“öcsém ez a való világ”

Nyitásul az ünnepre való tekintettel fogadjátok a jólismert dalt természetesen kicsit más formában

Régesrég hallottam caribi feldolgozásban is de a neten nem találtam, de azt gondoltam hogy a feldíszített fa alatt senki se fázzon és ha esetleg valaki az olvasók közül fizikailag egyedül is lenne őszintén bízom benne hogy ez nem tart sokáig és hogy lelkileg pedig talán sosem vagyunk egyedül, bár néha hajlamos vagyok ezt gondolni én is. Tegnap fizikailag is egyedül éreztem magam mikor kiderült hogy nem jól mondták be a villamoson a megállókat pedig az útvonalat ismerem csak el voltam veszve a saját fejemben és negyed óra kellett hozzá mire rájöttem hogy még kellene mennem egy megállót a Népligetig de annyira nem tévedtem el.

Mostanában amúgy is mindenféle apró balesetek érnek, pénteken egy tükör karcolt meg az ujjaim között, amit talán mostanra el is felejtettem volna de lassan tud regenerálódni a bőr mert mindig csinálok valamit. Szombaton nagyon vicces dolog történt, ismét meggyőződhettem arról hogy mennyire apró a fehérváru autóbusz állomás.

Győrből érkeztem a karácsonyi egyesületi ünnepségre, a busz meg is állt, leszálltunk Szuzival és konstatáltuk hogy valami nincs rendben mert két busz között vagyunk a másik járműnek pont az “ajtótlan” oldalánál. Először próbáltam Szuzit előreküldeni de nem ment mert szűk volt a hely. Mondom jó akkor majd én töröm az utat és ráadásul sietni is kellett és a kutyust pórázra véve elindultam a helyes irányba. Egész jól haladtunk, gondoltam magamban, hogy mindjárt ki kerülünka két busz közül és gyorsítottam és ekkor villant a fejembe valami. Egészen pontosan nem tudom mi, vagy a másik busz tükre vagy egyéb alkatrésze de olyan vicces volt hogy csak úgy megtorpantam és szegény Szuzi meg azt hitte ő hibázott pedig ő mögöttem jött tehát én kormányoztam. Annyi maradandó keletkezett, hogy az orrom bal oldalán lett egy kis karcolás lejött a fényezés, de majd alakul.

Szombat este aztán a barátaimnak meséltem ezeket illetve azt hogy jártam úgy hogy egy biztosító megkeresett de nem tudták hogy vak vagyok és mikor ez kiderült akkor nem akartak már velem életbiztosítást kötni.

Dávid barátom meg azt mesélte hogy vonattal indult a Nyugatiból Zuglóig és kicsit elbambult, és mivel azt hitte hogy megérkezett ezért ment hgoy leszálljon. Nyomta a gombot az ajtó utat is engedett volna neki de aztán a kalauz szólt hogy ne szálljon le. Dávid hagyta az ajtót visszacsukódni de megkérdezte hogy miért ne? Kiderült hogy az utolsó kocsiban volt és az ajtó amin ki akart lépni épp a vasúti töltés legmagasabb pontján volt és amennyiben kilép akkor hat Méteres mélység fogadta volna. Ezért mondom én mindig irónia nélkül hogy mindenm újabb nap egy ajándék.

Azért vidám dolgok is történnek, például az október végi repülésem aminek a linkjeit átnyújtom nektek

http://varigyula.hu/index.php/galeria/audio–videoallomanyok?task=play&id=61&sl=latest

[ http://varigyula.hu/index.php/galeria/audio–videoallomanyok?task=play&id=60&sl=latest

http://varigyula.hu/index.php/galeria/audio–videoallomanyok?task=play&id=59&sl=latest

Maradva a hétvégénél mivel Láthatatlanoztam jó hangulatban zajlott a nap de azért nem tudom megállni hogy egy tanulságos dologra ne hívjam fel a figyelmet. Két olyan párral is találkoztam ahol az egyiknél a fiú a másiknál a lány angolul beszélt és együtt jöttek a sötétbe, idegennyelvű vezetést nem kértek bár ennek nem olyan hatalmas a felára de izgalmas dolgok tudnak így kialakulni mert előfordul hogy elveszítik egymást a sötétben és a párnak az a fele aki magyarul tud nem mindig és mindent úgy fordí ahogy az valójában van, és nem lehet benne biztos aki így jön be hogy épp nem a magyarul tudó rémül meg kicsit a sötétben és ha pánikba esik nem az lesz a legfőbb gondja hogy fordítgasson. Természetesen alapinformációkat azért el szoktam mondani ezen a másik nyelven is, de bocsánat ha valaki húslevest rendel automatikusan nem kap hozzá rántothúst is.

Sanyi barátommal szombat éjszaka villamosoztunk és buszoztunk hozzá és mivel jó volt a hangulat és azt gondoltam hogy már úgy is mindegy felvettem a két héttel azelőtt kapott kellékem ami egy balszemre való kalózos szemfedő szerintem teljesen jól néztem ki benne, bár botom is volt hozzá nem kampós de Jack Sparrow talán befogadott volna a bandájába.

Hogy is mondják a klasszikus meseírók?

“hogy egyik szavam a másikba öltsem…”

A kalózkodás és a bűnüldözés nem tud meglenni egymás nélkül.

