“életbenmaradtak”

Mindig eltervezem hogy gyakrabban jelentkezem a blogon és de nemközbejönnek a dolgok olyan eseménysűrűséggel hogy a hírügynökségek sem bírnák? Ma először is hó van demég nem zavarja a tájékozódást de azért megviccelt a helyzet. Sajnos most át kellett költöznöm egy másik irodában itt fehérváron belül és errefelé még nem ismerem a jégfoltos helyeket ezért a cél előtt nemsokkal nagyjából két gyalogátkelőhellyel kipróbáltam hogy milyen fenékkel tapintani a jeget:) Egész jól sikerült véghezvinnem a manővert bár mostanában nem vagyok csúcson de ezt nem rontottam el, mikor már éreztem hogy csúszik ki a talaj alólam Szuzit elengedtem nehogy rá essem bot előre vízszintesen hogy arra se zuhanjak, és átadni magam az édes súlytalanságnak. Persze amennyire tudtam csökkentettem az esés sebességét a vállam kicsit felhúztam hogy a laptopom ne törjem darabokra és ami szerintem ilyenkor fontos nem akartam hirtelen felkelni mert akkor jól hátra lehet esni hanem csak szép óvatosan. Egy néni jött oda hogy ugye nincs baj, de mondtam neki hogy de van, nem vagyok a legjobb formámban de nem értette a viccet és ott hagyott. Tegnap ráadásul még a tükröm is megkarcoltam lassan kezdek reménytelen esetté alakulni:)

És hogy még borzasszalak benneteket elmesélem hogy az egyik kolleganőmet kísértem egy irodába ahol már rég nem járt, két kutyával mentünk ő is egy kutyussal és én meg Szuzival, mikor is egy nem tudom úr vagy hölgy odajött és artikulálatlanul elkezdett magyarázni valamit az autóbusz állomáson. Annyit értettem hogy menjek be vele a közeli sörözőbe de mondtam hogy bocsánatot kívánok de megyek dolgozni és mindent a maga idejében és mértékében. Csak jött utánunk, és aztán megelőzött minket és megállt velem szemben és mondta az érthetetlen dolgait, bizonyos hazánkban élő nemzeti-etnikai kisebbségi csoportot emlegetett sűrűn, és mikor akartam elindulni hogy ott hagyjuk majdnem felborítottam a nagy lendületemmel mert beállt elénk. Kezdett elfogyni a türelmem, és nem azért mert féltem volna tőle hanem mert egy lányon kívül senki-de senki nem jött oda szólni neki hogy hagyjon már minket békén pedig reggel 8 körül elhihetitek hogy volt jónéhány ember a környéken. Idegesítő ez a tehetetlenség, mégsem vághatom homlokon a botommal, meg a kolleganőt sem hagyhattam ott, de ha egyedül lettem volna biztosan sprintelünk Szuzival egy jót a belváros felé, vagy felszállunk egy városi buszra mindegy hogy melyikre de tuti az emberünket nem engedték volna fel a buszra, de ezek csak elméleti lehetőségek és nem gondoltam végig őket előre akkor azon nyomban pattantak ki a fejemből.

Folytattuk az utat közben a rámbízott lányra meg a pénztárcámra is figyeltem, és olyan lassan múlt az idő és lassan fogyott a távolság és senki nem akart segíteni. Egyetlen ötletem támadt, annyit mondtam a lánynak hogy ha elérjük a Palotai útnál a kereszteződést csak akkor induljon el ha én mondom. Elértük a zebrát ez egy ipszilon alakú elágazás, és nekünk jobbra kell igazság szerint átkelnünk, és hiába lett szabad a jelzés és sípolt a lámpa én kicsit balra tartottam és addig vártam ameddig szinte az utolsó pillanatban tudunk átkelni a két kutyával. Nem tudom hogy ennek a hatására-e vagy elfáradt de a követőnk lemaradt és hatalmas megkönnyebbülés volt ez nekem.

Tudom tudom gondolkozzam pozitívan de akkor sem magam miatt aggódtam hogy nem segítenek a járókelők hanem mert valaki rám volt bízva és ráadásul nem tudta az utat mert ha így lett volna akkor egyszerűen magam elé engedem, lefoglalom ezt a vadállatot és utána meg már csak magamat kell menekíteni a helyzetből.

