"itt egy szép könyv":)

1.0Vakvágtahttps://vakvagta.cafeblog.huvaszabihttps://vakvagta.cafeblog.hu/author/vaszabi-2-2-2-2-2-2-2-2-2-2-2-2-2-2-2-2/"itt egy szép könyv":) Szép ünnepi reggelt! 　 Lassan engem is magával ragad az ünnepi készülődés de szeretnék még a nagy lelazulás előtt virtuálisan is találkozni veletek. Sosem hittem abban ha évvége van akkor össze kellene foglalni hogy mi történt ezalatt a tizenkét hónap alatt az emberrel és hatalmas következtetéseket hovatovább újévi fogadalmakat legyártani. Nekem egy ilyen fogadalmam volt három éve mert akkor volt lehetőség szelektíven elhelyezni a hulladékot és ezt egészen fehérvári tartózkodásom utolsó napjáig megtartottam. Időben és térben elnyújtott bejegyzés jön létre mert sok a gondolat és körülöttem is változik folyamatosan minden. A hét sem múlt esemény nélkül mert kedden visszalátogattam a régi áltlános iskolámba a már megváltozott nevű nekem csak Vakok Általános Iskolájába. Egy szakdolgozathoz nyújtottam segítséget. Ez már a második forduló volt, az elmélet lényege hogy az alkotó szándéka létrehozni egy olyan tárgyat aminek kellemes a tapintása és érintés alapján szépnek mondható és ha az ember kézbe fogja akkor segít ellazulni kikapcsolni. Az első alkalommal ami nem igazán tetszett hogy használatitárgyak voltak a kezemben cukor és sótartó és engem mondjuk zavart volna ha a buszon egy sótartóval játszom mert nem a funkciójára használom az eszközt. A második alkalommal viszont már olyan tárgyakkal találkoztam amiknek más funkciójuk nem volt és még engem sem zavartak. Nehéz lenne leírni őket, de az első kimondottan egy Szputnyikra emlékeztetett a gömbölyű formájával, akkor még nem tudtam hogy nem lehet szétszedni aztán a lány aki készítette felvilágosított hogy ez nem kinyitható így abba is hagytam a küzdelmet. Minden tiszteletem azoké az embereké akik ilyen vagy más számomra is élvezhető alkotásokat tudnak létrehozni mert véleményem szerint sosem volt olyan jó kézügyességem, például egyszer a kerámia szakkört azzal vittem a sírba hogy megformáztam egy apró televíziót pedig olyan cukin nézett ki még kapcsolók is voltak rajta de mégsem került kiégetésre. Ebben az időszakban az volt a szerencsénk hogy olyan délutános nevelőtanárt kaptunk (akivel teljesen véletlenül 20 év után pont a héten sikerült összefutnom), aki soksok dologra felhívta a figyelmünket nem csupán a kerámiázással kapcsolatosan, de hallgattunk megzenésített József Attilát vagy olvasott nekünk ifjúsági regényeket, de ami igazán az ünnephez kötődik aki szeretett volna készíthetett különböző ajándékokat a családtagoknak. Két ilyen tárgyra élénken emlékszem mert fontunk bőrből egy könyvjelzőt, a másik pedig egy olyan karácsonyi dísz volt ami egy fenyőág talán gipsz lenyomata, és ez azért tetszett borzasztóan mert nekem is élményt nyújtott hiszen ismertem a fenyőágat amiről a minta készült de látványra is jól nézett ki. És ez ám az igazi készülődés amikor azon aggódik az ember hogy ne törje össze ezeket a tárgyakat a hazaúton ugye hétvégén mehettünk csak haza már aki nem pesti volt, illetve hogy senki ne kotorjon a táskámban mert milyen már hogy idő előtt megtalálják az ajándékot. Azért hogy ne keltsem a hamis angyalszerű képet magamról, talán tíz éves lehettem és elkezdtem kutatni az ajándékom után idő előtt aminek az lett a vége hogy egy hatalmas doboz esett a kamrában a fejemre és persze nem mondhatták meg hogy megtaláltam a villanyvasutat, hanem azt hogy most valaki más játékát sikerült összetörnöm és különben is milyen dolog felforgatni a lakást... Nagyon kellemetlenül érintett a dolog fel voltam készülva a leges leg rosszabbra hogy a fa alatt nem fog semmi várni, de e helyett ott volt az a bizonyos vasút összeszerelve és többször is megkerülte a fát úgy volt építve a pályája. No de visszatérve a jelenbe éppen egy kisebb ünnepség közepébe sikerült belecsöppennem, ami érdekes volt hogy alig beléptünk Szuzival a terembe az egyik ott lévő számomra ismeretlen pedagógus rögtön azzal kezdte hogy sápítozott