újratöltve!

Kényszerű pihenőm után “szabadkézi” írással hova-tovább rajzzal jelentkezem újra.

Mindenek előtt szeretnék gratulálni Krizbai Tecának, bár a hétvégi szereplését nem láttam, mert éppen látástól vakulásig dolgoztam de úgy érte-sültem hogy Teca ismét maradandót alkotott, és már hosszú hetek óta jól bírja a gyűrődést, a tanulás mellett a gyakorlást és a népszerűséget is.

Szombat este más kedvenceim is felléptek és nem akarok senkit eltántorítani a blog olvasásától de szubjektív módon hadd gratuláljak a Fc Barcelona játékosainak és egyéb munkatársainak, Nemes ellenfelet múltak felül.

Mint már megszokott a szombat este nálam arról nevezetes hogy történik valami váratlan és erről természetesen azonnal be is kell számolnom nektek:

Nem tudom elhagyni érdekvédő mivoltomat, a következő helyzetet képzeljétek el:

Aki ismeri a népligeti aluljárónak azt a részét ahol az autóbuszok felé lehet bemenni, ott található egy fotocellás ajtó és ez működik rendületlenül napközben, be és ki engedi az induló érkező utasokat. Szombat este a kedvenc törzshelyemem iszogattunk a barátaimmal és beszélgettünk, mikor is egy oroszul beszélő üzletember jött oda hozzánk és megcsodálta Szuzit, és vegyesen oroszul és angolul eltársalogtunk. Nem figyeltem az időt, és az utolsó buszom 23 óra 10 perckor indul Székesfehérvárra, de néány perccel indulás előtt Olivér barátommal összekészülődtünk és búcsút vettünk friss barátunktól.

A meglepetés akkor ért minket mikor az üvegajtót zárva találtuk és ki volt írva hogy 23 óra után nem lehet bemenni a pályaudvar területére, ráadásul nyil jelezte hogy a felszínen merre is kell haladni. Nem szeretnék én mindig károgni, Varga vagyok és nem madár, de mekkora esélyeml ett volna elérni az utolsó utáni pillanatban a járatot ha csak Szuzira számíthatok?

Néha olyan érzésem van hogy utas ként csak felesleges ballasztok vagyunk, vegyük megtiszteltetésnek ha elvisz minket a busz vagy vonat valahová.

Nem vagyok az a pánikolós fajta de ilyenkor mindig átfut az agyamon hogy ha már le kell zárni a pályaudvart ám zárják le, biztosan meg vannak okai, de az esélyegyenlőséget érvényesítve napközben a hangszórókon keresztül ugyan tájékoztatnák már “szegény” látássérülteket is hogy olyan busz után véletlen se szaladjanak ami nem veszi fel őket:)

Ne csak negatívkodjak, a tegnapi napom varázslatosan sikerült Magyaralmáson voltam nem (messze Székesfehérvártól) egy gyermeknapi rendezvényen képviseltem a Lárke egyesületét és mondhatom igazán kellemes közösség fogadott minket. Szuzinak építettek egy akadálypályát ezen meg tudtuk mutatni hogy ő úgy kikerüli az oda rakott tárgyakat hogy nekem tudomásom sincs arról éppen mit kerülünk ki, majd demonstrálva a különbséget Szuzi nélkül fehérbottal mentem végig a pályán és koncentrálni kellett azért. Egyesületünk egyik büszkesége Ábele Helga zongorázott és énekelt is a rendezvényen, igazán jó hangulatot teremtett.

Jön a jóidő, legalább is remélem és egyre jobban beindulnak a külső rendezvények és ezeken szabadabban más módon lehet “érzékenyíteni” a tisztelt érdeklődőket, kevésbé kötött formában mint egy előadáson.

Izgalom természetesen a mai hétfői napon is akadt, muna után indultam haza az úgy nevezett “technika házából”, a nem rég átadott civil központból egy aliglátó kollegámmal. Az utat nem teljes pontossággal tudtuk Szuzival és a srác aki jött mögöttünk is bizonytalan volt. Mentünk-mendegéltünk, nagyjából tudtam is hol járhatunk, mikor is a fiú aki velünk volt mondta hogy ő lecsatlakozik innen már ismeri hol járunk. Szuzit talán ez zavarhatta meg és én is szórakozott voltam, csak menünk, mentünk, egy zebra-mégegy zebra, és azon gondolkoztam hogy merre is járhatunk. A hatalmas nagy büszkeségem miatt először nem kérdeztem meg a városnak melyik részén lehetünk gondolván majd csak egy ismerős támpont, illat, hang adódik és rájövök arra hol is tartunk az úton.

Természetesen mikorra már úgy éreztem jó lenne valakit megkérdezni egyetlen lélek sem volt a közelben. Hirtelen megfordultunk, és Szuzi nagy lendülettel elkezdett újra vezetni.

Mentünk-mentünk, és egyszer csak megállt.. Megkérdeztem hol vagyunk és kiderült hogy az én drágaságom vissza vezetett a civilközponthoz, mert azt gondolta gyakorolni szeretnénk az útvonalat. Most már hogy biztosra menjek egy olyan irányt választottam hogy ne tévedjünk el, és fél óra differenciával azért sikerült hazaérni.

Mondhatnám hogy öregszem, vagy fejlődöm de egyáltalán nem aggódtam azért mert eltévedtünk, nyilván el tudtam volna kellemesebb délutáni programot is képzelni de a kutyám is ügyesen reagált a helyzetre, érezte rajtam a bizonytalanságot de nem esett pánikba.

Látjátok újra jelentkezem és mennyi-mennyi minden történik néhány nap alatt az emberrel!

Most búcsúzom, vár a munka, no nem azért mert éjszakás leszek hanem rendbe kell szednem a lakást, bele kell jönnöm mint a kiskutyának az ugatásba de jó pap is holtig tanul, ráadásul én sem pap sem jó nem vagyok:)