Don Corleonéval együtt egymásért:)

Képzeljétek, lett keresztanyám!!

Mielőtt a konkrét mostani esetet elmondanám talán megengeditek hogy időutazzam egy keveset. A 80-as években mikor még apró-pici voltam nem úgy működött minden esetben a dolog hogy fogta az ember és ha akarta megkeresztelte a gyereket de ennek okaiba nem mennék bele hogy miért és milyen módon azért voltak keresztelők, viszont ami fontos hogy lelki értelemben nekem is és a Gyurinak is (aki nem tudná az ikertesómnak) is volt keresztapánk. Ha a rokonság szigorú szabályait veszem akkor a keresztapáinkat unokatestvérnek kellene neveznem de ezt nem tudnám megtenni. A probléma ott kezdődött hogy a testvérem “keresztapja” megismerkedett valakivel, és egy 5 éves gyerek mint aki akkor voltam rögtön el is kezdtem kombinálni hogy persze, neki lesz keresztanyukája nekem meg nem és csúnya-rossz-gonosz dolog ez…

A hatalmas irigységemmel azt értem el hogy virtuális keresztapám új fogalmat alkotott a csajozás megnevezésére, és mikor értem jött hogy mászkáljunk a városban azon a jogcímen tette hogy megyünk keresztanyát keresni.

A dolog fonákja az volt mikor később kérdezték aházban lakó nénik akik gyakorolták is a vallásukat hogy hol voltam és büszkén rávágtam hogy el kellett mennem mert segítek keresztanyát keresni, ezután nagy hallgatás következett és ahogy elképzelem döbbent arcok.

Nem csak a múltban találtunk jónéhány kedves és csinos keresztanyát de a láthatatlanon is összefutottam eggyel.

Nem is rég nemzetközi vendégeknek tartottunk láthatatlan vacsorát, ami a kiállítás meglátogatásából, majd egy kettő vagy négyfogásos vacsi elfogyasztásából esetleg táncból zenéből tevődik össze, a csapat nagyon vegyes volt, érkeztek Szlovákiából, Bulgáriából Németországból.

Amint bementünk a sötétbe kérdezték a nevem hogy hogy szólíthatnak. Próbáltam szépen artikulálva elmondani hogy Szabolcs, de közölték hogy áh, ez nem fog menni. Mondtam hogy akkor szólítsanak idegenvezetőnek guide-nak, azért Il Duce mégsem lehettem.

Ez sem tetszett mindenkinek és kicsit sürgetett az idő valamint a kiállítás nem azért jött létre hogy az én nevem gyakorolják, ezért megunva a variálást mondtam hogy akkor itt a lehetőség adjanak nekem egy nevet amit én is megjegyzek és ők is kitudják mondani.

ekkor tűnt fel a Xi. századi keresztanyám és ellentmondást nemtűrően rávágta hogy “let you be Fred!!”, Fred lettem de nem Aster, bár még vagy 5 éve így szólított az egyik hajdani kollegám miután végigbuliztunk egy Giccs-party-t, először kicsit félt hogy mit fogok csinálni a nagy tömegben aztán rájött hogy nem kell félteni.

Ez az első néhány perc rá is nyomta a kézjegyét a hangulatra és a csúcspont akkor érkezett el mikor a bárban ami a láthatatlan kiállítás utolsó helyszíne a “keresztanyu” kért ásványvizet és amint átadtam neki kicsit megnyomta az üveg oldalát és nem egészen homlokon de fejbelőtt egy langyos vízsugárral. Meg is mutattam neki utána a hajam hogy most már a szertartás is megtörtént és arra kértem hogy pezsgőt ne vágjon hozzám mint a hajókhoz szokás mert kár lenne érte ha nem tudnám elkapni.

Szlovák származású Donna corleone mivel nem mindenki figyelt ezért gondosan ügyelve minden részletet lefordított a kollegáinak és sikerült ismét felpörgetni a hangulatot a vacsora előtt.

Azért is emlékezetes nekem ez a vacsi mert egy évvel ez előtt voltam én már ilyen vacsorán de akkor a feladatom csak a fordítás volt, de ezen az estén Fred fel is szolgált, itattam és etettem a népeket. Ha közületek valaki ilyen vacsorára nevezne be csak két jótanácsot hadd mondjak, az egyik hogy mivel mindenki kap egy számot az asztalnál ezt jegyezzétek meg, és ha azt kérjük hogy az asztalnál ülve dőljetek hátra és kezeket el az asztalról az azért van mert jövünk az étellel és ha nem szeretnétek a szó-szoros értelemben nyak-levest kapni akkor célszerű nem belehintázni fejjel az érkező felszolgálóba.

