Vakvágta
Varga Szabolcs vagyok, születésem óta vak. Úgy...

“Valami végetért”

2011 november 30. | Szerző: vaszabi | Hozzászólások (1)

Sziasztok!

Újabb hét és újabb bejegyzés következik.

Kedves Jega! A Nlcafé számomra már kialakított felületet készített de rákérdezek a moderátornál hogy milyen módon lehet like gombhoz jutni, én arra gondoltam hogy csináltatok egyet a hátamra és aki úgygondolja élőben is likeolhat:)

Nem azért mondom mert nem örülök az enyhülésnek a felmelegedésnek a napfénynek viszont az elmúlt három napban átváltottam téli üzemmódra és nem olyan egyszerű egyik nap fűteni a másik nap meg hűteni.

El kell meséljek viszont valamit mert blogot nem lehet őszintétlenül írni.

Csütörtökön sajnos el kellett búcsúznom az első vakvezetőkutyámtól Prézlitől akiről azért szoktam írni itt is hiszen majdnem 12 évig napi 24 órában vigyázott rám és a szórakoztatásom is biztosította azzal hogy az első időszakban megette a reggelimet vagy például azzal hogy az egyetemen olyan termekbe is bevitt ahová én nem is szerettem volna bemenni de neki valamiért szimpatikus volt.

Ami pedig ezt a nehéz döntés meghozatalát indokolta az az volt hogy aranyom már nem hallott és az izületei sem voltak az igaziak a harmadik emeletre régóta úgy kellett felhozni. Az elbúcsúzás előtt közvetlenül még a kisasszony felkereste a közeli kutyafuttatót aki ismerős Nádorvárosban az Ady-domb környékét, aztám miután visszajött várta a kedvence ami egy Sportszelet, tudom-tudom hogy nem szabadna csokit adni neki de ő volt az első kutyám és bele kell tanulnia az embernek ebbe is.

Nem hiszem el azt hogy akár ember akár állat csak úgy nyomtalanul elmúlik megszűnik elég ha csak arra gondolok hogy legalább öt embernek azért lett vakvezetője mert ismerték a Prézlim és megtapasztalhatták hogy milyen így közlekedni. Egyszer volt olyan eset hogy diáktalálkozó volt egyetemista koromban és nap végére elfogytak az önkéntes látó segítők és a szállásra vissza kellett volna érni de pont még két fiatalnak nem jutott kísérő és akkor jött az ötlet hogy az egyik jöjjön a jobboldalamra,, a másik meg fogja meg a bal vállam és Prézli meg követte a falkát.

A történeteken kívül még az is tanulság számomra az ő életéből hogy képesek vagyunk változni mert mikor ő hozzám került olyan szertelen szétszórt figyelmetlen volt hogy komolyan felmerült annak a lehetősége hogy vissza fogom adni, és aztán nem a könnyebb utat választottuk hanem kitartó kemény munkával és soksok szeretettel elértük azt hogy nem akart ferdén átvinni a zebrán vagy minden autóba beszállni és szaglászni.

Tudom-tudom az élet megy tovább de azért még hat napnyi távolságból is eszembe jut mert mindig az út közepén feküdt és gyakran még most hogy már nincs a lakásban is előfordul hogy indokolatlanul nagyot lépek mert úgy érzem hogy ott van előttem és nehogy elgázoljam.

Engedtessék azért meg nekem hogy e kicsit zaklatott írás végére ide illesszem ami ma történt még velem.

A mai napom sem szólt a barangolás hiányáról fehérváriak ismerik de a Piactér Jancsár út Rákóczy Út majd vissza Jancsár és ki az Aszalvölgyire árnyalattozni volt a program és természetesen vissza városi busszal a távolságihoz.

Hová is szeretnék kilyukadni? Állok a Jancsár úti buszvégállomásnál és jó helyen, várom a 23-as autóbuszt. Beállt pontosan arra a helyre egy másik járat de tudtam hogy nem lehet az enyém mert annak az indulásáig tíz perc volt és délutáni csúcsban biztosan nem érkeznek be ekkora előnnyel. Állunk ott Szuzival a gyönyörűszép új és kedves sálam melegíti a nyakam, a busz ajtajaa becsukódik, és elindulás helyett újra kinyílt. Oda áll a sofőr az ajtóba és kérdezi tőlem hogy melyik buszt várom, mondom hogy a 23-ast, erre az volt a válasza hogy nemsoká pontosan erről a helyről fog a buszom indulni már itt is van nem messze de még nem állt be.

Majd köszönés, és elindult.

Ezúton is ha valaki illetékes olvasná vagy illetékes-ismerősének az isme-rőse akkor jár a pirospont a ma 13 óra után induló 22-es busz vezetőjének természetesen ez a pont nem a szeme alá értendő hanem a virtuális ellenőrzőjébe.

Nem indult felhőtlenül a napom de a befejezés nem sikerült rosszul, reggel szépen elkéstem ugyan is tegnap este az alma alakú ébresztőórám csak rutinból kapcsoltam be és reggel már akkor ébredtem fel amikor esélyem sem volt elérni az 5 óra 55-ös buszom, az volt az ok hogy lehet hogy napközben leesett az almám elmozdult benne az elem és esélye nem volt akkor riadózni amikor én szerettem volna.

Délután egy nagyon kedves bár kissé hangos csoport jött az árny alatt-ra egy székesfehérvári református iskolából és két váltásban tudtam őket végigvezetni, az osztályfőnökük aki korábban már járt a rendezvényen mind a két fél osztállyal bejött ami eléggé ritka és segített néha rendetrakni.

Este amint a Piactérre értem már nem volt kedvem bemenni a váróba és annyira hideg sem volt Szuzival becéloztuk a 14-es kocsiállást ahonnan a buszom indulni szokott és leparkoltunk.

Talán másfél perce állok ott amikor feltűnik jobbról kb három óra irányából egy kedves női hang és azt mondja hogy” sziasztok!”.

Nagy meglepetésemben rá szerettem volna kérdezni hogy ismerjük-e egymást és ha igen akkor segítsen hogy honnan de semmi szükség nem volt rá mert rendszeresen olvassa a blogom és fb-n is bejelölt.

Természetesen kockafej is felfigyelt arra hogy beszélgetés van be is jelentkezett egy kis símogatásért.

Gabi pedig megtapasztalta ameddig a buszát várta hogy a vakvágta élőben milyen és hogy a vaszabi valóban csípős:) Azért abban megállapodtunk hogy legközelebb is ha lesz ideje és lát minket akkor ránk köszön és említett egy koktélozós helyet Székesfehérváron amit nekem is megkellene néznem, igazából talán háromszor voltam nem házibulis jellegű helyen a városban és ha már az elmúlt hétvégén két este de inkább szombaton Bécsben ment az ereszd el a hajam akkor Alba Régia sem maradhat ki a szórásból.