A héten már teljesen szabadlábon voltam dolgozni nem kellett csupán “magán” célokból utazgatom az országban illetőleg a volt barátnőm kutyusát vittem vissza kedden Fehérvárra mert vigyáztunk rá egy hétig.

Mi jut még talán a velem egykorúaknak eszébe ha aztmondom régi hétfő este?

Semmi extra? Vagy visszakérdez hogy téli vagy nyári hétfő? Nem-nem, arra utalok hogy általában ezen a napon volt adásszünet a tv-ben egészen talán a 80-as évek derekáig amikor csak az olvasás és a rádió maradt no meg a beszélgetés ( ami nem “csak”).

Mára már tengernyi a csatorna éjjel nappal és hétfőn este annyi-de annyi helyszínelést mutatnak hogy ha enni bűncselekmény történne akkor még a következő generációnak is lenne mit nyomoznia.

A hétfő délutánom és koraestém kellemes forraltborozással és beszélgetéssel zajlott, tíz óra körül értem haza mert másnap ismét 5-előtt kellett ébrednem és bár imádok hajnal kettőig skypeolni de most nem ez történt.

A menet általában az, hogy Szuzit elengedem az udvaron hogy szimatoljon, és póráz hám nélkül jön velem a lépcsőházban. Most is így történt, de a második emeleten valami nagy veszekedést hallottam és ahogy fél emeletnyire megközelítettem két nő állt ott mint később kiderült anya és lánya és az anya mondta hogy az egyik szomszéd akinek a keresztnevét most a személyiségi jogok miatt nem írom le megverte őket hívjam a rendőröket.

Nagyon meglepődtem mert én nem is ismerem őket és megálltam a korlátnak támaszkodva Szuzit lábhoz rendelve gondolkozni. Nem hagytak azonban mert lelkileg meg is lettem támadva mikor is az anya azt mondta hogy milyen ember vagyok és milyen jogász hogy nem intézkedem azonnal, szép kis alak lehetek. Ebben az utóbbiban akár igaza is lehet mert én mint törvényeken kívüli szép alak vagyok, de ott és akkor kezdett felmenni a pumpa.

Aztán döntöttem, visszasétáltamm fél emeletet amit senki nem értett csak Szuzi és én. Haza szóltam a jó. édes. apámnak hogy jöjjön le a második emeletre, jófej volt mert az első kérdése az volt hogy:

“mivan kisfiam sok volt a forraltbor?”

Aztán mikor odaért csak annyit kérdeztem tőle hogy igaz-e hogy itt verés történt mit lát, és mondta hogy igen igaz véres a lépcsőház.

Ekkor már nem volt kérdés, tárcsáztam a 112-t, amit olyan sokan reklámoznak mint egységes segélyhívó számot de bárcsak szakadt volna le az ujjam mikor így döntöttem!

Nem azért mert nem akartam volna segíteni, hanem mert az ott bejelentkezőnek elmondtam hogy mi történt, erre visszakérdez hogy Győrből hívom-e mert kapcsolja az ügyeletest. Jóóó, kapcsolja, ezután hosszú várakozás folytatódik a veszekedés nekem meg a hajam égnek áll. Meguntam a várakozást és a túlterhelt agyam azt dobta ki hogy próbálkozzunk meg a 107-es számmal ami mindig is a rendőrségé volt. Lássatok csudát, fel is vették, és minden adatot rögzítettek.

Nagy nehezen átküzdve magamon a lépcsőházba kipakolt táskákon és az egymást szidalmazó trión feljutottam a harmadikra a lakáshoz, Szuzit leparkoltam de én a lépcsőházban maradtam mondjuk úgy észrevétlenül.

Talán tíz perc sem múlt el és két járőr érkezett, nem mentem oda hozzájuk hogy én voltam a bejelentő úgy gondoltam van nekik elég gondjuk. Rögzítették a helyszínen uralkodó állapotokat, mentőt hívtak és utána kérdezték meg hogy ki is tette a bejelentést. Ekkor jött oda hozzám a szimpatikus nyomozó, mondtuk neki hogy én nem látok, és ekkor sem dőlt össze benne a világ nem kezdte el firtatni hogy akkor én hogyan tudok telefonálni stb, hanem mondta hogy nyújtja a kezét és ebből tudtam hogy nekem is illik.

Az eljárás csak formaság volt úgy beszélt velem mint bármely más bejelentővel.

Nem vagyok boldog hogy ilyen események történnek körülöttem viszont hiszek abban hogy az ember amit ad ilyenkor is máskor is talán azt kapja vissza de elképzelhető hogy idealista vagyok.

Őszintén remélem hogy ezzel a drága szomszéddal nem lesz konfliktusom a lépcsőházban de ha igen én úgy feljelentem újra mint a huzat.

Érezhetitek ebből a bejegyzésből is hogy nem helytálló az a tézis amit néhányan hangoztatnak hogy nekem mint nemlátónak könnyebb mert nem jut el hozzám a viágnak annyi szörnyűsége, sőt csak azért vontam volna ki magam mert én nem láttam hogy mi történt? Az hatalmas sunyiság lett volna és eztkövetően milyen alapon várnám el hogy egyenrangú ként kezeljen engem a társadalom.