Aki olvassa a blogot emlékezhet hogy talán ősszel írtam hogy a bizonyos eléggé szűk 16-os kocsiállásnál egyszer egy “szent” család majdnem rá tolta szuzi lábára a babakocsit és milyen közfelháborodás lett belőle pedig többségében fiatalok diákok voltak a szemtanúk. Előző héten egy gyermek ápolónak tanuló csoport jött az árny alatt kiállításra nem mellesleg igenjókat kérdeztek és jó hangulatú volt mind a két csoporttal a “kirándulás”, és a második turnusban ketten-hárman már majdnem kifelé jövet a világosba említették hogy ők látták és ott voltak amikor majdnem Szuzit elütötték a babakocsival, és ebben az tetszett hogy nem úgy mesélték ezt hogy hivalkodva hogy bezzeg ők segítenek a szeegény vaknak hanem teljes természetességgel és nem az volt a lényeg hogy ők fel akarnak vágni bár mivel is.

Természetes nekik hogy ha valaki bajba kerül akkor segítenek és nem az a motiváció hogy ezért majd jutalompontot kitüntetést vagy csokinyuszit kapnak.

Csokinyuszi az nekem is kell meg habostorta is illetve életbiztosítást lehet hogy nem ártana kötnöm bár nekem is magas a kockázati feláram. Emlékeztek egy héttel ez előttig két kutyával mászkáltam és az utolsó ilyen “fogatos” napon érdekes dolog történt. A középső vagy hátsó ajtónál szerettem volna leszállni, de mivel kicsi a pályaudvar Fehérváron ezért a busz nem ott állt meg ahonnan majd tovább fog indulni, de ezt nagyjából tudom is hogy így szokott lenni, arra azonban nem számít az ember fia, hogy miután a két kutya leugrik a buszról (normál esetben én szállok le előre és Szuzi követ) éreztem hogy csukódik az ajtó. Gondoltam magamban hogy egy ilyen Crédo márkájú busz ajtaja nem lehet ellenfél és vissza is nyomtam az ajtót. Erre újra érzem hogy csukódik a kijárat és akkor már hangosan szóltam hogy várjanak még hadd szálljak le és visszanyomtam ismét az ajtót. A harmadik próbálkozásnál jött rám a szívbaj mert az ajtó csukódott viszont a busz meg elindult. Nem volt mit tenni mást mint felhívni magamra a figyelmet és erre nem volt más eszköz mit bele kellett csapni egy hatalmasat az ajtó melletti üveg felületbe és akkor már teljes hangerővel mondtam hogy mégis mit képzelnek magukról, és nem is csupán magam miatt aggódtam hanem a két kutya már az ajtón kívül volt róluk nem tudtam semmit.

Aztán végre leszálltam gondolhatjátok hogy ilyenkor azért sík ideg az ember, és még az a szerencse hogy jött egy lány aki odahozta a két kutyust és Szuzi pórázát meg nyakörvét ami lejött róla, bele sem gondolok inkább hogy esetleg valamelyikük bele akad az ajtóba és vonszolta volna a busz maga után…

Időközben mivel két sofőr vezeti a Győr Szeged -Szeged Győr járatot a váltó odajött hogy mi a baj és mondtam neki hogy miért csuktak oda és miért indultak el, mi a fenét képzelnek magukról. Ő eléggé nyugodt volt mert azt nem tudta és a mai napig sem tudja szerintem hogy a kutyák már a buszon kívül voltak és hogy ha én amikor ők a busszal tovább indulnak éppen lelépek akkor ki tudja milyen sérülést szed össze az ember, szóval próbált nyugtatni de én elmondtam neki hogy most csak azért nem csinálok ügyet a dologból mert nincs tanu aki ezt igazolná és egy “szerencsétlen” vaknak nem fognak hinni de üzenem a kollegájának ha mégegyszer nem figyel a leszállásnál akkor komoly problémái adódhatnak mert akkor nem a forgalmi irodában hanem a rendőrségen teszek feljelentést. Megértem és értem hogy mindenki tisztelet a kivételnek siet és ezer és egy gond nyomasztja de ha ez hanyagságot okoz akkor csak még rosszabb helyzetbe hozza magát az ember, ezért sem értettem például a tegnapi napon is miután megvettem a délutáni forrócsokim hogy egy buszra siető fiú miért siettette az eladó “kis”-lányt hogy gyorsan-gyorsan adja neki a visszajárót ezzel csak azt sikerült elérnie hogy a lány tisztára pánikba esett és kevesebbet adott vissza és ezzel újabb idő fogyott és csökkent a busz elérésének esélye, de szegény eladó annyira felzaklatódott hogy mikor kérdeztem tőle mert a poharam szerettem volna eldobni hogy merre találok kukát visszakérdezett hogy miért és mire kell nekem a szemetes.

Tessék vigyázni magatokra nehogy eltűnjetek ebben az egyre gyarapodó hóban, holnap nekem is koncentrálnom kell meg Szuzinak is mert Pestre utazunk nem teljesen ismerős helyre, de az az igazság rájöttem hogy nem érdemes elveszni mert akkor meg hiányzik az ember másoknak.

Majd mesélek még a szervezkedésemről mert lesz január 28-án Székesfehérváron farsang.