezőn várták a segítség érkezését. Lélektanilag olyan jól volt felépítve a film hogy bár nyár közepe volt én elkezdtem fázni és ami a művészi élményt emelte még hogy ez a bizonyos két túlélő hogy tartotta egymásban a lelket hol az egyik hol a másik került hullámvölgybe.

De jöjjön valami forróbb!

Mostanában újra voltak nemzetközi csoportjaim a Láthatatlan kiállításon, kellemes és érdekes tapasztalatokkal. Pénteken egy mondjuk nemzetközi kapcsolat szakra járó nagyobb tömeget fogadtunk és a csúcs az volt hogy a Népligetben vezető úton alig akartak haladni, én meg siettem volna de megelőzni nem tudtam volna őket, kicsit úgy jártam mint a nyuszika a viccben aki elmegy a zöldséges előtt álló sor mellett és a medve mindig hátradobja, és már a negyedik után mondja hogy”akkorma nem nyitok ki”:)

Tehát haladunk, a tömeg kb 30 ember előttem, én meg mivel utálok cammogni szenvedve mögöttük amig oda nem érünk a kiállítás bejáratáig.

Ott letettem Szuzikát a “garázsába”, és akkor édes dolog történt mert mindenki elkezdett találgatni angolul hogy a kutya honnan tudja hogy ide kellett engem hoznia és én miért jövök ide mikor itt majd sötét lesz és én nem látok tehát semmi újat nem tud-hat mutatni a kiállítás, és belőlük látok-e valamit, vagy semmit?…

Ott kellett hagynom őket kétségek között, mert be kellett mennem előkészülni a vezetéshez.

Öt perc múlva már a harminc ember is letette a kabátját és várták hogy csoportokra bontva elindulhassanak a sötétbe, és ekkor jött az én időm mert beléptem a “látható rész”-nek nevezett helyre és szóltam hozzájuk angolul hogy az első nyolc bátor jelentkező készülődjön és még szeretnék néhány hasznos információt közölni velük. Akkor esett le a tantusz nekik hogy pontosan mindent értettem amit találgattak miközben én Szuzit “parkoltam” ezért olyan csend olyan kínos csend lett, hogy mondtam nekik ha nem jönnek egyedül kell elindulnom a sötétbe mert ha sokáig nyitva van a bejárat elfogy a sötét. Ezzel azért sikerült oldani a hangulatot.

Nagyon faintos kis csapatom volt, három ukrán és három örmény származású hallgató, és mondtam nekik mert néhány tárgyra rá szoktunk kérdezni ami a térben található hogy ez vagy az mi nem tragédia ha nem tudják a pontos angol szót, írják körbe az is megfelelő elvégre nem vizsgán vagyunk.

Aztán a következő csoportom érdekes volt, ott is angol nyelven zajlott a vezetés, ők Szlovéniából érkeztek, és már-már zavaróan sokat használták az anyanyelvüket, és kérdeztem tőlük hogy van-e valami baj, vagy nem értenek-e valamit, de a válasz az volt hogy minden rendben van, és aztán szó szerint fokozódott a nemzetközi helyzet és akkor úgy határoztam, hogy jó, az egyik helyszínre átmenet magyarul mondom el az instrukciókat. Meg is lepődtek és egyből tudtak figyelni:)

Ha már az érzékenyítő rendezvényeknél tartok, pénteken egy nagyon is jól sikerült esélyórát tartuttam a csapatommal Abán az általános iskolában 7 és 8 osztályosok voltak és a második órára már teljesen elememben voltam.

Történt pedig hogy egy meglehetősen határozott fiú megkérdezte hogyh a nem látok akkor mi alapján választok barátnőt, és persze elmondtam neki hogy nem a külső a minden de azért nagyon picit számít és hogy egy kézfogásból mennyi minden kiderül, és erre nem tudom miért a hozzám közel ülő egyik lány irgalmatlanul elkezdett nevetni. Na nekem sem kellett több, megkérdeztem tőle hogy ha már így kineveti a módszereim végezhetünk-e egy kísérletet, és nem utasított el. Megkértem arra hogy nyújtsa felém a kezét, kezetfogtunk, de úgy képzeljétek el, hogy teljesen nem fedte egymást a két tenyér, ő így szerette volna és én erre rögtön elmondtam a benyomásaim hogy keményen meghúzza a határvonalat és mindenkivel pontosan közli hogy meddig mehet el vagy sem… és persze még másokat is mondtam neki de most felesleges lenne idéznem mert nem láttátok a helyzetet.

Aztán András, (így hívták a határozott fiatalembert) újra hozzám lépett, de ő is hozott magával valakit és kérte hogy a lányról aki Merci na mondjak valamit. Kicsit úgy éreztem hogy hitetlenkednek hogy valóban a beszélgetés vagy más alapján valóban le lehet vonni következtetést a másik milyenségére. Meg is történt, elmondtam az érzéseim de hogy teljes legyen a hatás hozzá tettem még azt is hogy szüksége is van a nyugodtságára mert egy olyan nevet adtak a szülei melyet viselnie és nem elviselnie kell és ez aztán a valami az igazi méltóság.

A kívánt hatás nem maradt el, ő is és a fiú is mosolyogva távoztak és mikor szálltunk volna be a minket szállító kisbuszba odajöttek megkérdezni hogy tudnak-e valamit segíteni a fellépésnél akár nekem akár Szuzinak.

Ami még az előző hétvége előtt kiderült hogy a székesfehérvári “árny alatt” kiállítás március 31.-ig maradhat az Aszalvölgyi úton, utána más helyet kell keresni, így törhetem a fejem de bízom a legjobbakban.

A szombat délután és éjjel a Cice-Lárke közös farsang ideje volt, akinek facebookon az ismerőse vagyok láthatta hogy milyen volt a kalózos jelmezem, amely a már emlegetett szemfedőből, egy régi kampós fehérbotból és a Gábor barátom által készített nemez bajuszból állt. Még akik segítették a kicsik-nagyok jelmezezését az “ecetes olló” kreatív csoport és önkénteseik, és hét órától pedig néha-néha kerioki is volt, és esküszöm hogy ártatlan voltam én csak táncoltam a Kft Afrikájára és énekeltem, de egyszer csak az orrom alatt lett a mikrofon és akkor már elkapott a lendület és többször is énekeltünk közösen a résztvevőkkel, aztán volt lambadázás is meg a Gipsy Kings féle volare és társai, de volt fánkevő verseny amin én nem vettem részt mert akkor épp valahol mással beszélgettem.

Őszintén remélem hogy lesznekmég ilyen közös rendezvényeink mert nem csak a munkakapcsolat a fontos de jó szórakozva is megismerni a másikat bizony-bizony új arcát mutathatja meg így mindenki.