“Volare!!”

Képpzeljétek láttam Tecát az egyik kereskedelmi televízióban de nem örültem annyira neki.

Semmi bajom vele hiszen még interjút is készíthettem vele, de miért hír az hogy többek között az iskolában az ő osztályában sincs fűtés és fáznak a diákok?

Teca sem azért fázik mert vak, hanem mert ember, és értem én hogy valakivel a hírt el kell adni, de ennyi erővel velem is lehetne esernyőt reklámozni ugyan is köztudott hogy nem hordok esernyőt mert balkézben a Szuzi, jobbkézben a bot és a homlokom meg nem mágneses hogy az ernyőt megtartaná.

Ma amúgy akkorát fékezett a városi busz hogy az éppen csak tartott fehérbotom úgy hozták vissza a hátsó ajtótól, mondtam is hogy ne aggódjanak csak körülnéztem hogy kik vannak a buszon:)

Érdekelne még ha már busznál vagyok hogy hol vannak a beígért győri intelligens megállócskák? Vagy csak nekem némák? Annyira intelligensek hogy tudják hogy nem szállok városi buszra reggel ezért sztoikus nyugalommal és bölcsességgel őrzik a titkukat?

Nem csak túléltem de meg is éltem a szombati repülést Kecskemét mellett.

Mindenek előtt szeretnék köszönetet mondani a felajánló Vári Gyulának és csapatának hogy lehetővé tették a nem átlagos repülést, és Balázséknak a Morningshow-ban hogy összehozta a szereplőket, és nélkülük nem jöhetett volna létre az élmény-repülés.

Videóim még nincsenek, de napokon belül fel fogják tölteni a

www.varigyula.hu honlapra

Az utazás is poénos volt Győrtől Kecskemétig, mert 10 percem volt a két busz között a Népligetben, de mivel szombat reggel volt és nem volt nagy forgalom ezért sikerült kivitelezni az átszállást.

A megérkezést követően találkoztam Gyulával és csapatával, akik barátságosan és őszinte érdeklődéssel fogadtak minket Szuzival. Egy rövid egyeztetés következett, majd reggeli és egy feles, gondoltam is hogy remélem bent fog maradni mert jóféle pályinka volt kár lenne pazarolni.

Aztán jött a haddel-hadd és a Jak-52 egy kétüléses kiképző gép. CSak a “bekötözés” legalább két percig tartott aminek az volt az oka hogy amennyiben bukfencezünk a levegőben ne essek fejre és a sisakom ne kopogjon a gép plafonján, és fontos volt hogy hová is teszem a kezeim mert a sokszoros nehézkedési erő hatására ahogy a szakemberek mondták elindul és nem tudok neki parancsolni de még szükségük lesz rám mert ha ezen “túl vagyok” akkor lesz még egy meglepetés is.

Aztán becsukódott felettem a kabin fedele, elindult a motor, elgurultunk a futópályáig ami nem volt távool, közben Gyula a lelkemre kötötte hogy ha problémám van akkor azonnal szóljak mert nem az a cél hogy szenvedés legyen a repülés.

A felszállás után rögtön tudtam, éreztem hogy történjen bár mi nem vagyok rossz helyen mert félelmet egyáltalán nem éreztem.

Először az irányokat lőttük be hogy érzem-e a jobb-balt, fel-le irányokat vagy mikor “hanyatt esik” a gép, vagy adott esetben a forgást. Nagyon enyhe napfény volt és mivel fényt érzékelek ezért ehhez képest is tudtam hogy mikor merre fordulunk.

Aztán jöttek a bonyolultabb manőverek, orsó, bukfenc, dugóhúzó, sőt néhány percre még súlytalanságot is elő lehetett állítani ami egyszerűen leírhatatlan érzés, olyan mint ha az ember minden egyes molekulája önálló életet akarna élni.

Nem hencegésből írom de kimondottan élveztem a repülést és mint egy kisgyerek mikor bontogadja a karácsonyi ajándékokat úgy vártam hogy mi lesz a következő mozdulat.

Végig arra gondoltam hogy mennyire nem akarom hogy vége legyen és sokkal feszültebb volt a várakozás, a készülődés mint maga a repülés.

Aztán fájó szívvel de meg kellett kezdeni a leszállást de úgy maradtam volna még:)

Kikászálódtam a gépből és mondták hogy a farmerkabátra mindenképp még valamit fel kell vennem mert jön a meglepetés. Őszintén reméltem hogy nem a reptér legújabb hűtőkamráját kell tesztelnem belülről hogy működik-e mert amúgy sem vagyok a hideg nagy barátja, de aztán világossá tették számomra hogy motoros sárkánnyal fogok repülni mert ez talán engedi hogy megtapasztaljam az igazi repülést. Nemértettem kezdetben hogy miért is mondják ezt, de vakon követtem dömét az új pilótám aki oda is vitt a hangárba hogy járjuk körbe a járművet amire az életünket bízzuk.

Gondolkozott hogy valahogy ki kellene tolni a sárkányt a fűre én meg persze ajánlkoztam hogy majd én hátul tolom mert nem volt vészesen nehéz ő meg elölről segítsen irányítani és ami a leg jobb volt hogy nem aggódott hogy biztos elesem vagy össze akadnak a lábaim stb.

Megtörtént a biztonsági övezet bekapcsolása, Döme beült a lábam közé, igen oda, és a kétütemű motor felzúgott, gurultunk és arra gondoltam hogy de biztos lesz kellő sebességünk az elemelkedéshez?

Természetesen lett, fizikából nem vagyok teljesen képben de nem is nagy erőfeszítéssel elemelkedtünk és hatalmas szabadságot éreztem, ezúttal nem volt kabintető a fejem felett, ha oldalra nyújtottam a kezem ott volt a levegő amiben repültünk, egyedül az volt furcsa hogy nem tudtam hogy 100 vagy 10 Méter magasan vagyunk-e, pontosabban tudtam mert Döme mindent elmondott de ha meg kellett volna határoznom a magasságot zavarban lettem volna.

Majdnem elfelejtettem hogy a Jak-ot mivel oktató gép egy kicsit én is irányíthattam a botkormány mozgatásával, és ugyan ezt megtehettem a sárkánynál is csak ott amikor balra toltam a rudat akkor jobbra fordult és fordítva…

A sárkányt ki szeretném nyáron is próbálni amikor nem úgy nézek ki mint egy mackó és talán több időt lehet a levegőben tölteni mert azért ez még mindig elérhetőbb repülési forma mint egy kiképző gép.

Elképzelhető hogy ez a kis beszámoló nem adja vissza mindazt amit átéltem de meg szerettem volna veletek osztani ezt a nagy örömömet mert az egésznek olyan barátságos hangulata volt.

Őszintén remélem hogy a következő repülésem nem séta vagy műrepülés lesz már, hanem nyaralással lesz kapcsolatos!:)