“jármű önkényes elvételétől”, a Nyuszikámig

Jelentkezem, szusszanásnyi időre!

Tegnap fantasztikusan sikerült az első érzékenyítéses nap az óvodában, még egy kisautót is kaptam, mivel egy elmeháborodott pillanatomban telefonon keresztül azt mondtam hogy minden vágyam hogy autólopás okán kerüljek a médiába!

Szuzi is nagyon ügyes volt jól bírta a símogatást igazán büszke vagyok rá, egy nagyon jóhangulatú közösséget ismerhettem és ismerhetek meg, részemről a megtiszteltetés hogy engem választottak a nemes feladatra.

Délután a felnőtteknek is tartottam érzékenyítő beszélgetést a teraszon igazi mediterrán napsütéses időben, némi hatásvadászattal és sok-sok jó kérdéssel, amiket azért szeretek mert akkor nem csak a levegőbe beszélek hanem kicsit irányítva van az “előadás” és jobban célt ér.

Jogosan kérdezhetnétek hogy miért nem említem az intézmény nevét pontosan, ennek is meg van az oka nem szorulnak szerintem reklámra és akkor a többi ovi jogosan mondhatná hogy menjek hozzájuk is, csak akkor szétszakadnék és nem lennék képes blogot írni.

Hétfői krónikájához fontos elmondani hogy újra a Ferenckörútnál a metróban nagy látványosságot nyújtottam, mert Szuzival mozgólépcsőztünk. Amitől szinte sikítottam hogy egy srác odajött miközben mentünk a lépcső felé és nem is akart metrózni de lejött megnézni hogy hogyan csinálom az emelést stb. Nem tudtam eldönteni nevessek-e rajta vagy sajnáljam…

Kedd is pozitív élményeket tartogatott a székesfehérvári egészségügyi szakközépben tartottunk “esélyórát”, és ez is felhőtlenül sikerült, a diákok annyira érdeklődőek voltak hogy a 45 perc sem volt elég számukra. Ami különösen tetszett, hogy a szituációs játékra is volt önként-önként és nem kijelölt önként jelentkező. Ez azt tartalmazza, hogy két “bátor” versenyzőt kérek, az egyik névlegesen vak lesz a másik látó. Mivel a “vakká tett” látta korábban a termet ezért nekem a feladatom hogy valahová a teremben elhelyezzem a székem, a “vakunknak” meg az a feladata hogy a kísérőjének magyarázza el hogy ő arra a helyre szeretne leülni ahol én ültem korábban. Természetesen figyelünk arra hogy a szemtakarás ne legyen szoros ugyanakkor ne is lásson ki a szemkötő alól, fehérbotot ilyenkor nem adunk mert az csak akadályozna. Amikor tart a kísérés senki nem szól semmit sem az osztály sem én, mivel később elemezzük a történteket. Van olyan kísérő is aki pusztán hanggal történtő irányítással mozgatja szegény “vakot”, ilyenkor mindig elmondom neki hogy ez itt működött de gondoljon bele egy nagy forgalomban semmi esélye nem lenne a vaknak eljutni a célba.

Ha sikeresen megérkezik a “kísért, segített” a helyére, akkor elmeséltetem vele hogy érezte magát, mit csinált volna más módon, majd utána az osztály többi tagját is megkérdezem mi a véleményük. Általában gyakori hiba az is hogy a segítő tolja maga előtt a segítettjét mint egy fűnyírót, ami nem jó mert ha esetleg szintkülönbség vagy küszöb lenne a vak fog először elesni, illetve székre úgy ültetnek le minket de a valóságban is hogy odakísérnek majd a vállamat nyomkodják lefelé, pedig ha a szék támlájára vagy karfájára ráteszik az ember kezét akkor utána már ki tudom következtetni hová kell leülni.

Sosem az a lényege ennek a játéknak hogy a segítőt beégessem ezt mindig határozottan el is mondom neki, sőt a jutalma mivel ilyen bátor volt hogy engem is kísérhet ha akar és ilyenkor én eljátszom a nehezen kommunikáló túlmozgásos vakot aki lehet hogy nem szándékosan de nehezen vezethetővé válik.

Nagy kihívás a forgóajtó amúgy, tudjátok a modern irodaházakban, így kedvesz építészek tervezők léccike mindig hagyjatok mellette egy rendes ajtót is mert kutyával nehéz ám bejutni az ilyen átjárón mindig azon aggódom hogy szétpréseli a lábát a körmét…

A szerdai érzékenyítésem szintén az oviban történt, jókedvű, felszabadult csoportokkal találkoztam, szívemből mondom hogy ezek a “kis” gyermekek emberségből toleranciából Csillagos ötösre vizsgáztak!

Őszintén bízom benne hogy minél hamarabb vissza tudok vagy én vagy más látássérült vagy egyéb fogyatékossággal élő ember jutni és játékos formában elindíthatjuk a szemléletváltást.

Annyira aranyos volt egy kislány, természetesen nem nevezem meg, de azt gyakoroltuk hogy ha egy vaktól szeretne valamit lépjen oda hozzá óvatosan bökje meg a vállát hogy tudja a vak látássérült hogy tőle szeretne valamit. Itt a feladat az volt hogy kérdezzék meg megsimizhetik-e Szuzit. Ez a kislány már sokadszor jött oda és igazából nem is akart kérdezni semmit, de mikor megbökött és felé fordultam, csak mosolygott és hatalmas szeretettel megsímogatta a karom. No ilyen a vakosított testbeszéd.

Ezt követően egy kislány később érkezett és még nem tudta hogy látok-e vagy nem, mennyit látog mennyit sem, és a kezét mutatta a szemem előtt hogy észre veszem-e. És ez az előbb említett lányka elmagyarázta neki hogy ne mutogasson előttem mert úgy sem fogom látni és mit kell ilyenkor tenni.

Egy ilyen nap után azt érzem hogy van igen is hatása értelme az ilyen programoknak nem szabad rászánni szabad vagy munkaidőt energiát, nem fizikailag nehéz egy ilyen napot végig “bírni”, hanem nagyon gyorsan alkalmazkodni kell csoportról csoportra a felnőttekhez és a gyerekekhez egyaránt.

Nem szeretnék nagy szavakat használni, de biztos vagyok abban hogy ha ebbe az oviba egy látássérült gyerek fog járni már sokkal könnyebb lesz neki mint egy olyan intézményben ahol még sem a felnőttek sem az óvodások testközelből még csak vakembert sem láttak.

Kedden még egy dolgot megtudtam az “esélyóra” közben, és azóta is nyomozok, állítólag Marichuynak a filmben volt egy labrador vakvezetőkutyája. Arra lennék kíváncsi vajon elmondták-e a film során hogy miben tud egy ilyen jószág segíteni vagy csupán kellék volt a kutyus?

Gábriel barátommal beszélgettük aki a “láthatatlan” kiállításon dolgozik és jól tud spanyolul, hogy szívesen bevinnénk azokat a szereplőket akik vakokat fognak játszani vagy játszottak színházban, filmen bárhol.

Utólag is elnézést a blogom szünetjéért, de láthatjátok nem rajzolgatással töltöttem az időt:)

Kívánok minden egyes közeli és távoli (de nem lelkileg) olvasómnak szép tavaszi napot, az az igazság én már várom nagyon a Nyuszikát!:)