Rajongó és egy régi segítőkész ember demonstrációval fűszerezve

2011 március 11. | Szerző: vaszabi | Hozzászólások (1)

Szép estét, sziasztok!

Képzeljétek ahogy szálltam fel a Budapestről Székesfehérvárra tartó autóbuszra, egy csinos lány mellett mentem el Szuzival és szép halkan megkérdezte a lány tőlem hogy jól gondolja-e hogy én írom a vakvákta blogot az interneten..  Kellemesen meglepődtem, és újra igazolódott a frázis hogy kicsi a világ és nagyon jól esett hogy meg mert szólítani!

A többieknek is köszönöm a hozzászólásokat, ha egy napom nem úyg sikerül amint elterveztem és mindenki az én bőrömre pályázik akkor a nap végén előveszem az eddig érkezett kommenteket és erőt merítek belőlük.

 

Tudom-tudom jön a hosszú hétvége, nem is fárasztanálak titeket ilyen komoly bejegyzéssel de úgy érzem reagálnom kell egy mai budapesti eseményre.

Beidézem a MTI írását és egy-két gondolatot fűznék hozzá.

 

Látássérültek demonstráltak jogaikért

Megjelent:	2011.03.11. 15:02
Frissítve:	2011.03.11. 15:08

 

 

A Nemzeti Erőforrás Minisztérium képviselőjének 12 pontos petíciót adtak át.

© MTI

A látássérültek azt kérik, hogy a rehabilitációjukhoz szükséges pénzt adja vissza az állam, február végén ugyanis megszűntek a rehabilitációs központok, amelyek működtetéséhez havonta 35 millió forintra lenne szükség. Ezekben a – korábban uniós forrásokból létrehozott – centrumokban évente 1200 embert tanítottak közlekedni, fehér botot, számítógépet, Braille-írást használni.

Ez a munka pénzhiány miatt március 1-jén leállt. A hét központban dolgozó, több mint száz munkatársnak felmondtak. A petíciót átvevő fogyatékosügyi főosztályvezető szerint a helyzet nem a mostani kormány hibájából állt elő, az eredeti szerződések alapján a centrumok működtetése nem az államot terhelte volna.

Szőke László szerint az előző kormány mulasztott, nem készített középtávú pénzügyi tervet, amely révén a központok működése a fejlesztési projekt lezárulta után biztosítható lett volna. A főosztályvezető sajnálatosnak tartja, hogy a központok olyan szerződést írtak alá, amelyről utóbb kiderült, hogy a teljesítését nem tudják vállalni.

A tárca ugyanakkor napokon belül pályázatot ír ki, amely révén biztosítani fogják a központok működését ez év márciusától év végéig. Hogy mekkora keretösszegű lesz ez a pályázat, azt egyelőre nem kívánta megmondani a főosztályvezető, akinek a beszédét bekiabálásokkal zavarták meg a demonstrálók.

Kovács Krisztina gyógypedagógus elmondta: szeretnék, hogy a látássérültek jogait biztosítsa a kormány, képzett szakemberek dolgozhassanak a látássérültekért. Jelenleg törvényes jogaik sérülnek, mert a látássérülteknek is joguk van a látó emberekkel egyenértékű élethez: munkához,  önrendelkezéshez, családhoz.

A demonstrálók követelik: a kormány tartsa be a fogyatékosügyi törvényt, az ENSZ-egyezményt és a fogyatékosügyi programot, az új alkotmány garantálja a fogyatékosok esélyegyenlőséghez való jogát. Hegedűs Angéla foglalkoztatási tanácsadó azt mondta: március elseje óta ezerkétszáz látássérült embernek nem biztosítják a törvényben garantált jogaikat. Szerintük valótlan a tárca állítása, hogy nem állami feladat az elemi rehabilitáció támogatása.

Forrás: MTI

 

Ne gondoljátok kérlek hogy bloghoz nem méltó módon politikáról írnék, ennek több oka is van ezek közül az egyik hogy nem értek hozzá, illetve nem szeretem azokat a dolgokat melyek keményen képesek megosztani a társadalmat.

Írok most első ként a rehabilitációról ahogy a mi szempontunkból érdekes:

Bizonyára olvastátok akár a blogon akár az NL által velem készített riportban hogy születésem óta vak vagyok, mindig is így éltem az életem. Teljesen más annak az embernek az élethelyzete aki felnőtt fejjel akár baleset akár betegség miatt veszíti el akár egyik napról a másikra a látását. Újra kell szerveznie a mindennapjait, egy más életmódot kell élnie. Jártamban-keltemben akár a Láthatatlan kiállításon is sokan kérdezik tőlem  úgymond kinek könnyebb, nekem mint születésemtől fogva vaknak, vagy annak az embernek aki hirtelen kerül ebbe az élethelyzetbe. Válaszolni helyesen erre a kérdésre nem lehet, egyben azonban bizonyos vagyok, az első időszak szörnyű lehet egy látását elveszítő ember számára, a leg alapvetőbb tevékenységek is gondot okoznak mint fogmosás cipőkötés, illetve mivel nem rendelkezik a megfelelő rutinnal a közlekedésben ebben az időszakban sok tárgynak ütközik. Fájdalmasabb talán a fizikainál a lelki fájdalom, és ennek leküzdéséhez komoly szakmai segítségre lehet szükség. Személyesen ismerek azonban sok olyan sorsot élettörténetet melyben egy élete derekán megvakult ember a rehabilitációs központok egyikének munkatársai hathatós közreműködésével újra talpra tudott állni, lelkileg, fizikailag megerősödött, fehérbottal vagy kutyával közlekedik, számítógépet használ a vakok számára kifejlesztett képernyőolvasóval, ellátja a háztartási teendőke tmint mosás főzés, takarítás, és munkát is vállal.