Eddig is tudtam hogy a felszolgálás külön művészet de most két oldalról is belepillanthatok egyfelől a saját tapasztalataim által, másrészt egy angyali Valakin keresztül mert Ő sokat mesél a saját szemszögéből erről a munkakörről ami egyszerre sokszínű, kihívásokkal teli de nagy türelmet és állóképességet is megkíván és jó memóriát.

Kemény dió volt nekem is mikor a láthatatlan vacsin hatan tíz félét kértek és mikor betoltam nekik a cuki kis kocsin akkor kitalálták hogy mégsem azt kérik, aztán elfelejtette valaki a számát és ebből adódtak komplikációk, ki akart alkoholmentes sört, meg ki mentes vizet stb, aztán felborult egy üres pohár is de ahogy gurult sikerült elkapnom és nem esett le az asztalról.

Még egy gondolat, sokat elmélkedem arról hogy mivel a hagyományos fotó mint olyan számomra nem létezik nem tudom értelmezni de nekem is fontos hogy megmaradjanak emlékek, hangulatok. Tavaly mikor Angliában és Walesben nyaraltam akkor azzal szórakoztam hogy a telefonom beépített diktafonjával felvettem a tenger vagy éppenséggel a gőzmozdony hangját amivel utaztunk.

De hogy lehet úgy fényképet készíteni az agyban ha az ember születésétől fogva vak ami emlékezteti valakire? A válasz egyszerűbb és meglepőbb mint gondolnátok. Nálam úgy működik a dolog mostanában hogy ha egy hozzám nagyon is közelálló ember megtanít nekem valamit mondjuk útvonalat akkor ez egyrészt nagyon hasznos dolog és sokkal biztosabb emlék mint egy fénykép. Ha ebből indulok ki akkor ha ezen az útvonalon megyek végig akkor minden egy másodperc alatt eszembe jut hogy mire hívta fel a figyelmem melyik támpontokra vagy amikor az ember téveszt mert tanulás közben még szabad hogy hívta fel a figyelmem hogy biztos vagyok-e hogy a jó irányba megyek.

Ez a mostani útvonalnál a 103-as végállomásától a jegypénztár érintésével az aluljáróig és a vonatomig vezetett és figyelni kell arra hogy van két lépcső közvetlen a buszról leszállva és nem mindegy melyiken indul az ember.

A másik most eszembe jutó útvonalam Prézlivel és apukámmal tanultam és Győrben a lakásunktól a Vakok És Gyengénlátók Megyei Szervezetének irodájáig tart, ami nem nagy távolság de át kell kelni egy forgalmas úton és a jó kapunál kell azt mondani a kutyusnak hogy jobbra ajtóhoz. Az átkelés egy idő után simán ment, és a jó kaput meg úgy találtuk meg hogy egy jól hallható érezhető éjjelnappali bolttól még 60 lépést tovább kellett menni és pont ott volt a bejárat. Nem szoktam gyakran lépéseket számolni mert ha túl közeliek az ajtók egymáshoz akkor hamar úgy jár az ember mint én hogy egy butikba száguldottam be cd-t venni és maradandó károsodást okoztam az eladó lányban mert nem értette a helyzetet.

Tanítsatok nekünk soksok fontos új útvonalat mert ezeből sosem elég és nem merek nyilatkozni a többi látássérült nevében de nekem mindig eszembe jut ha azon a bizonyos úton megyek hogy kitől is tanultam.

A felszolgálókra pedig vigyázzatok egyetek-igyatok akár sötétben akár világosban.

Tőlük viszont azt kérem hogy figyeljenek ránk, szóljanak ha letesznek vagy elvisznek valamit az asztalról, ha gyertya van középen azt sem kell feltétlen elvenni mert én pl szeretem a gyertyát de jó ha tud róla az ember, és ha a fizetéskor sorba rendeztetjük a papírpénzt akkor értsék meg hogy ezzel nagyon sokat tudnak nekünk segíteni.

Tudjátok együtt egymásért!! 🙂