Sziasztok! Újra rámsötétedett, és ideje lemosni magamról az út porát az El Clássico izgalmai közben , valamint elmondani hogy zajlottak a mai “ünnepségek” A székesfehérvári eseményen az elején hat, későbbiekben öt vakvezető kutyus vett részt, közülük az egyik már veterán, a többi még aktív szolgálatban lévő. Ma az egyik rádiónak pontosan arról beszéltem, hogy még a nevelés alatt lévő vakvezetők csak-csak kapnak jelzést és a gazdi tudja igazolni hogy miért viszi fel az állatot a buszra vonatra, de egy munkában megöregedett kutya számára is biztosan lehetne megoldást találni. Tisztában vagyok azzal is hogy ennél hatalmasabb problémája is van az emberiségnek, de megemlítem hátha akad valakinek jó ötlete. Színesen zajlott a világnap már csak azért is merrt a körünkben tartózkodott zsemleszínű, csokiszínű és fekete labrador retriever is, napközben el is mondtam hogy tiszteletbéli vendég gyanánt meg lehetett volna hívni egy törpelovat Angliából, ha jól tudom ott már vakvezetésre képeznek ilyen jószágot, nyilván zöldterületből jól elvannak látva, és az ilyen lovak előnye talán hogy hosszabb ideig élnek mint a kutyusok, hátrányuk hogy ha megjelennék a tömegben egy ilyennel az emberek visítva menekülnének! Délelőtt “jóindulatú” mászkálással hívtuk fel a Pláza látogatóinak a figyelmét a világnapra, sokan meg is símogatták a kutyusokat elsősorban kisgyerekek. Délben a helyi televízió látogatott meg minket, az eredményt itt láthatjátok http://www.fehervartv.hu/a-vakvezeto-kutyak-fontossagara-hivtak-fel-a-figyelmet A riportok, életút interjúk, “köszönöm Mamák” elhangzását követően került sor a felvonulásra, ezúttal nem a munkát hanem a munkakutyákat ünnepelve. Volt felvezető, és utóvéd, nehogy valamelyik résztvevő elkalandozzon vagy esetleg betérjen a kutyusa egy kajáldába vagy kozmetikushoz, a szőrtelenítést mondjuk rosszul viselném, ezért volt ekkora az elővigyázatosság. Az útvonal egy nagy kört írt le, átmentünk a Palotai út két forgalmas zebráján is, és ami tetszett különösen hogy nem vártunk “tiszta” zöldet, hanem amikor odaértünk az öt kutya egyszerre indult el különböző sebességgel, ívben, és ekkor mondta az egyik kísérő hogy még 9 másodperc van a szabad jelzésből, nem tudom hogy Szuzi ezt hallotta-e meg, de egy hatalmasat kigyorsított és nem hazuttolta meg önmagát első ként ért át az úton. Ha hiszitek ha nem nem, nem egyszerű őket rávenni hogy lassítsanak, pláne ha ekkora a falka, ha meg visszahúzom akkor meg megáll és ez egy átkelésnél nem életbiztosítás. Volt egy meglepett kerékpáros bácsi is nem sokkal a cél előtt, minden áron el akarta magyarázni hogy intézzük el hogy tanítsák meg a kutyáinkat arra hogy hol a biciklisek számára felfestett út, általában ha tudjuk hogy ilyen út mellett megyünk figyelünk is rá, de most nagyon nagy volt a falka és igen szélesek voltunk. A kis közjáték után, a gazdiknak ebéd, a kutyusoknak víz jutott, és egy kis pihenő. Aztán bár a “Labambát” nem énekeltem el de befutott Györök Márk barátom a guitárjával, és majd egy órán keresztül zenélt, énekelt. Őt többször is hallottam már és bár nem értek a zenéhez de azt érzem hogy fejlődik remélhetőleg egy szép zenei pályafutás áll előtte. A nap során ami eszembe jutott az esti tévéműsorban el is mondtam, hogy jó lenne létrehozni akár egy önkéntesekből is álló hálózatot annak érdekében hogy az idejüket kiszolgált vakvezető kutyák napközben egy jól kiképzett “pót” gazdinál tartózkodnának, de estére, éjszakára újra a “régi” gazdival lehetnének. Nincs információm hogy más országokban milyen módon oldják meg ezt a kérdést, amint lesz két percem kutakodni fogok, nem szeretném újra feltalálni a melegvizet! Képek, képek, a képes felem is meg fogom mutatni csak még nem érkeztek meg a számítógépemre. Annyi aranyosság még történt hogy a rendezvényünk bejáratánál megállt egy pár babakocsival és félig hangosan megjegyezték hogy miért engedik be ezeket a kutyákat ide…? Természetesen normálisan elmagyaráztuk nekik hogy szinte minden ügyféltérbe, a nagy közönség által nyitva lévő helyre őket be kell engedni. Újabb régi rövid történet: 2000 október elsején az évfolyamtársaimmal tartottunk haza az egyetemről és abban az időpontban volt a Magyarország Dánia női kézilabda olimpiai döntő. A belvárosban felépítettek egy sátrat ahol kivetítőn lehetett követni a mérkőzést, természetesen eszembe jutott hogy me kellene menni, de kezdő kutyás ként nem voltam benne biztos hogy Prézlit be fogják-e engedni. Beengedték, sőt a rendezők mondták hogy mivel esős idő van jöjjünk már be, van forró teájuk, és hadd símogassák meg a kutyust négylábú szurkoló még nem volt köreikben. Más kérdés az hogy a döntőben a válogatott nem győzött de az a menetelés akkor is fantasztikus és lélekemelő volt főleg mikor Prézli hátára ráterítettek egy magyar zászlót!