Autóbusztól a lovaskocsiig

Adnék rövid hangulatjelentést, mert hogy életben vagyok ám!

A hétvégén amint említettem dolgoztam a “láthatatlan” kiállításon, és képzeljétek szombat este meglepetés ért.

Beültünk a barátaimmal némi komlókompótot fogyasztani, de a terv az volt hogy én az utolsó fehérvári azaz a 22:50-kor induló busszal megyek haza.

Csak azért osztom meg veletek e rövid történetet, mert nem csak nekem mint vak okozott a következő dolog problémát.

Tehát ott voltunk az autóbusznál, és a sofőr nagyon kézségesen mondta hogy ha van kedvem még sétálgassam kicsit, mert ápr 1-jétől új menetrend lépett életbe és az utasok kérése alapján az utolsó busz 23:10 perckor indul.

Azt is elmondta hogy tudja hogy a webre nem került fel sőt a menetrendbe sem került be az információ. És a poén az, hogy akik későbbi megállóban szálltak fel már aggódtak hogy lekésték a buszt ami az utolsó Veszprém felé és csodálkoztak hogy ennyit késik.

Azért is akartam elmesélni ezt a történetet mert ugyan úgy akadályoz látót nemlátót magyart külföldit az információk pontatlansága egyaránt akadályoz.

No de még két rövid információt megosztok veletek, az egyik hogy óvodásokat fogok érzékenyíteni először holnap Székesfehérváron és aztán két hét múlva Budapesten, szegény óvodapedagógusok még nem tudják hogy egy őrültet azaz engem szabadítanak magukra:)

Az ovisoknak is megyőződésem hogy lehet beszélni megmutatni a különböző fogyatékossági állapotokat, csak érthetővé kell tenni számukra.

A másik amit el akarok mesélni egy film élményem:

előző hét csütörtökén este az m 1-en volt egy film, csak a tizedik perctől kezdve tudtam követni, és rájöttem valamire.

A film címe Barbarossa volt, és mivel imádom a történelmet látó segítség nélkül nagyon jól érzékelhető volt a történet fonala, és csak később jöttem rá hogy ez a kétrészes alkotásnak csak a második része volt de így is teljességgel érthető volt számomra. Az jutott eszembe, hogy persze nem lehet nem szabad egy filmnél előre elmesélni a jó poénokat és a történetet magát, de milyen érdekes lenne úgy mozizni hogy a fontosabb jelenetekről tudnám előre hogy mi történik.

Itt sem az számított hogy milyen egy csatajelenet, hogy vívnak, vagy ugratnak a paripákkal, de azt lehetett tudni hogy ki a két tábor akik küzdenek, ráadásul a császár ellen készülő seregek hadvezérének “eligazításába” is bekapcsolódhatott a néző.

Ami még az alkotás színvonalát fokozta hogy őrült jó szinkronhangok voltak benne, és ugye nekem például nem az számít hogy néz ki az eredeti színész, hanem aki a magyar hangját kölcsönzi.

Igazi majdnem a jól látó emberekéhez hasonló volt ez a filmélmény, mivel a hanghatások is fantasztikus módon követték a jelenetet, ha zártabb térbe értek a lovakkal megváltozott a dobogás környezete, és ha mezőt mutatott a kamera volt madárcsicsergés is.

Tudjátok ez olyan mint a nagy klasszikus amikor földúton csikorog a kerék, ami fizikailag nem lehetséges…

Még záró gondolat ként a “bátor” Jarulcának csak annyit hadd üzenjek hogy nem vagyok én más jobb vagy tökéletesebb attól hogy jogász vagyok, és természetesen kívánom hogy tudd ezt a vak srácot leszólítani, szerintem hívd el valahová mégsem a folyosón lenne talán jó beszélgetni.

Várom amúgy a fejleményeket!

Kedves Ancsi, köszönöm hogy rámtaláltál, lehet memóriát kellene bővítenem, de így kapásból nem tudlak beazonosítani, ha úgy gondolod hogy felfeded kiléted akkor küldj egy mailt, csak ne fényképet!:)

Most pedig kellemes napot kívánva elváktázunk Szuzival, vigyázzatok egymásra és magatokra!