Győri Édes!:)

Őrület, hogy most már elkezdődött az iskola és annyi autó van az utakon mondjuk Székesfehérváron hogy alig tudok átkelni a zebrákon, néha az az érzésem hogy a tanulók külön saját kocsival járnak iskolába. Tegnap is írd és mondd 10 percbe tartott hogy a Balatoni utat keresztező átkelőkön átjussak.

Szegény sofőrjeim is szenvednek, mert nyáron az volt a gond ha túl korán beért a busz a pályaudvarra mert nem tudott hová beállni, most meg tekernek mint a meszes mert Székesfehérváron belül igen csak igyekezni kell hogy az indulási időre a megfelelő kocsiálláshoz érjenek.

Mostanában az egyik buszmegállóhoz közeli pékségben szoktam reggelit venni, és egyik nap sósat a másik nap édeset, ma felléptem a dobogóra ahol lehet kérni az ételt és csak annyit hallottam az eladó hölgytől hogy “édes?” És úgy meglepődtem mert nyilván nekem szólt de én félre kódoltam az információt mert úgy válaszoltam hogy:

“igen, győri édes végül is lehetek”:)

Hiába az emberi elme már csak olyan hogy a számára leg szimpatikusabb információt választja ki a halmazból.

Hétvégén meg áruba bocsájtottam a testem és a Szeptember Feszt-en csábítottam az embereket hogy jöjjenek a Láthatatlan kiállításra és az érdeklődőknek pedig meséltem a vakvezető kutyákról és aki szerette volna Szuzit is megsímogathatta.

Minden tiszteletem a kiskutyámé, bár annyira hangos nem volt a zene de azt a szag-orgiát elviselni, volt ott minden kalács, pörkölt és grillezés is de még csak oda sem nézett.

Ami tetszett hogy akiket megszólítottunk őket nagyon érdekelte a láthatatlan vacsora, de megnyugtattam őket hogy nem énfőzök, és úgy képzeljék el a dolgot hogy először végig látogatják a kiállítást aztán a bárban Gyuri bácsi harmónikázik már nekik és lehet iszogatni majd utánakövetkezik a vagy két vagy négyfogásos vacsora és utána szintén lehet táncolni, beszélgetni.

Azon gondolkodtam hogy mennyire jó ha valaki ott nálunk találkozik a párjával mert nemlesz féltékeny senki hogy ki hogy nézett a másikra mert teljes a sötétség.

Valamelyik hétvégén az merült fel bennem hogy ugye a kollegákkal felváltja vezetjük a sötétben a csoportokat hogy milyen jó lenne elrejteni egy sakkot természetesen vakosítottat és minden körnél lehetne egyet lépni a figurákkal.

Nem emlékszem már rá lehet hogy említettem nektek az Ability parkot ahol nem csupán látássérültek hanem a hallás, mozgás és értelmi sérültek mindennapjaiba is be lehet tekinteni, ott négy évvel ez előtt egy sötét lakásban kellett nyomozniuk a látogatóknak. Amiért mesélem a történetet annak az az oka, hogy ott két látássérült vezette a csoportot és mit szépítsem keményen szivattuk egymást. Volt olyan hogy nagyban magyaráztam a látogatóknak és a kedves kollegám a hátam mögé lopakodva belenyomott egy hatalmas kalapot a fejembe, erre én a következő körben a szennyeskosárral süvegeltem meg.

A leg “durvább” az volt mikor egy harmadik kollegánk is a tudtunk nélkül bejött a térbe és két magasan lévő csőre és ahogy mentem mentem irtózatosan megijedtem mert egy emberi testtel találkoztam a fejem magasságában. Aztán hatalmas nevetés lett az egészből a vendégek is láthatták hogy a látássérültek is mint bármely ember szereti a viccet és a poénokat.

Még egy történet abból az időből, jött egyszer oda a rendezvényre két látássérült ismerősöm, az egyikük kutyával a másik belé karolva, a Millenáris egyik épületébe, tudni kell a helyszínről hogy egy halastó felett kellett átsétálni egy hídon. A kutya meg annyira a vizet bámulta hogy sem a gazdijára sem a másik látássérültre nem figyelt és belezuhantak a tóba:)

Hála istennek nem volt még nagyon hideg az idő, és mint később kiderült a biztonságiak akik a kamerán keresztül látták a képeket nem tudták hogy most sírjanak vagy nevessenek.

Azért nagy szerencse kell ám ahhoz hogy az ember ilyen esésnél ne törje össze a képét, még gyerekkoromban kb 5 éves lehettem mikor nyaralás után hazatérve nem tudtam hogy a játszótér felé vezető úton van egy felbontás és vagy két Méter mélyre sikerült leesnem és nem is értettem a dolgot hogy megnyílt a föld alattam vagy mi a csuda történt.

Utólag jöttem csak rá ahogy ott a gödörben tapogattam hogy ott vascsövek is vannak és mondjuk ha arra esem rá akkor biztos nem úszom meg ennyivel.

Meggyőződésem hogy valahol illetve valahonnan vigyáznak rám, de szegény őrangyalomat nem irigylem.

Remélem nem bánjátok hogy ilyen vidámra sikerült ez a bejegyzés “néha ilyen is kell”:)