“Egy kicsi mozgás mindenkinek kell!”

Nem ment el az a maradék eszem is, csak most sportosra vesszük a figurát!

Készülök írni egy komolyabb írást is a látássérültek munkalehetőségeivel kapcsolatban is, csak a szezonális depresszióm miatt fékezetthabzású az agyműködésem. De ne reménykedjetek, hétvégén feltöltődöm napsütéssel és amúgy is javasolták hogy próbáljam ki a szoláriumot hátha segít rajtam. Végül is talán vakságot nem fog okozni! 🙂

És akkor sportoljunk!

A vakemberek számára is elengedhetetlen a mozgás legyenek felnőttek vagy gyerekek. Aranyos dolog volt hogy hat éves korom előtt én is fociztam az ikertesóm barátaival akik az én barátaim is voltak, és általában mindig én álltam a kapuban. Esélyem sok nem lett volna megfogni a hangtalanul közeledő labdát ezért a csk úgy döntött hogy lesz egy “villámkapus” is aki segít nekem. Nem aranyos? Nem mondták hogy “vaksikám ne áljj be közénk”, hanem úgy segítettek hogy az ne legyen fájdalmas.

A “Vakodában” az általános iskolában volt testnevelés óra amit nagyon kedveltem a mi eszközeink sem voltak mások mint egy átlagos suliban, bordásfal, mászórúd és kötél… Természetesen akinek volt látásmaradványa más módon mozgott mint én, de ezek a foglalkozások nagyon fontosak a jó mozgáskoordináció kialakítása miatt, és amúgy is az az álláspontom hogy egy fogyatékosságossággal élő embernek is állapotához egészségi körülményekhez képest legyen állóképessége és ha teheti mozogjon napi rendszerességgel. Itt nem a söröskorsók emelgetésére gondolok mint aktivitás bár ez sem elvetendő ötlet, bár vigyázni kell mert ha az ember sok “gumibogyószörpöt” iszik akkor a zsír is felkúszik rá.

Ami izgalmas volt még az általánosban hogy megismerkedtünk a csörgőlabdával amit a goalball nevű vakok számára tervezett sporthoz és játékhoz használnak. Azért mondom hogy mindkettő, mert Magyarországon komoly goalball csapatok és bajnokság működik és a nemzetközi versenyeken is szép sikereet értek el. Viszont én a versenysportról nem igazán írnék, mert nem értek hozzá, és akinek nem inge rizlingje!

Maga a szabályos goalball felállás kétszer három fős csapatot jelent, ahol úgy kell a labdát a kapuba juttatni hogy az a felezővonal előtt földet kell hogy érjen még a gurító játékos térfelén különben “highball” magas labda miatt büntető jár, amit egyedül kell védeni ami egy nagyjából kézilabda kapu nagyságú hálónál nem kis feladat. Egyszer volt osztályok közötti csörgőlabda bajnokság és a bíró szerint magas volt a labdám, szerintem nem, büntetőt kellett védenem. Duzzogásból beálltam a pálya olyan pontjára ahol azt gondoltam biztosan nem oda fogja lőni a játékos, és lássatok csodát, a vak szerencsének köszönhetően lábon lőtt így a csapatom nem került hátrányba az én bénaságom miatt.

Vakon elég sok formája van a mozgásnak amit lehet végezni, persze célszerű előtte orvosi javaslatot kérni főleg gyermekkorban, például egy zölhályogosnak nem célszerű nehezet emelni és számtalan hasonló példa van.

A víz is egy biztonságos környezet akár gyerek akár felnőtt vak számára mert javítja a mozgás rendezettségét a vízben való mászkálás, és amúgy meg jókat lehet a vízben kergetőzni labdázni persze ez utóbbit látó segítséggel. Tíz éves koromig úszni igazán nem tudtam csak úszógumival de ez kezdett égővé lenni és apukám nagy türelemmel egy balatoni nyaralás során képessé tett arra hogy ne féljek a víztől. A tanítás majdnem tökéletes volt, egy félelmemet nem sikerült egészen sokáig leküzdenem nevezetesen hogy nem mertem belerakni a fejem a vízbe mert akkor “sehall-selát” az ember.