hogy étel van az asztalon és nehogy az állat levegye, kíváncsi lennék hogy ha a tanítványai őt megkérdezik arról hogy miért jó vagy mitlehet tudni egy vakvezető kutyáról el tudná-e mondani, mert nyilván meg van mindenkinek engedve hogy féljen tőlem vagy a Szuzitól de ennyire elzárkózni az ismeretlentől még nem kellene. Aztán mivel többé-kevésbé jólneveltek gyermekkoromban köszöntem a többieknek bemutatkoztam, elmondtam hogy én nem látok és van velem egy kutyus is és nem szeretnék senkit zavarni, arra gondoltam hogy mivel számukra ismeretlen vagyok joguk van tudni mindazt amit a látásuk hiánya miatt nem vehettek észre. Még öt percet beszélgettem ott hajdani nevelőtanárommal aztán átmentünk abba a terembe ahol a már megénekelt tárgyakat néztem végig. Szépen haladtunk, és volt némi ki és bemászkálás ami engem aztán egy cseppet sem zavart inkább én éreztem úgy hogy nagyon valakiknek a helyét elfoglaltam de tudjátok néma gyermeknek... Aztán volt egy érdekes momentum mert bejött egy lány aki elsőre valóban keresett valamit a polcán de aztán szándékosan lassabbra vette a keresgélést és érezhetően figyelte hogy mi történik a teremben és aztán volt bátorsága közbe is szólni hogy ugye ez az a "kísérlet" amiben ő is részt vett? És igen, a tárgyak első sorozatát ő is végignézte, ráadásul mint később a beszélgetés során kiderült a lány 12 éves koráig teljesen jól látott és neki például a színek is számítottak. És a Szilvi aki a tárgyakat készítette gondolt egyet és feldobta a labdát hogy mi lennne természetesen akkor ha a lánynak van ideje ha ő is csatlakozna hozzánk és egyszer ő aztán én kezdeném elmondani az impressziókat az éppen kezemben lévő tárgyról. Szuzi volt még eszméletlenül aranyos mert ahogy a lány közelített felé hogy megsímogassa rátette a mancsát a lábára, hogy állj, itt vagyok ha engem keresel, de ha nem akkor viszont léccike kerülj ki. Másodpercek alatt kiderült a kutyus számára hogy egy szintén nemlátó emberrel van dolga, és mikor újra valamiért a Timi (így hívják) közlekedett a teremben hogy ne legyen az útjában befeküdt az asztal alá. És kiderült egy szerintem baromságnak mondható elmélet a tárgyakkal kapcsolatosan, amit a Szilvi egyik vak ismerőse mondott hogy a férfiak a gömbölyű, a nők a szögletesebb kockásabb felületekre fogják azt mondani hogy jobban tetszik. Értem én a nem is olyan burkolt utalást hogy ez hová vezethető vissza de szerintem teljesen külön kellene választani legalábbis én a magam részéről elválasztanám a dolgot mert más egy tárgy és más egy ember ráadásul nekem az is számítana hogy kitől kapnék ilyen "eszközt", ezen kívül ha már így belementem önmagában nekem kevés a szépséghez a gönbölyűség, mert a formához felület is tartozik. De könnyen lehet hogy én vagyok a kivétel és én erősítem a szabályt, ha már az ünnephez közel vagyunk én mindig is kicsit tartottam megérinteni a gömbölyű díszeket a fenyőn de akár még a dobozban is, gyerekkori nagy kedvencem egy angyal aki nem szárnyakkal hanem egy apró pici repülővel érkezik és amennyire az anyag engedte a légcsavart is lehetett érzékelni nálam ő viszi eddig a pálmát. 　 Ami pedig a csomagolás bontásánál hatalmas izgalommal tölt el hogy a papír eltávolítása után aki látja hogy mi van a kezemben már a dobozából meg is tudná mondani hogy mi az, de én még nem nyitom ki, hadd nőjön az adrenalin, meg forgatom a kezemben, akár megszaglászom, óvatosan megrázom nehogy idő előtt összetörjem és a csúcs az ha egy eddig ismeretlen tárgy van benne mert még akkor sem tudom megmondani hogy mit is kaptam.:) Az idén kérdezte a családom hogy Szuzi mit kapott és mikor mondtam hogy furminátort, akkor vadabbnál vadabb gondolatok indultak el, és mivel nem volt nálam az eszköz amivel a kutya szőrét lehet rendezgetni eltávolítani a felesleget, ki kellett googlizni egy képet hogy mi is pontosan amiről beszélek. Nagyon meg vagyok tisztelve ha a gondolataimnak ezt a csapongását túléltétek azért ha tehetitek járjatok egyet nehogy elfáradjatok a nagy-nagy pihenésben! 　 　 rich