Valóság és álom

Beindult a “vezérhangya”, és újabb írással örvendeztetlek meg benneteket.

Ez remélhetőleg kevesebb elgépelést fog tartalmazni mint az előző ezért előre is elnézést kérek csak nagyon siettem , és kevésbé lesz lírai.

Az elmúlt három napban is élt, mozgott, zajlott körülöttem a világ érdekes emberekkel találkoztam. Pénteken például említésre méltó hogy dél körül városi autóbusszal utaztam az “árny alatt” kiállításra csoportot vezetni és a 23-as autóbusz “városnéző” volta miatt sok megállót érint és sok embert össze is szed. Egy idős hölgy ült le mellém, a szituáció úgy nézett ki hogy a menetiránynak háttal ültem az ablak mellett. Alapelvem ha nem túlságosan szűk a hely és a kutyusom is elfér akkor minek foglaljak el két helyet, örömmel veszem ha valaki van olyan “vakmerő” és le ül mellém… egészen addig ameddig nem kezd el helytelenül viselkedni. Éppen telefonáltam mikor is azt éreztem hogy a nénike a térdemet megérintve próbál a Szuzihoz hozzáférni és megsimizni. Mondtam neki kultúráltan, udvariasan, hogy legyen szó akár nem segítő akár vakvezető kutyáról mindig kérdezze meg meg lehet-e érinteni az állatot. Erre azt válaszolta hogy ő keztyűben van… Ezután kicsit megsértődött rám mert én féltékeny vagyok a kutyámra..

Azt már jobban elfogadtam volna ha a belőlem áradó illatra panaszkodik, nem kell rosszra gondolni mivel barátságban vagyok a szappannal és egyéb kellékekkel, arra céloztam hogy Szuzinak mostanában halas jutalomfalatokat szoktam adni és rossz szokásomhoz mérten ha nem találom a zsebemben lévő falatokat tároló zacsi bejáratát fúrok egy másikat, ennek folyománya ként kipotyognak a rázkódástól a falatok a zsebembe és a kabátom jobb oldala olyan bukét áraszt mint mikor ellátogatunk egy halpiacra.

Fontosak azért ezek a falatkák bár a kutyusom jól végzi a munkáját de ahogyan az embernek is szüksége van pozitív megerősítésre egy jól megoldott nehezebb feladat után fontos hogy három másodpercen belül meg kell kapnia a falatot.

Szuzinak péntek este volt még azért egy nem mindennapi jelenete, mivel Győrbe utaztunk és már rég nem jártunk othon édesapámnak olyan szinten megörült hogy felborította. No nem álló helyzetből, hanem gugolásból. Szuzinak amúgy is jókedve van, sajnos szombat és vasárnap reggel noha nem dolgoztam most a “láthatatlan” kiállításon de ő hajnali nyolc óra körül meglátogatott, és pici orrát a fejemhez fülemhez nyomva felkeltett, mire én első kábulatomban megfordultam ennek ő mégjobban megörüllt és a számba akarta tenni a hajókötél formájú játékát amit mi csak családilag “döngölőnek” hívunk. Már két éve velem van a “Szuzuki”, de nem tudtam elmagyarázni neki hogy az emberek nem a szájukkal hanem a kezükkel fognak markolnak.

Hétvégén hallottam egy döbbenetes információt is és gondoltam ma SOS rákérdezek a blogban hátha ti tájékozottabbak vagytok mint én:

Az jutott el hozzám, hogy szörnyű dolog történt Az “árva Angyal (Marichuy)” elveszítette a látását.. Azt is csiripelték a madarak, hogy a módszere a közlekedésben az hogy számolja a lépéseket. Ha valaki tudja az elérhetőségét kérem írjátok meg neki hogy az ember akár lát de főleg ha vak nem mindig ugyan akkorát lép és nehogy később úgy járjon mint én, amikor is lépésszámlálással kerestem a szokott számtech üzletet és e helyett mivel többet léptem az eredeti cél helyett egy butikban akartam írható cd-t vásárolni az eladó-kislányt halálra rémítve.

Szóval akár privátban is érdekelne mi ahelyzet a dél-amerikai sorstársammal? Ha hiányt szenved bizisten küldök neki egy fehérbotot!:)

Kiskutyám lendülete és jókedve hétfő reggel is kitartott, és jó gyorsan bezakatoltunk a munkahelyünkre, soksok előzéssel, ritmusváltással. Aki szereti a Forma 1-et értékelni fogja a poént, Szuzit mindig Kamui Kobajasihoz hasonlítom mert úgy előz árkon-bokron keresztül mint ő és ezzel együtt sosem kerülünk veszélybe a manőverek során. Szívesen elbeszélgetnék azért a japán versenyzővel, állítólag azt nyilatkozta egyszer hogy azért előzget folyamatosan mert keskenyek a szemei és nem látja a többieket!:) Akár ő mondta ezt, akár más órákig jókedvet biztosít a mai napomra.

Azért ne gondoljátok hogy kaland nélkül érkeztem a munkahelyemre, az autóbuszállomás közelében kiépítésre kerültek vezetősávok melyek a vakok látássérültek közlekedését segítik, mivel a nagy “légüres” térben segítenek tartani az egyenes irányt. Szuzi pontosan tudja hogy bár a sávok nélkül is tudnánk egyenesen menni mégis rá szokott vezetni nagyon helyesen. Ma ennek két az utcát sepregető takarító hölgy látta majdnem kárát, mert ők a sáv közepén tartózkodtak és majdnem elsodortuk őket, viccen kívül a fékezésnél még a cipőm is csikorgott!

Aztán ami még megmosolyogtatott, a Lárke Egyesület irodájától 50 Méterre mint ahogy a kresz elő is írja egy átkelőnél szépen megálltam és jelezve az átkelés szándékát reménykedtem abban hogy az autós átenged, de bár a remény.. utóljára nem engedett, és az LGT-től megtanultam tisztelni kell a túlerőt, maradtam a fenekemen.

Természetesen épségben beértem a munkahelyemre és Szuzi bőszen sütteti magát az erősődő tavaszi nappal.

A hétvégi feltöltődés után belevetem magam a teendőkbe, de még valamit ami remélem meg fog valósulni meg szeretnék veletek osztani.

Azt már korábban is írtam hogy vakságom ellenére szeretek a világban járni-kelni.

Nem szeretném elkiabálni a dolgot de úgy néz ki, hogy Húsvét hétvégéjén ha az égiek is úgy akarják Olivér barátommal és még lehet néhány egyéb leendő ismerőssel érdekes utazáson vehetünk részt.

A cél nem valamelyik nyugati ország, hanem Grúzia. Nem merem biztosra mondani még az utat, mert repülőjegyet és szállást kell foglalni és sok-sok információt addig is begyűjteni ami hasznos.

Minden esetre pozitív izgalommal tölt el az utazás gondolata, első körben fel fogom venni a kapcsolatot az ottani vakokat segítő szervezettel abban bízva talán információhoz juthatok az ottani látássérültek életkörülményeiről mindennapjairól.

Most viszont búcsút veszek tőletek, lassan készülök indulni Dunaújvárosba az egyesületünk ottani kistérségi csoportjához.

Sok erőt kívánok a hétre nektek!