Később aztán a Vakok Iskolájával is jártunk úszni tanulni, ahol is az egyik úszómester a következő módszerrel szeretett volna arra rábírni hogy a fejem ne tartsam ki a vízből.

Arra kérte a lányokat hogy fogják be a fülüket és a következő szavak szökkentek ki foga kerítésin:

“Szabolcs! Ha nem teszed bele a fejed a vízbe, rá fogok lépni a micsodádra és hanyattlöklek!”

Gondolhatjátok, ezt követően mikor vele volt a foglalkozás mindent megtettem a szankció elkerülése érdekében.

Úszni amúgy látássérültek versenyszerűen is úsznak a látásvesztés fokozatai alapján más-más kategóriákban.

Segítőkkel nyári táborban az evezés is lehetséges volt, sikerült néhány kalandos élménnyel gyarapodnunk Dunakilitiben és ha régi cimborákkal összefutunk gyakran megemlegetjük ezeket.

Az általánosban azért a vak gyerekek is szoktak focizni, itt a módszer az volt hogy egy zörgős zacskót húztunk a labdára é így lehetett hallani. Három-három fős csapatokban játszottunk, és mondhatom jó buli volt, a labdát nem mindig találtuk el de legalább levegőn voltunk és mozogtunk.

Kerékpározni sem egy utolsó mozgás, az ügyesebbek “szóló” biciklivel ispróbálkoznak én mivel az egyensúly érzékem e tekintetben csapnivaló maradok a tandemnél, ahol szerencsés esetben egy látó ül elöl és kormányoz. A már megemlegetett szentendrei Paradicsom Klub és Miklós barátommal sokat tekertünk együtt és a mellett hogy felfrissíti a sokat ülő embert ez a mozgásforma jókat lehet beszélgetni kérdezősködni milyen helyeken járunk mi van körülöttünk.

Létezik a “showdown” nevű játék és egyben sport is, elárulom hogy ez “vakosított” asztaliteniszt jelent. Bár a nemzetközi látássérült sportért felelős szövetség hibás elnevezésnek tartja ha valaki ezt az asztaliteniszhez rokonítja, mégis sok hasonló vonás van. Maga ajátéktér egy körülkerített asztal amelyről a csörgőlabda nem tud legurulni, a cél hogy az ellenfél “kapujába” kell bejuttatni ütővel a labdát úgy, hogy az ne repüljön a levegőben de ha el is száll a félpálya felett emelkedő palánkhoz nem érhet hozzá alatta kell átgurulnia. Feltételezésem szerint azért nem repülhet a labda mert viszonylag nehéz lenne így játszani ugyan is nem olyan rugalmas a fala mint egy átlag labdának, és ha repül a levegőben akkor nincs hangja. A “vak” szerencsének köszönhetően sikerült már nekem úgy gólt ütnöm ilyen játékban hogy átemelődött a labda a palánk felett és a játékostárs kapujába esett, de nagyképűség lenne ezt szándékos tettnek nevezni inkább volt ez gondatlanság!:)

A székesfehérvári “árny alatt” kiállításon Halász Attila barátom jóvoltából (a kiállítások nélküle nem jöhettek volna létre), található egy ilyen “ping-pong” asztal, ahol szemtakaróval akár látók együtt vagy látó nemlátó mérkőzéseket is lehet vívni. a Látássérültek Szabadidős Sportegyesülete (Láss) is nem rég szervezett showdown versenyt de ezen idő hiány miatt nem tudtam résztvenni. Amúgy is mindenképp meg szerettem volna említeni a szervezetet mert a síeléstől a szörfözésig, aerobik és jóga programokon túl felkutatják és szervezik a látássérültek számára a mozgási lehetőségeket. Ami még hatalmas dolog hogy önkénteseket is biztosítanak keresnek, mivel egy futás a Margit-szigeten segítő nélkül esetleg fától-fáig tartana jobb ha kontroll alatt áll az ember.

Elképzelhető hogy az egyesület nem minden tevékenységét soroltam fel, de a honlapjukon minden információ megtalálható.