Ma ezekért a központokért zajlott a demonstráció, és  mivel a székesfehérvári Látássérültek Regionális Közhasznú Egyesülete ahol jogász ként dolgozom illetve e helyen alelnök is vagyok üzemeltette a Molnár Gábor íróról elkeresztelt rehabközpontot sok olyan sorstársammal találkoztam akik elindultak felfelé a lejtőn viszont a szolgáltatás megszűnésével csak úgymond lógnak a levegőben. Például ha azt feltételezzük  amennyiben paprikáskrumplit szeretne megtanulni  elkészíteni a krumplit már meg képes pucolni mert elsajátította ennek a módját viszont nem tudja már megtanulni a többi lépést.

A pontos tájékoztatáshoz tartozik hogy továbbra is működik egy ilyen központ Budapesten viszont hatalmas várólistán keresztül lehet csak hozzájuk bejutni,  ráadásul amennyire én tudom én mint született vak az ő szolgáltatásukat nem vehetem igénybe. Gondoljatok csak bele, mi lesz velem ha elhatároznám magam hogy szeretnék mondjuk főzni megtanulni néhány ételt milyen módon keresnék ehhez megfelelő szakembert? Személyes példát említenék a székesfehérvári központban például a nevem aláírását kíséreltem meg megtanulni némi sikerrel, egy felkészült gyógypedagógus nagyobb hatékonysággal tud ebben segíteni mint barátok vagy családtag. Őszinte leszek veletek, egy közeli ismerőssel hamarabb kezdek el hisztériázni hogy „neked könnyű, és nem vagy elég türelmes” mint egy szakemberrel aki a megfelelő képzésben részesült és korszerű módszerekkel tudja oktatni ezeket a mindennapi tevékenységeket.

Nagyképűen hangzik de a tájékozódás és közlekedés órámon  „még én is” tudtam újat elsajátítani, azért is vettem fel ezt az órát mert a célom az volt hogy ne csak kutyussal legyek képes közlekedni, hanem hosszú fehérbottal is. Képzeljétek, például az engem felkészítő szakemberrel zárt térben a hallásom fejlesztendő a feladat az volt  hogy el kellett találni 3, 2, vagy 1 Méterről és milyen irányból hallom a tapsolását.

 

Közlekedés tanulással kapcsolatos történet, bár még a Vakok Általános Iskolájába jártam ott az utolsó egy évben tanultunk tájékozódást és közlekedést.

A részvizsga feladat  hogy a Hermina Úton a Vakok Szövetségébe kellett eljutni fehérbottal. Átkeltem a régóta működő hangos lámpán és egy nehéz feladat következett  számomra  sok sok parkoló autót kellett kikerülnöm és némelyik még tolatott is ráadásul. Mivel kőkemény vizsgaszituáció volt a tanárom mögöttem volt és nem avatkozott be csak ha balesetveszélyes helyzetbe kerültem volna.

Nagyban „pálcázom” az utat, keresném merre kellene átmenni, mikor egy fiatal srác enyhe akcentussal odalép hozzám és teljesen szakszerűen normálisan segített. Kiderült hogy  valamelyik afrikai országból érkezett  tanulni. A gond csak az volt hogy nem akart elengedni azt mondta ő segít elmenni a célomig mert nem aludna nyugodtan ha egyedül utamra engedne. Tudnotok kell hogy az úton a Vaok Szövetségéig el kellett haladnom a Hermina Út 21 a Vakok Állami Intézete előtt, és az jutott az eszembe hogy a fiúnak azt mondtam oda kísérjen a kapuig mert ott fogok találkozni valakivel. Hosszas győzködés után magamra hagyott de jól esett a figyelmessége. Közben az oktatóm is odaért és a vizsga is gond nélkül lezajlott.

Miért is meséltem el ezt a történetet?  Tanulság ként annyit összegeznék amennyiben láttok egy bizonytalanul botozó vagy kutyával közlekedő vakot nyomában egy feltűnően jól látó emberrel aki hagyja a vakot centikre elsuhanni a villanyoszlopoktól és egyéb akadályoktól, akkor először a kísérőtől diszkréten kérdezzétek meg hogy miért nem segít, és elképzelhető hogy ti is egy vizsgát láttok a szemetek előtt.

 

 

Nem szeretnék túlzottan optimista lenni de nem tudom elhinni hogy ezek a reményt és esélyt adó fészkek az egyik pillanatról a másikra megszűnnek, hiszek abban hogy lehet megoldást találni a működtetésre.