A dinamikus mozgáson kívül azért a súlyok emelgetése sem tilos ha az ember vak, nekem othon van két 4,5 Kilogrammos súlyzóm velük szoktam ilyen tevékenységet végezni. Egyrészt az erősítés miatt, másrészt annyi hiúság van az emberben hogy ha jön a nyár nem szeretnék senki számára esztétikai környezetszennyezést okozni!

Még egy számomra kedves embert hadd említsek meg, akivel legalább 15 éve nem találkoztam.

Koczka Béláról van szó aki a Vakok Iskoláját azzal kereste meg hogy cselgáncsot és íjászatot szeretne oktatni látássérültek számára. Ez 1993-ban volt és az iskola vezetése kétségekkel fogadta a próbálkozást. Részemről nagyon megörültem a lehetőségnek mivel a cselgáncsot valamennyire ismertem gyerekkorom óta, mivel az Ildikó nővérem sokáig versenyszerűen űzte és gyakran elvitt eddzésekre is ahol amit lehetett meg is mutattak. Mivel az általános iskola utolsó évében volt Béla részéről ez a megkeresés utána nem tudtam folytatni ezt a sportot. Ne úgy képzeljétek el hogy vérig menő küzdelmek folytak, viszont adott egy mozgáskultúrát, megtanított normálisan esni, és nem utolsó sorban hagyománytiszteletet is tanított.

Aztán a Márti nővérem is elvitt rendszeresen akár eddzésre akár más szabad programra a kézilabdás csapattársaival, tehát ott ismertem meg ezt a sportot is alaposan. A szerencsém az volt hogy ha kérdésem volt ez- vagy az a szakkifejezés mit jelent nem azzal válaszoltak hogy úgy sem látok miért érdekel, hanem elmagyarázták megmutatták hogy el tudjam képzelni.

A “passzív” sportolás sem megvetendő dolog amikor az ember eljár sporteseményekre. Még mikor Győrött laktam rendszeresen az Attila és a Menyus barátaimmal jártunk focimeccsekre de mivel elköltöztem és nem mindig szabad a hétvégém ez egy idő után abbamaradt.

Engedjétek meg azért hogy két maradandó élményem mint néző elmeséljem:

Az egyik 1999 tavaszán a Győri Eto Viborg EHF kupa döntő első mérkőzése volt melyet meg”nyertünk” három góllal és fantasztikus érzés volt ott szurkolni, együtt élni a játékkal. A kézilabdánál főleg pontosan lehet hallani hogy merre jár a labda és ha tudja a vakember melyik csapat merre felé támad a játék jól követhető. Ami még lenyűgözött a dán szurkolók nyitottsága volt, nem kellett kerítéssel villanypásztorral elzárni őket a számukra vesztes első meccs után gratuláltak és örültek hogy valakivel tudtak angolul beszélni.

Képzeljétek már akkor is felfigyelt rám a másféle média mert két évvel később a “harmadikfélidő” újság riportot készített velem mert izgalmasnak találták hogy valaki vakon idegenbéli meccsekre is elutazik az országon belül.

A másik életreszóló sportélményem 2006 szeptember 12-én volt amit a Fc Barcelona stadionjában éltem át a Levski Szófia elleni 5-0 ra megnyert játék alatt, közel 60000 ember, szakadó eső viszont forró hangulat. Tudjátok bámulatos ahogy bármely sport is családokat, apró pici gyerekekkel együtt ki tud vonzani a pályákra és jól tudják érezni magukat, bizonyára számít hogy a kedvencek győznek vagy veszítenek a kulcskérdés a jó hangulat és a közösségi élmény.

No elég messzire sikerült eljutnom a látássérültek sportjától, ezért a csúcson “abba” is fejezem az írást, mozogjatok sokat és kellemeset ameddig jól esik, bár nem vagyok szakember de az az álláspontom senkinek nem kell megszakítania magát sportolás címén viszont ha rendszeresen végez aktivitást annak meg lesz az eredménye!

És zárszó ként még annyi a szentimentális élményekhez hogy akkor azon a bizonyos 2006 szeptemberi estén a koronát az élményre az tette fel hogy a metró a barcelonai csapatkapitány Puyol nevétől volt hangos, és bár emelkedett volt a hangulat mikor meglátták hogy fehérbottal egy vak szurkoló érkezik azonnal helyet adtak és örültek hogy ott vagyok velük!